mtb
KLND gravel, Mátra – Göndöcs Eszti, beszámoló
Kerek lett az év kerékpáros szempontból, a 4., egyben záró KLND gravel nap a Mátrában ugyanolyan sikeresen fejeződött be számomra, mint ahogy Etyeken tavasszal elkezdődött, ismét a dobogó 3. helyén álltam. Gyönyörű keretet adva a bicajos élményeimnek.
Sőt, a szervezők kitaláltak egy pontversenyt a 4 alkalmat is figyelembevéve és így a 2022-es KLNDs sorozatban az összesített eredmény alapján a 17 induló nőből a 3. lettem a pontversenyben, sok kicsi sokra megy alapon 
Illetve pontozás alapján meg a 2. mert az első 2 lánynak egyforma pontja lett, vicces az élet, szóval akár bronz, akár ezüst vagyok, itt már voltunk legalább 17-en lányok.
Nagyon vártam különben a mátrai kalandot, mert a nyári futó edzőtábor eszméletlen jól sikerült és nagyon akartam menni egy jót bicajjal is. Szeptemberre volt kiírva, tökéletes időzítés, rá egy hónapra a VTM ultratávja futva, szuper ősznek néztem elébe. Aztán jött a hír, hogy átrakják az eseményt október elejére, itt még mindig úgy voltam vele, hogy akkor laza tekerés lesz és utána egy tökéletes VTM. Aztán újabb módosítás és a bicajos verseny és a VTM pontosan ugyanarra a napra esett. Patthelyzet, a bicaj nyert, mert a futásban nem voltam 100%-os.
Eszméletlen jó idő volt, a rajtban nagyon sok ismerős, ráadásul sok volt az ismeretlen ismerős, akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat tekertem együtt a korábbi eseményeken, úgyhogy vártam, hogy legyünk már a hegyen, tuti lesz. Persze, jöttek, hogy hú, itt sok lesz a szint, lesznek technikás részek, ’ne fusd el magad’, hosszú, rázós lejtők, hát, igen, mászásban mindig van hova erősödnie az embernek. Itt nagyon hosszan sokáig kellett mászni, érdekes tapasztalás volt. Viszonylag már az elején volt az egyik lejtős kanyarban bukás pont előttem, ott kicsit megszeppentem, hogy mekkorát lehet esni, megálltunk, hogy segítsünk, de nem egyedül volt szerencsére. Onnan kellett egy kis idő, amíg újra bátorodtam. Ismét voltak az előzgetések, amiket nagyon szeretek, montival lehet döngetni lefelé, persze, mint mindig elóvatoskodom, de még így is élvezem, érdekes közben látni, hogy ki hogy tudja a köves terepet gravel-el kezelni, ami a montinak szinte semmi. Aztán jönnek az aszfaltszakaszok, ahol esélyem sincs. Szóval hullámzó móka volt, de tetszett nagyon. Ismét megéltem, hogy elfogytam erőben, nem vészesen, de jobb lenne ezt hamarabb észrevenni és kiküszöbölni, hisz egy ilyen távon simán időben is számít.
A pálya gyönyörű volt, változatos, szívesen visszamennék egyszer megcsinálni a hosszútávot is. Fogytak szépen a km-ek és egyszercsak ismerős faluba értem, mégpedig oda, ahol az Everesting alatt minden egyes körnél a kulacsot töltöttem a mászás előtt, ó, annyira jó érzés volt ott lenni, felismerni, jöttek elő az emlékek, hogy a hegyen merre kanyarog az út futva, mikor hol sétáltam bele. Aztán meséltem is a többieknek, hogy hú, ezelőtt van az a szakasz ami nekem futva is alig ment, hopsz, már rajta is voltunk a bicajokkal, tekerni lehetetlen volt, toltuk ezerrel, szerencsére rövid szakaszon, de én ott is vigyorogtam, annyira jöttek elő a terepfutós emlékek.
Olyan erősen hatott rám az egész nyári emlék, hogy úgy éreztem a világból ki tudnék tekerni, rájöttünk, hogy alig maradt időnk a tombolára, eredményhirdetésre odaérni, és ami velem ritkán történik meg, volt erőm rákapcsolni és beértünk nagyon jó időn belül, és hallom a nevem, szólítanak a dobogóra, hát, döbbenet volt, hogy ismét sikerült a 3. hely.
Köszönöm Gabi, ide már mást nem is kell írnom. 
BikeJamFest – Göndöcs Eszter beszámoló
Hát, minden verseny előjátékkal kezdődik…. Esetemben versenyfutás az idővel sérülés vagy betegség miatt.
Gabival beszélgettünk, hogy még őszre kellene nekem egy montis megmérettetés. Nagyjából 3 ötlet körvonalazódott, az egyik a Vérkör ismétlése lett volna, kiküszöbölve a tavaszi teljesítés alatti hibákat, a másik a Balaton-kerülés 1 napon belül, a harmadik pedig egy általam rajzolt track terepen, amihez tudok kötődni valamiért. Először én a távolságot akartam kimaxolni, így a Balaton kerülésben gondolkodtam, de aztán beugrott az unalmas déli part, nulla terep, kell ez nekem?! Hamar elvetettem. Vérkör több sebből vérzett, vadászat/szarvasbőgés miatt nem lehet indulni, azt csak párban lehet teljesíteni, ráadásul a sok kidőlt fa miatti rémálmaim még nem múltak el 
. Így maradt a 3. opció és ekkor jött szembe a GravelJam/BikeJamFest, mivel a Balaton Bike Derby-n látogatóként lent voltam, így tudtam, hogy ők jó kis útvonalat fognak összerakni, ami nemcsak gravel bicajjal, hanem montival is élmény lesz.
Pilis-Budai hegységben lett 75 km erdei-hegyi táv 1400 m szinttel, amit sikerült 5 óra körüli idővel megcsinálni. Szimpla boldogság volt. Valójában itt véget is érhetne a beszámoló, az előző mondat mindent kifejezett, de jöjjenek a tények.
Versenyt megelőző héten két közeli szakaszát is meg akartam nézni a track-nek, hogy tudjam mire számíthatok. Telkinél a hegyen, ahogy vittem át a bicajt a vadvédelmi kerítés kapuján, rácsapodótt a kapu az achillesemre, ömlött a vér, remegett a lábam, nem tudtam ráállni, de felülni sem a bicajra, na, kész, gondoltam, ennyit az egy hét múlva esedékes versenyről. Aztán persze túl lett a szervezet a sokkon, maradt a mély seb, a bedagadás, később lilulás, de bicajon egész jól működött a lábam. Erre hétfőn már jött a fülfájás, torokfájás, fejfájás, kedd reggel irány az orvos, covid teszt negativ, szerinte vírus, nem ad gyógyszert, 1 hét pihi. Az lett, hogy akkor nyújtás minden nap, pihenés és mantrázás, hogy szombatra jól leszek. Csütörtök estére fellélegeztem, menni fog ez a szombat, nincs más lehetőség. Szombat reggel már a szokásos izgulás, ilyen táv nem fog menni nekem, tuti defektem lesz, amivel elszáll az időm, nem érek be, mi van ha gyenge mégis még a szervezetem, nem fogom bírni az emelkedőket, ezernyi kérdés és kétely, de aztán a szokásos hangulatom a rajtban, az a vihar előtti csend.
Aztán amikor elrajtoltunk, akkor már csak az érdekelt, hogy totál kiélvezve a legjobbat hozzam ki belőle. Nálam itt két dologból állt össze a verseny, az egyik, hogy a Vérkör miatt akartam egy gyorsat menni ilyen távon, minimális megállásokkal. A másik, hogy maga a verseny eredménye viszont két szegmensen alapult, azon a két emelkedőn lévő szegmensen kellett a leggyorsabbnak lenni, az alapján állították fel a helyezést a szervezők. Emiatt volt bennem félelem, hisz én mászásban se futáskor, se montin nem vagyok túl erős.
Maga az útvonal változatos volt, nem túl erősen hullámzó, egész jó sebességeket el lehetett érni, a lejtőket iszonyat élveztem, végre bíztam a bicajomban, magamban, nagyon jól ment át mindenen, stabilan fogtam, az emelkedőket próbáltam nem kimaxolni, hogy ne fáradjon el az izmom, tartogattam az energiát arra a két szegmensre, amin a hivatalos eredmény múlt.
Jól taktikáztam, az első szegmens hosszú volt, 2.91 km egész combos emelkedőn, ott néhány embert sikerült is megelőzni, lehagyni. Nagyon jól esett az érzés, hogy folyamatosan haladok felfelé.
Persze fájt itt-ott, beállt a nyakam, a sérült könyököm nem bírta a rázkódást, a térdem meg az emelkedőn a húzást. Aztán jött egy kis lazább szakasz és a második szegmens, ami rövidebb volt, de addigra már azért fáradtam rendesen, persze a folyamatosság ott is megvolt, ami örömmel töltött el, hogy talán jó eredmény lesz a szegmenseken. Innentől már csak a boldog lejtőzés maradt Nagykovácsiba, ahol a BikeJamFest célkapuja várt.
Végig jól ment, nem volt fáradtság, csak az élmény a lejtőn, az emelkedőn meg küzdés, de eltökélt voltam. Ahol csak tudtam toltam neki rendesen, élveztem és ez elég is volt, hogy életemben először egy bicajos versenyen a dobogóra állhassak, 3. helyezés két nagyon erős, gyors, tapasztalt montis lány mögött, nagyon jó érzés volt velük lenni a színpadon.
baratrunning.com 