beszámoló
Bács-Kiskun Ultra, váltó – Huszti György, beszámoló
Egy ismerősöm már hónapokkal ezelőtt megkért, hogy legyek váltóban csapattárs a BKU-n. Ekkor még úgy volt, hogy júniusban nem lesz versenyem a május végi UTH TP célverseny után, mivel amúgy is sűrűnek ígérkezett a hónap. De nem tudtam nemet mondani. Aztán az UTH terepverseny hatalmas élménye felcsigázott, hogy a júniusi WTF-en is elinduljak főleg amiatt, mert kiderült, hogy sok-sok ismerősöm ott lesz, gondoltam jó lesz bandázni. Na de ez 3 héttel az UTH után és egy héttel a BKU előtt. Nyilván tisztában voltam azzal, hogy ezt a két versenyt nem futhatom maxra, de részt venni mindenképp akartam, hiszen eddig is csodás, élményekkel, jó futásokkal teli volt az év.
Előzetesen úgy beszéltük meg a srácokkal, hogy kb. 20,5 km-t futok az elején. A csapat összetételét tekintve egy jó bulis futást terveztünk nem sok komolysággal, én meg gondoltam jó lesz a hétvégi hosszúnak. Ahogy egyre közelebb kerültünk a verseny napjához, láttam, hogy a csapat tagjai lelkesen készülnek futásaikkal a versenyre. Rég nem futottam hosszabbat aszfalton, ezért már valahol kívánta a szervezetem, egyre jobban vártam a versenyt én is. Noha sajnos keresztedzésekre nem jutott mindig időm, mégis nagyon jó állapotban éreztem magam, minden futó edzés nagyon feltöltött.
Amikor megkaptam a pulzus tartományt a szokásos matek következett, persze számolni kellett a meleggel most. Nem volt kellemes fél 4-kor kelni és kocsiba ülni, két órát utazni. Igen korán a helyszínen voltunk. Amíg vártuk a többieket, kipróbálhattam egy futócipőt, ezzel a bemelegítés java meg is történt. A rajt 8-kor volt. Mivel nem volt hideg, sőt eléggé meleg volt, a mezemet most is csap alá tettem és úgy vettem fel, ami nagyon jó ötlet volt, mert tűzött a nap a kerékpárúton. A rajt előtt egy mineral tabit bevettem, majd mindhárom (5-11-16 km) frissítőponton megálltam, mert a kulacsból locsolnom is kellett magamat, a vizet újra kellett töltenem. Só viszont csak konyhasó formájában volt ezeken a pontokon, úgyhogy most nyaltam sót. A futás végig nagyon jól ment, legalábbis úgy éreztem. Szokásosan felosztottam a távot és szakaszosan növeltem a pulzust. Nem terveztem, nem számítottam rá, de úgy voltam vele, hogy ha jó időt futok, félmaratonig kiegészítem a távomat. Végül így is lett. Az utolsó néhány kilin sikerült versenyeznem is kicsit, úgy éreztem, hogy ki kell adom azt, ami bennem maradt a múlt heti WTF-en. Végül majdnem megdöntöttem a siófoki félmaraton időmet jóval alacsonyabb pulzussal. A futásom végén kicsit megpihentem és felettem a frissítőpont kínálatát. Az utóbbi időben észrevettem, hogy erősebb futások után jön egy kis hastáji görcs, ahogy áll vissza a rendszer. Hideg kóla viszont egész jó ötlet volt erre a panaszra, meg egy kis türelem a többiektől, így elkerültük, hogy a szervezetem fáradt levegő kieresztését a kocsiban tegyem meg. Ezt követően szinte minden frissítőponton megálltunk, bandáztunk, szurkoltunk, na meg a túró rudi és a dinnye készletre is rámentem.
A srácok menet közben megkértek, hogy az utolsó ötöst is fussam le, mert eléggé kifutották magukat. Nem terveztük, de végül bevállaltam. Egész jól kajáltam napközben, úgyhogy nem volt bennem félsz, hogy nem marad erőm, persze a dinnyét a boldog „igen” kimondása után hanyagoltam és vajas kenyérre álltam át. A befutó 5 km előtt jeges vízbe áztattam a pólóm, igyekeztem rendesen átmozgatni a hab testemet. Eleinte úgy gondoltam, hogy alapjáraton kocogom le ez a picit, de már azzal a pulzussal is meglepően jól ment a futás, utána meg elkezdett hajtani a versenyszellem is. Az élénk szembeszélben végül fokozatosan húztam fel a pulzust es egész jól jött a tempó is, úgyhogy ebből az ötösből egy fokozó lett, az előző nap úgyis gyakoroltam. A befutó meg egészen különleges volt. Már az utcában szurkoltak a lakók, aztán a szpíker már száz méterekre előre bemondta az érkezésem, láttam a csapatom tapsolását, még tettem egy lapáttal a végére és feltett kezekkel, fülig érő szájjal futottam a célba.
Úgy érzem, hogy nagyon kellett ez a szombat, szuper élményben volt részem.
Örülök, hogy elfogadtam a meghívást, jól esett a szurkolás, az ölelések, a pacsik. Jók voltak a fotósok, szervezésre se lehetett panasz. Ez mellett fél szemmel azért lestem az 50 km-es és a 80 km-es távon indulókat is, hogy vajon nekem hozhat-e ilyet a jövő, de jelenleg az elmúlt félév történéseit, jó élményeit emésztem, idézem fel újra és újra.
Bács-Kiskun Ultra, 80 km – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Ez a nap is eljött 😀 Bács-Kiskun Ultra 2023.
Az egész – ahogy visszanéztem a levelezést – tavaly október 18-án kezdődött 😀
Nem nagyon volt idáig célverseny, tavaly a Korintosz 80k-t elengedtük, így beneveztem ide.
“A Bács-Kiskun ultrán akkor 50 km, ugye? “ – kérdezted, és hát milyen jó, hogy nem 😀 Na jó, megállapodtunk, hogyha úgy látod, hogy nem fog menni, akkor marad az 50k.
Úgyhogy az elmúlt 8 hónapot ennek tükrében csináltam, gyakorlatilag nem volt vasárnapom futás nélkül az elmúlt 30x hétben. Aztán az április végi maraton után közölted a jó hírt: maradunk a 80k-nál, öröm-bódottá 😀
A verseny előtt edzőtársakkal folyton azon poénkodtam, hogy vagy gettó meleg lesz, vagy esni fog, amikor én futok, úgyhogy már nem is érdekelt – mondjuk inkább akkor essen.
De valahogy sikerült a fohászaimnak célba érnie, ugyanis a verseny hetében lévő 32-35 fokot péntek este egy szupercella-megavihar elsöpörte és hajnalban az eső is elállt, ideális időjárás.
A szállás parkolójában volt a rajtzóna, így nem okozott gondot, amikor a rajt előtt kb. 20 perccel visszamentem a szobába, hogy a kissé vastagnak ítélt kompressziós zoknit lecseréljem….egy sima, utcai vékony zoknira 😀
Nem volt nálam másik futózokni, de ez egy jó döntésnek bizonyult, ugyanis 1-2 kisebb vízhólyagon felül a talpaim megúszták. A másik jó döntésem az volt, hogy a 2 kulcsom helyett csak 1-et vittem – a feleségem és a fiam is pánik közeli hangon hívott, hogy “apa…itthagytad a kulacsod” 😀
A rajt előtt bemelegítésként egy kis gimnasztika, búcsú a “kiccsalád” egy részétől, aki még biztosan aludt volna, de hát na…rendesen voltak, lekísértek a rajthoz 😀 Aztán gó.
Juhász Edit futótársammal – akinek itt is nagyon gratulálok és mindenkinek aki rajthoz állt és befutott – vágtunk neki az 50 mérföldnek, ami picivel több, mint 80k hivatalosan. Az első km végén odaszóltam neki, hogy már csak 79. A célban azt mondta, hogy ezen nevetett magában még vagy 10 km-en keresztül 😀 Na szóval próbáltam tartani magam az előre megbeszéltekhez….15 percenként sótabletta-víz, kövi 15 perc zselé, tempó 6:00-6:20 között.
A menet közbeni frissítés nekem kicsit sűrűnek tűnt, de a sótabit azt mindenképpen tartani akartam, mert tudtam, hogy közeleg a nagy meleg 😀
Az első 40 km olyan gyorsan elröppent, hogy nagyon érdemleges történés nem is volt. Az útvonal első kb. 20 km-e bringaúton vezetett, elszórva árnyék, fák stb. A második 20 km már emberek által ritkán látogatott szakasz volt, ahol az út szélén haladtunk, én viszonylag egyenletes tempóban. A 80k-s útvonalon 15 frissítőpont volt, a 2 közötti leghosszabb az majd 7 km. A pontokon elég sok minden volt, víz, ISO (erről beszéltünk Gabival, hogy ha kell, menjen, de nem vagyok hozzászokva, nem szeretem az ízét, így töredelmesen bevallom, hogy egy korty iso-t nem ittam-ettem….és ahogy korábban írtam, a hajam még mindig tart :D).
Az első 40k-n a legnagyobb gondom az volt, hogy NEM VOLT TÉRERŐŐŐŐŐŐ 😀 Vagyis térerő volt, csak 4G nem, így a jól megszokott kis online kabaré csatornám helyett hallgattam a csendet, a madarakat, a mezőgazdasági gépeket, az előttem-utánam futók (és a saját) trappolásom 😀 A hivatalos frissítőcsapatommal – a feleségem és fiam – megbeszéltük, hogy kb. a 42 vagy 48 km-nél lévő frissítőpontra jönnek elém bíztatni először (meg az összes futócuccom a csomagtartóban, ha bármire szükségem lenne, amire nem volt). Szóval olyan 40 km körül írtam egy üzenetet, hogy elég az 55 km-nél lévő pontra jönniük, mert nagyon jól érzem magam, semmi nem fáj, minden ok, tempó kb. OK – mondjuk itt megjegyzem, hogy agyban azért még szoknom és elfogadnom kell a lassuló tempót, de még biztos lesz rá alkalmam.
42k frissítőpont: eddig csak zselét ettem, nem kívántam szilárdat, tök jól elvoltam (igaz, a 15 percenkénti frissítések volt, hogy már elcsúsztak 20-22-23-24-25 percre), itt viszont megláttam kis sajtos pogikat. Olyan jól néztek ki, hogy egyből egyet el is vettem, de nem bírtam teljesen megenni, csak kb. a felét. Na ez nem volt egy jó döntés – hülye agy -, ugyanis 2-3 km-ig fákkoltam, hogy ezt nem kellett volna. A kisördög ott ült a vállamon, ugyanis ilyen hosszú igénybevétel alatt csak zselével még sosem csináltam végig, így biztos ezért is kívánta a szemem a szilárdat, de átvert. A verseny előtt beszéltünk róla Gabival, hogyha X ideig szar a gyomrom, inkább rakjam ki a rókát, ne szívassam magam. Bevallom, ez is megfordult a fejemben, de kb. 15 perc múltán sokkal jobb lett, go tovább, róka helyénmarad.
Itt már kezdett melegedni az idő, viszont mivel a frissítőpontokon szinte mindenhol volt jég, kulacsba be, vízzel feltölt, jó hidegen tartotta a következő pontig, és itt még árnyékos részek is bőven voltak.
Na de vissza a telefonhoz….47k körül ránéztem, hogy van-e 4G, és mit látok? A családnak az üzenet nem lett elküldve 😦 Gyors telefon, hogy NE GYERTEK MÉÉÉÉG, ráértek 😀 Már úton voltak, úgyhogy megbeszéltük, hogy tali az 55k-es frissítőpontnál.
Nagyon jó volt, ekkor már bővel 5 óra felett, hozták a jeget, vizet, mit hozzanak, stb. – első ilyen frissítő támogatásuk volt, a második ponton már rutinszerűen vették el a kulacsom, töltötték fel jéggel, vízzel, a sapkámat vízezték, tök profik lettek 😀
Éééés….jött a várva-várt fákkolás. Nem is tudom, hogy hány óra lehetett, kellően felmelegedett az idő (na jó 26-28 fok körül), és jött egy földutas szakasz. Nem is igazán földút, hanem egy mezőgazdasági terület, az elején az útba beépítve téglamaradékok, stb., aztén amikor elfogyott, jött a süppedős homok, jobbra napraforgó, balra szőlő, 0 árnyék, jobb kanyar, tehenek- legyek…. Na itt csúszott el a fókusz. Valaki még az elején mondta nekem, hogy ez a szakasz kb. 7 km… Na itt agyf@szt kaptam, nem léééééteziiiik!!!!
Nem is létezett, csak 5 volt, de nagyon kínkeserves egy 5km volt. Mentálisan ez nagyon megviselt, itt sétáltam igazán egybefüggően hosszabbat először. Meg is előzött 2-3 emberke, bíztattak, aranyosak voltak. Egy hosszú poros útszakasz végén megláttam a sátor fehér tetejét, véééégre FP. Frissítőcsapat a helyén, itt kértem egy kis RedBullt (nem ittam meg csak kb. egy felet). Jött a jeges víz, vizes sapka, és az aszfalt (tudom, hogy ez sok gizionnak furi, de nekem ez a megváltás volt :D).
És itt jön a szokásos story….órám lemerül 😀 Annyi eszem volt, hogy egy akkubank és töltőkábel volt a táskámban, így feltettem tölteni picit – kb. 5km hiányzik az órás mérésből 😀
És egy újabb szenvedős 5km, hiszen 60-65 között egy bringaút, no árnyék, itt már tényleg meleg, sokszor megálltam inni, mert kívánta a testem. 60k-tól indultak a versenyen a félmaratonisták, akik a számításaimhoz képest később értek utol, pedig itt már bőven lassultam. Sokszor bele is sétáltam, nem kívánta a testem a futást. Néztem őket, hogy milyen szépen, energikusan, gyorsan futnak 😀 Nekem meg még hátra van vagy 15k 😀 De legalább itt már volt 4G, szólhatott a stand-up/Retro Radio kombó 😀
A sótabletta fogyott rendesen, a zselét viszont egyre kevésbé kívánta a testem, így itt már óránként csak 2 db csúszott le. A 15-ből szerintem legalább 7-8 frissítőponton volt GU zselé, amiből 1-1-et tettem a hátizsákba, hogy legyen, rendre el is fogyott.
És jött az utolsó előtti frissítőpont, ez már Soltvadkerten, emberek között, történnek az események. A frissítőcsapat csinálta a rutint, jég+víz kulacsba, sapka a vízbe, én pedig leguggoltam és nekidőltem egy ház falának. Fújtam picit, felálltam és egy pillanatra megszédültem 😦 Na akkor ácsi, néhány másodperc relax egy helyben állva, hogy ez vajon mi volt – nem vagyok szédülős, nincs vérnyomásproblémám. 5-10 másodperc és újrabootolt a rendszer, minden rendben van, a fáradtság lehetett (a feleségem arcán egy pillanatra valami mintha látszódott volna….de mivel helyreállt a világ rendje, megnyugodott), én pedig indultam tovább. Már csak 10 (és nem 79, mint az elején :D). Elértek a Mozaik Medes 21k-sok is, az ő arcukon sem volt őszinte a mosoly ebben a nagy melegben, de szuperek voltak, hiszen pár 100 méteren keresztül nyulaztak nekem 😀 Aztán hagytam, hadd menjenek csak 😀
Itt a “futás” már kb. úgy nézett ki, hogy olyan 800-1000m olyan 6:45-7:00 között, és kb 2-400m séta. Bringaút vissza Kiskőrs felé, utolsó frissítőpont, az egyik őnkéntes egy marék jeget szorított a tarkómhoz, nagyon jól esett. A kisfiam azzal bíztatott, hogy innen már sima ügy, hős leszek, ha (illetve amikor) beérek 😀 Dudálva elhalad mellettem a frissítőcsapat, én meg integetek nekik bőszen, az egyik futótársam megkérdezte, hogy valami kellett volna tőlük, vagy valami gond van, hogy így kapálózok? Nem, csak a feleségem elfelejtette felkapcsolni a lámpát a kocsin:D Ezt próbáltam neki jelezni 😀
Az utolsó néhány km már Kiskőrösön belül volt, és annyira örültem, láttam a végét, hogy a 800-1000m futás átváltott 1500-1800 m futásra, 1-200m, sétára (az aszfalt itt sem volt azért már hideg, délután 5 körül).
A cél előtti utcában egy staff-os fiú fut felém nagy lendülettel: HOGY HÍVNAK??? Hát ez meg mit akar tőlem?? …. 188-as rajtszámom, válaszoltam! Nem az érdekli, hanem a nevem, mert elő kell keresni a befutószalagot….Jaaa 😀 Gyorsan előszedték, ezzel a nyakamba sikerül befutni a fiammal együtt 😀 Jó volt végre befejezni és megállni, sikerült. Érem a nyakba, készül néhány fotó, feleségem és anyukám is megkönnyezi a befutót, de mindenféle komolyabb probléma nélkül megcsináltam! Néhány Mozaik Med-es futóval pár szót beszélgettem, majd az járt a fejemben, hogy hogyan is kellene hűteni a lábam, ahogy Gabi mondta…. irány fel a szobába, lassan, de biztosan. Egy gyors zuhany, nem az út porát kellett lemosnom, hanem azt a rengeteg sót, ami a lábaimra kiült. Aztán irány a fürdő leghidegebb medencéje, az úszómedence, ahol csak lebegett hab estem a víz felszínén.
Amikor valaki rákérdezett a verseny előtt, hogy mi a cél, azt mondtam, hogy szintidőn belül beérni (bruttó 10 óra). Az, hogy menni fog Gabi szerint pénteken nem volt kérdés, és az utolsó hetekben már én is kezdtem elhinni.
Bevallom, hogy a fejem hátsó kis csücskében olyan 50k körül az is megfordult, hogy kezdődhet ez a célidő 8-assal is….aztán jött a meleg, ami olyan mind a medve. “Ami nem öl meg, az megerősít…kivéve a medve….mert az megöl” 😀 – tartja a székely mondás.
Szóval a meleg az én fő ellenségem, és az utolsó 20k-ra ő lett az én medvém 😀 Mindenesetre a hivatalos bruttó időm 9:23 perc, ami bőven a 10 órán belül van, MEGCSINÁLTAAAAM 😀
És akkor köszönöm…..
… először is ismételten és sokadszor a családomnak, hogy egyáltalán elkísértek versenyre és az elmúlt 1 év (majdnem napra pontosan ennyi ideje dolgozunk együtt Gaboval) kitartó támogatását, a futós vasárnap délelőttök (vagyis azok hiányának) elfogadását és a professzionális frissítést a versenyen (legközelebb is őket viszem, az tuti).
… másodszor Gizion Főnéninek, aki tudta, hogy hogy kell egy ilyen testből egy ilyen teljesítményt kihozni 😀
… harmadszor az edzőpartnereknek, mozaikmedesenek, futópajtiknak, akikkel sok-sok km-t nyomtunk le, mert éppen egy időben volt kedvünk (vagy nem) futni – mindenki magára ismer, ugye? 😀
… és persze mindenkinek, aki bíztatott, szurkolt, küldte a csííít, mert éreztem ám menet közben, hogy jött, köszi szépen 😀
Mozart Ultra – Szabó Tibor, beszámoló
Gabival tavaly október óta dolgozunk együtt. Egy elég jól sikerült téli felkészülési időszak után, ahol kétszer egy hetet kellett összesen kihagynunk betegség miatt, tavasszal beleszaladtam egy 3 hetes influenzába, ami alapjaiban rengette meg a felkészülést. Innentől csak görgettük magunk előtt a kimaradt hétvégi hosszú edzések terhét, de amit lehetett megtettünk, hogy jó formában álljak a rajthoz.
Pénteken délelőtt rajtszámátvétel, ahol végre élőben is találkoztam Gabival, Belus Tamásékkal és Giczei Zsoltiékkal. Ekkor mondtam először Gabinak, hogy holnap én színpadon fogok állni. Jól megmosolygott.
Az előjelek nem voltak jók. Egész héten a vádliaimmal szenvedtem, a jobb különösen fájt. Olyannyira, hogy még masszőrhöz is elmentem kétszer, pedig ilyet én az elmúlt 6-7 évben nem csináltam.
A verseny reggelén halálos nyugalommal ébredtem. Aztán jöttek sorban a ,,bajok”. Előbb az 5literes víz fogója letört, mikor felemeltem, hogy leviszem a kocsihoz, aztán már a kocsiban vettem észre, hogy a telefonom a lakásban hagytam, végül a botokat hagytam a parkolóban. Azért a végén csak elvergődtem a rajthoz, ahol bemelegítés képpen beálltam a wc sorba, ez kb 6:20-kor volt. Itt az idő hipp hopp elszaladt, és mikor jöttem ki a wc-ből a speeker már számolt vissza 8-7-6… Szóval tulajdonképpen a én egy toitoi-ból rajtoltam.
A rajt után a pulzusom nagyon rendben volt, előzgettem, hogy valahogy feltornásszam 140 magassába. 2km után ráfordultunk az első hegyre, innentől szépen lassan botoztam felfelé. Kb fél óra után ért utol Zsolti, akivel a csúcsig mentünk együtt. Meglepően gyorsan, a számoltnál 15 perccel korábban értem ide, jó pulzussal. Innen Zsoltitól elköszönve egy lendületes csapatással vágtáztam az első frissítő pont felé, ahol csak átfutottam, mert volt nálam minden a következő pontig.
Aztán hirtelen egy légüres térben találtam magam, előttem messze mentek, mögöttem senki. A Zwölfernhornt nagyon jó állapotban értem el. Itt ittam egy bűnrossz RB kólát, ami valószínűleg az első és utolsó is volt az életemben, mert botrányosan rossz az íze.
A fergeteges RB kóla habját még a csúcskeresztig kiprüszköltem, majd a lejtőre ráfordulva értek utól a 100-as mezőny élmenői. Beálltam hát mögéjük és szépen lehúzattam magam velük. Nagyon jó ritmusban és tempóval, a pulzusom határán ereszkedtünk, tökéletes volt.
Leérve St. Gilgenbe kezdett melegedni, gyors frissítés után indultam tovább és az első emelkedőn beköszönt az első görcs. Innentől visszavettem picit a tempót és daráltam szépen a km-ket. Ekkor már nagyon meleg volt. Minden apró vízfolyásnál megálltam mosakodni.
A Schafberg föl le megvolt, visszatértem St. Gilgenbe, a frissítés közben futott be Belus Tomi is a pontra. Pár perc után indultam tovább Fuschl irányába és kb félúton a következő frissítőponthoz előzött meg Tomi.
Pár szót váltottunk, ő robogott tovább én meg saját bajommal foglalkoztam, mert éreztem, hogy a gélek nem csúsznak, a vészjelző meg már villog, hogy nincs üzemanyag. Gondolkodtam mi legyen, igazából semmi ötletem nem volt, egyenlőre még energetikailag rendben voltam, de tudtam, hogy meg fogok dőlni, ha nem eszek. Ezt a részt utólag elemezve persze szépen látható, hogy valójában itt már paff voltam. Tamás mondta is, hogy lefelé lassú vagyok, de akkor ez ott nem is esett le, csak utólag, hogy tulajdonképpen itt már csak alapjáraton döcögtem.
A fissítőponton ettem ropit, egy csomag gumicukrot, és bekóláztam. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre, semmit nem láttam viszont abból amit letoltam. A segítőim Zoli és Enikő itt mondták, hogy kategória második vagyok, de az első már vagy 40 perce elment. Ez nem nézett jól ki, csak abban bízhattam, hogy fejreáll, de egyelőre itt inkább úgy nézett ki, hogy én fogok fejreállni.
Hof felé még a Fuschlsee mellett a ,,sík” részen gyakorlatilag már feladtam, csak botorkáltam a melegben. Nem is nagyon előztem, inkább engem értek utól páran. Egy kereszteződést el is néztem, ez már a második volt ma és mire visszamásztam a helyes irányba buktam vagy 5 percet. Nagyon nem agyaltam rajta, a lényegen úgysem változtatott volna, csak pakoltam a cipőimet egymás elé, és vártam a csodát. De mint tudjuk a csodára mindig sokat kell várni, így nekem is kellett még legalább egy bő óra mire megérkezett.
Hofra beérve ettem narancsot és dinnyét. Nagyon jól esett, de utána vagy fél órát imádkoztam, hogy lent maradjon. Itt időztem a legtöbbet, itt volt egy kósza gondolatom is, hogy ki kellene szállni, de mivel a szintidőből még nagyon sok volt és egyébként egyben voltam, így el is vetettem ezt. A frissítésben itt már nem nagyon variáltam, a gélről teljesen lemondtam, és átálltam a hígított kólára, ami viszont prímán működött. Ez megnyugtatott és itt ott már futást produkálva tudtam haladni. Aztán egyszer tesóm üzent, hogy 3. helyen vagyok a kategóriában, és a második 4 az első pedig 10 perccel van előttem. Azaz tulajdonképpen csak 1 helyet buktam, viszont az első az egész közel volt. Az a 10 perc ott nem tűnt akkora különbségnek, tekintettel arra, hogy még volt vissza vagy 15km. Még egy csomag gumicukort befaltam, aztán elkezdtem hajrázni.
Az utolsó frissítőről kifutva jött a hír, hogy az első kiállt, a másik aki előttem van pedig 4 percre van tőlem. Itt leszállt a lila köd és elkezdtem tolni, ahogy csak tudtam. Nagyjából 2-3 km múlva értem ultól az akkor vezető olaszt és ellentmondást nem tűrően előztem meg felfelé, hogy eszébe se jusson rajtam maradni. Innentől nem törődve a görcsölő lábaimmal futottam föl le, padlógázzal. Az utolsó hegy előtt volt 3 perc előnyöm, amit aztán a célig még egy picit tudtam növelni.
A célegyenesben várt a csapat, hihetetlen érzés volt a pici lányommal befutni a célba.
Ez a mai, nem túl acélos produkció, itt most elég volt a kategória első helyre. A verseny nem sikerült annyira jól, de ott a színpadon ez akkor nem annyira érdekelt. Piszok jó érzés volt egy by UTMB versenyen oda felmenni.
A tanulságokat már Gabival átbeszéltük és lehet javítnom a következő Großglockner OTT-n.
baratrunning.com 