Month: február 2024
Bodri Trail- L táv – Ficzere Juli, beszámoló
Bodri Trail- L táv (35km)
Idénre több olyan versenyt is terveztem, ahol nem jártam korábban, ilyen volt a Bodri Trail is. Enikő
korábbi beszámolója alapján jónak tűnt a pálya és a szervezés is.
Általában kényelmes vagyok, most mégis bevállaltam, hogy fél 5-kor kelek, és autózunk 2 órát. Így
utólag nagyon is megérte.
Úgy tűnik kezd szokásommá válni, hogy egy jól sikerült versenyhez intézzek valami váratlan kezdeti
nehézséget (tavaly a Piros 85 előtt ugye nem indult az autó) Útközben jutott eszembe ugyanis,
hogy az óra otthon maradt. Gondosan feltöltve, rajta az útvonal, és a legfontosabb, a frissítés
figyelmeztetés. De legalább most volt idő újra tervezni, úton Szekszárd felé. Írtam Enikőnek (szombat
reggel 7 körül, – biztos örült (ezúton is köszönöm a gyors és megnyugtató választ)- az aggodalmamról,
vajon mennyire van jól szalagozva a pálya. Mint elmondta remekül, emiatt ne aggódjak. Ezután
elővettem a tracket és elkezdtem memorizálni a szintrajzot, legyen némi viszonyításom majd a
pályán, merre is járok. Végére maradt a számomra legfontosabb és legkritikusabb, a frissítés
figyelmeztetés hiánya.
Miután egy órával a rajt előtt leértünk kényelmesen jutott idő mindenre. A versenyközpontban
tisztán látszott, hogy a futók 80%-a túlöltözte a versenyt. 10-14 fok volt délelőtt, rövid nadrág, póló,
karszár, a fázós kezem miatt kesztyű, tökéletes választásnak bizonyult. A rajt előtt 20 perccel
elmentem bemelegíteni (3-4 futó tett hasonlóképp a 120-as L távos mezőnyből) Még a rajtcsomag
átvételkor kérdeztem, hogy a 3 frissítőpont hány kilométerenként lesz, erre nem tudtak válaszolni.
Fura mód nem kezdtem utánajárni a dolognak, végtelen nyugalommal elhatároztam, most én fogom
magam figyelmeztetni a frissítésre.
A rajtot követően nagy lendülettel indultam neki a szekszárdi domboknak, ez valahol 25 km-nél vissza
is ütött. Két lány volt előttem, akikkel tartottam a tempót, ami nekem kissé erőltetett volt, de nem
akartam leszakadni. Mint kiderült nekik is erőltetett volt, mert szinte egyidőben mind a ketten
elengedtek. Innen már csak fiúkkal futottam, akikre tapadva utazhattam, ez sokat segített. 25km
környékén ért be egy lány, akivel nem igazán tudtam tartani a tempót. Mint kiderült ő lett
korosztályomban a harmadik. Hát ezért volt rossz, hogy elfutottam az elejét.
A versenyt mobilon, Stravával rögzítettem. Egész úton egyszer néztem rá, 29km-nél. Óriási
meglepetésemre az óra 3:07-et mutatott. Itt már tudtam sokkal jobb időd fogok menni, mint amire
terveztem. Tudtam, hogy az utolsó mászás 32km-nél lesz. A vége felé elbizonytalanodtam hol
járhatunk, ezért megkérdeztem az előttem futó srácot -aki még 25km-nél hagyott el- hol tartunk.
Kedvesen közölte, hogy még 4 km van vissza, majd hozzátette „nem gondoltam volna, hogy te még
felbukkansz”. Na erre úgy felszívtam magam, hogy begyújtottam a maradék rakétákat és állva
hagytam. Ezzel a lendülettel száguldottam be a célba.
Végül a frissítés is remekül működött, bebizonyítottam magamnak, hogy óra nélkül is van élet egy
versenyen.
Különleges élmény volt, hogy Márkus Öcsi minden célba érkezővel kezet fogott és gratulált.
Ez egy hibátlanul szervezett verseny volt, jövőre is itt helyem, de azért inkább órával 🙂
Szederkény- Bóly 100 – Paulovics Rebeka, beszámoló
Február első hétvégéjének termése: 100km aszfalt-10óra 34perc
Ezzel az ultrával nyitottam meg az évet, és remélem innen már csak előre, ugyanis elég sok bakit elkövettem a felkészülés alatt. Egyáltalán… ha nevezhetem az előtte elrepült időt felkészülésnek.
Szombaton 6.00-kor rajtoltattak el bennünket, mielőtt nagy megkönnyebbülésemre 5.59-kor éppenhogy csak sikerült a tracket rátöltenem az órámra.(spoiler: el is tévedtünk)
Nem csak ez az egy perc telt ilyen kapkodósan és hanyagul a verseny előtt, hanem az egész hét.
Rutinommá vált, hogy figyeljek a megfelelő mennyiségű alvásra, a jó minőségű étkezésre, a hidratációra és általában alkohol-stoppot is szoktam tartani, méghozzá legalább 1 hónaposat, hogy a nemes cél érdekében áldozatot hozzak, illetve hogy a lehető legjobb formámban legyek. Mindemellett precízen megtervezem a frissítést, lista szerint bepakolom a további fontos kellékeket, és gondosan kiválasztom a futóruhám.
Mi jött mindebből össze? Semmi!
Ahelyett, hogy formába hoztam volna magam, inkább amortizálni kezdtem. A hétfő egy baráti sörözéssel indult, gondoltam ennyi talán belefér… de a következő nap is így folytatódott. És még ha nem is vedeltem túl sokat, az alvásra szánt időm eléggé lecsökkent. Szerdára már kész roncs voltam, és az aznapi invitációt el is kellett utasítanom, pedig arra mentem volna a legszívesebben.
Napközben sem tudtam pihenni, a munka stresszes volt, nagy volt a hajtás, mert egy kollégám lebetegedett.
Semmi erőm nem maradt a futással foglalkozni, a frissítést és minden egyebet a párom pakolta be, én pedig csak bevágtam pár futócuccot a táskámba. Így indultunk hát el a bólyi ultrára!
A verseny reggelén fáradtan, nyűgösen álltam a rajtkapuban, olyan hangulattal, hogy jobb, ha nem szól hozzám senki… én majd teszem a dolgom… de amúgy meg mit is keresek én itt???
Az első 30 kilit gyűlöltem.. csak tettem az egyik lábam a másik után. Ezután jött meg a kedvem, a tempó is beindult. Végre sütött a nap, én pedig szaladtam boldogan.
Persze akadtak holtpontok később is, illetve sok időpocsékolás a bokorba rohángálások miatt (nem kellett volna tele zabálnom magam pénteken), de összességében jó kis menet volt. A végén kicsit küzdöttem, de így volt szép.
Az utolsó 10km pedig elég soknak tűnt, de azzal biztattam magam, hogy ez már semmi! Az UB-n ilyenkor majd 120 km-t kell visszaszámolnom.
Ps.: A szervezés remek volt. Ráadásul itt adták a legeslegjobb vegán étkeket, ahol eddig valaha voltam. A rendezvényt megelőző, illetve az azt lezáró vacsorán rengeteg menüből lehetett választani, de sajnos nem csináltam mindről fotót. A vegán pizzától kezdve, a brokkolifasírton át, a bulgursalátáig mindenből lehetett válogatni.
De nem csak e téren kaptunk jó ellátást, hanem magán a verseny során is. A helyiek frissítőpontjait, valamint a futóknak biztosított kisérőautókat is kiemelném. Csoda volt. És a sok-sok szeretet is, amit a szervezőktől kaptunk.
baratrunning.com 