KLND gravel, Mátra – Göndöcs Eszti, beszámoló
Kerek lett az év kerékpáros szempontból, a 4., egyben záró KLND gravel nap a Mátrában ugyanolyan sikeresen fejeződött be számomra, mint ahogy Etyeken tavasszal elkezdődött, ismét a dobogó 3. helyén álltam. Gyönyörű keretet adva a bicajos élményeimnek.
Sőt, a szervezők kitaláltak egy pontversenyt a 4 alkalmat is figyelembevéve és így a 2022-es KLNDs sorozatban az összesített eredmény alapján a 17 induló nőből a 3. lettem a pontversenyben, sok kicsi sokra megy alapon 
Illetve pontozás alapján meg a 2. mert az első 2 lánynak egyforma pontja lett, vicces az élet, szóval akár bronz, akár ezüst vagyok, itt már voltunk legalább 17-en lányok.
Nagyon vártam különben a mátrai kalandot, mert a nyári futó edzőtábor eszméletlen jól sikerült és nagyon akartam menni egy jót bicajjal is. Szeptemberre volt kiírva, tökéletes időzítés, rá egy hónapra a VTM ultratávja futva, szuper ősznek néztem elébe. Aztán jött a hír, hogy átrakják az eseményt október elejére, itt még mindig úgy voltam vele, hogy akkor laza tekerés lesz és utána egy tökéletes VTM. Aztán újabb módosítás és a bicajos verseny és a VTM pontosan ugyanarra a napra esett. Patthelyzet, a bicaj nyert, mert a futásban nem voltam 100%-os.
Eszméletlen jó idő volt, a rajtban nagyon sok ismerős, ráadásul sok volt az ismeretlen ismerős, akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat tekertem együtt a korábbi eseményeken, úgyhogy vártam, hogy legyünk már a hegyen, tuti lesz. Persze, jöttek, hogy hú, itt sok lesz a szint, lesznek technikás részek, ’ne fusd el magad’, hosszú, rázós lejtők, hát, igen, mászásban mindig van hova erősödnie az embernek. Itt nagyon hosszan sokáig kellett mászni, érdekes tapasztalás volt. Viszonylag már az elején volt az egyik lejtős kanyarban bukás pont előttem, ott kicsit megszeppentem, hogy mekkorát lehet esni, megálltunk, hogy segítsünk, de nem egyedül volt szerencsére. Onnan kellett egy kis idő, amíg újra bátorodtam. Ismét voltak az előzgetések, amiket nagyon szeretek, montival lehet döngetni lefelé, persze, mint mindig elóvatoskodom, de még így is élvezem, érdekes közben látni, hogy ki hogy tudja a köves terepet gravel-el kezelni, ami a montinak szinte semmi. Aztán jönnek az aszfaltszakaszok, ahol esélyem sincs. Szóval hullámzó móka volt, de tetszett nagyon. Ismét megéltem, hogy elfogytam erőben, nem vészesen, de jobb lenne ezt hamarabb észrevenni és kiküszöbölni, hisz egy ilyen távon simán időben is számít.
A pálya gyönyörű volt, változatos, szívesen visszamennék egyszer megcsinálni a hosszútávot is. Fogytak szépen a km-ek és egyszercsak ismerős faluba értem, mégpedig oda, ahol az Everesting alatt minden egyes körnél a kulacsot töltöttem a mászás előtt, ó, annyira jó érzés volt ott lenni, felismerni, jöttek elő az emlékek, hogy a hegyen merre kanyarog az út futva, mikor hol sétáltam bele. Aztán meséltem is a többieknek, hogy hú, ezelőtt van az a szakasz ami nekem futva is alig ment, hopsz, már rajta is voltunk a bicajokkal, tekerni lehetetlen volt, toltuk ezerrel, szerencsére rövid szakaszon, de én ott is vigyorogtam, annyira jöttek elő a terepfutós emlékek.
Olyan erősen hatott rám az egész nyári emlék, hogy úgy éreztem a világból ki tudnék tekerni, rájöttünk, hogy alig maradt időnk a tombolára, eredményhirdetésre odaérni, és ami velem ritkán történik meg, volt erőm rákapcsolni és beértünk nagyon jó időn belül, és hallom a nevem, szólítanak a dobogóra, hát, döbbenet volt, hogy ismét sikerült a 3. hely.
Köszönöm Gabi, ide már mást nem is kell írnom. 
baratrunning.com 