Day: május 7, 2023
Vivicittá Félmaraton – Láng Orsi, beszámoló
Első…
Covidfutó vagyok, anyuka, akit a Coopertől is kivert a víz a fősulin. Aztán Hanka megtanított futni csoportos edzésprogramban, az első 2 km-t 18 perc alatt futottam. Januárban pedig elkezdtem Gabival edzeni. Mivel “csakúgy” futottam már egyszer fm távot, ezért megkért, hogy nézzek ki egy versenyt, lássuk, hogy megy ez a gyakorlatban. A Vivicitta lett a kiszemelt áldozat.
Teltek múltak a hetek, egyre jobb tempóim voltak, élveztem a feladatokat, ott lebegett a szemem előtt a lehetősége, hogy közel leszek a 2 órához. Aztán egy pihenőnap kihagyása és a bemelegítés és nyújtás elkummantása időhiány miatt meghozta keserves gyümölcsét, egy izomsérülés formájában a jobb combhajlítóban (vagy combfeszítőben mittudomén).
Abban a pár hétben Gabi tartotta bennem a lelket, fájt még a séta és az úszás is, nemhogy a futás. Keserves napok voltak (főleg a családomnak hogy elviseljék a depit, a hisztit, engem lemozgatás nélkül). Aztán elkezdtem lassúakat, rövideket, regenerálókat futni és találtam egy szuper gyógytornászt, valamint megspékeltük ezt még némi mágnesterápiával is. A Flector por jó barátom lett, alkalmi, de jó.
Aztán eljött a Vivicitta előtti hét. Rettegtem, hogy le tudom-e futni, rettegtem hogy mekkora blama lesz ha mégsem, milyen ciki már a csapat előtt a 2 gyerekem előtt, Gabi előtt.
Vasárnap reggel az esélytelenek teljes nyugalmával sétáltam át a Margitszigetre, ahol Gabival első alkalommal találkoztunk személyesen. Ölelés, puszi, jöttek a Gizionok (Szilvi és Viki) és mindenki tök jófej volt.
Rajt 9-kor, 8:30-kor beálltam a pisisorba, 8:58kor sikerült megtalálni a rajtzónát, ami addigra elindult, uh végül a leghátsóba sikerült besorolnom. Valahol 3km-nél a 2:45-ös iramfutót végre sikerült megelőznöm, de nekem a 2:30-ast is meg kellett volna. Mivel nagyon meleg lett, minden frissítőponton ittam vizet, nem érdekelt a 10mp amit ezzel vesztettem. Az útvonalat már az unalomig ismertem, semmi izgalom nem volt, Szilvivel a Bálna előtt taliztunk össze valahol, juhéé elértük a Bálnát, megelőztem Lupust (ő volt a 2:30-as iramfutó), na ott volt egy kis macskakő, szuper. Előttem egy másik anyuka Orsi, ezt így megtárgyaltuk a hídon, mert a férjem “Gyerünk Orsika” üvöltése és az ORSIKA transzparens, valamint 2 gyerek Hajrá anya kiáltásokkal kicsit megzavarta őt 🙂
Na, gondoltam itt jön a lélekölés a Szabadság-híd után, mert bár budára átértünk, de még mindig NEM északi irányba megyünk, cserébe árnyék nuku, az aszfalton a 23 fok kb 30-nak érződik. Útközben dobosok, rezesbanda, ééés végre a fordító. Közben jól vagyok, nem megyek túl jó tempót, de nem kell belesétálni, lábam ok, szóval élvezem. 14 km környékén kaptunk egy alattomos Attila utat, ami az Alagútig napos de legalább emelkedik is, sebaj utána ott a frissítés, ott már banánt is vettem a víz mellé, meg előtte betoltam egy zselét, mert éreztem hogy fogyok el.
Ok innen már gyerekjáték lesz, bár vártam a holtpontot, ami meg is jött 17 km környékén, megspékelve egy lábgörccsel ( a jó lábam volt), szóval a 18-as frissítésnél mindent ettem-ittam ami a kezem ügyébe került, és még a slag alá is befutottam, eszembe sem jutott h telefon is van nálam 🙂 Az utolsó próbatétel az Árpád-hídra feljutás volt, sztem az ott már mindenkinek fájt. Amikor végre elértem a szigeti lehajtót, az maga volt a mámor, közben mondjuk köpködtem a nyárfa vattáját, de már az sem tudta kedvemet szegni. Végül 2 óra 21 perc x másodperc-nél beértem a kapun a célba. Megcsináltam!! A 2 óra közeli idő nem lett meg, de bőven 3 órán belül sikerült és mindössze egy vízhólyagom lett, azt sem értem hogyan és miért pont ott.
Azt nem mondom, hogy minden héten akarok egy ilyen versenyt a nyakamba, de biztosan lesz még folytatás. Most csak egy egyszerű cél van, a lábam teljesen rendbejöjjön, a futás pedig továbbra is öröm legyen (és persze egyszer majd 45 évesen Párizsban egy maraton)