aszfalt
SPAR Maraton beszámoló – Ficzere Juli
A tavaly márciusban futott első félmaraton után hamar megfogalmazódott a következő cél, mihamarabb szeretnék maratont futni. Az egész év jól ment októberben könnyen, jó hangulatban meglett a 30 km. Akkor olyan megállíthatatlannak tűnt a folyamat. Aztán decemberben egy kisebb balesetben részleges keresztszalag szakadást szenvedtem, így az idei tavaszi maraton odaveszett. A három hónap teljesen futás mentes időszak nagyon nehéz volt, és persze utána az állóképesség újraépítése még inkább. Aztán szépen lassan beindult minden, nyárra már mind mentálisan, mind fizikailag nagyon jó erőben voltam.
Aztán eljött a maraton hete. Fejben és térképen végigfutottam a teljes távot, végiggondoltam a frissítéseket. Azt is elterveztem hogy szeretnék egy napot pihenéssel, nyújtással tölteni. Ez végül szombatra adatott csak meg, ráadásul az egész hetem nagyon erős lett munka szempontjából. Szombaton Atival kimentünk átvenni a rajtszámokat, és persze kicsit rá akartunk hangolódni a vasárnapi versenyre. Lubics Szilvit is meg kellett látogatnom, hiszen az első félmaratonnál is találkoztunk. Egész héten izgultam a verseny miatt hol jobban, hol kevésbé. A Gizionoktól kapott mantrák sokat segítettek: „lehetnék Hanka és szophatnék 246 km-en, de szerencsére én Juli vagyok és csak 42 a küzdelem tárgya”, gondolj arra, hogy te egy “kib.szott futógép” vagy, “ügyesen, csak kezdj el futni és állj meg, amikor szólnak. Elég egyszerű sport.” Szombatra úgy éreztem megnyugodtam. Kicsit meleg lesz de lesz de azért megcsináljuk. Aztán ahogy Szilvinek kimondtam hogy az első maratonra szeretném dedikáltatni a könyvét eltört a mécses. Még jó hogy ott vele
m Ati és befejezte a mondatom. Aztán találkoztam Gabival, lelkes volt, megöleltük egymást biztatott hogy minden rendben lesz. Szombat estére úgy éreztem akitől kellett megkaptam a kellő erőt a versenyre, ezzel feküdtem le.
Egész éjjel jól aludtam, reggel minden zökkenőmentesen ment, a verseny előtti rutin is lezajlott. Még egy utolsó ölelés Gabival és Ernával a rajtban és már indultunk is. Terv szerint haladtam kb. 12 km-ig ahol eléggé összezuhantam mentálisan és egy kicsit fizikálisan is. Hol van még a vége, mit csinálok én itt? De persze rögtön megpróbáltam kontrázni is ezekre a negatív gondolatokra kevés sikerrel. Közben persze a lábam vitt és így hamar odaértem a 16km-hez ahol megláttam az út szélén Hankát. Nem tudom elmondani mekkora öröm volt számomra. Azonnal széttártam a kezem és egyenesen felé futottam és megöleltem. Ez volt az a pont ahol egy új esélyt kaptam a maraton teljesítéséhez. Köszönöm Hanka! Hatalmas energiát kaptam a folytatáshoz. Annyira belelkesedtem, hogy a szigetre felkanyarodva túl is húztam a pulzust, vigyorgó arccal néztem az órán a 180 körüli pulzust. Ajaj nem lesz ez így jó, kénytelen voltam egy kicsit belegyalogolni hogy rendezzem a soraimat. 25 km-ig sikerült ebben a szellemben továbbmenni. Ott már várt az egyik kollégám aki hatalmas mosollyal és buzdítással fogadott amint észrevettük egymást. Itt egy kicsit tudtam panaszkodni, hogy fáradt vagyok meg ilyenek, na de dolog van, mennem kell tovább. A rakpartól tartottam leginkább és alig vártam, hogy elérjünk a 30 km-nél lévő fordítóhoz. Azt éreztem, hogy ha odáig eljutok, onnan már meglesz. Atival éppen itt találkoztam nagyon fájt a lába, elég rosszul mozgott. Váltottunk néhány szót és mentünk tovább. Kicsit izgultam ,hogy a lábfájás miatt ne kelljen feladnia. A 34 km-nél végre feltankoltam kólával ami szokás szerint meg tudott lökni valamennyire. A Westendnél még egy jó adag kóla ami a Dózsa György út környékén el is kezdett hatni. Ahogy megláttam a Hősök terét rögtön elsírtam magam, hiszen mindjárt itt a vége megcsináltam, nem hiszem el. Az utolsó 200m-nél pedig megláttam Atit előttem bicegve. Rákapcsoltam ahogy csak bírtam, hátha kéz a kézben futhatunk be. Ahogy toltam neki a cél előtt meghallottam a nevem újra kicsordult a könnyem és cél után végül Ati karjaiban álltam meg. Mérhetetlenül boldog voltam és nagyon-nagyon fáradt.
Oslo Marathon
Pataki-Bíró Zsolt harmadjára veselkedett neki az igen szintes oslói maratonnak. Á, szóra sem érdemes, “csak” 8 perces egyéni csúcs, végre az áhított 4 órán belül. Egy nyúlfarknyi beszámolót ez is ért:-)
Kb a terv szerinti pulzussal mentem az elején, és 17-ig azt se vettem észre h vmit fáradnék. Itt jött a gyilok domb, de még ezen is viszonylag könnyen átrágtam magam, pulzus is rendben volt, fasza volt minden. Domtetőről lejtő, ahogy tudtam toltam lefelé, vitt a lábam, vitt a szívem, és még mindig nem éreztem magam fáradtnak, bár 18-21 közötti lejtmenet sokat segített…
Belus Tomi – Suhanj!6 beszámoló
Vasárnap éjféltől a Suhanj6 hatórás körözős aszfaltos versenyén jártam (tavaly után ismét ide tévedtem a hegyekből). A tavalyi futás rettenetes volt, idén sem adták könnyen most viszont 70km és egy egyéni bronz lett a jutalmam. Írtam róla egy hosszabb beszámolót a futóklubom csoportjába, kiteszem ide is elrettentésképpen 
🙂 Vigyázat! Örlődés, kínlódás, káromkodás és testnedvek minden mennyiségben
Szótár az értelmezéshez:
Gabi – ő a főnéni, ez edzőm 
😀
Gizionok – így hívják a Gabi által edzett futók közösségét (én is egy Gizion vagyok)
Gabin kívül mindenki más: csapattársaim
Szopóbódé – önszopatás, pl egy spontán hétvégi kemény verseny
Suhanj6 2017.
SZOPÓBÓDÉ – Az hogy én ide (megint) elmentem klasszik szopóbódé építés. Tavaly konkrétan megbántam az egészet, egyedül voltam, kb. 1 óra után a pokolba kívántam az egészet, Gabi előírt céltávja volt az egyetlen, ami kicsit is motivált. Persze szólt mellette néhány elfogadható érv is, a jótékony cél, az erős versenyéhség, az összehasonlítás lehetősége a tavalyi önmagammal és hogy a jó lehetőség újra Gizionokkal találkozni. A másik oldalon meg ott az aszfalt a körözés meg az éjféli rajt. Hankán és Milánon kívül két váltó is elkezdett szerveződni, és valahogy Fruzsi is rávette magát a dologra (hogy is fogalmazott? Teljes agyrém!) úgyhogy igazi Gizion Party lett belőle a végére.
A KÖRÜLMÉNYEK – Újra dübörög a diétám, 4 éve voltam utoljára ilyen kevés kg (86,5 szemben az UTH 91,5 kilójával) amit kezdek a futásomon is érezni. Gabi az egyénik közül egyedül engem küldött úgy pályára, hogy a verseny már két hete fókuszban volt, pihenten (haha), motiváltan (Gabi 70km-et „írt elő” a tervben, hetvenet basszus!!) és koncentráltan álltam oda a rajthoz, ahol az élénk szélen kívül minden abszolút ideális volt. Szerencsére igazi futóidő kerekedett ki a markáns hidegfrontból, pedig zivatarokra, és orkán erejű szélre is volt sansz. Egy kis zápor volt csak valahol 4:30 körül de az is inkább csak jól esett 🙂 A 70km-es terv miatt kaptam az ívet a Gizionos sporiktól, nem tudom volt-e valaki aki komolyan elhitte hogy meg tudom csinálni, de igazából még én sem bíztam benne tökéletesen és fejben már előre mentegettem magam a kudarc miatt. Tavaly egyébként 64km-et mentem itt, ijesztőnek tűnt az a + 6 km (ahhoz 30 perccel gyorsabban kellett a 64k-hoz érni).
KÉSZÜLŐDÉS – Eszméletlen jó volt újra látni a Gizionokat, bár a készülődés miatt sajnos nem volt mód sok beszélgetésre. Gabi frissítő asztalára power és hammer gélből, biotech zabszeletből és gatorade izóból csináltam magamnak összeállítást, amik végig tökéletesen működtek. Sosem hallgatok zenét futás közben (aszfalton sem) de most volt kedvem hozzá, ezért vettem pénteken egy fasza mp4 lejátszót, amit végül mégsem vittem magammal, nem akartam, hogy elvonja a zene a figyelmet a mozgásról és a légzésről. Szerencsére nem felejtettem el használni a kidörzsölődés elleni stiftet, a dörzsölődés az achilles inam, hülye bőröm van és a legfurább helyeken a legjobb anyagok is ki tudnak dörzsölni (most nem 🙂 ). Rövidnadrág, póló (az idei UTH Finisher, minden lelki segítségre szükségem volt 😀 ) shield és a fejlámpa volt a szett, plusz egy 0 km-es Nike Zoom Structrure 20-as stabil aszfalt futócipő, ami még mindig jobb választásnak tűnt mint közel 1000 km-es korábbi Structure. A cipővel egyébként egyáltalán nem volt gond, sőt! A spéci pronálós betétemet viszont nem tudtam belerakni, mert ebből a szériából 45-öst kellett vennem, és ez már nagy lett a betéthez, emiatt lehetett a bal sípcsontom mellett izom duzzanata és fájdalma, de igazából ezt még bőven ki lehetett bírni. Egy gyors fotóra csak sikerült még a rajt előtt összeállni a csapatnak, kicsit még beszélgettünk a start előtt, de aztán hopp már el is lőtték a mezőnyt és kezdődött a 6 órás körözés.
AZ ELSŐ 42 – Ez volt a matek: Ha 70 km-et akarok menni, akkor 10 elszórható percem van az 5 perces km-eken felül összesen a 70 km-re. Tehát volt 600 másodpercem, ezt kellett beosztanom az 5 perces ezresekre. Az volt a terv, hogy megpróbálom az első 42 km-en a teljes tartalékot megőrizni, hogy az utolsó 28 km-en a garantált lassulás már ne tudja felőrölni az előnyt. Ez a terv nyilván erős kezdést igényelt, ezért már az első körtől tolni kellett rendesen. Felszabadító érzés volt elindulni végre, úgy éreztem, hogy szinte belerobbantam az éjszakába. Nagyon jó volt az idő, a szél sem zavart és egészen könnyedén ment a futás. Egymás után jöttek a 4:45-4:50 közötti km-ek, amivel tovább épült az a bizonyos 10 perces előny. Az első 21 km-hez 1:43-ra értem oda és továbbra is minden teljesen klassz és komfortos volt. A tempó a második 21-re sem esett vissza, a 33. volt az első 5 percen kívüli km. Pulzuspántot nem viseltem, nem akartam 6 órán keresztül igazgatni és magamat sem akartam nyomasztani az esetleges baljós adatokkal, de érzésre teljesen rendben volt a dolog. A ritmust csak a rendszeres frissítések szakították néha néha meg, Gabiéktól a gélek és az iso-k, a frissítő pontról a kóla és a víz. Telt az idő, szaladtak a körök és valahogy nem akartam fáradni. 42 km-hez új maratoni PB-vel érkeztem meg (3:28:51), ami egyrészt kurva jó dolog, másrészt pedig megijedtem, hogy mi lesz ebből így. Komolyan tartottam valami gigantikus összeomlástól, el is kezdtem vadul kajálni, egy teljes percet adtam magamnak Gabiékkal az asztalnál, plusz a tempót is visszavettem kicsit – végül is volt 11 perc „előnyöm” 28 km-re.
PROSTAMOL UNO NINCS VALAKINÉL?
Ekkor jöttek a gondok. Először a gyomrom kezdett vacakolni, de nem volt annyira vészes. Nagy rutinom van ennek leküzdésében, nyomtam a kólát, ettem szilárdabb kaját is és igyekeztem kizárni a dolgot. Az előny lassan fogyni kezdett, de olyan sok volt belőle, hogy nem igazán aggódtam. 45 és 50 km között viszont 5 teljes percet töltöttem azzal, hogy próbáltam pisilni, de nem sikerült. Nem untatlak benneteket a részletekkel, de nagyon szar volt. 10 méterenként meg kellett állnom, mert futni nem lehetett vele annyira erős volt az inger – de hiába. Soha nem történt még velem ilyen, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, ordítani tudtam volna a frusztrációtól. Most akkor igyak? Ne igyak? Futni így képtelenség volt, ott görnyedeztem Gabiéknál, aztán megfogtam egy palack isot, és gondoltam lehúzom az egészet és meglátjuk mi lesz. Maradjunk annyiban, hogy ez viszonylag gyorsan szinte teljesen megoldotta a dolgot 😀
FLÚGOS FUTAM
Ekkorra 4 perc maradt az előnyből és még előttem volt 22 km, és nem voltam már túl jó bőrben. Nehezedtek a lábak, ólmosodtak az izmok és az önbizalmam is romokban. Elment egy km, -20 sec. Még egy, -25 sec. Gyors fejszámolás, ez így kurvára nem lesz jó. A sírás kerülgetett, hogy az nem lehet, már olyan kevés van hátra, ezt még valahogy csak kibírom. Aztán jött Hanka biztatása, Fruzsitól pár Nyomjad!! és átlendültem ezen is. Egyik körről a másikra éltem csak. A lassulás megállt, már csak 10 km volt hátra de az előnyből is csak 2 perc maradt. Az annyi mint 10 db 5:12-es km. Ez semmiség, nem igaz hogy nem tudom megcsinálni! Az éjszakát közben elfújta a hajnal, a szél is megállt, a fáradt futók között pedig igazi száguldásnak tűnt a tempóm. Balázs ért utol, ez már a célegyenes, mondta, nem lesz itt már gond! Fruzsi darálta tovább a km-eket, elpusztíthatatlan ez a csaj, vajon harmadik még mindig? Szegény Milán óriásit küzdött a fájdalmaival, de csak ment tovább, nekem semmi bajom, igaz? Akkor meg nem filózni csak nyomni tovább. Katiék minden körben nyomták már a HAJRÁ TOMIT, Gabi csak űzött hajtott, és már nincs hátra csak 7km…csak 5…csak 4. Számolok megint, a két perc még mindig megvan. Ezt innen már nem tudom elcseszni. Széles vigyorra húzódik a szám, fent is marad már a végéig, Fruzsinak is mondom már hogy meglesz b+!!!!. Az utolsó körben is nyomom, fel a töltésre, nézem az órát, most vált 5:59-re. Nem kell hajrázni, jó lesz ez így, pont elmegyek még a Gizion asztalig, átmegyek a kapun, pár lépés és ott az asztal. Az adrenalin mindennél erősebb most. Jönnek Gabiék, kérdezi mennyi lett? Hát mennyi?? #Hetvenegészleszarom 😀
MEGLEPETÉS!
Hát ez meglett. Ott álltunk, ültünk pityeregtünk Gizionok egy halomban, ez is megvolt mégsincs éjf… reggel hét. Beszélgettek még kicsit a boldog hadirokkantak, aztán pakolni kezdtük a cuccainkat és indult ki-ki a dolgára. Tényleg, hányadik lettem? A helyezésem ekkor jutott eszembe először már az autó felé sétálva. Volt pár kinyomtatott eredmény az egyik padon, hopsz azért csak megnézem mit ért idén ez a 70 km (tavaly pl 5. lettem volna vele) Az hamar feltűnt hogy ezek nem a végeredmények, hanem az 5 órai állást mutatják, ezen harmadikként állt a nevem. Óvatos optimizmus lett rajtam úrrá, hiszen az utolsó órában tényleg nagyon jól ment, hátha megmaradt ez a harmadik hely. Néztük a női állást, Fruzsi is harmadik volt, yeeee. Szinte mindegyik lapon ott álltak az első három helyen a Gizionok, úgyhogy hazamenetel elhalasztva, megvárjuk az eredményhirdetést. Amikor bemondta a hangos, hogy 3. lettem, a Gizionos különítmény úgy felüvöltött, mintha én kaptam volna az idei futó Oscart. Nagyon jól esett, köszi Egymás után hívták ki kis csapatunk tagjait, eszméletlen büszke voltam Fruzsira, óriásit küzdött ő is, olyan jó volt látni a többiek kirobbanó örömét is.
Tavaly azt írtam ez után a verseny után, hogy első és utolsó aszfaltos hosszú, most azt mondom ez volt az idei év legtöbbet adó versenye (pedig ugye UTH is volt) és ki nem hagynám jövőre sem. Persze ehhez kellett Gabi és az ő gizionkái, akik nélkül lehet, hogy ugyanaz a keserves, térdgyilkos körözgetés lett volna belőle, mint tavaly. Hát, most nem az lett
baratrunning.com 