Ultrabalaton, egyéni teljesítés – Parragh Dániel, beszámoló

Posted on 2025.05.03. Updated on 2025.05.04.

Messziről futunk neki

Nagyon messziről kezdem ezt a beszámolót. Én nem vagyok ultrafutó, nem vagyok ultrás. Inkább egy wannabe ultrás aki egy évben egyszer felkészül egy versenyre.
Az első ultrámra is úgy mentem el, hogy még egy maratonom se volt, de a Futóbolond szomszéd azt mondta, hogy gyere, jó lesz. Utána még belerángatott pár dologba. Például ajánlott egy szuper edzőt nekem!

2021. szeptember 17-én jött az ötlet, hogy UB-t kéne futni. Egy lagziban ültem és elgondolkodtam az addigi amatőr futópályafutásomon. Nem voltam már szomjas se, így teljesen életszerűnek tűnt felírni a telefonomba: Ultrabalaton, megkérdezni Gabit. Akkor volt egy UTT 65-öm, szóval olyan messze voltam, mint Makó Jeruzsálemtől.

Így szólt a kérdés:
“Ki lehet jelölni az utat, aminek a végén az ultrabalaton van?“

Ki lehetett. 2023-ra, ami fasza is lett volna, mert a 40. születésnapomon volt a verseny. De sehogy se jött össze. És tavaly se. Fejben nem voltam még készen erre és edzeni sem mindig tudtam annyit, amennyit kéne.
De tavaly összejött az UTT 130 és onnantól teljesen máshogy álltam a dolgokhoz.

A felkészülés

Az Ultra Tisza-tó után szinte egész nyáron regenerálódtam (lébecoltam) és sikerült úgy ráfordulni a szeptemberre, hogy van rajtam 7 kiló felesleg.
Átálltam a 16/8-as diétára, és beneveztem a versenyre. És innentől viszont pályára állt minden. Elkezdtek működni a dolgok. Jöttek a durva hetek és sikerült elkerülni a sérüléseket. Rengeteg türelem kellett a családomtól, hogy ez így mehessen. Mégiscsak szívás mindent apa futása köré szervezni.
A kilók lefelé mentek, az elvégzett munka pedig egyre jobban nézett ki. De meg kellett csinálni Január végén a 100k csúcsedzést. Tavaly itt szálltam ki, de idén ez is összejött. 
Én innentől már csak az UB rajtját vártam. Gondoltam, hogy el van végezve a munka és indulhatunk. A lószart. Gabi olyan edzéseket adott, hogy a belem kilógott tőlük. Még egy pár PB is megdőlt csak úgy lendületből.
2 héttel az UB előtt kezdtem érezni, hogy gáz lesz a térdemmel. Érzékeny lett. Futni ugyan lehetett vele síkon, de 2 lépcsőfok felfelé már fájt. Nehezen javult és nagyon aggasztó volt. Fájdogáló térdel elindulni egy UB-n jó nagy kreténségnek tűnt.
De messze túl voltunk már azon a ponton, hogy meg lehetett volna állni. Ehelyett gőzerővel terveztük a frissítést, utazást, felszerelést…mindent.

És valójában nagyon bíztam az elvégzett munkában. És tutira Gabi is.

A csapat

Tavaly az UTT-n nagyon jól működött a mostani csapat. A nővérem és örökös kísérőm, Ági (autóval) és Giczei Zsolti a bicajon. Simán igent mondtak, de lássuk be: ez egy jó nagy szívás. Lefelé menet a kocsiban pont mondta Ági, hogy mennyire jó, hogy majd ismeretlen helyen, ismeretlen autóval, sötétben, esőben kell parkolóhelyeket keresni az egyes pontokon. Ezek épp olyan dolgok, amik közül mindegyiket utálja 🙂 De valahogy mindenki tudta, hogy simán meg fogja oldani. Klappolni fog minden.
Bicajos segítőnek menni az UB-re nem kis vállalás. Ez egy kemény dolog. Nem lehet lefordulni a bicajról 80k-nál. Zsolti végül 195 km-t jött két részletben. Közte egy rövid pihenővel. Neki az arca se rezzent, pedig felvette már az összes réteg ruháját és beléfagyott a szar.
Nélkülük ez nem lett volna meg. Mérhetetlenül hálás vagyok a segítségért.

Be kell vallanom, hogy ami a legeslegjobban tetszett az egész hétvégében, az a beszélgetés volt, amit 3-an csináltunk szombat este. Rendeltünk pizzát és órákig csak beszélgettünk az UB-s élményeinkről. Ezt sosem fogom elfelejteni.

Frissítés

Nagyon nehéz kitalálni, hogy mit vesz be az ember gyomra 10-15 óra mozgás után, így összeraktunk pár dolgot, amiket alapból is szeretek fogyasztani. Jól működött végig.  

– Paradicsomos és Colás koffeines gél
– Timcsi féle zabgolyó
– Aldis baracklekváros puszedli
– Kapucíner szelet
– Víz
– Narancsos Gatorade
– Lidl-ös mangó szörp
– Kis sós perec

Elindultunk
Hatalmas para volt rajtam. A fájdogáló térd már hetek óta bombázta az önbizalmam.
Beálltam leghátra. Az volt a terv, hogy óvatosan kezdek. Semmi kockázat. Emelkedőket nem kell megfutni, pulzus ne menjen el. Az elején kijött Muki pacsizni, ill. tudtam két szót váltani Gilles Pallarueloval is, ha már éppen ott futott mellettem. Iszonyat káosz volt. A nagy tömegben ment a tolakodás. A bicajosok nehezen tudták utolérni a futóikat. Durva szél tombolt, de nekem melegem volt a széldzsekiben, muszáj volt levenni. Nekem még ideális is volt ez a szél, folyamatosan hűtött, így nem ment feljebb a pulzus. A térdem pedig működött. Király! Utólag azt gondolom, hogy a sok gyors munka volt már elég a térdemnek. De az UB-n elég lassan menni. A térdem végig rendben volt.

Zánka környékén elhagytuk egymást Zsoltival. Nehéz volt belőni a folyadékot és többet ittam a kelleténél. De szerintem sokan jártak így, mert állandóan tucatnyi futó állt az út szélén vízelve. Mintha ez lenne az Ultrabalaton különszáma, hogy ki hányszor tud pisilni. Az egyik ilyen alkalommal beálltam pár sporttárs mellé a fák közé, Zsolti pedig nem vett észre és tovább ment 1-2 kilométert.

A Varga pincészet előtt értem utol Igit. Örültem, hogy tudunk kicsit együtt futni. A pincészet előtti úton egy idegbeteg autós folyamatosan nyomta a dudát, olyan ideges volt arra, hogy a futóktól nem tud haladni. Szó szerint percekig nyomta folyamatosan. Felfelé menet Simonyi Balázs mosolygott ránk.
Én láttam korábban Varga pincészetes képeket, de azt nem vágtam, hogy ilyen lépcsősoron kell lemenni a pinyóba hozzá.

Badacsony nagyon tetszett. Én még sosem jártam erre. Valahogy mindig a déli parton nyaraltunk, kiesett ez a rész. Volt 2 srác, akik pont úgy sétálták meg az összes emelkedőt, ahogy én akartam, így végig velük tartottam. Lement 50k, a testem pedig kezdte felfogni, hogy ma hosszút megyünk.
Szigligettől már a család is megérkezett szurkolni.

A frissítés nagyon jól ment. Az izót eldobtuk a legelején, mert elrontotta volna a gyomromat. Nem is értem, hogy miért hoztunk egy kartonnal. A szénhidrátot folyamatosan rotáltuk és nagyon ment a narancs szörp + óránként a só. Ági és Zsolti kb. minden második ponton találkoztak. Feltöltötték a készleteket a bicajon.

Keszthely előtt Hankával találkoztam, kicsivel később pedig Milánnal is.

Órási mákunk volt az időjárással. Az eső teljesen elkerült minket. Balatonmáriafürdőnél kezdett először esni, de pár csepp után abba is hagyta.
Azt hiszem, hogy itt láttam egy csomó Gizionos krétarajzot. Valaki még a nevemet és a rajtszámomat is felírta. Köszi, jól esett! 

Fonyódon volt számomra a verseny egyik legjobb pillanata. A főút másik oldaláról három kissrác kiabált: “Hajrá, meg tudod csinálni, ne add fel, ügyes vagy”. Leírhatatlan érzés ilyen szurkolást kapni.
Zsolti végül Fonyódligetnél ült be a kocsiba kicsit pihenni. Volt a lábában 109 km és át is fagyott rendesen. Ági azóta felvette az összes réteg ruháját, szerzett egy vastagabb sapkát és majnem enni is tudott néhány dolgot 🙂
A család itt elköszönt, reméltem, hogy legközelebb a Spar parkolóban találkozunk Füreden.

Azt beszéltük, hogy jó lenne 12 óra alatt elérni féltávig. És ez össze is jött.
Jól sikerült a spórolás és köszönetet kell mondanom tucatnyi sporttársnak, hogy tempóztak nekem. Szerintem az eddigi bő 100 km 80%-át úgy futottam, hogy valaki mögé beálltam. Voltak jó kis beszélgetések is, futók viccelődtek. A hangulat amúgy egészen király volt. A kedvencem, amikor a 422 teljesítő srácnak mondták, hogy “jó a segged, te nőnek készültél”.

Kezdődhet a tánc

Déli part. Sok egyenes utca, sötét.
Az út kivitt minket a partra, ahol a vaksötétben és tomboló szélben pecások voltak. Zenét hallgattak, söröztek, be voltak dobva a botok és úgy be voltak öltözve, hogy a világvégét is túlélték volna. Gondoltam is magamban, hogy micsoda hülyeség ilyen körülmények között kint lenni … ohh wait…

Múltak a kilométerek. Zsolti másfél óra pihenő után már újra a bringán ült, Ágit pedig előre küldtük Akarattyára, hogy tudjon kicsit aludni.

Nem sok mindenre emlékszem a Boglár és Siófok közötti részből, de arra igen, hogy boldog-boldogtalan szurkol. Idősek és fiatalok, gyerekek. Az egyik az erkélyről buzdított, a másik pedig zenét csinált a háza előtt és házilag készített transzparenst lengetett miközben pacsizni akart. Hihetetlen sok kedves emberrel találkoztam.

Siófok minek van?

Ez az a rész, ami a legkevésbé tetszett. Azok a végeláthatatlan egyenes utcák a társasházakkal nagyon lehangolók. Ameddig a szem ellát, futók lámpáit látom, de az utca nem ér véget. Ha mégis véget ér, akkor 2 kanyar után jön egy hasonló.
A kampusz váltópont egy furcsa élmény volt. Azt mondja a srác, hogy fussak be az épületbe. Bemegyek és nincs ott semmi. Fehér falak és rohadt meleg van, szól valami zene és egy fotós hasal a padlón. Utólag láttam, hogy valami színes fények lettek volna. Nekem nem kapcsolták fel vagy nem tudom 🙂

A görcs

Sóstóig sikerült úgy eljutni, hogy nem volt semmilyen probléma. Pulzus all-time legalacsonyabb, 160k a lábbam, ami egyéni csúcs, gyomrom még elfogadja a dolgokat. Minden ok.
És akkor begörcsölt a bal vádlim. Itt már hosszúnadrágban kellett volna futnom. Visszagondolva a legtöbb sporttárs már hosszúban volt.
Próbáltam kinyújtani villanyoszlopnál, kaptam extra sót, Zsolti masszírozta melegítő krémmel, de nem lett sokkal jobb. Így kellett felmászni világosnál. Később próbáltuk a flector port, ami majdnem vissza is jött, de egy rövid időre jobb lett tőle. Szóval ezzel együtt kellett haladni.

Újra az északi parton

Pirkadat előtt elértük Balatonfűzfőt és 24 óra alatt több, mint 190 km-t jöttünk.
Ezt előre aláírtam volna. A vádlim nagyon fájt, de így is ment időnként a kocogás. Sokszor találkoztunk Bogár Janival. Ő gyorsabban haladt, de többet depózott.

Csopak, Sport utca, Man down

Teljesen úgy emlékeztem, hogy Almádi után már nagyon közel van füred. Meg is lepődtem, hogy van még két település közte. 

Elkezdtem émelyegni és a görcs is velem volt még. Próbáltam tartani a lépést egy sráccal, aki eldöntötte, hogy az utolsó 25k-n csak gyalogolni fog. De olyan alázósan gyalogolt, hogy csak kocogva értem utól. Aztán megint leszakított. Meg is dicsértem, amikor otthagytam, de  neki volt igaza. Végül előbb ért célba, mint én.

Sport utca. Szédültem már egy ideje, éreztem, hogy jobb lenne egy kicsit leülni a kerítés szélére, de sikerült elájulni egy rövid időre. Csak arra emlékszem, hogy Zsolti pofozgat, hogy ébredjek. Itt történt, kb így:

200 km. Nem hiszem el, pedig olyan közel a cél. Magamhoz térek, de még nem tudok felkelni. Zsolti valami elmondhatatlan nyugodtsággal vizsgált és beszélt hozzám. Kövesd az ujjam! Nézzük a pulzust! Fejed verzik? Ok, az csak horzsolás.
És átragadt rám a higgadtsága. Éppen visszahozta az Ultrabalatonomat!
Nem tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el, de sikerült kitisztulni. Zsolti felhívta Gabit. Fél füllel hallottam az opciókat, amik közül csak az egyik tetszett. Mondtam Zsoltinak, hogy még itt az egész délelőtt. Ha kell, én négykézláb mászok el Füredig. Közben odaért Ági is. Na, ő nem volt nyugodt, de szerintem mindannyian éreztük, hogy nincs még vége.

Sikerült felállni. Már nem szédültem. Resetelt az agyam vagy nem tudom.
Csak át kell jutni az utolsó csippantós ponton szédelgés nélkül és séta Füredig.

Kicsit kemény lett a vége. 
27:08:00

Borzasztó hálás vagyok mindenkinek, aki segített ezt elérni és szurkolt nekem!

Fotók: NN Ultrabalaton, saját