Szőlőskör Trail, 50km – Wittmann Lilla, beszámoló

Posted on május 17, 2023

Edzőversenyként írtuk be a naptárba, mondván egy hónap múlva a Fátra szikláit taposom, ráérek ott kifacsarni a testemet lelkemet. 2 db 25 km-es kör volt. Köztudottan utálok körözni, de 2 még belefér, és a februári tihanyi 2 kör után tudtam, hogy a második mindig hamarabb eltelik, vagy legalábbis úgy tűnik, mert ismerős az út. 

Rajt előtt nehéznek találtatott az új botom, nem akartam cipelni, bár Gabi azt mondta vigyem, gyakoroljak. Már gyerekként sem fogadtam szót anyukámnak, és akkor is megbántam…nem volt ez másként most sem, de azért annyira veszettül nem hiányoztak. 

Az első kör maga volt a pokol, ha van mentális fal a futók előtt, az az első körben folyton előttem volt és mászhattam át rajta 25 km-en keresztül. Végig vitatkoztam magammal, az ördög azt mondta ez nekem nem megy, görcsbe állnak a combjaim, a gyomrom sem az igazi, mit akarok én majd a magashegységben, ha itt sem megy, mit akarok ősszel 100+os versenyen, inkább jobb lenne nem ultrázni, max 25-30, most is inkább szálljak ki az első kör után, jobb lesz az mindenkinek, béna vagyok, fáradt vagyok, mi ez a rengeteg szint is, nem erről volt szó, el is tévedtem 2x, lyukas a cipőm, belemegy a víz,a sár, biztos már tele vagyok vízhólyaggal is (bár sose volt, és most se lett), kell ez nekem? A másik vállamon meg ott ült a józanabbik énem, aki azt mondta majd jobb lesz, mindig el kell teljen 20-25 km mire belejövök, most is biztos így lesz, kinyomtatták a szalagot a nevemmel, nem viheti haza Kis Pista, menj csak Lillácska, fusd végig. Ez ment az első körben, aminek a végén lejtő volt, amit nagyon szeretek, pihenteti a lábam, ezáltal fejben is kezdtem helyrejönni, úgyhogy kimentem a második körre és vérszemet kaptam. Nem láttam az élmezőnyt, egyedül baktattam, de mondom toljuk meg egy kicsit, hátha az élmezőny jól megtolt km-ek utáni hősi halottjai az árok szélén hevernek, hasmenésük lett, eltévedtek, és leesik nekem is valami az asztalról. A 35.km környékén megláttam egy hátat, mozgása alapján nőnemű és kezd fáradni, de messze volt, és volt még hátra 15km. A frissítőponton kérdeztem hány nő van előttem, azt mondták 4-5, de nem tudják pontosan. Na mondom akkor dobogónak szevasz, de hátha rosszul tudják, úgyhogy nekilendültem hamar és a frissen tanult lejtős technikámmal csak suhantam a lefeléken, síkon is futás, emelkedő…khm… fogjuk rá, hogy kocogás. És utolértem… eleinte kerülgettük egymást, néha lejtőn a semmiből mellettem termett, akkor rákapcsoltam. Aztán a rákapcsolás annyira jól sikerült, hogy 5:30 körüli kilométereket mentem, hánytam egyet Hidegkúton a falu közepén életemben először futás közben, de mindent összeittam már akkor, nem csodálom. 45nél már kivoltam, mint a kutya, de nem lassíthatok, mert megelőznek. Nem akartam hátranézni, mondom az olyan, mint a gyerekek amikor nézik ki jön utánuk. Gondoltam ha már hátranézni ciki a telefonom szelfi kamerájával nézem meg, de arra meg nem akartam az energiát pazarolni, meg talán még cikibb. Lesz ami lesz, van a leány ahol van, én megyek ahogy tudok, nem lesz lelkiismeret furdalásom bárhogy érek célba. 48 km-nél egy jó barátom írt, hogy az első nő most ért be, na mondom akkor bízzunk benne, hogy a második nem épp 49 kmnél jár. És szerencsére nem járt, mert az én voltam. 🙂

Összefoglalva: az első körben egy fillért sem adtam volna, hogy egyáltalán beérek a célba, a második kör elején mindegy hogy csak érjek be, a második felében meg ugyan csapjunk már a lovak közé és menjünk 6 órán belüli időt (ahogy egyébként amúgy is terveztem, de erről az első körben teljesen lemondtam) .

A frissítés gyakorlása is volt az egyik feladat a versenyen. Úgy érzem ez már az elmúlt években jól kiforrott, és mostanra értem el arra a szintre, hogy fegyelmezetten be is tartom, a végén engedek csak meg magamnak egy kis változtatást, akkor már mindegy szinte. 

Az elmaradt botozás gyakorlására még 3 hetem van, biztosan lesz rá lehetőségem. 

A másik feladat a tempó belövése volt…ez annyiban sikerült, hogy a fokozatos gyorsulást tudtam hozni, amit terveztem, bár ez leginkább a lelkiállapotom miatt volt, tudatosan csak a végén gyorsítottam. Hogy a Fátrában milyen tempót tudok menni az majd ott kiderül, sose futottam magashegységben, első bálozó leszek, biztos más a talaj, mások az emelkedők, mások a lejtők, de remélem a legjobbakat, hogy ügyesen veszem majd a kihívásokat. Ez a verseny jó volt arra is, hogy megtudjam, egyre erősebb vagyok fejben és vissza tudom hozni magam, mikor már teljesen lejöttem az életről.