Latest Event Updates
Großglockner Ultra Trail – Szabó Tibor, beszámoló
Egy másik kávéház
A Mozart Ultra után hat hét maradt regenerálódni és visszaszerezni a verseny formát. Az első hét kiválóan sikerült, gyorsan vissza tudtam állni az edzésekbe, aztán a következő három hét is rendben minőségi edzésekkel telt, főként a lejtőzéseken volt a hangsúly, aminek a Glockneren nagy hasznát láttam. A nem várt pofon két héttel a verseny előtt érkezett előbb erős torokfájás, majd orrfolyás és berekedés formájában. Fura módon fizikailag nem éreztem a betegség hatását, de tartottam attól, hogy pont akkorra fog kiütni mikor a verseny lesz, így aztán az edzéseket kihagytam, a verseny hetében pedig csak két rövid edzést csináltam, ami inkább volt ,,rendszer ellenőrzés”, mintsem komoly ráhangolódás.
Az előjelek tehát kimondottan rosszak voltak, amin egy picit sem javított, hogy a versenyigazgatóság péntek éjszaka üzent, hogy a várható viharra való tekintettel rövidítenek az útvonalon, ami mínusz 3 km-t és mínusz 450m szintet jelentett, illetve egy figyelmeztetést, hogy este 7 óra körül vihar várható a területen. A péntek éjszakám szörnyű volt, talán ideges voltam, vagy a korai kelés miatt izgultam, nehogy elaludjak. Éjjel 2-kor keltem, összeszedtem magam, a lányok elvittek Kaprunba a buszhoz, ami 3:30-kor indult a rajtba Enzingerbodenbe. A rajtpisztoly 5-kor lett ellőve vak sötétben és piszok hidegben.
Első etap
A rajtból úgy indult a pálya és a mezőny, mintha rakétakilövés lett volna. Egyrészt az emelkedés az első frissítőig 6 km-en közel 900 m volt, másrészt mindenki úgy indult meg, mintha csak a sarki boltba kellene leugrani a vasárnapi ebédhez elfelejtett sütiért. Én igyekeztem visszafogottan kezdeni, mert fogalmam sem volt, hogy a betegség mit enged, és mit nem. Így gyakorlatilag az első frissítőig, aki a környéken járt, az megelőzött. A frissítő után jött egy technikás lejtőzés, ami előbb egy jól futható single trackké szelídült, majd egy dózerúttá szélesedett, ami a Kaslban lévő frissítőig vitte a mezőnyt. A lejtőzés nagyon jól ment, terepviszonyoktól függően 4:30-5:30 közötti tempóban haladtam, nagyon sok embert megelőzve a városig.
Kals 25 km-nél az első nagy frissítő pont volt, felkészülés az első komoly mászásra. Töltöttem, vetkőztem, Forma 1-es tempóban és robogtam is tovább. Igazán jó állapotban voltam itt, úgy fizikálisan, mint mentálisan.
Második etap
Kalsból a következő frissítőponthoz 1300 m-t emelkedett a pálya. Jó tempóban, jó erőben, de fejben nagyon szétesve értem erre a pontra. A végtelen emelkedő pálya teljesen felemésztette a mentális erőmet, ráadásul elborult és erős szél fújt fent. Innen hullámzó terepen jutottunk el egy komoly lejtőhöz, ahol kb. 2-2,5km-en veszítettünk 500m szintet. Ezzel meg is érkeztem a Glockner Straßén lévő frissítőhöz, ahol először éreztem, hogy ez nehéz lesz, ekkor már 40 km környékén jártam.
Harmadik etap
Glockner Straßéról 600 m szint emelkedéssel értem a pálya legmagasabb pontjára 2670m-re. Normális esetben ez nem kihívás, most viszont elég nehezen ment és ez fejben megint kikezdett. Ilyen mentálisan gyenge állapotban érkeztem a gleccserhez, ami minden várakozást felülmúlt. Esélyt sem láttam talpon leereszkedni, ezért gondolkodás nélkül hátra vágtam magam és seggen csúszva robogtam lefelé. Aztán kb a gleccser felénél három hegyimentő vetett véget a mókámnak, és finoman jelezték, hogy akkor most tessék rácsatlakozni a fix kötélre. Ha jól számoltam 5 kötélhosszt ereszkedtünk és sajnos volt olyan a sorban, akit a hegyimentők segítettek le, mert félt, ezért nagyon lassan haladtunk. Itt nagyon sok időt veszítettem kb 1 óra volt 3 km, amiből a gleccseren fél órát töltöttem. A gleccser után egy nagyon hosszú technikás lejtőzés következett, ahol 1600 m szintet mentük lefelé. Kb. 52 km-nél tudatosult bennem, hogy a be nem kalkulált időveszteség miatt elfogyott minden vizem és frissítő nélkül maradtam a következő 10-12 km-re. Üzentem Gabinak és Reninek, hogy valahogy elmegyek a következő pontig és ott kiszállok, mert szinte biztos, hogy meg fogok dőlni addig. Innentől a tempót visszavettem a pulzust visszaengedtem 120-130 közé és szépen lassan ereszkedtem. Közben utolértem egy német srácot, akivel sokáig együtt mentünk Kalstól. Sétált. Kérdeztem mi történt vele, mondta, hogy ő feladta mert a gleccseren megsérült a lába. Mondtam neki, hogy nekem meg nincs vizem és így nem fogok tudni tovább menni, túl messze van a következő pont. Azt mondja erre, hogy dehát az csak 2 km menjek nyugodtan. Ezen belelkesültem és felvettem a tempót. Persze nekem volt igazam 60 km-nél volt a következő frissítő, de közben egy játszótéren találtam egy kutat, ahol tudtam vizet tölteni és robogni tovább. Így a feladást elvetettem.
A következő kilométerek eseménytelenül teltek, aránylag jó tempóban haladtam, minden működött. Az utolsó frissítőponthoz érve éreztem, hogy baj van. Megérkezett a kalapácsos ember. Fél liter izót megittam és sétálva indultam tovább, majd lassú kocogásra váltottam. Kb 2 km-re kezdődött az utolsó hegy, addig elkocogtam, ott viszont végem lett. Itt megittam fél liter vizezett kólát, majd 10 perc múlva ettem egy gélt és rá negyed óra múlva még egy gélt. Közben minden lépésért megküzdve araszoltam fölfelé, nagyon lassan. Aki feltűnt a látótérben mögöttem, az megelőzött. Az vigasztalt, hogy 3 hányó embert is elhagytam és azért én még mindig jobb helyzetben voltam. A második gél után kb. 5-10 perccel éreztem, hogy jön vissza az erő, már egész vállalható tempóban mentem fölfelé. Az ébredő erővel viszont együtt érkezett a várt vihar is, ami némi apró jéggel kopogott a fejemen. Ekkor már újra teljes tempóval haladtam, a kalapácsos embernek nyoma sem volt. Hogy a nap teljes legyen az utolsó 1-1,5 km egy szűk erdei single track volt, sok gyökérrel, kővel és a vihar miatt rengeteg sárral. Ez így magában sem lett volna öröm a végén, de ez még lejtett 200 m szintet is. Egy örökkévalóságnak tűnt mire a végére értem.
A városban mosoly, tapsoló emberek, zene, család, érem, hullaszag. 
14:58 Korosztály 12., összetett 33. hely.
Az elején ezt az eredményt simán aláírtam volna. A végén annyira nem voltam elégedett, mert sok idő maradt benne, főként a gleccseren.
A verseny közben gyönyörű ívet húzott a hozzáállásom a további versenyeket illetően 50 km környékén azt mondtam, soha többet nem futok maraton fölött, 60 km-nél már csak félmaratonokban gondolkodtam, a célban azt mondtam, hogy soha többet nem jövök Kaprunba, sőt soha többet nem indulok versenyen.
Aztán a verseny utáni éjszaka a vezérhangya elindult és reggel már egy talán jövőre még egyszer meg kellene próbálni gondolat kezte el bontani a szépen felépített páncélt a következő versenyek ellen. Mára ez annyiban módosult, hogy jövőre ott leszek a rajtban, mert a 13 óra az egy elérhető cél, tehát azt csak meg kellene csinálni.
A pálya gyönyörű részeken vezet végig, a jelölés kifogástalan volt, a frissítőpontokon az ígért frissítés mindenhol elegendő mennyiségben rendelkezésre állt. (Hammer Heed izo, Hammer gél, Hammer energia szelet, banán, dinnye, Coca Cola, 2 ponton meleg étel, 1 ponton masszőr) Részemről ajánlott verseny.
Edzőtábor – Hollóháza, 2023
A Gizion edzőtáborok receptje állandó: kemény munka, jó hangulat, finom kaják. Idén sem volt ez másképp.
Sörmaraton – Huszti György, beszámoló
Hamarosan indulunk az edzőtáborba. Ilyenben még nem volt részem, még a korábbi rövid idejű sportolói múltam során sem. Ebből kifolyólag elsőre nem is tudtam, hogy mire számíthatok. Buli, vagy kemény edzések? Vagy mindkettő? Az utóbbi napokban gyanús volt, hogy a csoportban szóba jött az alkohol is, aztán egyszer és poénból fel is tettem a kérdést, hogy „most kezdjem el az edzések alatt gyakorolni az alkoholos frissítést?” Ekkor még nem gondoltam volna, hogy a poénból valóság lesz. De még nem az edzőtáborban…
Futás alatt frissítés csak sörrel? Ezt hogyan? Állatság, ilyet nem lehet. Próbálj meg futni 60 percen át úgy, hogy minden megtett km után 2.5 dl sört meg kell innod, ahhoz, hogy tovább menj. Aki a legtöbbet futja és legtovább bírja az nyer.
Nyertem. Na és mindezt hogyan?
A helyi BSI nagykövet szervezésében került megrendezésre a 2. Tatabányai Sörmaraton. Ha valami, akkor ez egy igazán családias verseny volt, hiszen nincs országosan hirdetve, ami a helyi Gizionokat is összesodorta. Ettől függetlenül eléggé szép számban gyűltek össze, rengeteg néző lett, hiszen röhögni viszont sokan akartak a mókásnak ígérkező versenyen. Futótárs is akadt bőven, sőt a majdnem két tucatnyi induló között 5 -6 komoly versenytárs is a rajthoz állt, de azért itt nem csak a futás tudás számított.
Én az az ember vagyok, aki az edzéstervet szigorúan betartva óramű pontossággal, kottára csinálja, ezért ezt a versenyt sétálva terveztem csupán bandázást és egy kis sörivást akartam, mert amúgy örök gyerekként néha kapható vagyok hülyeségre is. Na de végül nem volt más választásom, az edzést a versenyen kellett megcsinálnom…
Egy órát kell futni? Hmmm… Na elkezdtem matekozni hogyan legyen ez a kiírt 11 km. Úgy számoltam, hogy ha jó mackósan, hatos tempóval futok 10 km összejön, az két és fél sör, a levezető meg játékon kívüli. Na ez sima liba, csupán egy kicsivel több folyadék, mint amit egy edzésre viszek, nincs mitől tartanom, nem is értem mitől feküdtek a földön a tavalyi sörmaraton után. Na, a számolásnál már kezdődtek a bajok, mert én 1 kört 4 pohár sörrel számoltam, ami pont a fele annak, ami valójában. A 2,5 liter sör pedig egy óra alatt azért meg már tetemes és ha rohadt gyorsan kell innod, akkor még meg is árthat. Ekkor azért para volt, hogy miként bírom majd futva a 4., 5. pohár sör után…
Füleltem melegítés közben, hátha valaki elárulja a taktikáját. Volt, aki szerint meg kell tolni az elejét, a vége fele már úgyis lassabb lesz. De volt bizarrabb ötlet is, hogy amikor kell, gyorsan kihányni a sört, aztán menni tovább. Na én ettől a gondolattól már majdnem hánytam, belegondoltam abba, hogy amikor legutóbb hánytam, nekem nem semmihez sem volt erőm utána, nemhogy még futni. Végül a rajtzónában udvariasan előre engedtem a mezőnyt. A pálya a kerékpárúton volt, gyakorlatilag 500 m-t a fordulóig, meg vissza. Az első kör piszok gyorsan ment. Csak kamilláztam, hogy az 5 alatti tempóm ekkor semmire se volt elég, de én nem akartam elfutni. Az első kör utáni sört szerintem mindenki rekordidő alatt itta meg. Tuti, hogy mindenki vattát köpött már a verseny előtt, azt várta már mikor ihat. Hát én is. Kb így ment a 2. kör is, viszont azért a puffadást elkezdtem érezni, úgyhogy lassítottam, amíg alül-felül távozott minden gázbuborék. Ezt minden második körnél eljátszottam, így végül egy váltogató futás lett, persze pulzuskontrollal. Ezzel nem csak az izmaimat, de a sört is kordában tudtam tartani. Persze volt, akinek jött minden, nem csak a buborék. Ja persze, ez a taktika része volt néhány embernek. A pálya nem volt lezárva természetesen a kerékpáros forgalom elől. Néhány kerékpáros megállt, nézelődött, majd állítólag az egyik kerékpáros megdöbbenten vette tudomásul, hogy az aszfalt csíkon állva, a növényzet felé fordulva összegörnyedve hányt valaki és senki sem segített rajta… Pedig nem nézett ki jól
Az egyik frissítésnél már igencsak fura mozdulatokat mutattam be sörivás közben. Ezt onnan tudom, mert video is készült róla és röhögve elhangzott valakitől, hogy „itt gyerekek is vannak”. Ha eddig nem, akkor most tényleg megérkeztem a buliba. És ha már buli. A pálya felénél két srác egy jó nagy hangfalat kirakott és hangulat fokozás céljából döngette a zenét. Ez még az elején snassz volt, de néhány kör után már mindig más szólt náluk, ahányszor elmentem mellettük. Hol dijum disungot, hogy mulatósat, hol metált, hol ezt, hogy azt játszottak, kiderült, hogy a futókhoz igazították a rögtönzött kívánságműsort, ugyanis mindenki mást kért. Ennek megfelelően alakult a mozgásom is, amikor elhaladtam mellettük. Erről szerencsére nem készült video….
A kezdeti lemaradásom után körről körre jöttem fel. Sokat számított az, hogy mennyi sör fér a hasamba (lásd. kép frissítés közben) és hogy milyen gyorsan iszom a sört. Előzetes számolgatásaim ellenére a futásidőbe simán belefért az edzésem, viszont a 11. km levezető lett volna, de ekkora már csak 5-6 m hátrányban voltam, mire megittam a kiporciózott frissítőt, majd ahogy nekiindultam az utolsó körömnek Ági vigyorogva bedobta, hogy ezt azért már toljam meg. Tudtam, hogy én fel tudok pörögni, az előttem lévőnek meg már voltak gondjai, de türelmesen kivártam. Amikor próbáltam előzni a srác belehúzott, nem igen akarta elengedni az első helyet, de tudtam, hogy nem bírja a hajrát, majd 500 m-rel a vége előtt rákapcsoltam, előztem és a végére lett 200 m előnyöm is.
Amíg vártam a többi versenyzőt megszomjaztam… Persze víz senkinél sem volt. Volt viszont pálinka. Ekkor még „józan” voltam és visszautasítottam szerencsére. Ettől még szomjaztam és végül maradt sör még, úgyhogy gyakorlatilag folytattam a sörivást, ekkor már dobozból.
Ami a fotókat illeti, szerintem marha jól visszaadja az esemény hangulatát, mindemellett az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb futós és természetfotósa gyártotta a képek nagy részét. Hazaérve szinte egyből elkezdtem fogalmazni a miatyánkot, hogy vajon Gabi mit fog ehhez szólni, hiszen frissíteni, hidratálni szigorúan tilos alkohollal, főleg nagy melegben. Már előre félek, hogy mi lesz az edzőtábori büntetésem.
baratrunning.com 