Großglockner Ultra Trail – Szabó Tibor, beszámoló

Posted on 2023.08.03. Updated on 2023.08.03.

Egy másik kávéház

A Mozart Ultra után hat hét maradt regenerálódni és visszaszerezni a verseny formát. Az első hét kiválóan sikerült, gyorsan vissza tudtam állni az edzésekbe, aztán a következő három hét is rendben minőségi edzésekkel telt, főként a lejtőzéseken volt a hangsúly, aminek a Glockneren nagy hasznát láttam. A nem várt pofon két héttel a verseny előtt érkezett előbb erős torokfájás, majd orrfolyás és berekedés formájában. Fura módon fizikailag nem éreztem a betegség hatását, de tartottam attól, hogy pont akkorra fog kiütni mikor a verseny lesz, így aztán az edzéseket kihagytam, a verseny hetében pedig csak két rövid edzést csináltam, ami inkább volt ,,rendszer ellenőrzés”, mintsem komoly ráhangolódás.

Az előjelek tehát kimondottan rosszak voltak, amin egy picit sem javított, hogy a versenyigazgatóság péntek éjszaka üzent, hogy a várható viharra való tekintettel rövidítenek az útvonalon, ami mínusz 3 km-t és mínusz 450m szintet jelentett, illetve egy figyelmeztetést, hogy este 7 óra körül vihar várható a területen. A péntek éjszakám szörnyű volt, talán ideges voltam, vagy a korai kelés miatt izgultam, nehogy elaludjak. Éjjel 2-kor keltem, összeszedtem magam, a lányok elvittek Kaprunba a buszhoz, ami 3:30-kor indult a rajtba Enzingerbodenbe. A rajtpisztoly 5-kor lett ellőve vak sötétben és piszok hidegben.

Első etap

A rajtból úgy indult a pálya és a mezőny, mintha rakétakilövés lett volna. Egyrészt az emelkedés az első frissítőig 6 km-en közel 900 m volt, másrészt mindenki úgy indult meg, mintha csak a sarki boltba kellene leugrani a vasárnapi ebédhez elfelejtett sütiért. Én igyekeztem visszafogottan kezdeni, mert fogalmam sem volt, hogy a betegség mit enged, és mit nem. Így gyakorlatilag az első frissítőig, aki a környéken járt, az megelőzött. A frissítő után jött egy technikás lejtőzés, ami előbb egy jól futható single trackké szelídült, majd egy dózerúttá szélesedett, ami a Kaslban lévő frissítőig vitte a mezőnyt. A lejtőzés nagyon jól ment, terepviszonyoktól függően 4:30-5:30 közötti tempóban haladtam, nagyon sok embert megelőzve a városig.

Kals 25 km-nél az első nagy frissítő pont volt, felkészülés az első komoly mászásra. Töltöttem, vetkőztem, Forma 1-es tempóban és robogtam is tovább. Igazán jó állapotban voltam itt, úgy fizikálisan, mint mentálisan.

Második etap

Kalsból a következő frissítőponthoz 1300 m-t emelkedett a pálya. Jó tempóban, jó erőben, de fejben nagyon szétesve értem erre a pontra. A végtelen emelkedő pálya teljesen felemésztette a mentális erőmet, ráadásul elborult és erős szél fújt fent. Innen hullámzó terepen jutottunk el egy komoly lejtőhöz, ahol kb. 2-2,5km-en veszítettünk 500m szintet. Ezzel meg is érkeztem a Glockner Straßén lévő frissítőhöz, ahol először éreztem, hogy ez nehéz lesz, ekkor már 40 km környékén jártam.

Harmadik etap

Glockner Straßéról 600 m szint emelkedéssel értem a pálya legmagasabb pontjára 2670m-re. Normális esetben ez nem kihívás, most viszont elég nehezen ment és ez fejben megint kikezdett. Ilyen mentálisan gyenge állapotban érkeztem a gleccserhez, ami minden várakozást felülmúlt. Esélyt sem láttam talpon leereszkedni, ezért gondolkodás nélkül hátra vágtam magam és seggen csúszva robogtam lefelé. Aztán kb a gleccser felénél három hegyimentő vetett véget a mókámnak, és finoman jelezték, hogy akkor most tessék rácsatlakozni a fix kötélre. Ha jól számoltam 5 kötélhosszt ereszkedtünk és sajnos volt olyan a sorban, akit a hegyimentők segítettek le, mert félt, ezért nagyon lassan haladtunk. Itt nagyon sok időt veszítettem kb 1 óra volt 3 km, amiből a gleccseren fél órát töltöttem. A gleccser után egy nagyon hosszú technikás lejtőzés következett, ahol 1600 m szintet mentük lefelé. Kb. 52 km-nél tudatosult bennem, hogy a be nem kalkulált időveszteség miatt elfogyott minden vizem és frissítő nélkül maradtam a következő 10-12 km-re. Üzentem Gabinak és Reninek, hogy valahogy elmegyek a következő pontig és ott kiszállok, mert szinte biztos, hogy meg fogok dőlni addig. Innentől a tempót visszavettem a pulzust visszaengedtem 120-130 közé és szépen lassan ereszkedtem. Közben utolértem egy német srácot, akivel sokáig együtt mentünk Kalstól. Sétált. Kérdeztem mi történt vele, mondta, hogy ő feladta mert a gleccseren megsérült a lába. Mondtam neki, hogy nekem meg nincs vizem és így nem fogok tudni tovább menni, túl messze van a következő pont. Azt mondja erre, hogy dehát az csak 2 km menjek nyugodtan. Ezen belelkesültem és felvettem a tempót. Persze nekem volt igazam 60 km-nél volt a következő frissítő, de közben egy játszótéren találtam egy kutat, ahol tudtam vizet tölteni és robogni tovább. Így a feladást elvetettem.

A következő kilométerek eseménytelenül teltek, aránylag jó tempóban haladtam, minden működött. Az utolsó frissítőponthoz érve éreztem, hogy baj van. Megérkezett a kalapácsos ember. Fél liter izót megittam és sétálva indultam tovább, majd lassú kocogásra váltottam. Kb 2 km-re kezdődött az utolsó hegy, addig elkocogtam, ott viszont végem lett. Itt megittam fél liter vizezett kólát, majd 10 perc múlva ettem egy gélt és rá negyed óra múlva még egy gélt. Közben minden lépésért megküzdve araszoltam fölfelé, nagyon lassan. Aki feltűnt a látótérben mögöttem, az megelőzött. Az vigasztalt, hogy 3 hányó embert is elhagytam és azért én még mindig jobb helyzetben voltam. A második gél után kb. 5-10 perccel éreztem, hogy jön vissza az erő, már egész vállalható tempóban mentem fölfelé. Az ébredő erővel viszont együtt érkezett a várt vihar is, ami némi apró jéggel kopogott a fejemen. Ekkor már újra teljes tempóval haladtam, a kalapácsos embernek nyoma sem volt. Hogy a nap teljes legyen az utolsó 1-1,5 km egy szűk erdei single track volt, sok gyökérrel, kővel és a vihar miatt rengeteg sárral. Ez így magában sem lett volna öröm a végén, de ez még lejtett 200 m szintet is. Egy örökkévalóságnak tűnt mire a végére értem.

A városban mosoly, tapsoló emberek, zene, család, érem, hullaszag. 

14:58 Korosztály 12., összetett 33. hely.

Az elején ezt az eredményt simán aláírtam volna. A végén annyira nem voltam elégedett, mert sok idő maradt benne, főként a gleccseren.

A verseny közben gyönyörű ívet húzott a hozzáállásom a további versenyeket illetően 50 km környékén azt mondtam, soha többet nem futok maraton fölött, 60 km-nél már csak félmaratonokban gondolkodtam, a célban azt mondtam, hogy soha többet nem jövök Kaprunba, sőt soha többet nem indulok versenyen.

Aztán a verseny utáni éjszaka a vezérhangya elindult és reggel már egy talán jövőre még egyszer meg kellene próbálni gondolat kezte el bontani a szépen felépített páncélt a következő versenyek ellen. Mára ez annyiban módosult, hogy jövőre ott leszek a rajtban, mert a 13 óra az egy elérhető cél, tehát azt csak meg kellene csinálni.

A pálya gyönyörű részeken vezet végig, a jelölés kifogástalan volt, a frissítőpontokon az ígért frissítés mindenhol elegendő mennyiségben rendelkezésre állt. (Hammer Heed izo, Hammer gél, Hammer energia szelet, banán, dinnye, Coca Cola, 2 ponton meleg étel, 1 ponton masszőr) Részemről ajánlott verseny.