Börzsöny Trail

Börzsöny Trail – Koós Timi, beszámoló

Posted on

Nem tudom mondtam-e, de erre a versenyre csak azért bólintottam rá, mert annyira képtelen ötletnek tűnt, hogy akár még jó is kisülhet belőle, gondoltam, na meg nyuszi vagyok én ahhoz, hogy az edzőmmel szembe menjek..:-)
(*motivációs megmozdulásnak szántam – Gabi)
Életemben nem versenyeztem ilyen rövid távon, a meleget nem bírom, különben is alig 2 hete mertem egyáltalán terepre merészkedni. Aztán teltek a hetek, mentek az edzések, gyűjtöttem a szintet és kezdtem pakolni a hátamra a saját elvárásaimat. Mert nincs annak enélkül is elég baja!:-)
Így jött az első kihagyás egy torokbajos vírus miatt, de utána hamar magamhoz tértem. Magamhoz képest pörgött a lábam és vadul kalkulálgattam a várható teljesítést.  Na, a következő héten már nem kellett ezzel sokat foglalkoznom, jött a torokgyulladás második felvonása. Kiütéssel győzött és küldött parkolópályára 8 egész napra. Felültem a hullámvasútra, napról napra kellett halasztani az újrakezdést, de amennyire tűnt reménytelennek, úgy raktam le szinte minden pakkot és a cél csak a rajthoz állás lett. Tudtam onnan már beérek, akárhogyan is. A szombati átmozgatón is csak kapkodtam a levegőt, a pulzusom a futócipőm látványától is 170 volt. Az utolsó manuálterápiától megint vacakolt a derekam. Oké, mosolygós menet ez már nem lesz. De ezért nyomtam a gyógytornát minden nap, ezért változtattam az étrendemen és megígértem az érmet a kisfiamnak. Nem lehet, hogy megint csak Apa hozzon érmet!
Iszonyú meleg van, a bemelegítés után már levegőért és kegyelemért fohászkodok.
Az még odébb lesz. Elrajtolunk, mindenki tolja, éget az aszfalt, könyörgöm csak utolsó ne legyek! Megyek én is, nézem a pulzusom, de minek?! Már nincs korlát, nincs pk, lehet menni, de a 173 akkor is magas. Zihálok, de inkább hangosítok a zenén. A lábam vinne, de ólomsúly ül a tüdőmön. Így telnek a kilométerek, sokan hagynak le, visszaelőzni senkit nem tudok, mi lesz ebből, de haladok.
A pálya nem túl mozgalmas, nagyon futható, na de az most épp nem annyira megy. Marad a gyaloglás felfelé, itt legalább nem hagynak le többen. Aztán gyorsan elkezd lejteni az út, uppsz, ez gyorsan eljött, innen már csak be kell gurulni. Most nem vagyok bátor, kell még az a derék, nem itt fogom szétcsapni. És megint az aszfalt, most nagyon hosszan. Tudok gyorsítani, de csak nem jön a vége..Ezen jót derülök, az egész 8 kili, én meg itt vicsorgok. Aztán csak eljött a cél, jobbra csapattársak, a célegyenesben meg Gabi, én meg megkönnyebbülten kapkodom a levegőt. Eufória nincs, örülök, hogy beértem. Köszi a hátizmaimnak, hogy egyben tartottak.
Sok még a tennivalónk, de már tudok mosolyogni magamon és nem gúnyosan. Ez most a legnagyobb eredmény! Köszönöm Gabi! Jön majd a többi is.

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Börzsöny Trail – Ficzere Juli, beszámoló

Posted on Updated on

Idén harmadszor vágtam neki ennek a távnak. Nekem a legnagyobb kérdés az volt, hogy mi fog érződni abból a sok szintes edzésből amit november óta a Nyék környékén futok.

A versenyközpontba érkezve Gabi köszönt rám, ami egy fantasztikus meglepetés volt számomra és egyben kiváltság is hogy itthon, személyesen találkozunk. Hamarosan érkeztek a többiek is így összeállhattunk egy közös fotóra. Egy rövid bemelegítés –természetesen edzői instruálással- és már álltunk is be a rajtba. Idén úgy terveztem elengedem az időt, inkább élvezem a kilométereket és persze figyelem a testem, mennyire érződnek rajta az elmúlt 8 hónap terepes edzései. 17 km-nél megvolt a szokásos holtpont de azt fejben kontrolláltam. A korábbi Visegrád trail ugyan hosszabb táv volt, itt viszont úgy éreztem a terep sokkal technikásabb.

Nos az idő kb. ugyanaz lett mint tavaly (3:38), viszont most ezért az időért nem voltam megfeszítve. Nagyon elfáradtam és persze ahol csak tudtam futottam, de érzésre mégis élvezetesebb volt. Jó hangulatban futottam végig, volt energiám az erdőt és a kilátást is befogadni. Egyre jobban csábít az L táv, ki tudja talán jövőre…

This entry was posted in beszámoló, Uncategorized and tagged , .

Börzsöny Trail beszámoló – Sally

Posted on Updated on

 

Told neki, ne sajnáld 🙂 Írta Gabi az instrukciókba a futás előtt. (Persze írta a szokásos bemelegítést is, amit jellemzően el szoktam lógni), de a Börzsöny trailen ez volt az az instrukció, amit igazából nem fogadtam meg, csak az utolsó szakaszon, a Csóványosról lefelé.

De ne szaladjunk ennyire előre. Vasárnap reggel: család egyik fele útban Balatonra vitorlázni, kisebbik felét kitettem Újpesten a nagyszülőknél, és egyedül indultam el Diósjenő felé.

Éppen hangosan énekelgetem a rádión játszott számokat, amikor csörög a telefonom: Prosec ügyelet: riasztás a lakásban. Szuper hír, főleg, hogy előző héten törtek be a szomszédba.

Pulzus felnyomva, szerencsére lakás nem, így mivel minden oké, még időben odaértem a rajthoz. Kivételesen minden cuccom elő és be volt készítve, így nagyon pakolgatnom sem kellett, rajtra készen voltam a rajt előtt fél órával.

Csurja Gábor személyében találtam is valakit, akivel eltöltöttem az időt… Gábor bőszen bemelegített, kénytelen voltam csatlakozni hozzá. Szóval Gabi örülhet(ne) ha tudná, hogy a bemelegítésem 20 perc ugrabugra és törzs/kar/lábkörzés volt, mert Gabival csak így lehetett dumálni, ha imitálom, amit ő is. Összehoztam a gimnasztikát. Ilyet sem csináltam még, de most jó kislány voltam.

🙂

Sally10-kor pontban rajtoltunk. A kedd esti SZESZ-en való hatalmas esés miatt (amitől kék és zöld voltam, mint akit agyonvertek) óvatos duhaj voltam, és úgy döntöttem, a teljesítés a cél, és hogy 5 órán belül beérjek.Azért is, mert itt még soha nem futottam a hosszú távot, és egyáltalán nem volt fogalmam arról, hogy mit is várhatok. Bár a szinttérképet tanulmányoztam, de még életemben nem voltam sem a Nagy Hideg hegyen, sem a Csóványoson.  Egyik oldalról jó, ha ismeretlen pályán mész, mert nem tudod, hogy mit várhatsz, másik oldalról meg ez a baj a már ismert pályákkal, hogy PONTOSAN tudod, hogy mit várhatsz 😀

Nekem semmi sem jó, tudom.

A faluból kifelé egy hosszú aszfaltos szakasszal kezdtünk, amit én soha nem szeretek. Főleg ha folyamatosan emelkedik, és én elérem a 170-es pulzust, és a kutya sem gyalogol, és erre tetőzve még egy fotós is vár az aszfalt végén.

Tovább Sally blogjára

Sally_patak

 

This entry was posted in beszámoló and tagged , .