félmaraton
Larzen, Balaton Félmaraton- beszámoló
Két éve próbálok másfél óra alá jutni, bíztam benne, hogy a siófoki félmaratonon sikerülni fog. A jó eredmény hármas pillére még mindig ugyanaz: Gabi edzései, fogyás, külső hőmérséklet.
Az edzések könnyen jönnek, a testsúly mostanában már be-bepillant 75 kg alá (egy éve 90 volt) és hiába volt az időponthoz képest meleg, a tizenkét fok az ideálishoz egész közel volt.
Egy két hetes kemény szakasz végén vagyok, nem ez a célverseny, nem pihentem rá, csak a csütörtöki kemény edzés maradt el, helyette átmozgatókat futottam. Az éjszakáink mostanában Luca miatt elég mozgalmasak, most még le is betegedett a verseny előtti napon… minden voltam, csak kipihent nem.
A rajt előtt nem nagyon tudtam megtippelni, hogy milyen időt fogok futni. Például a keddi intenzív futás után a szerdai laza tempója 13 mp/km-rel lassabb volt azonos pulzuson, mint ugyanez a futás egy nappal később, szóval nagyon sok függött attól, hogy mennyire pihentem ki magam. Azt viszont tudtam, hogy a rajt után egyből ki fog derülni, hogy mára mit osztottak nekem. Tudtam, hogy ha a versenyre meghatározott pulzustartományokat betartom, akkor végig egyenletes lesz a tempóm. A félmaraton túl rövid ahhoz, hogy valami hiba csússzon be, igaz már arra is volt példa, de ez volt az egyetlen izgalmas dolog menet közben.
4:10 körüli ezreket mutatott az óra és a táblák is egészen pontosan voltak elhelyezve, így már a 3-4. kilométernél előre örültem az 1:29 körüli időnek. Az első felében nem történt semmi izgalmas, végig előzgettem aztán nagyjából féltávnál megtaláltam a helyem, onnan pár jól hajrázó ember hagyott csak el. Féltávnál Tapír szurkolt. Megállapítottam, hogy egészen észnél vagyok, mert olyan gyorsan felismertem, hogy reflexből a kezébe tudtam dobni a felesleges kesztyűimet. Minden ponton ittam vizet, sajnos 15 körül elvettem egy izót, de az rémes volt. A 17-es tábla elcsúszott vagy száz métert, és volt egy pár száz méteres földutas, egynyomos, sáros szakasz, kb ennyi volt az izgalom. Szerencsére a 18-astól visszakerültek a táblák a helyükre. A 16. kilométernél elértem a laktátküszöböt, ez abszolút érezhető volt, nem is kellett hozzá óra, innen végig izomból kellett nyomni, de szerencsére már nem volt sok hátra. Az utolsó három kilométer még az átlagnál gyorsabb lett, pedig egy hajszálnyi tartalék maradt is a rendszerben.
1:28:29 lett a hivatalos, egy perccel rosszabbat előre aláírtam volna. Most már sok mindent nem lehet a hátra levő egy hónapban elérni, hiszen pihenni kell ezt a hétvégét is, meg rá kell pihenni a decemberi maratonra is. Sok hétvégi harmincas, versenyen futott félmaraton és harmincas után is teljesen homályos, hogyan kell majd a versenyt felépíteni, most már lassan elkezdek ezzel foglalkozni.
Izgalmas lenne egyszer egy kerek 4 perces tempójú félmaratonnal megpróbálkozni. Az már a szupermenségnek tényleg olyan magas foka, amit soha nem irigyeltem senkiről, annyira irreálisnak látszott. 🙂
Ravenna Marathon
A Gizionok november 13-án Ravennában álltak rajthoz maratonon, félmaratonon és 11 km-en.
Beszámoló dömping várható:-)
Kormány Alexandra – Kispáli félmaraton, beszámoló
Furcsa érzésekkel érkeztem, egészen az indulásig nem tudtam versenyként kezelni a helyzetet, tényleg csak egy edzésnek tűnt a tervből – csak éppen ismeretlen helyszínen. Aztán amikor elindultunk, rájöttem, hogy azért itt mégiscsak versenyezni kellene, ráadásul a táv sem rövid – még akkor is, ha a múlt heti 26 km-hez képest kevesebb (viszont a hőmérséklet +6 fok minimum). Hogy ettől, vagy a rögtön a pálya elejéről induló dombtól ment fel a pulzusom fél perc alatt 168 fölé, azt nem tudom… de persze még nyugtalanabb lettem. Aztán elengedtem a titokban dédelgetett 2 órás időmet és a túlélésre koncentráltam.
A lányok közötti 3. hely meglepetésként ért, mert egyáltalán nem tudtam követni, ki milyen távot fut. Mármint csak FM táv volt, de azt lehetett kettes és hármas váltóban is teljesíteni. Igazából azt sem tudom, hogy tulajdonképpen hányan indultunk egyedül FM távon. Mindenesetre meghagyom magam abban a tudatban, hogy még jó páran voltak mögöttem 😉
Az tuti, hogy egy rövid szakaszon együtt futottam egy csajszival, aki sokkal inkább tűnt “futónak” hozzám képest, ahogy elmondta, 1:57-es FM-et futott utoljára, de most valahol mögöttem ért be végül, mert szegény már többször ájulás közeli állapotban volt a hőség miatt. Szóval valószínűleg más időjárási viszonyok között az ilyen gazella termetű csajszik simán levertek volna, de most valami máson múlt a győzelem… Ezzel arra is rájöttem, hogy ez a 2 óra nem lehet valami kőbevésett cél, mert minden relatív, nagyban függ a terepviszonyoktól, az időjárástól, stb. … Lehet, hogy ezek nagyon alap dolgok, de én még nagyon az elején vagyok, most kezdem ezeket megtapasztalni. Erre jó a verseny, mert itt olyan dolgokat is átélhetek, amit a szokásos kis környezetemben, a megszokott körülmények között nem tudok.
Összességében nagyon örültem, hogy neveztem, meg annak is, hogy nem ez volt a “célverseny”, mert akkor lehet, hogy görcsösebben ragaszkodtam volna a jobb teljesítményhez és elszállok valahol féltávnál. Így viszont teljesen jól voltam a végén és rájöttem, hogy az a titka, hogy elkerüljem az ilyenkor menetrendszerint kezdődő gyomorgörcsöt és hasmenést, hogy nem ülök le, hanem folyamatosan csak sétálok. Most kb. háromnegyed órát sétálgattam fel-alá az eredményhirdetésig, aztán villámsebesen vágtam be magam a kocsiba, mert itthon a férjem egyedül birkózott a gyerekekkel. Mondjuk úgy, hogy aznap délelőtt nem csak én mozdultam ki a komfortzónámból 😉
baratrunning.com 