Ultrabalaton, egyéni – Paulovics Rebeka, beszámoló
“211km Boldogság”
24óra 27perc – női 6.hely, illetve abszolút 41/262
Tavaly októberben futottam életem első hosszabb versenyét, még hozzá a BUFF 24 órás futamán, ahol 185km-t sikerült megtennem. Habár brutál kimondani, és néha az autóban ülve is borzasztóan soknak tűnik ez a táv, én még sem voltam megelégedve magammal. Jobbat szerettem volna, és idegesített, hogy nem tudtam kihozni magamból.
Úgy éreztem hogy fejben túlságosan elgyengültem, és ez nagyban megakadályozta a célom elérését.
A 24 órás versenyből tanulva nagy hangsúlyt fektettem a mentális felkészülésre, mert teljes mértékben le szerettem volna győzni önmagam és menni akkor is, ha fáj.
Az UB volt az idei fő célom, és szerettem volna a lehető legjobb formámat hozni, szellemileg és fizikailag egyaránt.
És hogy, hogy próbáltam fejben edzeni magam?
– Vezettem egy UB-naplót. A 66. naptól elkezdtem visszaszámolni benne a napokat, és minden egyes alkalommal beleírtam, hogy épp mit csináltam az UB-ért. A későbbiekben megfogható bizonyítékot és megerősítést szerettem volna arról, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében. Mindezt visszaolvasni is nagyon motiváló volt.
– Csináltam pár vìzböjt napot, amikor csak vizet ittam és semmit sem ettem mellé. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy az elmém a nagy napon félre tudja tenni azt a “jó lenne valami finomat enni ” gondolatot, és tudjon csak a frissìtésre koncentrálni bármi egyéb vágy nélkül. Sőt a későbbiekben akkor is, ha már semmi nem esik jól. Mindemellett nyilván ez is akarat erőt és kitartást igényelt, amit fejleszteni szerettem volna.
-Olyan is megtörtént, hogy az éjszaka közepén felkeltem, és hajnal 3-kor elindultam, hogy fussak egy maratont. Mentálisan a több, mint egy napig tartó futás éjszakai részére készülve.
– Az utolsó másfél- két hónapban, olyan fogadalmat tettem, hogy nem iszom alkoholt, így pl.: a saját születésnapomat sem ünnepeltem meg(pedig még kerek szám is volt). 😀 Nah…de…mindent a célért!
– A versenyt megelőző 20 napban pedig úgy döntöttem, mindennap veszek jéghideg zuhanyt/fürdőt, hogy ezzel is trenírozzam az agyamat. Nem mindig esett jól, főleg, ha ez estére maradt egy fáradt, nyűgös és fázós pillanatra.
Na de mi lenne a kihívás abban, ha mindig szívesen álltam volna neki?
-Megfogadtam azt is, hogy egy edzést sem hagyok ki. Ha máshogy nem fért bele, reggel munka előtt futottam le az aznapi etapot, legyen az bármekkora táv, illetve ha kellett, késő este, vagy rossz időben álltam neki, de olyat nem engedtem meg magamnak, hogy kimaradjon.
Szerintem számtalan apróságot fel tudnék még sorolni, de azt hiszem ezek voltak számomra a legmeghatározóbbak.
Úgy érzem valamit azért elértem, hiszen az októberi 24 óráson teljesített 185 km-t itt most 3,5 órával hamarabb megfutottam.
Tudjátok milyen érzés vissza gondolnom erre a 211km-re?
Olyan, mint amikor egy buli után másnaposan próbálod összerakni a képkockákat elmélkedve azon, mikor, mi is történt pontosan.
Na jó… mostmár így 2 nappal utána tisztább a kép, de még mindig fogalmam sincs, melyik cipőmben hány kilómétert tettem meg .
A reggelre pontosan emlékszem, esett az eső. Sőt..szakadt. Csapatommal úgy döntöttünk, inkább szállásunk konyhájában csináljuk meg a rajtfotót. Aztán nagy kapkodások közepette a rajtközpont felé vettük az irányt, ahol nehézkes volt parkoló helyet találni, az idő pedig gyorsan telt. Bár engem egyenlőre a rajtkapunál a TOI TOI WC jobban izgatott. Így történt hát, hogy indulás előtt 2 perccel még benne ültem, de kit érdekel? 7.00-kor már az utolsó sorban álltam, izzítottam az órámat és elkezdtem szedni a lábaim. (Arról nyilván nem tudtam, hogy a biciklis kisérőm, Vera nem találja a biciklit, de nem is baj 😀 )
Pár km elteltével találkoztam Jani barátunkkal, akivel az első 40 km-t vidáman beszélgetve, végignevetve tettük meg. Túl is pörögtem! Köszönöm neki ezt az elményt és remélem jövőre többet tolunk le együtt! ❤
A Varga Pincénél sajnos elvesztettem szegényt, úgyhogy egy darabig egyedül futottam tovább. Az első 100km gyorsan, könnyedén ment, még úgyis ha 60-70km között özönvíszerű esőzés fűszerezte az utat.
Egy idő múlva, nyilván fokozatosan lassultam, de azt hiszem 130km-ig élvezet volt. Onnan viszont már iszonyatosan vártam a Siófok-Sóstó után következő meredek emelkedőt, mert nagyon szerettem volna már egy kicsit sétálni 😦 Ez 160km környékén jött el, és meg is törtem egy kicsit, nem értem be az emelkedővel, túl rövid volt, így még egy pár száz métert -legalább- ráadásnak tovább gyalogoltam. Utána jött a szenvedés, de 185km-ig próbáltam tartani magam – már amennyire tudtam. Nagyon nagyon jó érzés volt, hogy átléptem az eddigi rekordom, ráadásul sokkal hamarabb, mint ahogyan a 24óráson! Elégedett voltam! De valahogy a hátralévő 26-ot is meg kellett még csinálni! Az már nem adta magát könnyen.
Bár ezekről szerintem Vera jobban be tudna számolni, legalábbis bízom benne, hogy ő végig a tudatánál volt 😀 Azért… az ő dolga sem volt könnyű, sőt! Csiga tempóban végig seggelni egy egész Balaton kört, és emellett ellátni feladatait is elég nagy erőfeszítést igényel.
Egy viszonylag komoly frissítési tervet követtünk – azaz a végén már csak Vera tartotta inkább számon.
Végig azt csinálta amit előre megbeszéltünk, percre pontosan adagolta belém a kaját/piát ❤ Akkor sem engedett alkudozni, amikor már nem voltam a toppon és hányinger gyötört. Azt mondta igyam meg az ISO-t, max kihányom, utána pedig kaphatok még egyet 😀
Egy nagyon jó társ volt és hatalmas segítség nekem! Nélküle biztosan nem jött volna össze ez az idő ❤
Ráadásul ő is panaszkodhatott volna, mert ez nem könnyű meló! De jelét sem mutatta annak, hogy esetlegesen már elege van, háttérbe szorította az ő fájdalmát/holtpontjait, hogy engem kiszolgáljon, rám figyeljen. Nem találok szavakat, annyira jól esik!
Nagyon hálás vagyok édesanyámnak és párjának, Norbinak, akik autós kísérőként a háttérmunkát végezték Verával összedolgozva. Ők keverték az ISO-t, szereztek vizet vagy éppen azt amire szükség volt! Ráadásul a lelket is tartották bennem! Köszönöm, hogy szereztek nekem kukorica levest egy étteremből, megkérve a pincéreket, hogy csak a levét adják… és azt is egy power rade-es palackba töltsék! 😀 Ezen jót szórakoztam, de a levest végül csak a célban mertem meginni!
Felemelő érzés volt a lelkesedésük és, hogy közös volt a célunk! ❤
Szeretném megköszönni Gabinak a felkészítést, a biztatást, a folyamatos támogatást, valamint a szadista edzéseket, is amiket az utóbbi időben tőle kaptam! ❤
Gábornak, Vera párjának is köszönöm a fotókat, amiket rólam csinált a verseny alatt!
Nem utolsó sorban Tatának is köszönöm a támogatást, a sok közös edzést is, és hogy fontos neki a célom!
Nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek, és életem végéig mondogathatnám a köszönöm-öket, akkor sem lenne elég! ❤
Ps.: Vera szerint nem körbefutottam a Balatont, hanem körbepisáltam. A statisztika kimutatta, hogy ehhez 20l folyadék kellett. 😀
baratrunning.com 