Latest Event Updates
Nyúlcipőbolt Budai Trail – Demeter Balázs beszámolója
Asszem egyre jobban kezdek rákapni a terepversenyek ízére (nem hiába montiztam régen, azt is nagyon szerettem). A verseny előtti beszámolóban magamhoz képest nyavalyogtam egy sort, hogy nem tudom hol tartok és vajon fejlődök-e egyáltalán. Meglett a válasz!
Nekem óriási sikerélmény volt, hogy 17km-t kb. 600m szinttel terepen nagyjából 6:00/km-el futottam végig, úgy, hogy figyeltem végig (na jó, a legvégén elengedtem) a pulzusra. Persze nem ámítom magam, ha teljes kakaóból megyek, nem biztos, hogy jobb lett volna, inkább kikészültem volna. A körülmények ideálisak, a feleségem is jött (semmi lelkifurdalás, hogy csak én szórakozom), eleget aludtam, normálisan reggeliztem, futócuccokat leteszteltem (dupla zokni), kajákat beraktuk, stb. Időben érkeztünk, regisztráció, bemelegítő kocogás, kis gimnasztika a fűtött teremben… A szervezés is szuper volt.
Rajt. A pulzusom nem szállt el az elején, bár rögtön sokat emelkedett, de az engedélyezett limit jó tempót engedett. Hála a bemelegítésnek a limitet viszonylag gyorsan, de fokozatosan sikerült elérni, nem húztam túl. Érzésre is pont jó volt, inkább úgy éreztem, hogy még tartalék is van benne. A pályán igazán sík szakasz nem volt, leginkább emelkedők és lejtők váltották egymást, de szerencsére jól futható volt minden, a lejtő sem volt nyaktörő. Nem emlékszem pontosan, hol éreztem először, hogy fárad a lábam (ilyen a pulzuskontrollált edzések kezdete óta nem igazán volt), de aztán jött egy alacsonyabb pulzusos szakasz. Bevallom, mikor a hosszú eleje megelőzött a Nagy-kopaszról lefelé, csak kíváncsiságból megpróbáltam utánuk menni. Technikailag még csak-csak ment volna, de mikor lefelé 170 köré mozdult a pulzus, lassítottam. És valahol itt éreztem, hogy ez a pulzuskontroll, meg a tervezett edzés/verseny mennyire jó! Ahogy visszatértem a lefelé/síkon engedélyezett limit alá, szinte lépésről-lépésre múlt az izomfáradtság, éreztem, ahogy új erőre kapok, szinte kipihenve mentem neki a következő emelkedőnek. Az utolsó emelkedőn egy széles döngölt kavicsos úton még előztem is. Azért jól az már nem esett, érdekes volt, hogy amint nem figyeltem a pulzust, kúszott lefelé, 168-166, persze gondolom a tempó is (de azt nem néztem), aztán láttam, hogy lehet még tolni, hát nyomtam, hadd szóljon! A szintrajzból emlékeztem, hogy hosszú lejtő a vége. Tartva a lejtős limitet elkezdtek visszaelőzni. Egy darabig bírtam, aztán kb. 2km-el a vége előtt kicsit elengedtem a pulzust, lefelé is a max limiten mentem, aztán az utolsó kb. 50m-en nem bírtam visszafogni magam. Aszfaltos lejtő, pörgött a lábam, engedtem, hadd menjen, a pulzus teteje 185 lett, de fogtam jópár helyezést, a kapun átlépve még ment a sprint, szerencsére 2 olvasó volt a végén, így lett holtverseny 🙂
Persze az én szintemen nem feltétlenül a helyezés számít, az előzés inkább csak motivál a jobb időeredményhez. A legutolsó lépésben volt egy halvány utalás az egyik combomból, ha ezt így folytatnám, ő ott meg is állna (görcs), de szerencsémre ott volt a vége. Rövid pihenő után felkocogtam a feleségem elé, vele nyomtam még egy befutót (nagyon büszke vagyok rá, élete első terepversenye és nem edzett sokat, de nagyon jót ment, ráadásul nem is pusztult bele), aztán nyújtás, gulyás, stb.
Naszály Trail S – Dr. Demeter Balázs beszámolója
Verseny volt a javából! Már előző nap előkerültek a régesrégi “emlékek”. Ugyanúgy izgultam, mint régen egy Bp-Baja evezősverseny előtt. Tény, hogy életem első terepfutóversenye, de nem nyerni megyek, egyébként is edzőverseny, semmi nem múlik rajta. És mégis, rettenetesen izgultam. Persze pozitívan, de akkor is…
Előző nap a kp. szar ügyelet után már nem ment a délutáni szundi (azért pihentem) és éjjel is meglehetősen rosszul aludtam. (Hozzátartozik, hogy a motorba beszerelt ruhafűtés főpróbája is ez volt, ami plusz egy faktor. Egyébként jól működött. Vicces, amikor 4 fokban ömlő esőben motorozol, kb. mindenki sajnál. Nem tudják, hogy a testem körül 50 fokos víz kering. Reggel meg is izzadtam mire odaértem. Persze az aszfalt hideg, észnél kell lenni)
Szóval időben odaértem, rajtszám, öltözés (Ezen is izgultam egy sort, hiszen semmi tapasztalatom nincs, de jól választottam. Külön szerencse, hogy valahogy véletlenül a téli futógatyát tettem be, a másikban tuti fáztam volna. A kamásli is jól teljesített, a Nike Wildhorse-al is elégedett voltam.), reggeli rutin. Na ahhoz kellett egy kis bemelegítés, ultra lazán 2,3km, meg egyébként is, a szintrajzot átnézve az első fele brutálisan emelkedik, néha mintha falra mennél, szóval jobb volt nem ott kezdeni a bemelegedést. Szinte hihetetlenül minden profin ment, kb.2 perccel a rajt előtt értem a rajtba. Az eső elkezdett csendesen szemerkélni.
Ahogy a szintrajzból sejteni lehetett, rögtön brutál emelkedők, gyakorlatilag esélyem nem volt 160 alatt tartani a pulzust 😦 Azért törekedtem rá, de sem a sár, sem a keskeny, oldalra lejtő ösvény nem támogatott. Volt, hogy nem is vehettem vissza, mert úgy kellett előre ugrálni, néha fákban, néha gyökerekben kapaszkodva. A táj közben többszörösen kárpótolt ezekért, bár annyira nem bántam, egész jól mentek a technikás részek. A csúcson már havazott…
Már vártam, hogy “legálisan” mehessen a pulzus 😉 , de a lefeléken nagyon észnél kellett lenni. Sár, szikla, avar, néha kemény lejtő, gyakran magasabb volt a pulzus mint felfelé. Jó, hogy vittem egy plusz csokit, ugyanis a lefelé is sokat kivett, de így nem éheztem el. A nagy ereszkedés után jött egy kis lapos, enyhén lejtő szakasz, 10-11 között valami holtpontféle, egy kicsit visszavettem, hogy azért ne 170 felett legyen a pulzus. Ez segített is, 165-170 között már szinte jólesett 😉 Aztán az utolsó emelkedő, ott megint sokat csipogott az óra (immár 174-es plafonnal…).
Az utolsó hosszú, sáros lejtőn azért sikerült egyszer elcsúszni, szerencsére csak sáros lettem, pedig egész hosszan csúsztam. A végén ketten megelőztek, pedig mentem ahogy bírtam, illetve ahogy a terep engedte, nem akartam még egy hátast dobni. Szoros volt a befutó, talán ketten-hárman értünk be 1-2 percen belül. Mindenesetre jól szétcsaptam magam, de nem bánom.
Rendes nyújtás, öltözés, gulyás, kávé, majd ömlő esőben hazamotorozás. Azért nyáron jobb (mármint motorozni). Summázva katartikus élmény volt, kacsingatnék majd a hosszabbak felé, de csak ésszel, ez most pont elég volt.
Blogok
Nagy az elmaradás, de legalább a tanítványok posztolnak időnként.
Néhány link, olvassátok:
Hanka – Ez történt az előző részekben
Balázs – A kapus magányossága
Hanka – 6 órás beszámoló (előre szólok, full rinya, de néha ilyen is kell)
Hanka – Rinya OFF
Fruzsi – Novemberi számok
baratrunning.com 