Mozart Ultra – Szabó Tibor, beszámoló

Posted on 2023.06.27.

Gabival tavaly október óta dolgozunk együtt. Egy elég jól sikerült téli felkészülési időszak után, ahol kétszer egy hetet kellett összesen kihagynunk betegség miatt, tavasszal beleszaladtam egy 3 hetes influenzába, ami alapjaiban rengette meg a felkészülést. Innentől csak görgettük magunk előtt a kimaradt hétvégi hosszú edzések terhét, de amit lehetett megtettünk, hogy jó formában álljak a rajthoz.

Pénteken délelőtt rajtszámátvétel, ahol végre élőben is találkoztam Gabival, Belus Tamásékkal és Giczei Zsoltiékkal. Ekkor mondtam először Gabinak, hogy holnap én színpadon fogok állni. Jól megmosolygott.

Az előjelek nem voltak jók. Egész héten a vádliaimmal szenvedtem, a jobb különösen fájt. Olyannyira, hogy még masszőrhöz is elmentem kétszer, pedig ilyet én az elmúlt 6-7 évben nem csináltam.

A verseny reggelén halálos nyugalommal ébredtem. Aztán jöttek sorban a ,,bajok”. Előbb az 5literes víz fogója letört, mikor felemeltem, hogy leviszem a kocsihoz, aztán már a kocsiban vettem észre, hogy a telefonom a lakásban hagytam, végül a botokat hagytam a parkolóban. Azért a végén csak elvergődtem a rajthoz, ahol bemelegítés képpen beálltam a wc sorba, ez kb 6:20-kor volt. Itt az idő hipp hopp elszaladt, és mikor jöttem ki a wc-ből a speeker már számolt vissza 8-7-6… Szóval tulajdonképpen a én egy toitoi-ból rajtoltam.

A rajt után a pulzusom nagyon rendben volt, előzgettem, hogy valahogy feltornásszam 140 magassába. 2km után ráfordultunk az első hegyre, innentől szépen lassan botoztam felfelé. Kb fél óra után ért utol Zsolti, akivel a csúcsig mentünk együtt. Meglepően gyorsan, a számoltnál 15 perccel korábban értem ide, jó pulzussal. Innen Zsoltitól elköszönve egy lendületes csapatással vágtáztam az első frissítő pont felé, ahol csak átfutottam, mert volt nálam minden a következő pontig.

Aztán hirtelen egy légüres térben találtam magam, előttem messze mentek, mögöttem senki. A Zwölfernhornt nagyon jó állapotban értem el. Itt ittam egy bűnrossz RB kólát, ami valószínűleg az első és utolsó is volt az életemben, mert botrányosan rossz az íze. 

A fergeteges RB kóla habját még a csúcskeresztig kiprüszköltem, majd a lejtőre ráfordulva értek utól a 100-as mezőny élmenői. Beálltam hát mögéjük és szépen lehúzattam magam velük. Nagyon jó ritmusban és tempóval, a pulzusom határán ereszkedtünk, tökéletes volt.

Leérve St. Gilgenbe kezdett melegedni, gyors frissítés után indultam tovább és az első emelkedőn beköszönt az első görcs. Innentől visszavettem picit a tempót és daráltam szépen a km-ket. Ekkor már nagyon meleg volt. Minden apró vízfolyásnál megálltam mosakodni. 

A Schafberg föl le megvolt, visszatértem St. Gilgenbe, a frissítés közben futott be Belus Tomi is a pontra. Pár perc után indultam tovább Fuschl irányába és kb félúton a következő frissítőponthoz előzött meg Tomi. 

Pár szót váltottunk, ő robogott tovább én meg saját bajommal foglalkoztam, mert éreztem, hogy a gélek nem csúsznak, a vészjelző meg már villog, hogy nincs üzemanyag. Gondolkodtam mi legyen, igazából semmi ötletem nem volt, egyenlőre még energetikailag rendben voltam, de tudtam, hogy meg fogok dőlni, ha nem eszek. Ezt a részt utólag elemezve persze szépen látható, hogy valójában itt már paff voltam. Tamás mondta is, hogy lefelé lassú vagyok, de akkor ez ott nem is esett le, csak utólag, hogy tulajdonképpen itt már csak alapjáraton döcögtem. 

A fissítőponton ettem ropit, egy csomag gumicukrot, és bekóláztam. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre, semmit nem láttam viszont abból amit letoltam. A segítőim Zoli és Enikő itt mondták, hogy kategória második vagyok, de az első már vagy 40 perce elment. Ez nem nézett jól ki, csak abban bízhattam, hogy fejreáll, de egyelőre itt inkább úgy nézett ki, hogy én fogok fejreállni. 

Hof felé még a Fuschlsee mellett a ,,sík” részen gyakorlatilag már feladtam, csak botorkáltam a melegben. Nem is nagyon előztem, inkább engem értek utól páran. Egy kereszteződést el is néztem, ez már a második volt ma és mire visszamásztam a helyes irányba buktam vagy 5 percet. Nagyon nem agyaltam rajta, a lényegen úgysem változtatott volna, csak pakoltam a cipőimet egymás elé, és vártam a csodát. De mint tudjuk a csodára mindig sokat kell várni, így nekem is kellett még legalább egy bő óra mire megérkezett. 

Hofra beérve ettem narancsot és dinnyét. Nagyon jól esett, de utána vagy fél órát imádkoztam, hogy lent maradjon. Itt időztem a legtöbbet, itt volt egy kósza gondolatom is, hogy ki kellene szállni, de mivel a szintidőből még nagyon sok volt és egyébként egyben voltam, így el is vetettem ezt.  A frissítésben itt már nem nagyon variáltam, a gélről teljesen lemondtam, és átálltam a hígított kólára, ami viszont prímán működött. Ez megnyugtatott és itt ott már futást produkálva tudtam haladni. Aztán egyszer tesóm üzent, hogy 3. helyen vagyok a kategóriában, és a második 4 az első pedig 10 perccel van előttem. Azaz tulajdonképpen csak 1 helyet buktam, viszont az első az egész közel volt. Az a 10 perc ott nem tűnt akkora különbségnek, tekintettel arra, hogy még volt vissza vagy 15km. Még egy csomag gumicukort befaltam, aztán elkezdtem hajrázni. 

Az utolsó frissítőről kifutva jött a hír, hogy az első kiállt, a másik aki előttem van pedig 4 percre van tőlem. Itt leszállt a lila köd és elkezdtem tolni, ahogy csak tudtam. Nagyjából 2-3 km múlva értem ultól az akkor vezető olaszt és ellentmondást nem tűrően előztem meg felfelé, hogy eszébe se jusson rajtam maradni. Innentől nem törődve a görcsölő lábaimmal futottam föl le, padlógázzal. Az utolsó hegy előtt volt 3 perc előnyöm, amit aztán a célig még egy picit tudtam növelni.

A célegyenesben várt a csapat, hihetetlen érzés volt a pici lányommal befutni a célba. 

Ez a mai, nem túl acélos produkció, itt most elég volt a kategória első helyre. A verseny nem sikerült annyira jól, de ott a színpadon ez akkor nem annyira érdekelt. Piszok jó érzés volt egy by UTMB versenyen oda felmenni. 

A tanulságokat már Gabival átbeszéltük és lehet javítnom a következő Großglockner OTT-n.