Keszthelyi Kilométerek – Sári Erna

Posted on 2015.05.25. Updated on 2016.06.19.

Beszámoló Ernától az 1:44:02-es PB-ről – Űrfutás Keszthelyen

Soha nem hallottam erről a versenyről korábban. Most is csak azért, mert a Vivicittára beteg lettem, nem tudtam futni, holott fel voltam készülve. Minden szempontból. Csalódott voltam, ezért vigaszként gyorsan kerestem egy pótversenyt. Keszthely. Nincs is messze, azon kívül emlékeztem, hogy a Vivicittá befutóján megtapsoltam ezt a jelmezes csávót, Keszthely Kapitányt, a verseny marketing figuráját. Gabi a Vivicittá előtt is óvatosan biztatott a csúcsjavítást illetően, és most is elég visszafogott volt. Ez mondjuk még mindig jobb, mintha azt mondja, lenyomod 1:30:00 alatt, simaliba. Tehát valami kis fejlődésért jöttem Keszthelyre, de úgy voltam vele, 1:45:00 alá majd csak a WizzAirre hozom magam.

A legjobb barátnőm vitt a versenyre, ami önmagában ajándék, mert évek óta nem töltöttünk el ennyi időt együtt. Ő a menő melója mellé bevállalt még öt év egyetemet Szegeden, én meg a család-munka-futás mókuskerékből csak ritkán tudok kiugrani. Szerencsére ez az a fajta barátság, amiben mindig ott tudjuk folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk. Mindennek miért van jelentősége? Mire Keszthelyre értünk, az egész futáshoz nem volt már kedvem, sokkal jobban szerettem volna nézni a futókat és dumálni közben.

Villámgyorsan felvettem a rajtszámot, aztán beültünk egy kávézóba telefont tölteni, meg folytatni a csacsogást. Rengeteg időnk volt még. Akkor láttam először az 1:43:00-as számot a csaj hátán, mosdóba jött a kávézóba. Gondoltam is, hogy ok, ezt nagyon messziről fogom majd látni, de azért megjegyzem magamnak. Közben megjött még egy srác motorral, barátnőm tutira ment, amíg futottam, ő kedves társaságban elköltött egy ebédet. Autóhoz vissza, összeszedtem minden cuccomat, végül nem vettem rövidgatyát, maradt a színes, mintás capri a Gizion-csajoknak, na meg Keszthelyen is sikerem volt benne. Barátnőmék el, én meg nekiláttam a feladatoknak. 1 km kocogás, gimnasztika, pisi, ivás. Ajvé, a kulacsot a kocsiban hagytam, na, nem baj, szerencsére előtte jó sokat ittam, ki kell tartania az első frissítőig. Beálltam a sorba a mosdóhoz, közben nyomogattam a telefont. Akkor írtam a Gizionoknak, hogy nyugi, épp melegítek, még nem rajtoltam el. Amit aztán Gabitól ezért ott kaptam…

Beálltam a rajtba, ami a budapesti versenyek után nagyon cuki, aprócska volt. Közben ismételgettem a leckét: első 5 km-en ne menj 165 fölé, utána engedheted 170 környékére, az utolsó 2 km-en mehet 175 fölé. Ha meleg van, az egész borulhat, akkor csak a tempóra figyelj. Jut eszembe, időjárás, ez minden versenybeszámoló szerves része, nyilván. Futóidő volt, ideális, 18-19 fok, napsütés, enyhe szél, én valahogy mégis nagyon melegnek éreztem.

Kezdtem szomjas lenni, treníroztam magam, hogy az első frissítőig kibírjam. Megjöttek az iramfutók is, srác az 1:43:00-as táblával, csaj a hátán ugyanezzel. Éppen az orrom elé álltak be, gondoltam is, mit jönnek ezek itt folyton ezzel az elérhetetlen számmal, én kb. 1:45:00-öt vagyok, menjenek kicsit előrébb. De kicsit előrébb már az 1:30:00-asok álltak. Na, hát ennyire mini volt a rajt. Közben szóltak, hogy a rajt utáni részek nagyon szűkek, vigyázzunk egymásra.

Elindultunk végre a 2. hullámmal. Itt rögtön borulni látszott, amit Gabi írt, ugyanis a keskeny utca, a teraszok miatt nem volt lehetőség lassabb tempót fogni, menni kellett a többiekkel. A szűk rész után meg rögtön egy giga lejtő jött, mondhatni az első 2 km elég jól eltelt. Láttam az iramfutókat, végig előttem voltak, tisztes távolságban, jól láthatóan. A páros fiú tagja valahol a 3. kilométeren leadta a táblát, így már csak a lányt tudtam figyelni. Még nem futottam versenyen pulzusmérővel, és bizony éreztem, hogy kell alá valami, mert elkezdte dörzsölni a bőrömet (UB-banda, kell a vazelin). Meglepetésemre jött az első frissítő, dejó, dejó, ide azt a vizet.

Jól ment a futás, élveztem, de sokáig próbáltam magam visszafogni, hogy kitartsak a végéig és ne fogyjak el nagyon. Közben elmajszoltam 6-7 km közt egy banánt, amit egy kilivel korábban vettem fel. Közben meg folyamatosan vívott az angyal meg az ördög a fejemben. Spórolni kéne, visszafogni kéne, mert messze még a vége. Frászt kéne spórolni, nem ezért jöttem, van elég erő a lábamban, hát minek csináltam azt a rengeteg edzést, erősítést, sokszor késő este, ha nem azért, hogy most használjam a lábamat. Nyert az ördög, tartottam a tempómat.

Valamikor 9 környékén egészen beértem az iramfutó csajt, aztán már előttem futott, megint egészen az orrom előtt. Kezdtem ettől ideges lenni, mert nem értettem, mi a szitu. Vagy én vagyok veszett gyors, vagy ők nagyon rossz iramfutók. Jó tempókat mondott a fülemre a RunKeeper, de féltem tőle, úgysem tartok ki így a végéig. Aztán a Fő tér alatti emelkedőn nagyon belassultak, én meg azokat jól bírom mindig, így egy életem, egy halálom, megelőztem a duót. Majd visszaveszik valahol, gondoltam. Átfutottunk a kapun, indult a 2. kör.

13-14 környékén kezdtem érezni, hogy lassulok, nézegettem hátra, kerestem a csajt, hogy mennyivel vannak mögöttem. De nem láttam. Közben ugyanott, ahol az első körben, felvettem még egy banánt, 15 környékén megettem, attól jobb lett minden, bár a tempóm innentől folyamatosan esett, és felkerült 5:00 fölé. Arra közben figyelmes lettem, hogy jó ideje csak férfiakkal futok, ők előznek, őket előzöm, adjuk, vesszük a pozíciókat. Sehol egy nő. Közben a gyakori frissítők miatt éreztem, hogy túlittam magam, elnehezült a gyomrom, kotyogott bennem a sok víz. Nekem ez az egyik legkellemetlenebb érzés futás közben. Ezért is, mert a közben elnehezült lábak miatt is 18-nál már nagyon szerettem volna, hogy vége legyen, 20-nál, a parti sétányon meg már mindennél jobban kívántam. Kivételesen a Balaton látványa sem dobott fel. Azt, hogy PB lesz, már biztosan tudtam, az 1:47:57-et túlszárnyaltam. A kérdés csak az volt, mennyivel. Fejben nagyon készültem, mert a célhoz még fel kellett futni az emelkedőn, tudjátok, ahol az első kör végén elhagytam az 1:43:00 csajt. Itt feltoltam magam, meglepően könnyed voltam, megint, sokadszorra is imába foglaltam Gabi nevét, amiért azt a rengeteg dombot megfuttatta velem (meg hát!). Itt már őrületes hangulat volt, ordítozó, éljenző emberek, sikítozó barátok, már csak pár métert kellett futni a célig. Úgy emlékszem, sprinteltem, a RunKeeper is azt mutatja, de hogy honnan volt erre erőm, nem tudom, és az egész ki is mosódott. A raliversenyeket idéző céldobogóra alig értem fel, rögtön gratulációk, érem a nyakamba, le a másik oldalon, befutócsomag a kezembe, és kész. Ez a része nem tetszett a szervezésnek, mert rögtön a befutó után meg kell állni, mint a cövek, akár ácsorogni is, ha az éremosztónak épp előtted fogy ki a markából a muníció.

A befutócsomag viszont a legjobb volt, amit eddig versenyen kaptam. Szerény, de nagyon hasznos. Két péksütemény egy helyi pékségből, teljes kiőrlésűek, Chia-maggal. És sör, halleluja, sör. Végre egy verseny, ahol sör van! Alkoholmentes Erdinger. Ezt már csak a zuhany után fogyasztottam el, mert nagyon siettünk vissza Budapestre. Sajnos a Bocuse d’Or Akadémia VIP-vacsoráját lekéstük, de még így is nagyon, nagyon boldog és klassz napot zártunk.

Nagyon sokat gondoltam a Gizionokra, sok olyan zenét adott fel a telefonom, amiben repülés volt, meg Holdra szállás, meg űrutazás és hasonlók. Láttam lányt full lilában, meg nézegettem a sok eye candyt, ha néha láttam csajt, akkor azokat is. Sokat mosolyogtam futás közben.

Abban biztos vagyok, nem utoljára futottam a Keszthelyi Kilométerek versenyén. Barátságos szervezők, az út mellett tapsoló, hajrázó nagyon lelkes helyiek és turisták, a frissítőknél vizet, „ijzót” ordibáló és kínáló kisiskolások, mind-mind szívet melengető élményt adtak a futáshoz. Jövőre gyerekekkel jövök, szombaton manófutamok, vasárnap meg félmaraton.

Tanulság is van, naná, hogy van. Jó lenne kicsit jobban összeraknom fejben, mit szeretnék, és hogyan fogok oda eljutni. Összejött ez most is, bővel túlteljesítettem, amiért jöttem, de az utolsó 3 kilométer szenvedése valamiképp csökkenti az elégedettségemet. Hülyeség, lehet rá mondani, zsebeljem be ezt az űridőt, és hagyjam a részleteket. Remélem, majd Gabi megmondja, hülyeség-e.

Egy dolgot viszont még mindig nem tudok és nem is hagy nyugodni. Hová lett az 1:43:00-as iramfutó csaj?