Latest Event Updates

Podersdorf féltáv-Hegedűs Ákos

Posted on Updated on

gizionokTavasszal a keszthelyi féltáv nagyon jó felmérő volt, hogy mit is kellene másképp csinálni egy 5 órán belüli időeredményhez és én rajta voltam a szeren.

Az úszást hanyagoltam, még az addigi heti egyet is. A mellúszásom kb. olyan, mint másnak a gyenge gyorsúszása, a gyorsom viszont nyeletlen fejsze, hogy abból jó gyorsúszás legyen, ahhoz sokkal több kellene.

Ellenben a bringa. Keszthelyen a 90 km-re számított 2:40-es időtervemmel nagyon bátor voltam, 2:52 lett belőle, na ezen érdemes melózni. Össze is jött a nyári három hónapban 1730 km bringázás, ami egy komoly országútisnak semmi, magamhoz képest viszont egész sok. Balaton kör, Tour de Pelso, Genf-Nizza bringatúra, Kékes csúcstámadás, ezen felül meg heti egy feladatos bringa hét közben, hétvégente bulitekerések. A verseny előtti hétvégén sikerült egy nagyon biztató (Gabi szerint ígéretes) edzést összehozni, 64 km táv 33,5 km/h átlagtempóval, ez önbizalommal töltött el, hogy tervezhetek.

A futás az futás, mint kiinduló sportág, ezzel van a legkevesebb baj. Keszthelyen is jól ment, azóta fejlődtem is, gyorsultam is, jól mentek az edzések, csak idáig jussak el a versenyen.

A fentiek alapján egy héttel előtte papírra vetettem a tervet, összesítve 4:59, lebontva:

38 perces úszás depóval (36+2)

2:47 bringa depóval (32,7 km/h) (2:45 + 2)

1:34-es félmaraton (4:30)

Az aktuális hétre kapott edzéstervben csak ennyi szerepelt: féltáv 4:58-ra. Hiába, a szakvezetés mindig többet vár.

A verseny előtti nap akadályoktól sem mentesen és magányosan telt.

Belefutottam az M1-en a gyalog nekiinduló menekülthullámba, dugó, lezárás, lépésben autózás a vonuló tömeg mellett, egy órával értem le így később. Utána sms-ben rossz rendszámra vettem matricát, majd a határon átérve lemerült a telefonom, így fejből navigáltam, mellé is mentem kicsit. Aztán csak odaértem, végül előbb a versenyközponttal kezdtem, regisztráció, kaiserschmarrn party, technikai értekezlet. Furcsa volt, külföldi versenyen tök egyedül, kísérő és ismerős nélkül, egy-két magyar szót hallottam csak. Gondolkoztam, hogy még péntek este bedepózzam a bringám, de előzetesen arra gondoltam, hogy esni fog éjszaka (ez bejött), nincs összerakva a cuccom és takarófóliám sincs a bringára, úgyhogy maradtam az előzesen kitalált reggeli depónál.

A szállásom 15 km-re volt, technikai értekezlet után elautóztam, felcuccoltam és rakosgattam, matricáztam, szöszöltem, ez kellett az igazi ráhangolódáshoz.

áki_1

Rajt 7-kor volt, depó nyitva 5:30-6:30 között, így ébresztő 4:15, indulás 5-kor. Éjszaka nagyobb eső esett, de hajnalban már csak csöpögött. Fél6-kor depóztam, félhomályban, esőkabátban, aztán fél7-kor még egy kör a depóba, betettem a bringástáskába a kocsikulcsot, így csak az úszócuccban vártam az utolsó fél órát a rajtig.

Az eső fél7-kor még esett, de 7-re elállt és az előzetes várakozással szemben totál szélcsend volt a szélkerekek földjén.

7-kor rajt a 20,5 fokos vízben, neoprénben. A teljes táv és a féltáv egyszerre indult elég széles rajtvonalról, de persze a 700 méterre lévő bólyánál mindenki a legrövidebb íven szeretne fordulni, ezért mint egy nagy tölcsérben, folyamatosan ment a harc, egymásra úszás, egymás talpát kapirgálás. A víz szinte mindenhol mellkasig-nyakig ért, a technikai értekezleten többször elmondták, hogy tilos a gyaloglás és a delfinszerű ugrálás. A  bólya után kezdett normalizálódni a helyzet, 300 méter után újabb jobbos derékszögű kanyar és máris a parton lévő célkapu felé úsztunk, próbáltam lábvizeket találni de nem voltak jók, így inkább nyílt vízen, saját hatékony stílusomban szeltem a habokat. Érzésre olyasmi lehetett a tempó mint május végén és az óra is ezt mutatta, 37:38 lett az idő, 268. idő a 457 beérkezőből. Keszthelyen 38:44, gyakorlatilag ugyanaz.

A depóban igyekeztem összeszedetten mozogni, egy apró bizonytalankodás volt, hogy a rövidujjú bringás mezem felvegyem-e, aminek a zsebében benne volt a karmelegítőm is, de látva a többieket, hogy ujjatlanban mennek ki, én is emellett maradtam, utólag helyesen. Pár másodperc azért elment vele. Mivel azonban a depó hossza nem volt túl hosszú, ezért 2:49 után már bringára is pattanhattam. (Keszthely 3:29)

A bringa az előzetes kiírások, pályarajz, technikai értekezlet, sőt az időmérés részidejei szerint is 3 db 30km-es kör. Ehhez képest 1,5 km után betereltek egy keskenyebb mezőgazdasági útra, ahonnan jöttek szembe is, nekem vizes felnikkel, fékpofákkal kb. alig fogott a fékem, majdnem nekimentem egy szembejövőnek. Hát, furcsa kör az, amin szembe is jönnek, de hát ők tudják… Egy 6 km-es oda-vissza szakasz volt, mindjárt a bringás pálya elején, mindenki ideges, helyezkedik, megy az előzgetés, az úszáson elvesztett helyezések visszaszerzése, stb. Ehhez képest nincs felezővonal, bólya, motoros, senki, elég veszélyes volt. Aztán 6 km után végre visszatértünk a normál országútra. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, sőt örültem, amikor a második körben már nem kellett bemenni, biztos valami kompenzáció…

A bringa jól ment. Nagyon. Az elején egyből frissítettem, utána igyekeztem rendszert vinni bele, a szokásos sótabletta- l-carnitin- BCAA tabletta kombó, néha egy kis magneB6-tal megtolva, enni meg hol gél, hol csoki, minden ISO-val leküldve. Egy frissítőpont volt, ott kulacscsere + banán meg még valami felvéve és tűz. A 36-37 km/h tempónál nézegettem az órámat, ne szokta ezt még a szemem, de a 155-ös pulzust látva nyugtattam magam, hogy elbírom, baj inkább a hátammal, lábaimmal lesz és nem a keringésemmel. De megyek amíg tudok így, aztán majd lesz honnan lassulni. Aztán amikor a harmadik körben távban 70 km-nél tartottam az óra pedig 2:01-et mutatott, akkor jó közelítéssel ki tudtam számolni az addigi átlagtempót és az nagyon biztató volt. Már fogalmaztam a beszámolót, Gabival az üzenetváltást, hogy na vajon a szakvezetés mennyit várt, és majd nagy mellénnyel írom vissza neki, hogy háháhá, 4:52 lett, vagy ilyesmi. Ilyenkor persze hangosan rászóltam magamra, hogy ” Ne álmodozz, tekerj!!”

A gondok 85-87 km körül kezdődtek. Na nem a bringázásommal, a tempó az ment, viszont a versenyközpont az még bőven nem 3-5 km-re van innen, és a plusz táv az viszi az időt eléggé. Nincs mit tenni, menni kell, hajtom ahogy lehet. A depónál végül 95 km-nél állítom le mind a bringaórát mind a GPS-t, ez bizony több, pont annyival, hogy hiába ment sokkal jobban a tempó, időben mégis rosszul állok… Bringás idő 2:45:14, átlagtempó 34,5 km/h. Átlagpulzus 155, max 170, elég egyenletesen ment. Helyezésben 199 a bringában, belül az első felén.

Az eredménylista külön vicces:

Bike30k: 1:02:19 (28,88 km/h)

Bike60k: 0:50:56 (35,34 km/h)

Bike90k: 0:51:58 (34:63 km/h).

Biztos lassan melegedtem be…

Második depó gondolkodás nélküli, csak a cipőfűzéssel tököltem kicsit. 2:02 lett, Keszthelyen ugyanez 2:27.

2:28:30-as idővel kezdtem meg a futást. 1:31:30-as félmaraton kellene az 5 órán belüli időhöz, ez fejbevág, mert ilyet nem tudok. A lábaim mennek, már csak mérgemben is, az első két kili 4:17, 4:16, na, akár még mehetne is, vicces lenne futni 1:30-at… Aztán persze wc, frissítés és beállok egy 4:30-as tempóra, az meg csak 1:35 körül lesz jó. Közben folyamatosan mérgelődök, nagyon viszi az energiát, ráadásul a km táblák is hosszabb kiliket mutatnak, mint amit az órám mér, mindenki ellenem van. Persze azért darálom a 4:30-at (az átlag 4:32 lett) mert mondogatom magamban, hogy a verseny a célvonalig tart és hiszünk a csodákban, próbálok valami pozitív kapaszkodót találni. A második körben meg is lett, mi van, ha csak 20km a futótáv? 5 km-re van táblázva, utána szinte egyből fordító, bár a depónál van valami kis kavarás, ami rátesz távot, de hátha csak 20! Na ezt fejben tök jól összeraktam, de reagálni már nem tudtam rá, inkább lassultam kicsit, amikor úgy éreztem, hogy keményen megyek, az is már csak 4:40 volt. Az utolsó frissítőpontnál rápillantottam az órámra, 4:59:40 körül volt, hát akkor ez itt ment el… Azért a pulzust még feltoltam 180-ra az utolsó 500 méterre, hogy legyen valami befutófeeling. Futás 1:33:35, átlagtempó 4:32, átlagpulzus 170, helyezésben 66, tudományosan kifejezve második decilis. 🙂

ákiA célba 5:01:18-as idővel értem be, 127. helyen.

Rettentő csalódott voltam, sírni tudtam volna, úgy éreztem, hogy ezt az 5 órán belüli időt egészen egyszerűen elvették tőlem. Minden klappolt, az időjárás, a technika, az előzetesen eltervezett tempók. A bringa utolsó 5 km-nek ideje 9 perc 15 másodperc. Nekem már a 94 km-es bringatáv is elég lett volna… Sajnos túl sok a ha, pedig egynek sem lehetne lenni. Nem szabadna kicentizni, 4:50-re kell jónak lenni és abba belefér, 10 év múlva ebből csak az látszik, hogy 5-tel kezdődik.

Hát így történt. Nagyon szép lett volna szezonzárásként, ha az év elején vágyott 5 órán belüli idő megvan. Persze a keszthelyi időhöz képest 12 perc javulás, új egyéni csúcs és ha kicsit hunyorítok, akkor azt mondom, hogy tudok 5 órán belüli féltávot, csak az érzet olyan keserédes.

Idén már nem lesz több triatlon, és jövőre sem fogok rágörcsölni egy mindenáron <5 órára. Ugyanakkor mégis a “magasabb osztályba léphet” minősítést írtam be magamnak, szóval jövőre talán egy ironman felkészülés ívébe belecsempészek egy-két féltávot, aztán hátha…

Edzői méltatás: elég egyértelmű. Javulás minden fronton, gyorsulás futásban és bringán is, állóképesség javulás, magasabb laktátküszöb. A verseny pedig egyáltalán nem ütött agyon, utána egy órával hazavezettem majd este koncerten voltam mintha mise’ történt volna, sőt a másnapi átmozgató fél órás futás is gond nélkül ment.

Jó is ez így, show must go on, egy hét múlva Wizzair félmaraton, újabb PB reményekkel.
Köszi Gabi, jók vagyunk, hajrá én. 🙂

fotók: én + https://www.facebook.com/Austria.Triathlon.Podersdorf?fref=ts

eredménylista:

http://results.pentek-timing.at/results/show_results_db.php?veranstnr=12827&racenr=2&name=&iaaf=&klasse=&von=100&pausenach=50

Iramfutó gizionok a Wizz Air-en

Posted on Updated on

Szeptember 13-án a 30. Wizz Air Budapest Félmaratonon iramfutók segítik majd a megfelelő tempó tartását, köztük két gizion is lesz: Hanka és Milán, akikkel a 2 órás időt lehet majd megcélozni.

Bővebben az esemény iramfutóiról és az általuk diktált tempóról ITT tájékozódhatsz.

Sok sikert a hétvégére!
hanka iramfut

City to Surf, 12 km, Perth – Majoros Misi beszámolója

Posted on Updated on

Huh. Kemény volt. Rendesen volt benne hupli. Azt tudtam, hogy az első háromban lesz emelkedő, de az azért durci volt, hogy 9-11-ig viszont szinte csak emelkedő volt.
Kérdeztem, hogy szerinted milyen idő jöhet össze, akkor Te a sub 62 percet írtad. Nekem a nagy terv az órán belüli teljesítés volt. Úgy éreztem, hogy az 5 perces ezrek stabilan megvannak ahhoz még szerzek némi előnyt a lejtőkön és akkor jó lesz. Tudod odamegyek és lefutom! smile emoticon Ennél mondjuk nehezebb volt, a vége rendesen megdolgoztatott, nagyon kapkodni kellett a lábaimat, hogy még becsússzak. wink emoticon
Az idővel szerencsénk volt, egész tegnap este szakadt az eső, de reggel már tiszta volt az ég és 15-17 fok volt némi széllel. 9:05kor volt a rajt és 8:30tól lehetett beállni, de mivel nem szeretek későn érni, „Barkaszból indulni” ahogy egyik kerós haverom mondja időben kimentem az állomásra és már 8 előtt nem sokkal ott voltam. Kicsit tébláboltam meg megnéztem a Félmarathon rajtot. Bent a belvárosban egészen metsző szél volt. Kicsit olyan volt, mint a Váci utca, a Duna miatt mindig szél van, na itt sincs ez másképpen a Swan miatt. Még jó, hogy magamra vettem egy kukászsákot, így nem fáztam. 41. rendezés volt, de az egy nagy mínusz, hogy nincs a rajtban ruhatár, nem tudod előre küldeni azt a cuccot amiben mész, ott kell hagyni. Vagy eldobod, vagy viszed magaddal, kicsit NYCM. Na mindegy, megoldottam a dolgot és szerencsére nem is én voltam az egyetlen aki kukászsákban flangált a városban. smile emoticon
8:50kor álltam be a zónába, az első hullámmal mentem és ott is viszonylag előre álltam, de ez ugyan úgy itt sem jelent semmit, mint máshol. Volt ott boldog boldogtalan, még olyan is aki a 12 kilis sétára ment, de beállt közénk. Pár perc késéssel indultunk is, egészen jól megúsztam az első pár száz métert, volt hely, csökkent a tömeg és már indultunk is fel az első emelkedőn a Kings Park bejáratához. Mondjuk ez nem lepett meg, erről tudtam. Innen jött egy kis hullámvasút, szépen lehetett haladni, közben 3 kilinél becsatlakoztak a Marathonosok, de csak úgy, hogy kordon volt közöttünk, két sávban ők mentek, két sávban pedig mi. A tervnek megfelelően 4 kilinél kicsit emeltem a tempón, de még gondosan figyeltem a pulzusra. A számok azt mutatták, hogy hozható a titkos, 1 órán belüli terv. Sőt, még beesett egy 3:42es ezer is, HAHAHA, na persze, ahogy azt elképzeltem, igazából 4:41 volt, ami szintén nem olyan rossz, de arra jó volt, hogy kicsit megzavarjon. Második mínusz a rendezőknek, össze-vissza voltak a km-ek kitéve, nem is kellett volna figyelni, elég lett volna az óra. Mindegy, nem dőltem be a trükknek, tudtam, hogy az edzés sokat segít, de azért ez a tempó még odébb van. smile emoticon Innen jött egy viszonylag jól futható rész, volt egy-egy rövidebb emelkedő, de mindig jött egy jól futható lejtő is. Aztán 8 kilinél egy kis cross country, átvitték a mezőnyt egy parkon, nem volt rossz, kicsit legalább feldobta az egyhangú aszfaltot. Viszont ami innen jött az kimondottan gonosz volt és akkor még szépen fogalmaztam.
9nél kaptunk egy olyan emelkedőt mint a Normafán a Libegőtől a Kilátóig, amivel magában nem is lett volna baj, csak ezt nem annyira reklámozták. Cserében volt vagy egy kili és így rögtön jött is egy 5:38as ezer. Hoppá! Ennek már fele sem tréfa, rendesen megcsappant az a kis előnyöm amit eddig faragtam az egy órához. Nem voltam happy, már csak azért sem, mert még majdnem 1 km emelkedő következett és egy 5:28as ezer. Itt már volt minden, magas pulzus, laktát, oxygén hiány és nem kevés aggodalom. 11nél 54:48 és még nem vagyunk a hupli tetején. Ajaj, ez így már csücskös lesz. Szerencsére innen már csak egy lejtő és némi sík volt, így amennyire lehetett kiléptem, az órát már régen nem néztem, sem az idővel, sem a pulzussal nem akartam idegesíteni magamat. A célegyenesben próbáltam még valami utolsó feltámadást előadni ami biztos nem volt szép, de legalább hasznos volt (csak értek valamit a 8×3, 6×4 meg 5×5 percek) mert éppen becsúsztam egy óra alá. 59:58. :)) Melós volt, rendesen meg kellett érte dolgozni. smile emoticon Az utolsó harmadban már nem is mertem gondolni, hogy összejöhet, meg mondjuk ott nem is a matekkal voltam elfoglalva. smile emoticon Hiába, a rutin meg az évek. wink emoticon
A versenytől kicsit elvonatkoztatva ezt most egy kisebbfajta mérföldkőnek tekintem. Májusban kezdtük az edzést, lement durván 4 hónap, ami annyira nem is sok, meg durván 4 kiló ami szintén nem olyan sok, de összejött egy egészen jó forma. Persze messze van ez még a pár évvel ezelőttitől, de tízen pár kili megy tempósan, be-beesik pár 5 perc alatti km, azt kell mondjam alakul a dolog. Én nagyon elégedett vagyok a fejlődéssel és a mai versennyel is.