Börzsöny
WTF BRZSNY – Polonkai Éva, beszámoló
Utolsó pillanatban jött ötletszerű versenyindulás, így ha tudtam volna előző nap, hogy másnap mi vár rám, lehet nem tolom fullba az rpe 17-et :’)
Annak ellenére, hogy fáradt lábakkal érkeztem, érzésre mégis az egyik legjobban sikerült terepversenyem volt – oké az eddigi kábé öt közül 
Nem csak amiatt, mert időm sem volt egy nap alatt elkezdeni rástresszelni a versenyre, de ráadásul ez volt az első olyan, amire nem egyedül mentem, hanem elkísért Zsolti, a boyfriend. Brutális motivációt adott, hogy az NHH-n végre személyesen is találkozok veled, a célban pedig vár majd Zsolti. Az első harmadát Királyházáig igyekeztem konzervatívan futni, kivéve az egy-két lankásabb részt, ahol nem tudtam nem kitombolni az erdő meg a Börzsöny felett érzett örömöm. Igazán jól jött, hogy az UTH mentális felkészülés jegyében előző héten eldöntöttem, hogy pocsolyát nem kerülök ki 
Érzésre kábé úgy mentem, mint amikor Gimli rohamra indul az orkok ellen: amit láttam, azon keresztülfutottam (körülöttem meg ott franciakkasasszonyoskodtak a csávók a pocsolyakerülgetéssel, nem győztem ordítozni nekik hogy BOCSIIII, amikor áttrappoltam a minimocsarakon és nyakig felvertem mindenkit magam körül sárral 
) Amikor Királyházára értem megkérdezte egy srác, hogy van-e előttem nő. Majdnem félrenyeltem az izót a röhögéstől – nem éreztem, hogy ennyire erősen futnék, de akkor ezek szerint működött a félelemkeltő aurám 
A Nagy-Mána mászásnál és a NHH felé már éreztem, hogy itt bizony elég durván kijön az elmúlt két hónap minőségi edzésmunkája: nem csak akartam, hanem tudtam is erősen menni a felfeléket. Sorra sikerült előzni a versenytársakat, mindezt -a csúcshéthez képest – könnyű lábakkal, tiszta fejjel. A NHH-ig éreztem, hogy a frissítésem is a helyén van: nagyon fegyelmezetten ittam a pontokon az izót, két frissítő között ettem a zseléket, teljesen a terv szerint vittem be a sótablettákat és vettem be a magnéziumot is. Az NHH-ra már éreztem egy furcsa combfájdalmat – ami egy rossz szokás (ülve combra könyöklés) könnyen elmulasztható következménye volt. Ez a combfájás aztán a verseny végére elég erős lett – de szerencsére pár nappal a verseny után elmúlt-szerk. Az NHH-n annyira megörültem neked, meg olyan jó volt Balázst is élőben látni, hogy a starstruck-tól utána elfelejtettem frissíteni 😀 😀 Ez az utolsó két kilométeren bosszulta meg magát, ahol pár száz méter indokolatlan sétát sikerült beiktatnom, mert hozzám képest eléggé karakteridegen módon elfogyott a lendület.
A cél előtt visszatértek a rakéták és négypercesben robogtam be a célba, ahol annyit tudtam Zsoltinak odahörögni örömömben, hogy “NÉGYHÚSZ!”. Merthogy a rajt előtt odasutyorogta nekem hogy szerinte 4:20-as idővel fogok beérni (az előző nap tanulmányoztuk az előző évi eredményeket, de az ITRA PI-k alapján inkább az 5 óra lett volna reális, gondoltam is hogy milyen kis optimista ez a fiú). A poén az, hogy az utolsó 3 kilin az hajtott, hogy meglegyen ez a 4:20-as jóslat (csakhogy nem az eltelt edzésidőt néztem, hanem az órát és full elffelejtettem, hogy 5 perccel később rajtolt a mezőny… így lett az időm 4:14
)
Az csak hab volt a tortán, és jó nagyot sírtam is rajta örörmömben, hogy negyedik nőként sikerült beérnem 
A tanulságokat levonva: továbbra is nagy erősségem a mentális állóképességem, a jó helyismeret és nagy boostot ad, ha szeretem ahol futok. Viszonylag erős vagyok a frissítésben, de az még nem megy készségszinten, tehát az UTH-ra be fogom állítani az órámon is az emlékeztetőt. Meglepően jól mennek az emelkedők, eldőlt, hogy kell és fogok is vinni az UTH-ra botot, mert segítségnek érzem. A leggyengébb pont, és ez a legegyértelműbb hiányosságom, az a technikás(acskább) lejtők: ott éreztem igazán, hogy nem vagyok szintes terep közelében a hétköznapokban. Erre készülni fogok mentálisan is, hogy ne vegyem a szívemre, ha a lejtőn elhúznak mellettem – ugyanakkor tök nagy megkönnyebbülés, hogy összességében mégiscsak az erő meg az állóképesség növekedése ami meghatározza a versenyen a teljesíményt, és azokban egyértelműen a valaha volt legjobb formámban érzem magam – köszönve neked :))
Fotók: Runaway
WTF BRZSNY, 33km – Üsztöke Andi, beszámoló
Eltelt pár hét, de nem ülepednie kellett, csak masszív időhiány ééés már az UTH-ra való koncentrálás elvitte a fókuszt a beszámoló írásáról.
Életem első Börzsönye. Minden tekintetben. Annyit hallott már futóktól (plusz a Kör-t is “kiolvastam” már párszor…) a Börzsönyről, hogy annyi megvolt, hogy nem csak huplik lesznek benne!
Az úgy kezdődött, hogy kb 2 hónapja megpillantottam a versenykiírást. A 3 terep távból a középsővel szimpatizáltam leginkább. Indokként annyit, hogy néha jó lenne valami rövidebb távval birkózni, hátha közelebb kerülök az 1-5-höz! Gabitól kérdeztem, hogy mit szól hozzá (már a huszonpár kilis távhoz), a válasza:
“Hosszabb táv nincs?”
Az önbizalom növelés ott el is szállt. Akkor csak futok egy finomat. Végül is nem kell egyből befalni egy olyan hegyet, ahol még nem is jártam!
Nagyon szép idő volt aznap. Semmi izgalom, csak izgatottság! Az erdőbe érve patakátkeléssel kezdtünk. Mindenki próbált száraz lábbal átérni… Előttem egy futó balra kitérve, “Inkább vizes leszek, mint törött lábú!” , megelőzte a feltorlódott tömeget. Természetesen azonnal követtem. Nekem maga a természet szépsége mellett ez ad hozzá pluszt! Visszamenni gyerekbe! Koszosnak, sárosnak, vizesnek lenni! Nagyon felszabadító!!! Aki még nem próbálta, mindenképp tegye meg!!!
Gabival hamar találkoztam egy ponton, kb 6-7 km-nél, a Fultán keresztnél. Megölelgetett, megkérdezte hogy van e mindenem, majd tovább zavart.
Egész jól bírtam a mászásokat, csak egy volt veri fullasztó. A Nagy-Mánára kemény volt felkapaszkodni…Viszont mindenhonnan IS gyönyörű volt a kilátás!!!!
A Nagy Hideg hegyről lefelé brutál futhatatlan volt az ereszkedés, de erre számítottam. Mikor elkezdtem terepversenyekre járni, még azt gondoltam, hogy amit veszítek a felfeléknél, behozom majd a lejtőkön….Muháhá!!! Ritka, hogy jól futható lejtő legyen egy-egy versenyen. Persze van, de ma már rutinosan inkább nehezebbre számítok.
Legjobb célkaja evör! Kürtőskalács!!! Bár fogszabival kicsit küzdős, de úgyis azt mondják a brit tudósok, hogy lassan kell enni!
WTF Börzsöny XL 33 – Palásti Péter, beszámoló
Most, hogy aludtam rá egyet, azért tisztult a kép. Elbizonytalanodtam, hogy most jó volt, elég jó vagy nem elég jó. 🙂
Biztosan nem volt jó:
(1) a cipőválasztás. Bár könnyű volt, de a keményre száradt lejtőkön keveset csillapított, így valószínűleg a tempóból öntudatlanul is visszavettem. A bal lábamat szorította, a bokám alatt sebesre vágta a széle. Közben is éreztem a kellemetlenséget, és ahogy korábban írtad a lépéshosszt az ilyen simán befolyásolja.
(2) nem voltam teljesen pihent, mert az éjszakát nem tudtam jól végigaludni.
Maga a verseny minden várakozásomat felülmúlta, a szervezés és “versenypálya” és az időjárás is kifogástalan, nem beszélve arról, hogy mennyit jelentett a Foltán-keresztnél a biztató pacsi 🙂
A rajtból odáig a mezőny első feléhez csatlakoztam, két srác nagyon kilépett már az aszfaltos rész elején, de azt akkor nem tudtam, hogy nem a kezdők hevületével haladnak. A harmadik helyen 3-4-en futottunk, aztán ráfordulva a terepre a Fultán-keresztig azzal a sporttárssal felváltva másztunk, aki a keresztnél is üldözött. Itt nem álltam meg frissíteni, mert úgy tele volt a zsákom, mint a Télapónak mikulás délután.
A frissítőpont után ellépett mellőlem (Csankó Roland) és innentől aa következő pontig egyedül haladtam. Itt láttam a csodákat, amiket kronologikus sorrendben nem tudnék felidézni, mert elsőre láttam mindent, de szemem-szám tátva volt, annyira lenyűgözött a táj. A szenvedős emelkedőket, napsütötte gerincen végigfutható trackek követték, szinte sajnáltam, hogy a lábam alá kellett nézni és nem jobbra-balra gyönyörködve.
A második frissítőnél (13K) már fogyott a Mikulás zsák, amit addig eléggé lötyögősen vittem, zavart is tulajdonképpen, hogy miért lötyög annyira. Szóval itt tankoltam vizet, eddig fogyott két gél, két só.
A Rózsás-patak völgyét elhagyva masszív emelkedők jöttek (erre számítottam), kb. addigra ki is derült, hogy erre a terepre alkalmatlan a kis cipellőm. Hogy mire igen, máig gondolkodom, talán egy mezei versenyre max 5K-ig.
De közben ezzel nem törődtem, csak igyekeztem a nem futható részeken is bele-bele futni, mert tudtam, hogy mögöttem van egy srác (Kovács Józsi), aki már ott volt a nyakamon 20-30 méterre.
23K-ig, a következő frissítőig aztán felváltva vezettünk, a lejtőkön, technikásabb részeken sikerült elől mennem, de az emelkedőkön rendre utolért.
Itt valahol becsatlakozott a rövidebb táv mezőny is, két srácot értem utol, nagyon kedvesen félreálltak. És egyébként is jellemző volt, hogy mindenki nagyon sportszerűen tette a “dolgát”, nem hiába: a terepesek jóemberek 🙂 (meg az aszfaltosok 🙂
A meglepetés a Száraz-árok (vicces) patak átkelés után következett. A patakból kilépve a bal belső combom görcsbe rándult, de nagyon. Próbáltam vele futni, de sétálni se volt kellemes, mondtam is magamban: Peti akkor ennyi, csak még volt bő négy kili, de szar lesz bevonszolódni ezzel a görccsel meg a lógó orral… Közben persze a Kovács Józsi el is lépett mellettem, nem tudom látta-e, hogy szenvedek, de ez mindegy is. Sétálgattam egy vagy két percig, próbáltam nyújtani, sót enni vízzel, hátha. Végtelenül bosszantott, hogy itt a végén fog majd mindenki bekocogni előttem. De ekkor a Börzsöny tündére segített, és tovább engedett. Kocogni kezdtem. Nem fájt, egyre “bátorabb” 🙂 lettem és újra képes voltam futni. Még látótávolságon belül volt a Józsi, így próbáltam ezt megtartani, hátha még jobban leszek és akkor majd… a legvégén meglepem.
Innen már egyénként csak ilyen dimbes-dombos a pálya, inkább lejtős, ami nekem kedvezett. Szépen rá is futottam, aztán egy lejtőn simán el tudtam menni, ő meg beletörődhetett, pedig ha tudta volna hogy mennyire szarul voltam ott a pataknál. (Ezért se érdemes a kelleténél jobban haldokolni.) Innen a célig csak lefelé meg lefelé, ha szar cipőm nem vágja véresre a bokámat, jöttem volna jobban is. De elég volt, hogy megérkezzek az 5. helyen.
Az 5:22 GAP mutatja, hogy valójában milyen volt ez. Edzésen jó, versenyen… hát nem tudom. Őszintén, jobbra gondoltam, mondjuk közel 5 percesre.
Mindezzel együtt egy percet se bánok, WTF Börzsöny 
jövőre is!
baratrunning.com 