MaratonFüred beszámoló – Földi Zsuzsa
Első maratonom, ami nem az első, mert ennél volt már több. Hivatalos maratoni időt szerettem volna, bár a pont maratoni táv annyira nem vonz, nem elég rövid hogy lehessen tempósan menni (illetve én nem vagyok elég gyors hozzá 😀 ), és nem elég hosszú, hogy lehessen lassan futni 🙂 . 60 felett jártam már, volt fél UTT, volt 6 órás futás is, szeretem ezeket a hosszú, még épp nem meghalós tempójú futásokat. Tavaly jött az ötlet, hogy 2018-ban 42 éves leszek, csak kéne egy maraton, legyen már egy hivatalos idő, aztán hagyjuk, futom tovább amit igazán szeretek. Valamikor nyáron találtunk egy szimpatikus versenyt – tavasszal lesz, Balatonnál, kedves névnapján, hát tök jó, menjünk, idő is van felkészülni rá, és gyorsulni is talán, mert akkor már ha hivatalos maraton, legyen meg 4 órán belül, így a nevezést elküldtük. A hosszabb futásokban 4:24 körül volt a maratoni részidőm, sima ügynek gondoltam a 10 hónap alatt 4 órára gyorsulást, én naív 😀
2018. március
Két héttel a verseny előtt kezdődött az ’ennél már nem jöhet rosszabb’ időszak (újra-újra-újra-logisztikázása mindennek, a ’mai napba már az se fér bele, hogy pisilni eljussak’-ra napi plusz három dolog elintézése, ami csúcsosodott a március 15-i hosszú hétvége során a kazán halálában (se melegvíz, se fűtés, helyette masszív hidegfront és hideg vizes zuhanyzás a futások után), a telefonom halálában, és az ’upsz, nincs fuvarunk a rajtba’-n.
Csütörtökön már megvolt Gabitól a terv: Beállni 5:25-re, tartani amíg bírom, utolsó 2 km-en meg ami a csövön kifér, fussak ahogy csak bírok. Pulzust nem nézhetek, csak táv, eltelt idő, tempó – ennyit mutathat az órám. A mentális felkészülés a verseny hetében abból állt, hogy csütörtök este elgondolkodtam, hogy remélem van tiszta rövid futógatyám, és a klubos póló is tiszta, a cipőmet meg úgyis megtalálom… Péntek délután volt 18 percem pakolni – egy csomó gélt, és ’nagyjából ezeket szoktam vinni futásra’ dolgot belehánytam egy táskába, cipőt a tetejére gyömöszöltem, és reméltem, hogy semmi fontos nem marad itthon (cipő-póló-zokni megvan, óra rajtam, rajtcsomag már a Balcsinál, nagy baj nem lehet)
Végül lett fuvarunk, foglaltunk szállást Füreden (itt volt a befutó), saját autóval ide lementünk péntek este (plusz két óra alvás reggel), és innen vitettük magunkat szombat reggel a rajtba. Rajtcsomagot Eszti elhozta nekünk, hatalmas segítség volt, puszi érte 🙂
Megérkeztünk, a 20 perces átmozgatóra kimentem (hopp, a kesztyű otthon maradt, Gábor odaadta az övét), és el se tévedtem közben :D, nyújtás, aztán vacsi, tali a reggeli fuvart felajánló Péterrel, hamar fekvés, gyors elalvás, éjjel alig ébredés, hajnali 5-kor kipihenten kelés (nesze neked plusz 2 óra alvás 😀 ). Reggeli közben az ugyanitt megszáll futók mondták, hogy rosszul tudjuk, nem a Tagore sétányon lesz a befutó, hanem két km-rel odébb – gyors újratervezés, kocsival odamegyünk, van hely parkolni, Péternek telefon, ide jöjjön értünk. Még örültünk is, ez tök jó, a kocsihoz futunk be, szuperség.
Badacsonytomajba érkezés 8:45-re, iszonyú hideg van, illetve a szél volt, ami hűtött nagyon. Telepakoltam a kajával az övemet, és eszembe jutott, hogy akartam, de a rohanásban elfelejtettem kólát venni és előreküldeni a 30 fölötti frissítőpontokra – sebaj, megoldjuk enélkül, pár gélt bedobtam a 34 km-es pont dobozába, ha esetleg kifogynék, legyen ott nekem saját cucc.
Gizionokkal tali, fotó, kockára fagyás – melegítsünk, avval is melegedünk, közben kiderült, hogy a hírlevélben a tavalyi cél helyét írták, és _tényleg_ a Tagore sétányon van a befutó, pontosan 1800 méterrel a kocsitól 😮 (köszi bsi). Gizionpower működött, Judit fia felajánlotta, hogy ha befutottunk, hívjuk fel, elvisz minket a kocsihoz 🙂
Végre 9:40, rajt. Kényelmes 5:15-5:20 közötti tempó (5:25-öt kért Gabi, de nagyon könnyű volt, beszélgettünk, élveztem), pofaszél, hopp egy emelkedő, pofaszél, még erősebb pofaszél, már megint felfele futunk, az anyját, még mindig felfele, és szél, szél, szél. Jól ment, óra csipog, kajaidő. Zsuzsi szót fogad, tolja magába 20 percenként az isogélt, frissítőponton iszik, fogja vissza magát, hogy ne 5 percessel rohanjon, jó az az 5:20. A szél meg csak fúj, és szembe, szembe, szembe. Fázott a szemem, nagyon fura volt :D. 18-20 között már nagyon utáltam a szelet, és hogy egy km teljesen sík rész nincs, nagyon sokat kivett belőlem, hogy állandóan küzdeni kell. Volt erő, ment jól a futás, próbáltam nem avval foglalkozni, hogy az agyamat kifújja a helyéről, és mindig akkor a legjobban, amikor megint egy következő #&@{} @& emelkedő jön… 20 körül mondtam G-nak, hogy én kicsit visszaveszek, jól állunk az idővel (és amit nem mondtam neki: jól álluk idővel, de kikészülök a széltől, a tempó+szél+emelkedő együtt nagyon sok, valamiben könnyítés kell, mert ezt így nem fogom bírni fejjel).
Utólag visszagondolva, teljesen hülyeség volt, de párszor megjegyeztem G-nak, hogy ’ez kva kemény ez a szél’, ő meg nagyon okosan mondta erre mindig, hogy ’igen, az, de mi keményebbek vagyunk, főleg te, tök jó vagy’ . Végül szétestem fejben L. Akali után (kb 27. km) megláttam egy újabb rohadt emelkedőt, ami nem csak kicsi sunyi volt, hanem rendesen hegy :D. Megálltam, és azt mondtam hogy nemnemnem, elegem van, nem bírom nézni. Elkezdtem fulladni, elég ijesztő volt, hátat fordítottam az emelkedőnek, leguggoltam, és összeszedtem magam. Itt nem maradhatok, van még hátra bőven, nem olyan sok az a 42, futottam már többet is, legfeljebb lassabban futok felfele, még beleférek a 4 órába, megcsinálom, csak kapjak levegőt. Kurva sok melót beletettem ebbe a 4 órán belüli rohadt 42-be, nem engedem, hogy ne legyen meg. Felkeltem, csekkolás: levegővétel? hááát, fogjuk rá, talán enyhül a bronchusgörcs. Lábak? jól vannak, működnek, erő van. Na, akkor jó lesz ez, menni fog, tessék kocogni, tessék levegőt venni. Felértem, óra jelzi a km-t: lassú, de letojom, 2:29:xx a 27 km, van még 1,5 órám a 15-re, beleférünk, ha 6 percessel is csinálom végig a maradékot, akkor is, és azért azon belül simán meg kell lennie.
28 után arra gondoltam, a 2/3-a megvan, 14-et lenyomom bárhogy is, csak maradjak 6 perceseken belül. Futhatok, elindulhattam, már csak Zsófi helyett is tolom, ahogy bírom, mennie kell. Ez 32-35 között nem ment, bőven 6 percen kívül futottam, végül az utolsó előtti frissítőponton 34 km-nél lenyúltam egy kólát az egyénik asztaláról, ez segített. Gyomrom középszar, 38-nál mordult egyet a hasam- klassz, ezt izomból benn tartom, nem fér bele bokorlátogatás az időbe, futni kell, semmi mással nem foglalkozunk. Innen végig 6 percen belül ment, de azért féltem attól, hogy ha 40-hez érek, tolnom kell, úgy éreztem hogy ennél gyorsabban ha ütnek, se fogok tudni futni. 40 körül mondtam Gábornak, hogy kész, bennem ennyi van, nem bírok gyorsítani, a maradék 2 km-t bekocogom, így is meglesz a sub4 óra, ott rohadjon meg a szél, ahol van, már nem veszi el tőlem a 3-mal kezdődő időt. G mondta hogy oké, de ugye tudom, hogy egyre inkább gyorsítok? 😀 Komolyan, úgy éreztem, hogy lassulok, pedig tényleg mindent beletettem, ami bennem volt. A befutó előtti drukkok, hajrák nagyon jól estek, 500 m-rel a vége előtt ránéztem az órára: ha ezt így tudom tartani 2,5 percig, 3:58-on belül is lehetek akár… Amikor beértem, nem sok kellett hozzá, hogy elbőgjem magam, hogy a kva életbe, ennek a szarnak is vége lett végre 😀
Kaptunk érmet, cetlit a befutóidővel – W40, pozíció: 1., idő: 3:57:56, legjobb idő 3:57:56. Oké, nem volt sok induló, de akkor is, jól esett látni, hogy előttem addig nem ért be 40+-os nő 😀 (valószínűleg aki utánam jött, annak sem lett jobb ideje, de a weben még nincs fenn hivatalos eredménylista).
Gábor első maratonját futotta, nagyon büszke vagyok rá, tkp lazán lefutotta, és nagyon sokat segített, hogy mellettem volt, klassz volt együtt megcsinálni.
A maraton nem az én távom lesz, de ősszel azért megcsinálom 3:45 körül 😉 Utálom a ’mi lett volna, ha…’ szöveget, de itt szél nélkül biztosan jó pár perccel jobbat tudtam volna menni. Ebben a pályában, evvel a széllel, és az én szél-utálatommal ennyi volt bennem, azt gondolom, nem hagytam benne fél másodpercet sem. Dolgoznom kell még sokat ezen a szél-dolgon, ez nekem nagy mumus, bár már így is sokkal jobb a helyzet, mint egy éve volt.
Így másnap teljesen jól vagyok, alig várom hogy holnap mehessek futni. Semmi izomláz, semmi fájdalom, és már a tegnapi futás emléke is sokat szépült 🙂
baratrunning.com 