aszfalt
Wizz Air Budapest Félmaraton – Huszti György, beszámoló
Az a helyzet, hogy sok esetben fordult elő, hogy már a hétvégi hosszú futás közben elkezdem megfogalmazni az élménybeszámolót. A mai nap csak néhány gondolat járt az agyamban, hogy mennyire szeretek futni, mennyire élveztem végig a futást, mennyire jól tettem, hogy eljöttem a versenyre, és hogy vajon hogy lesz ebből hosszabb leírás, ha más nem kavargott a fejemben.
Nem lett ugyan PB, de nem is vártam el magamtól, persze az edzések alapján akár kerekedhetett is volna egy PB, nem sok kellett volna hozzá. Úgy érzem, hogy nagyon jól felépített futással sikerült abszolválnom a félmaratont. A két héttel ezelőtti Suhanj váltó és a verseny előtti néhány edzés alapján teljesen reális eredmény született. Elégedett vagyok.
Imádtam idén tavasszal terepen futni és bevallom, az UTH után picit izgultam, hogy vajon milyen lesz újra aszfalton gyűjteni a kilométereket. Szinte azonnal rákaptam újra síkfutásra, a Wizz Air-re igencsak motiváltan készültem és nagyon vártam. Persze, mint minden felkészülésben, most is voltak megoldandó problémák, nehezítő körülmények, a mai versenyre célként az fogalmazódott meg bennem, hogy a célba érésig 100 % – ig ott legyek fejben, egy pillanatig se veszítsem el a fókuszt.
Nagyon sokat jelentett nekem a szombat esti tésztaparti, nagyon köszönöm, hogy ott lehettem, a beszélgetések extra motivációként hatottak rám.
Talán először fordult velem elő, hogy mindent összekészítettem a verseny előtti este, így a reggeli készülődés flottul ment, bár nem aludtam sokat és jól, de jobban, mint szoktam ilyenkor.
A két héttel ezelőtti Suhanj 6 váltóra kapott pulzus volt a mai napra is a penzum. Jó gyorsan leadtam a csomagomat a ruhatárba, gyors pacsi és szelfi a Gizionokkal és bemelegítettem egyénileg. A rajt zónában igyekeztem jól előre menni, mert már a fészbuk csoportokban olvastam a napokban, hogy össze-vissza adták meg a zónákat az emberek a nevezésnél, úgyhogy el akartam kerülni a lassú bukdácsolást az elején. Persze nem is akartam elfutni, amolyan pont jól alakult a dolog. Hideg vízbe mártott pólóval és fejkendővel indultam. A nap már perzselt, a budai alsó rakparton nagyon lehetett érezni a meleget, szerencsére jól működött a hűtés és lassan kúszott fel a pulzus. A meleg miatt minden frissítőponton megálltam, a sótabikat is itt szedegettem be bő vízzel. A frissítőpontok között a magammal vitt fél liter vizet és izot kortyolgattam. Nem számoltam pontosan, de összesen két liter folyadék lecsúszott, két ponton ettem banánt, az iso kiegészítéseként.
A pulzust fokozatosan emeltem, a 15-16. km környékétől kezdtem a tartomány tetején tartósabban maradni, a Közgáztól pedig igyekeztem erősebben a lovak közé csapni és amennyi embert csak tudtam, megelőzni.
Nagyon sokat adott ez a mai verseny. Sok pozitívat, amit elraktározok és viszem magammal tovább. És nem csak a következő heti futnivalót, hanem a Maratont is izgatottan várom 🙂
Deseda 84 – Schmidt Dóri, beszámoló
Van egy pólóm, amin az áll: ‘a futás boldogság’, van egy kitűzőm, amin pedig az, hogy ‘magamhoz mérem magam’. És van egy edzőm, aki azt mondja: ‘ne csinálj úgy, mintha nem tudnál futni’. Melyiknek higgyek? Hiszek mindnek. A futás számomra valóban boldogság, ez a táv viszont öncélú, önző, mindenki más számára haszontalan, amit azért csináltam, hogy valami magasztosat bizonyítsak magamnak. Hogy képes vagyok erre, hogy többet érek annál, mint amit sokszor elhitetek saját magammal és hogy képes vagyok legyőzni a saját magammal szemben (feleslegesen és irreálisan) támasztott elvárásokat.
Viszont ehhez kellene cinkosok, akik kussolnak, ha úgy van és felráznak, ha másként. A versenyt megelőző 20 napban mindben volt részem, hála a körülöttem lévő közeli és távolabbi embereknek, nehéz is lenne egyenként megköszönni, de idővel igyekezni fogok mindenkinek meghálálni, mert egyedül nem ment volna. Az, hogy rajthoz álltam és végigmentem nem az én egyedüli teljesítményem, hanem a Tiéd is, mert mellettem voltál, amikor úgy éreztem, kevés vagyok, jókor és szépet szóltál hozzám. Lehet, Te nem tudod, mennyit jelentett ez nekem, talán Neked semmiség volt, de hidd el, sokszor úgy éreztem, hogy nekem az a minden. Köszönöm a bíztató szavakat, üzeneteket, tanácsokat, amiket kaptam, mind velem volt, velem voltál Te is!
“Ahova érdemes eljutni, oda nincs rövidebb út.”
Két maratont lefutni nincs rövidebb út, mint megtenni (legalább) nyolcvannégy szájbevert kilométert. Élveztem-e minden percét? Nem mondhatnám. Nem lehet felkészülni minden buktatóra, ami jön, de tudni kell az aktuális helyzet megoldására készen állni és én készen álltam rá, rinyálással nem pazaroltam a százasomból. Egy-egy ‘waaaaaahhhhhhh’ kiáltással talán igen, de ha annyi erőm volt, hogy ordibáljak, akkor tovább is tudtam menni. Ha megkérdezik, nyertem-e, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen! Rengeteg tapasztalatot és lementem a pincébe olyan tartalékokért, amikről eddig csak álmaimban gondoltam volna, hogy ott vannak. Nem én voltam a leggyorsabb, valószínűleg egy csomó hibát vétettem és még csak igazi futásnak sem nevezném, inkább átbillenteném teljesítménytúrának a straván (valójában többet futottam, mint gyalogoltam), de mindezek nem vesznek el számomra semmit az értékéből, tele van a szívem hálával és boldogsággal, hogy mindvégig vidám és (az utolsó 2 km-t leszámítva) energikus tudtam maradni, a belső motivációm mindvégig elkísért.
Ez volt a mentális/ lelki része, de ami a futást illeti: az első két kör 3 óra körül volt, a 3. tervszerűen ment, a negyediktől viszont nem tudtam (=hiába próbáltam, nem voltam képes) megfelelő mennyiségű energiát bent tartani, ezáltal folyamatosan lassultam, az utolsó körben a kocogást leváltotta a gyorsgyaloglás, azt viszont toltam, ahogy bírtam. Nem volt kaszinózás, nem volt rihiröhi, hanem fókuszáltan mentem.
Megittam úgy 12l vizet, 1l kólát, 10 gélt (70g-os sponser), megettem 20 sótabit, némi sós ropit, felhasználtam úgy fél kg jeget és magamra locsoltam sok l vizet.
Garmin szerint a számok: 85,25 km, 11:24:07, 517m D+, átl. hő: 30 fok
Ha nem ismered a versenyt: a Deseda-tó körül futó 14 km-es kerékpárúton haladó futó- és kerékpárverseny, 14 km-es távtól 252 km-ig bármit futhatsz (ha tudsz és akarsz). Amiért én ezt választottam: Lillával (Wittmann) történő értekezésünkkor merült fel, hogy ha nem Korinthosz 80 (mert előző nap lesz a Húgom esküvője) és nem UTT 65 (mert ugye az full sz.pó), akkor ‘Deseda esetleg? Ott voltam, az egy nagyon jó kis verseny’. Nagyrészt igaza volt, de egyelőre úgy hiszem, nem lesz fő versenyem többet nyáron.
Track: https://ridewithgps.com/routes/46970460
Regeneráció: csak a versenyt követő napon volt robotmozgásom, harmadnapra elmúlt, de az első héten csak kétszer tudtam kimenni, azokat sem mondanám minőségi edzésnek, inkább sebnyalogatás volt, erősen hagyatkoztam az érzésekre és nem terheltem nagyon magam (fájt még itt-ott a lábam), voltam masszőrnél is, és sokat (= rengeteget) aludtam, szinte állandóan álmos voltam. Tanulság az is, hogy 900+ km-t futott cipőben nem szabad ilyen távnak nekimenni (gondoltam, az a csukám megbízható, bevált, nem kockáztatok, de ez óriási hiba volt).
Ami a jövőt illeti..
„Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok — ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Százzal.”
Ultra Tisza-tó 130 km – Földes Csaba, beszámoló
Férfi 2. hely, 13:10:07
Nagyon boldogan kezdek bele a mostani beszámoló irásának, hisz egy hihetetlenül jó futáson vagyok túl. Bár még mindig össze-vissza cikáznak a gondolataim, így előre is elnézést, ha kicsit zavarosra sikeredik.
A történet igazából onnan indul, hogy mikor Gabi kérte beszéljük át az idei terveim, akkor mondtam neki, hogy még egyszer szeretnék visszamenni Tiszafüredre és javítani a tavalyi időmön, ami 15:12:42 volt. (Zsuzsi, mégiscsak összejött a kétórás javítás.) Nem tudom, miért a 15 óra 9 perc volt meg a fejemben). Ekkor még önerőből készültem fel és volt is szenvedés az első kör után rendesen. Tehát azzal a céllal érkeztem, hogy ha 14-gyel fog kezdődni az időm, akkor örülök, ha esetleg 13-mal akkor pedig boldog leszek.
Így érkeztünk meg Tiszafüredre péntek kora délután. Szokás szerint kánikula fogadott bennünket. Komolyan mondom, mintha meg volna rendelve az időjárás. Bepakoltunk a szállásra, átvettük a rajtcsomagot, megnyitó, vacsora stb. Este megérkezett Zsuzsi is, (Földi Zsuzsi, szintén Gizion – szerk.) akit Gabi ajánlott nekem a csoportból, hogy mégiscsak kísérjen és segítsen valaki ezen az úton. Gyorsan átbeszéltük a tervet, frissítést és már mentem is aludni.
Hamar reggel lett. Szokásos rutin után, felpakoltuk a bringát és már irány is a versenyközpont. Olyan hihetetlen nyugalmat éreztem magamon, amit picit furcsállottam is, mivel eléggé izgulni szoktam, egészen addig míg el nem rajtolok. Találkoztunk pár ismerőssel (főleg Zsuzsi :-)), üdvözlések, ölelések és irány a rajtzóna.
Rajt után kizártam mindent és mindenkit magam körül. Csak a saját futásomra koncentráltam. Felvettem egy számomra kényelmes tempót és nem gondoltam semmire, csak hogy meg fogom csinálni. Pár perc múlva megérkezett Zsuzsi is. Kicsit cseverésztünk és már el is jött az első frissítés ideje. Zsuzsi tökéletesen intézett mindent, nekem csak a futásra kellett koncentrálnom. Még a frissítés idejét is Ő figyelte, ezzel minden terhet levéve a vállamról. Pontosan nem emlékszem, de mivel már reggel nagyon meleg volt, így elég korán elkezdtük a jegelést is. Először csak a karszárba, majd ahogy melegedett az idő, jött a jég a nyakamba textil pelenkába, végül pedig a sapka alá is. Zsuzsi tolta belém az isot, később pluszban még sót és így haladtunk szépen, szinte egyenletes tempóban. Poroszló környékén az volt furcsa, említettem is Zsuzsinak, hogy még mindig nem jött szembe az élmezőny. Nem csináltam belőle nagy ügyet, mert tényleg nem érdekelt hányadik vagyok, csak a teljesítés és ha lehet, minél többet javítva az időmön. De mégiscsak furcsa volt. Az első kör vége felé Zsuzsi határozottan jelezte, hogy jó lenne egy pisi kontrol is, mivel ekkor már rettentő meleg volt. Biztos ami biztos. Szerencsére minden rendben volt ilyen téren is. Egyre csak haladtunk a forduló felé és nagyon jól éreztem magam. Nagyon jól ment a futás. Mondhatni élveztem. Egy negatívum volt csak. A sok jegelés és locsolás miatt a nadrágomból lecsurdogáló víz,a lábamon végig folyva fokozatosan áztatta el a zoknim és éreztem, hogy kezdi a talpam feldörzsölni. Rögtön említettem Zsuzsinak, hogy a fordulóig kibírom, de ott zoknit kellene cserélnem. Legalább akkor ott tudok a családdal is pár szót váltani. Jött is a válasz ,, Rendben, de nem lesz ám csacsogás”
Így is történt. Fordulónál gyors zoknicsere, persze vastagon újra krémezve a talpam és bár nem lett tökéletes, de nem is romlott tovább a helyzet. Ja és pár szót váltottam a családdal is.
Dinnyéshát környékén jött először elő a téma a helyezésekkel kapcsolatban. Zsuzsi ekkor kérdezte meg először, hogy szeretném-e tudni, hogy állok a versenyben. Motivál-e ha tudom, vagy épp ellenkezőleg hatna rám és teherként élném meg? Mondtam neki, hogy mondja nyugodtan, mert én ekkor még teljesen úgy gondoltam, hogy az esélytelenek nyugalmával haladok és jó esetben is nagyjából a 15. helyre tettem magam. El sem akartam hinni, mikor mondta, hogy a csoportban azt írták a férfi 4. helyen állok. Le is döbbentem egy pillanatra. Megbeszéltük, hogy szépen haladunk tovább a saját tempómban, még hosszú a verseny és a végén még bármi lehet, mert nagyon meleg van. Nyugtatott, hogy én nagyon stabilan haladok, kívülről nagyon rendben vagyok és tényleg így éreztem magam én is. Következő frissítőpontról jött is az infó,hogy 4-5 perce ment el előttem Drexler Gábor és nagyon nincs jól. Kisköre után sikerült megelőznöm, pont a zsilip és a hallépcső emelkedője előtt. Láttam, hogy azonnal elkezdett futni, amint észre vette, hogy egy egyéni versenyző előzte meg. Mondtam is magamban, mindegy mennyi kilométer van a lábamban, mindegy milyen meleg van, ezt az emelkedőt úgy futom meg, mintha most kezdődött volna a verseny. A hallépcső után visszanézve már nem láttam őt.
Férfi 3. ÚrIsten. Nem hiszem el. Tudtam, hogy még nincs meg, mert van még vissza kb 35-40 km, de tényleg nagyon jól éreztem magam.
20 km volt hátra, mikor megelőztem. A szívem hevesebben kezdett verni és nem mertem hátra nézni. Zsuzsi rögtön mondta, hogy most aztán nincs megállás. Nem láthatja, hogy megállok, még frissíteni sem. Férfi 2.!!! Hú, de kemény lesz még a vége. Pali jött utánam, én meg nem mertem hátranézni. Többször kértem Zsuzsit, hogy csak annyit mondjon ott van-e mögöttem. Majd pár kilométer múlva jött a válasz, hogy látótávolságon kívül. Nagyon boldog voltam és kezdtem megnyugodni, hisz már csak 10 kilométer lehetett hátra és mindössze annyi gondom volt, hogy ismét felázott a talpam. Ennél nagyobb bajom sose legyen. Utolsó ponton póló le, Gizion póló fel és innen már csak örömfutás. Hatalmas boldogsággal a szívemben. Még egy utolsó csippantás és Zsuzsival együtt irány a célterület. Ölelés, néhány könnycsepp, célszalag, érem, fotó és hatalmas boldogság. Megérkeztünk, megcsináltuk.
Nagyon szépen köszönök mindent Gabi. Még most sem hiszem el, hogy én ezt így lefutottam. Az eredmény csak hab a tortán, de hogy holtpont nélkül, végig stabilan futva, több mint két órát javítva az időmön… Álmomban nem hittem volna. Megdöbbentő és, ha kellett volna még megyek tovább. Ezért hihetetlen számomra. Köszönöm!
Zsuzsinak ugyanolyan nagy köszönet. Neki szintén hatalmas része volt benne, hogy ezt így tudtam teljesíteni. Mindent intézett, megoldott, mindenben segített. Nekem tényleg csak futnom kellett. Köszönöm.
Végül pedig köszönöm mindenkinek, aki szurkolt, szorított nekem, nekünk.
UI: nagyon mélyről érkeztem Tiszafüredre, de amiért jöttem azt elértem. Két dolgot fogadtam meg magamnak. Megcsinálom, bármi áron, mert Ő is így akarta volna és nem fogok nyavalyogni bárhogy is fog fájni, mert Ő is méltósággal tűrte. Azt hiszem sikerült. Boldog vagyok.
baratrunning.com 