beszámoló
Hupka Erika – Dietzenbach 10 km
Ez a mai verseny nagyon fontos volt nekem, ugyanis tőlünk kb 1,5 km-re rendezik az erdőben mégpedig azon a szakaszon ahol nagyon szívesen futok. Anno amikor Gabi-val elkezdtünk dolgozni két célt tűztem ki magamnak: az egyik hogy le szeretnék futni 10 km-t. Ez viszonylag hamar teljesült, ugyanis Gabi a januári edzőtáborban fülön csípett és lefutott velem 10 km-t amibe egyébként kis híján belehaltam, de végülis pipa.🙂
A másik nagy cél, hogy 1 órán belül fussak le 10 km-t, ez még várat magára de ma már nagy lépést tettem felé.🙂 Aztán időközben lett egy harmadik célom is ami a félmaraton, ez remélem szeptemberben teljesül.
A verseny reggel 9-kor volt, én utálok korán mozogni (11-ig korán van). Emma persze ma háromnegyed 8-ig aludt én meg kelhettem 7-kor éljen. Gyors reggeli aztán hosszas tipródás hogy mit vegyek fel majd rendkívül okosan egy hosszú ujjú mellett döntöttem. Magam sem értem miért főleg hogy 20 fok volt kinn majd később 25 kb. Elkocogtam a rajtig, itt már rájöttem hogy végzetes hiba volt a hosszúujjú, de nem volt amúgy zsebem így nem tudtam leadni. Még kicsit szerencsétlenkedtem hogy csípőre kötöm vagy valami de erről is letettem így maradt az izzadás.
Ahogy odaértem megint az volt a benyomásom hogy itt mindenki vérprofi ugyanis mindenkin kompressziós zokni volt. Bennem valahogy a kompressziós zokni egyféle babonás tiszteletet kelt a viselője irányába, hiszem ilyenben csak a profik futnak. Szóval ott álltam a béna pulcsimban és azon töprengtem hogy mindegy csak utolsó ne legyek. Aztán láttam hogy van 60-as sőt még 75-ös korcsoport is szóval megnyugodtam hogy egy nyuggert csak lefutok már.
Rajt, az elejét nem sikerült elfutni ugyanis egy szűk erdei ösvényen kezdtünk és egymás sarkát tapostuk. Aztán ritkultunk lassan és ráállhattam a tempómra, kb 6:30-as km-eket terveztem. A második km környékén észrevettem hogy valaki pont az én tempómban fut folyamatosan mögöttem, gondoltam is hogy ez milyen menő már hogy valakinek én vagyok a nyula.🙂 Aztán eluntam a dolgot és indítványoztam a fiúnak hogy inkább fussunk együtt mert az nekem is segít. Ebben maradtunk aztán a 8. km környékén be is mutatkoztunk egymásnak. Kiderült hogy ő ma egy laza kényelmes kocogásra jött, mondtam is neki hogy az pompás mert én meg épp a tüdőm köpöm ki ennél a tempónál. De egyébként nagyon jó volt együtt futni, valahogy gyorsabban telt az idő pedig nem szóltunk egymáshoz.
A célban a teljes kiscsaládom ott volt, a férjem, anyósom és Emma is szóval már előre örültem. A 9. km környékén úgy éreztem hogy túl jól sikerült a tartalékolás így az utolsó km-t még megnyomtam és alkalmi futótársammal közösen futottunk be. Nagyon menő volt még a nevemet is bemondták, a férjem videózott szóval teljes volt a boldogság. Az idő 1:05:13 lett ami messze a legjobb 10 km-em eddig (a titkos célom az 1:05 volt egyébként). Egyébként ez annyira német hogy a célban a víz és az izo mellett frissen csapolt sörrel várták a fáradt futókat (alkoholmentessel de akkor is). Utána megettem a szokásos Rindswurstomat, Emma élvezte a felhajtást megvártuk az eredményhirdetést, a korcsoportomban 5. lettem (némileg levon a dolog értékéből hogy kb 10 fős volt a korcsoportom), de én így is nagyon örültem.
Szuper verseny volt, én nagyon jól éreztem magam és elégedett is voltam az eredményemmel.🙂
László Vali – Visegrád Trail beszámoló
Ez a nap egy csoda volt, mai napig nem értem, hogy sikerülhetett ilyen jól, de nagyon boldog vagyok és felvillanyozott 🙂 Lehet a szervezetem ezzel hálálta meg, hogy végre nem a repülőn ülök 15-20 órát és nem a szmogos városi levegőt szívom.
Az elején óvatoskodva indultam neki az emelkedőnek leghátul. Nem vártam sokat magamtól, itt azt mantrázgattam magamban, hogy az se baj, ha utolsó vagyok. A hűvös idő nagyon jót tett, a pulzusom kb 8-10 ütéssel a Muzsla Trailes pulzusom alatt volt, figyelgettem magam és sokkal jobban éreztem magam. Az aszfaltos részt egész jól megfutogattam, aztán a Pap-rétig tartó hullámzást is kifejezetten éreztem. Sokszor eszembe jutott Béla T50es tanácsa, hogy ez az egyik legfuthatóbb szakasz, és most tényleg éreztem is, hogy az. Megemlékeztem arról a helyről is, ahol orrvérzés miatt megálltam T50en (akkor is jetlagesen, USA után futottam). Most minden sokkal gyorsabban jött, nagyon kellemes volt. A tájat is sokkal jobban tudtam élvezni, a hegygerinc rész a virágokkal lenyűgöző volt. A kerítés átmászások utáni egy nyomtávos szakaszt kifejezetten élveztem, itt hárman együtt vonatoztunk. Végre Pap-rét se taglózott le, már tudtam, hogy sokat kell menni a pontig és vissza. A ponton fejedelmi kiszolgálásban volt részem, tudtam mit akarok és az önkéntesek szuperül valóra is váltották, pikk-pakk mentem tovább.
Nyerges hegynél nem tudtam mire számítsak. Az eleje gyanúsan kellemes emelkedő volt, egész jól megfutottam nagyrészt. A végén azért lett egy combosabb elnyújtott mászás, itt megettem megint egy gélt, de aztán egész gyorsan le lett tudva. A lefele meglepően jól futható volt, nagyon sokáig hitetlenkedtem, hogy milyen jó fej a Csanya, én egy saras küszködős meredekre számítottam, helyette tök jól futható volt és még a kilátás is megkoronázta a dolgot. A végére azért nem csalódtam Csanyában, volt egy kellemetlenebb saras rész, de egész jól csúszkáltam és még hoztam is itt másokon.
Összességében az egyik legjobb versenyem volt ez, pedig nem volt bennem sok várakozás az előző heti nátha és utazás miatt, és Muzslán se voltam erős. De most szuper jó volt a hűvös idő, meg tudtam találni a saját ritmusom, rendben volt a pulzusom. A pálya csillagos 5-ös, gyönyörű helyeken vitt, jó volt a hullámzása, a két tüske benne és a minőségi sár:) A sarat tavaly nagyon utáltam, de érdekes módon most nem zavart, inkább egy játékosságot adott a futásnak, csúszkáltam, pocsolyában tapicskoltam. Jó döntés volt rövidebb távra menni idén, ez közelebb állt az én edzettségi szintemhez és sokkal jobban élveztem is így a tájat, a környezetet, az egész futást.Belus Fruzsi – UTH55 beszámoló
Az idei félév célversenye az Ultra Trail Hungary 55 km-es (UTH55) távjára esett. És hogy miért? Szerettem a verseny “elődjének” számító Terep50-et, amelyet az évnek mindig ebben a szakában rendeztek, és amelyen korábban már kétszer részt is vettem. Több ismerősömtől is hallottam, hogy az UTH rendesen fel lett turbózva, szuper a szervezés minden tekintetben, csak úgy, mint a korábbi Terep100/50 versenyeken, így nem volt kérdés, hogy erre most menni kell. Tavaly ilyenkor már a várandósságom vége felé jártam, brutális nagy pocakkal a neten nyomon követve izgultam a terepfutókért arra gondolván, hogy egy év múlva talán már én is megint köztük küzdök.
Felkészülés
Tavaly november óta Barát Gabi edzéstervei és iránymutatása alapján igyekszem a kondimon javítani. Az előírt edzéseket szorgalmasan megcsináltam, a maximális kivitelezésre törekedtem, a jelszó se több, se kevesebb. Néha vegyítettem a futást egy kis erősítéssel (főként törzsizomra koncentrálva), de beficcent egy kis body-art is az elmúlt hónapokban. A nyújtással töltött heti időkeretet is megnyújtottam, amelynek a későbbiekben rengeteg pozitív hatása mutatkozott. Alapvetően átlagosan 60 km körüli heteket csináltam 1500 méteres pozitív szintemelkedéssel, de ez csak egy hozzávetőleges átlagos érték. Januárban eltörtem a lábujjam, így 3 hét kényszerpihenőre lettem kárhoztatva, ez okozott némi törést a felkészülésben, de utána viszonylag gyorsan felvettük újra a fonalat, és ment minden a maga útján. Február közepétől sok volt a terep, előtte főleg szintes aszfalt. A szülés után rajtam maradt 12 kg súlytöbbletből 10 kg-t ledolgoztam, sajnos maradt még 2 kg, ami makacsul ragaszkodik hozzám, de majd velük is jól elbánok. A kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra törekedtem a felkészülés során, de azért ezen még van mit javítani persze. A vashiányommal pedig még lehetne valamit kezdeni (már rajta vagyok). A regeneráció szempontjából a megfelelő mennyiségű alvás kulcsfontosságú lenne, ebből az elmúlt két hónapban megint többet kaptam, hála annak hogy a kis 10 hónaposom elkezdte átaludni az éjszakákat. Érdekes módon most épp a 2 és fél évesem kel fel óraműpontossággal este 11 és fél 12 körül…
Ahogy közeledett a nagy nap, alapvetően egyre jobb formában éreztem magam. Megcsináltam az előírt hosszúkat, terepen futva, volt két 40 km-es edzésem, az egyik a Vértes Terepmaraton március végén, a másik pedig egy magányos edzőfutás itt a Budai hegyekben. A részidők is jók voltak, érzésre is teljesen rendben-levőknek látszottak. Egyszóval úgy gondoltam, hogy képes lehetek arra, hogy fussak egy jó időt az UTH 55-ön. Egy valamire nem voltam felkészülve…
A verseny
A verseny előtt közvetlenül egy hétig esett eső. Az igazat megvallva tudtam, hogy nagy lesz a sár, és úgy gondoltam, hogy felkészültem a rám váró legrosszabbra, nagyot koppantam a verseny közben. A Garmin órámról a verseny hetében leszakadt a szíj, a pulzuspántom a verseny előtt 3 héttel megadta magát. A pulzuspánttal nem törődtem, mert óravásárlás előtt állok, és lehet hogy márkát váltok, így úgy voltam vele, hogy a verseny közben az érzéseimre hagyatkozok majd, amit meg is tanultam figyelni a korábbiakban. A futóórámat megragasztották kétkomponensű ragasztóval, de mivel aggódtam, hogy nem fogja bírni a versennyel járó strapát, ezért anyukám kölcsönadta az ő ugyanilyen 310XT-jét, így abban futhattam.
baratrunning.com 