Battery Low – Erényi Tamás Wizz Air Félmaraton beszámoló
Battery Low – Ezt az üzenetet láttam az órámon amikor el akartam indítani a rajtnál. A pulzuskontollnak és az iramkövetésnek ezzel lőttek, érzésre kellett futni. A telefon ugyan nálam volt, Runtastic is futott rajta, de azt azért mégse fogom nézegetni:-) jó helyen van az a zsebemben. Így hát maradt a megfelelő tempójú futók követése, néha bolyvezetés. Közben pedig saccolgatni kellett, hogy az ismeretlen tempót (saccra 4:30-4:40között) vajon bírom-e majd végig. Ezen keveset agyaltam, futottam ahogy tudtam, lesz ami lesz.
Különösebb időterv nem volt, csak annyi hogy 1:40-en belül legyen. Az álomterv 1:35 de erre azért nem jogosítottak fel az edzéseredmények. Ezért hívják álomtervnek. 10-ig kifejezetten jól ment, 11-nél lemaradtam a szuper bolyomról, de hamar lett másik, 18-ig küzdeni kellett, szerintem nem is maradtam el sokkal a korábbi tempótól, az utolsó 3 km már fogcsikorgatós volt.
A célórát messziről látva még volt esély az 1:40-en belüli időre. A célban legszívesebben lefeküdtem volna, egy szanitéc ki is szúrt, de mire odaért már újra emberi külsőt öltöttem. Kellett még tíz perc séta mire magamhoz tértem, eddigre kaptam meg a célidő sms-t is: 1:39:39 . Szuper, nagyon megdolgoztam érte.
Az előbb néztem a részidőket, ha a 10 km bruttó idő, akkor az első tízes 45:07 volt, szóval mégis megpróbáltam az 1:35-öt. Jobb hogy nem láttam a pulzust.
Hazafelé 2 megálló után le kellett szállnom a buszról, mert forgott velem a világ. Battery low.