aszfalt
Ultra Tisza-tó 130 km – Parragh Dániel, beszámoló
A verseny előtti nap nagyon sűrű lett. Támadt néhány olyan bonyodalom, ami miatt kérdésessé vált, hogy le tudok-e menni pénteken Tiszafüredre, végül a család és a barátok besegítettek. Köszönet jár nekik: Anyu, Ági, Loránd, Marci, Regi.
Elautóztam Zsoltiért, aki bicajjal kísért végig. Személyen most találkoztunk először. Pár hete, önként jelentkezett, amikor meghirdettem, hogy biciklis segítőt keresek.
Néhány perc után már meg is volt az összhang és Tiszafüredig végig beszélgettük az utat. Érezni lehetett, hogy működni fog a dolog.
A szállás tök jó volt, délután még nem ettek meg minket a szúnyogok.
Elmentünk átvenni a rajtszámokat, majd meghallgattuk a technikai értekezletet. Ez utóbbinak semmi értelme nem volt, mert mindent leírtak már korábban.
Vettünk jeget a Molnál és még elmentünk a Lidlbe venni pár dolgot, ahol Zsoltitól személyit kértek, amikor venni akart egy sört 😀 Szóval elég jól tartja magát.
Megérkezett Ági, a nővérem is, aki autóval kísért minket.
Kicsit még hekkelni kellett a bicajt, mert a kosarak nem teljesen voltak kompatibilisek, de gyorskötözővel bármit bármihez… Még utoljára átbeszéltük a frissítési tervet.
Fél 5-kor keltünk. Kevés reggeli + 2 imodium, hogy a gyomor tovább bírja. 6:30-ra terveztük az indulást. Mi autóval, Zsolti pedig odatekert a rajtba.
Száraz, meleg idő volt. Az egyik videóban mondták, hogy milyen párás volt, pedig nem egyáltalán nem. 0 felhő az égen. Már akkor érezni lehetett, hogy rohadt meleg lesz.
Lefagyasztottunk 25 liter vízet és 8 liter izót. És volt 2 zacskó jegünk, hátha nem lesz jég a pontokon. Így utólag visszagondolva a jégfogyasztásra, ha nem lett volna a pontokon, akkor a saját jegünket már odafelé elhasználjuk kb. Dinnyéshátig.
És volt 5 féle szénhidrát, ezeket rotáltuk, amíg tudtuk.
A felkészülés nagyon jól sikerült. Se Gabi, se én nem nagyon mondtuk ki, de még a holdról is látszott, hogy nagyon jó formában vagyok.
Sikerült átállni a hőségre….már amennyire én bírom. Gyakoroltam a hűtést is, ezt általában közkutaknál. Jól nézett ki a dolog.
Óvatos volt a kezdés, spórolni akartam az első körben. Néhány éve a 65k-n 6 óra 18 percet mentem, de akkor nem volt olyan meleg. Most úgy voltam vele, hogy ha az első kör 7 óra körül kijön, akkor nem futottam el az elejét és a szintidő is simán meg lesz.
Takarékoskodni kell a pulzussal és az erővel. Beálltam futók mögé, hogy diktálják nekem a tempót. Ez néha csak 6:20/6:30 volt, de az én pulzusomnak pont jó.
Zsolti elkezdte a frissítést. Negyedórás bontásban megvolt, hogy mikor mit és mennyit kell épp ennem és innom.
Ágival először 14k-nál találkoztunk Tiszaderzsen. És ezt követően is a nagyobb váltópontokhoz jött, mert azokat egyszerűbb megközelíteni: Abádszalók, Kisköre, Sarud, Poroszló, Tiszafüred. Aztán visszafelé ugyanez + a vége előtt még Tiszaörvény.
A pontok előtt Zsolti hangüzenetben küldte el Áginak, hogy éppen mi kellene az autóból. Így a víz nagyrésze végig a hűtőtáskában volt, csak szépen fokozatosan lett minden kiolvasztva. Még este 8-kor is tudtunk jéghideg vízzel frissíteni, ill. az izóból is végig hideget ittam.
Volt nálunk egy spriccelő, de elszaródott, így nap közben Ági vett egy másikat valami barkácsboltban.
Zsolti és Ági faszán dolgoztak együtt. Igazából csak annyit láttam, hogy mindig ott van kéznél, ami kell, nincs kapkodás, nincs fejetlenség, mindenki fókuszált.
Ment a jegelés. Ponttól pontig mentünk. Szerencsére mindenhol volt jég. Raktunk a karszárba, csősálba és sapkába. És időnként hideg vizet a tarkómra.
A pulzus nem ment el az égbe, elég jól menedzseltük a tempót, a gyomrom is jó volt, mindent megettem és megittam, ami elő volt írva.
Kisköre szerintem az első érdekesebb rész. Megnéztük a vízműt, megvan a verseny negyede.
Ezt követően jött a világ legjobb frissítő pontja, ahol Locusta Kriszta a boss. Jó hangulatban érkeztünk és megállapodtunk, hogy később is visszajövünk 🙂
Vártam Sarudot, aztán Poroszlót, mert arra számítottam, hogy a családom már leért. De sajnos csak később tudtak indulni, így zúztunk tovább Tiszafüred felé. Ezen a részen néhányszor már belesétáltam a hídakra felvezető rövid emelkedőkön. De a lábaim elég jók voltak és arra van egy kevés árnyék is. Itt találkoztunk az élmezőnnyel, pacsiztunk a mindig mosolygó Bogár Janival.
Beértünk Tiszafüredre. A fordító 07:01:47. Pontosan annyi, amennyit akartam, patent. Egy rövid jegelés után egyből indultam vissza. A szabadstrand parkolójában kaptam egy Hajrá, Giziont is.
Nem rossz az a rész a 33-as főút mellett. Egy kevés árnyék is volt és a nap során először és utoljára jött egy 3 perces felhő.
Aztán egyszer csak a számnak csapódott egy darázs, és meg is csípte a nyelvemet. Még az a szerencse, hogy nem vagyok rá allergiás. Meg akár le is nyelhettem volna. Egy jó 2 percet azért káromkodtam emiatt. Szúrta a csípés a nyelvemet, így bevettem egy jeget, így viszonylag hamar elmúlt. Ez a darázs is eggyel közelebb vitt a teljesítéshez.
Úgy voltam vele, hogy egy ilyen haszontalan állat nem fogja megtorpedózni az UTT-met, nincs az az Isten.
Innen következett a legkeményebb 40k. A nap magasan van, nagyon meleg van. És ezen a Poroszló-Sarud-Dinnyéshát-Kisköre vonalon tényleg csak annyi árnyék van, amennyit a frissítő sátor ad, ott pedig azért nem lehetett sokáig piknikezni.
Sarud után kezdett elmenni a gyomrom. Kicsit fájt és meg is kellett állni wc-re. Jött a sósperec és kértünk a ponton kólát. Zsolti szólt Áginak, hogy Kiskörénél kell az imodium.
Kiskörére 11:19:49 alatt értem. Az ott 98 km, azaz van még bő 30.
Itt 2 dolog vált teljesen egyértelművé. Az egyik, hogy életem egyik leglassabb 32k-ja következik, a másik pedig az, hogy ez bizony meglesz. Méghozzá bőven szintidőn belül.
A lábaim még mindig elég jók voltak. Nem fájt és nem görcsölt semmi. Addigra már lement 1 tucat sótabletta + vagy 6 liter izó. Innentől nem tudtunk már szilárd cuccal frissíteni. A sportszelet teljesen használhatatlan ilyen melegben, a müzlit nem kívántam és a zabos süti kicsit száraz volt. Viszont a Squeezy gél még simán lement.
Így víz mellett kicsit higított izót és gélt ettem (meg persze maradt a só). Az utolsó 30k-n legalább 6-7 alkalommal meg kellett állni wc-re. Hamar átfolyt minden, de ettől függetlenül volt erőm haladni, nem is éreztem rosszul magam.
Abádszalók II-nél fordult először elő (és utóljára), hogy nem volt elég jég a ponton. Azt mondták, hogy csak 2-t vegyünk, mert kéne az utánunk jövőknek. Fair enough. Kilóg a bele a többi sporttársnak is, és a következő ponton ott lesz a saját jegünk.
Már alacsonyan volt a nap. Elég lassan haladtunk. Amikor futottam, az szerintem elég jó kocogós volt. A maradék időben meg egy elég jó, ütemes séta. Nem volt hova sietni. Látszott, hogy sötétben fogunk beérni, és valószínűleg meg fognak zabálni a szúnyogok. Így utólag belegondolva bent hagytunk 30-40 percet. De annál többet nem nagyon.
Sok futóval találkoztunk. Többnyire váltósok.
Kérdezgettem Zsoltit, hogy mikor jön a következő frissítőpont és akkor próbáltam addig elkocogni. Ez időnként sikerült is 🙂
Negyed 9-től fel kellett venni a fejlámpát. És kb. ekkkor szabadult el a szúnyoginvázió. Nincs ennyi szúnyog a világon, mint ami itt van.
Az utolsó 6-7 km-en egy kicsit szédültem, így ott már nem sok kocogás jutott. Zsolti finoman jelezte, hogy szerinte tudnék még futni, de aztán megállapodtunk, hogy nem kell kockáztatni, 10 körül úgyis bent leszek. Tiszaörvényen még ott volt a család és Áginak is ez volt megadva, mint utolsó találkozási pont. Megették őket a szúnyogok.
Az az utolsó 3k kicsit mostoha szakasz. Közvilágítás sincs és a végén csak egy ösvény van, ami átvezet a Kerékpáros pihenő bejáratához. Ott vártak a gyerekek, Dani, Nóri, Ádi. Együtt mentünk el a célkapuig.
Végül 16:02:56 lett.
Nagy köszönet jár Áginak és Zsoltinak az egész napi segítségért. Nélkülük ez nem ment volna.
Köszönet Titinek, hogy mindig el tudok jutni edzeni, amikor akarok.
És végül, de nem utolsósorban Gabinak, akivel már negyedik éve mindig szintet lépünk.
Ultrabalaton, egyéni – Halász László, beszámoló
Nekem ez volt az idei év fő versenye. A tavalyi 21:30-as időmön tudtam, hogy még javítani fogok.
Minden edzést becsülettel megcsináltam és egyet sem hagytam ki. Mondjuk ez egyáltalán nem is lett volna jellemző rám.
A tavalyi UTT után a heti 4 edzésről, heti 5-re váltottunk, így még a pihenős hét is kijött 70 kilire és az erős heteket 100+ kilivel zártam, aminek kifejezetten örültem mert imádok futni:-)
A felkészülésem jól sikerült; UTT páros első hely, a SPAR-on 3 órán belüli maraton. Na jó, a Burgenland Extreme nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de a BSZM-en sikerült egy nagyon jó időt futnom. Fejben is tudtam fejlődni és a frissítésem is már kezd elfogatható szintet elérni, úgyhogy ezek miatt már elég magabiztosan álltam a negyedik UB-m rajtjában.
Csütörtök reggel elindultunk Kottingbrunnból, majd miután felvettük a Főnit egyből a szállásra mentünk Balatonfüreden. Kipakolás után a versenyközpontban felvettük a motyót, majd beültünk a technikai értekezletre. Közben gyors bandázás a többiekkel. Az esti vacsora a szokásos helyen, immár negyedik éve a Peron étteremben. Este kikészítettem minden dolgomat, így már csak reggel bele kellett ugrani és rajtra készen álltam.
Általában mindig rosszul alszom verseny előtt, de most piszok jót aludtam.
Szemerkélő esőben álltunk a rajtzónában. A nylon poncsót kb 352-szer vettem le és vettem vissza a rajtig, – spoiler alert! – végül a 203 kilis csopaki pontnál váltam meg tőle a mellényemmel együtt. Szóval raktam bele kilométert rendesen.
Az első 40 kili tök simán ment 5:00-5:15 tempóban. A Varga pincészet után jött a római út. Jesszusom, hogy mennyire utálom azt a részt. Mondjuk a Szigliget utáni 45 millió kilométer hosszú egyenes sem a szívem csücske. Ja, és akkor a Keszthely-Fenékpuszta közti részről ne is beszéljünk:-)
80 kilinél fordultam rá a déli partra, amit én sok futóval ellentétben kifejezetten szeretek. Az utálatos részeket sikerült futással elütni, így nem is volt annyira rossz:-) Ezúttal Fonyódon kihagytam a toi toi WC-t. Az első UB-mon addig trónoltam benne, hogy a Főni majdnem rám borította.
Berény és Balatonszemes között sikerült kétszer is gyakorolnom, hogy milyen gyorsan tudom felvenni a nylon pocsót:-) A tempóm még mindig elfogadható volt. Szemes után átváltottam automata pilótára, 100%-ban csak a futásra koncentráltam és arra, hogy a tavalyi időmnél jobbat menjek. Csak ez lebegett a szemem előtt. Na meg egy picit az is, hogy jöjjön már az a k&rva emelkedő Balatonvilágosnál. Szerettem volna legálisan gyalogolni egy picit. 161 kilométer óta csak futok, na.
Az emelkedőn kb olyan kilengésem volt, mint mikor elmentem a Lénába a Hansival és 3 aperol után próbáltam hazamenni:-) Viszont a vasút után muszáj volt már futnom. Elég gyér az emelkedő onnan, és hát a Nánásiékig mégsem gyalogolhattam. Balatonakarattyán mondtam is a Főninek, hogy tele van a €@)#+$• az egésszel. Mire csak annyit mondott, hogy “ezt most azonnal tessék befejezi”, én pedig befejeztem és futottam tovább. Azért ezt a szitut nagyon megjegyeztem magamnak. Piszok nagy ereje volt ebben a pillanatban is a Főninek.
180 kili előtt Balatonkenesén a bicó úton van egy pici emelkedő. Mivelhogy tavaly is meggyalogoltam, gondoltam ezt idén sem hagyom ki. Viszont kis idő múlva mondtam is magamnak, hogy Halika szedd már össze magad.
A balatonfűzfői ponton a barátaim megleptek egy Tim Honks molinóval, ez nagyon jól esett. Mivelhogy a Főni tovább zavart futni, ezért nem tudtam tovább röhögni a molinón.
Van egy szokásos pisilde helyem 187 kilinél a kutyafuttató mellett. Minden UB-n könnyítek itt magamon. Mondjuk most nem kellett, de azért rápróbáltam, nehogy megtörjem a hagyományt 🙂
A következő meglepetés 2 kili múlva ért. Nem, nem ültettek új bokrokat, amiknek lehetne tépegetni a leveleit:-)
Hanem a Timinek az anyukája és a férje eljöttek megnézni Kottingbrunnból, hogy szurkoljanak nekem. Kb 7 másodpercig láttak:-) Csippantottam a pontnál és futottam tovább. Szívesen megálltam volna az Irénnel és a Hansival beszélgetni egy kicsit, de nem szerettem volna a Főnit magamra haragítani.
Lassan elérkeztem a kedvenc részemhez.Ugyanis van egy olyan szokásom (ez a sok ezer közül az egyik), hogy ha ultrát futok akkor az utolsó 14 kilit képzeletben a kedvenc 14 kilis körömön futom. Plusz mindenhol, ahol elcsippan egy kili, ott bemondom, hogy a kedvenc körömön hogy hívom azt a pontot. Pl: 1.km Itt áll mindig az X6-os. 2.km Fix traffipax. 3.km Híd utáni balos kanyar stb stb stb.Ez ilyenkor szokott segíteni.
A csopaki elágazásnál lévő dombot gyaloglósra terveztem, viszont elég sok futó volt a környékemen és nem szerettem volna, ha valaki megelőz. A vége előtt 4 kilivel még sikerült befognom Tóth Timit, a női második helyezettet és 3 perc előnyt kiépíteni. Ezen az utolsó etapon valahogy mindig elkezdek rendesen futni. Minta az utolsó három kókusz kupelnért sietnék a pékségbe:-)
Piszok jó érzés volt megint befutni.Egy újabb álmom teljesült: négy szalagból négy behúzva 🙂 Azidőm 20:46:49.
Nagyon köszönöm a szuper csapatomnak a segítséget és mindenkinek, aki szurkolt nekem!
Főni neked nagyon köszönöm, hogy felkészítettél és hogy kihoztad belőlem ezt a remek eredményt. Cukkantyúm neked is nagyon köszönöm a rengeteg segítséget és hogy vigyáztál a felnire az autón:-)
fotók: NN UB, Gizionok
Ultrabalaton, egyéni – Evetovics Milán, beszámoló
Elöző este sikerült elég jól aludni korán lefeküdtem többször felkeltem éjszaka, de sikerült mindig visszaaludni. Így legalább 7 órát aludtam versenyt megelőzően.
Örültem, hogy az elején legalább nem áztató esőben indultunk, fel voltam készülve, hogy ha elállál majd cserélek száraz ruhát. Az elejétől fogva nagyon visszafogtam magam és a tempót. Előzetes tervek szerint 5:47-5:53 körül szerettem volna menni az első 100 kilin, de az órát nézegetve inkább 5:55-6:20 között mozgott a tereptől/frissítés/WC-től függően. Ez különösen nem volt rám hatással, mert amúgy is a déli partra készültem. Tudtam, hogy az igazi verseny valahol Fónyod után kezdődik nekünk.
A frissítésemmel szerencsére nem volt baj. Az előre tervezett gél és ISO mennyiséget folyamatosan tudtam tartani. Az első kisebb holtpont Szigligethez érve kezdődőtt. Ott találkoztunk Andrissal egy kicsit kigurigattam magam, ittam egy kis gyümölcsös mentes sör-t majd nemsokára mentem tovább, az egyenes Balatonedericsig nagyon hosszúnak tűnt, nem akart menni a futás, de nem gyalogoltam hosszan inkább lassabb tempóra váltottam. Andrással Vonyarcvashegy-et beszéltük meg következő talákozónak. Alighogy beértem Balatonedericsre, amikor már úgy tűnt egy csúnya felhő alól kiértünk és kezdett világosodni is az ég, hirtelen egy bazi nagy áztató esőszakadás jött. Az elején elkezdtem szitkozodni, hogy hát még ez is, hogy most még Andrisnak sem tudok szólni, hogy hozzon esőkabátot. Aztán ahogy ez történt már nemegyszer verenyen, amikor épp ezerrel elázok és már azt hiszem szarabb lesz, egyszer csak kattant valami megfordult bennem minden 180-at fokot, és elkezdtem megint jobbakat tempózni és totálisan kizártam az esőt. Szép lassan az eső abbamaradt, közben Hanka beért hátulról és együtt mentünk tovább. A Vonyarcvashegyi frissítésnél már szinte teljesen megszáradtam és a cipőm/zoknimat is éreztem, hogy nem csuron víz, így úgy voltam vele, egyelőre nem cserélek ruhát.Hanka picivel hamarabb indult el én is indultam volna, de rám jött a bokrozhatnék, csak épp sehol egy bokor…szerecsételnségemre a követekező UB váltó/frisstőpont ugy 6-800 méterre lehetett, így addig kénytelen voltam elsétálni majd a sort tiszteletteljesen megkérve és beelőzve megvárni, hogy kijöjjön valaki a WC-ből. Na ezzel így egy jó 15-20 percet otthagytam, de ez benne van egy ilyen versenyen a pakliban.
Leközelebb már Balatonberény előttre beszéltünk meg talit Andrissal. Én a WC-s kaland után tovább futottam egész jó tempóban és fejben is egybe voltam. Keszthelyen ettem egy pár kanállal a tésztából aztán futottam tovább. Fenékpusztáig elég jól eltepóztam, utána rohamosan jött megint egy holtpont és éreztem, hogy nem tudok futni. Andris szerecsére nem az előre egyeztetett helyen várt, hanem úgy 2 kilivel hamarabb jött, így pont jókor tudtam kicsit frissíteni magam és kértem hogy ropogtassa ki a hátamat. Ilyenkor mindig kibeszéltem magamból neki, hogy miket érzek, hogy vagyok, és ez mindig segített is, ő meg folyton nagyon pozitív volt és biztatott ami segített, hogy ne menjek ilyenkor mélyebbre. Megbeszéltük a következő frissítőpontot és még a hídra felsétáltam, de aztán szép lassan elindultam és elkeztem kocogni újra.
Balatonmáriafürdőnél talákoztunk ismét, addigra már teljesen jó állapotba kerültem, a futás is jól ment. Amilyen rosszul/lassan ment régebben Máriafürdő, most sokkal jobban éreztem és hamarabb is telt el. Balatonfenyvesen frissítettünk megint majd a Fonyód utáni pontot beszéltük meg. Fonyódra ugyan annyi idő alatt értem mint tavaly, de most a tavalyinál úgy éreztem sokkal jobban sikerül az erőmet beosztanom. A cipőt/zoknit viszont éreztem, hogy kezd zavarni, így a talinál kértem Andrástól friss zoknit és száraz cipőt. Kiszúrtam a bal talpam oldalán egy vízhólyagot, vastagon bekentem mindkét lábam vazelinnel és felvettem rá a friss zoknit és cipőt. Felvettem az esti melegebb pólót, Andris átnyomkodta a hátamat és mentem tovább. Először csak sétáltam, de aztán szép lassan elkezdtem kocogni, visszamelegedtem a futásba. Ahogy haladtam előre egyre inkább éreztem, hogy kezdek egyre álmosabb lenni és a bal forgómnál kellemetlenül szúrt/fájt és nem tudtam már tőle futni.
Lellén talákoztunk Andrissal, kértem tőle 2 koffein tablettát, hogy ne aludjak el és bekentem/lefújtam a lábamat. Ezek szerencsére helyretettek és újra tudtam futni, igyekeztem nem túlságosan tolni, arra próbáltam figyelni, hogy ez az új lendület minél hosszabban kitartson. Zamárdiig csak nagyon rövid megállások voltak, Andrist folyton küldtem előre. Ott frissítttünk megint rendesen, kértem koffein tablettát is. Közben megint Hankával is futottunk együtt néhány percig Siófok elején lévő pontig, ott én megint lellassultam és sétáltam ő meg elfutott, de jól éreztem magam, mert már Siófokon voltam. Innen viszont egyre inkább problémat jelentett a forgómban érzett fájdalom, ami visszatért és nem engedett futni. Andrissal azt beszéltem meg, hogy mivel lelassult a tempóm, 4-5 kilinként várjon meg, én meg igyekszem, amennyire a lábam engedi tempósan gyalogolni. Lassan de haladtam.
Szerencsémre Sóstónál összetalálkoztunk Csákány Krisztával, így kicsit meg tudtuk osztani a nyomorunkat és talán könnyebb volt társaságban szenvedni. 🙂 Felküzdöttük magunkat a világosi emelkedőn, de ott én elmentem a ponton WC-re. A lejtős részeken probáltam lendületesebben gyalogolni, mert a futást hiába probáltam, már nem tudtam a forgómtól. Átküzdöttem magam Aligára, és közben szomorúan konstatáltam, hogy azokat, akiket az este folyamán leelőztem, most simán előznek vissza gyaloglás közben. Andrástól kértem hasfogót. Azt itt már tudtam, hogy gyalogolva is beérek, de az is tudtam, hogy nyomni kell a gyaloglást is tempósan. Legalább kell tudnom az 5-6 km/órát, hogy véletlenül se csússzak ki.
Aligán probáltam levest enni, de nem volt olyan jó, így 3-4 kanál után inkább hagytam. Anrdástól kaptam frissítőt. Megint éreztem, hogy WC-ni kéne, de nem nagyon volt hol, így egészen a fűzfői pontig el kellett gyalogolnom, és ott sikerült egy WC-re beülni. András befrissített, én kértem tőle egy Voltarent, arra gondoltam, hátha az segít egy kicsit a forgómon és egy kicsit fogok tudni futni is. Sajnos ekkora már nagyon fájt és a lépések is egyre nehezemre estek. Küzdöttem, hajtottam, de a futás sehogy sem jött össze, talán 50 métereket sikerült belkocogni, majd újra hosszú séták, de közeledett a cél és már 20 kilin belül voltam.
Kértem Andrást, hogy vegyen nekem csokit, mert úgy éreztem kelleni fog az energia. Alsóőrse hozott is nekem, és még kértem a sapkámat is, mert a nap már igen csak tűzött. Mire Csopakra beértem, a nap addigra már ezerrel tűzött. András szerzett jeget, megettem az utolsó csokikat és a jeges vízzel a kulacsba, jéggel a sapkámba elindultam Fürednek és az utolsó kilómétereknek. Sajnos a jég nem tartott sokáig így a kulacsomban lévő jeges vizet hol locsoltam magamra, hol ittam belőle, miközben csak csiga lassúsággal voltam képes a forgómtól gyalogolni.
A füredi dombra menet elég erősen kellet koncentrálnom nehogy az árokban kössek ki. Óvatosan beosztva a kulacs vizet locsolgattam a nyakamra, a karjaimra és ittam pár kortyot, így nagy nehezen, de elérkeztem az utolsó pontra. Ott rendesen megmostam magam, feltöltöttem a kulacsot vízzel és elindultam az utolsó 3 kilire. Esély sem volt semmiféle futásra sem, de már a célegyenesben voltam és tudtam hogy minden lépéssel közelebb a vége. Aztán meglett a célbaérkezés és ott éreztem a célszalagot a magasba tartva, hogy ez volt talán az eddigi legnehezzebb UB-m és ha kicsivel is rosszabb fizikai vagy mentális állapotba vagyok, akkor ez nem lett volna meg. Azt hiszem amit akkor a telefonban mondtam neked az írja legjobban le mit éreztem/mit érzek most ezzel kapcsolatba: feladatmegoldásból 5-ös, futásból kegyelem 2-es.
Igazából még mindig ott vagyok, hogy jó lenne most már egy verseny, ahol nemcsak a kitartásomat és a problémamegoldó képességemet bizonyítgatom magamnak, hanem azt is, hogy amúgy futni is tudok egy jót ilyen távokon is.
baratrunning.com 