önismeret
UB-RA KÉSZÜLÜNK – A suszternek lyukas a cipője
A suszternek lyukas a cipője
Sári Nóra írása
Már többször megírtam, miként lettem a sport hívője. Most kihagyom, mert igazából nem vagyok jó futó. Tudom, sokakat ámulatba ejt, miképpen tudok helyt állni úgy, hogy másfél éve szültem a harmadik gyermekem, közben céget zártam be és újat indítottam el. És most jön a lényeg.
Mivel sokan kíváncsiak, hogyan tudom mindezt megoldani, röviden vázolom azért. Mostanában – a pihenőhetek kivételével – 60 km körüli heteim vannak. Ezt a mennyiséget négyfele osztjuk, van három rövidebb és egy hosszú edzés. Ez utóbbi a legjobb, mert péntek délelőttre esik, amikor babysiterre tudom bízni a kicsi lányom, én pedig elszabadulok – és csak annyi a feladat, hogy lassan lefussam a 20-30 km körüli távot. Ez olyan, mint egy kirándulás.
Keményebb dió a többi: egyrészt feladatok vannak benne (pl. intervall vagy repülők), másrészt mindig alkalmazkodnom kell a körülményekhez. Sokszor gondolok arra, hogy ez egy őrültség, hisz nincs megállásom. Aztán meg arra, hogy megállhatnék, de mit csinálnék? Bambulnék egy buta sorozatra vagy nyomkodnám a gépet, mert a munka úgyse fogy el?
Ezeket az órákat így sem mástól veszem el; és ha ezt feladom, akkor semmi nem maradt, ami az énidőm lenne. Ezzel próbálom magamban tartani a lelket.
Tovább a teljes bejegyzésre >>
UB-RA KÉSZÜLÜNK -Mindig mennék tovább
Mindig mennék tovább
Palyik Andrea írása
A történetem lassan 15 éves, én 37 vagyok. Feleség, anya, közgazdász – és logisztikus, már ami az időt illeti. De erről majd később. Az első munkahelyemen, egy kemény időszakban rosszul lettem. Ekkor javasolta a körzeti orvosom, hogy sportoljak valamit, amit tartósan lehet aerob zónában kivitelezni, mert valószínűleg a kimerültség, szorongás eredménye a rosszullétem.
Az akkori élethelyzetemben, késő esti szabad óráimban csak a futás jöhetett szóba. Kimentem a Zuglói Sportpályára, és róttam a köröket. Hármat! 🙂 Futottam éjszakánként hetente háromszor.
És jót tett. Szerettem. Mesélhetnék a szokásos “álmokról”, hogy egyszer szerettem volna 10 körig eljutni. De ez elég sablonos. Volt pár hullámvölgy a futásomban, de végül egy céges váltó egy utcai futóversenyen végleg odaláncolt ehhez a sporthoz. Jöttek a szokásos lépcsők: 10 kilométer, félmaraton, maraton. Akármelyik távot választottam, azt éreztem, hogy ha kényelmes tempóban futok, akkor mindig mennék tovább.
Még a maraton céljában is az volt az érzésem, hogy „kár, hogy vége”. De akkoriban még nem hallottam róla, hogy nem muszáj 42 kilométer után megállni. 😉
2014 februárban megszületett az első fiam, Andris. A szülést követően viszonylag gyorsan újrakezdtem a futást. Hamar rákaptam az ízére, pár héten belül már 1-2 kilométert képes voltam laza tempóban kocogni, tavasszal a Coca-Cola női futógálán lefutottam az 5 km-t. Sajnos túlértékeltem ezeket az apró győzelmeket, és júliusban rajthoz álltam egy éjszakai félmaratonon, Balatonfüreden. A távot teljesítettem, de az első perctől az utolsóig szenvedés volt. Nagy volt a meleg, nem voltam elég edzett, ráadásul a sokadik hét telt el igazi alvás nélkül, mivel az éjszakák a fiam mellett nem voltak könnyűek. A versenyen a pulzusom az egekben volt, és a következő két hetet sántikálva töltöttem, mert az ízületeim nem voltak felkészülve a terhelésre. Ekkor fogadtam meg, hogy edzői segítséget kérek. Vágytam arra, hogy a futás újra örömet és egészséges szórakozást jelentsen…
Ez év végén kezdtem el együtt dolgozni Barát Gabival, aki először a 2015-ös félBalaton Szupermaraton egyéni távjára készített fel – pár hónap alatt – , ami 93,1 kilométert jelentett 2 nap alatt. A verseny sikerült, élveztem minden kilométerét, óriási élmény volt. Ekkor értettem meg igazán, hogy mekkora kincs egy jó edző! Visszaadta az élményt, amit régen a futás jelentett nekem! A vegytiszta boldogság forrását.
Ezután pár héten belül teherbe estem a második fiammal, Bazsival, akinek 2016 januárban adtam életet. A szülés utáni hónapokban kevesebbet futkorásztam, csak úgy cél nélkül. Majd 2017-ben úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a „misztikus” 100 kilométeren. Gabi fel is készített az Ultra Tisza-tó 111 kilométeres távjára.
Tovább a teljes bejegyzésre >>
UB-RA KÉSZÜLÜNK – Gerincbetegségtől az Ultrabalatonig
Gerincbetegségtől az Ultrabalatonig
Dr. Breyer Helga írása
Gyerekként a gerincbetegségem miatt fél évet gipszágyban töltöttem és bizonyos sportágaktól eltiltottak. Ide tartozott a futás is. Sok évig nem futottam. Sőt! Az agyam valószínűleg úgy védett a frusztrációtól, hogy meggyőztem magam arról, hogy nem is szeretek futni.
Aztán elkezdtem túrázni, jöttek a hosszú távok és jöttek a hegyek. Évek múlva több szempontból is a feje tetejére állt az életem. Jó mély szakadékba zuhantam és szétestem apró darabokra…
Kellett valami, ami egyszerre stresszoldó és egyszerre harmonizáló – inspiráló! Kellett valami, ami bárhol a világban könnyen kivitelezhető. Így történt, hogy egyszer, amikor Abával, a világtekergő – örökmozgó pumival mászkáltunk, elkezdtem futkosni.
Először csak hátszéllel, lejtőn lefelé. Aztán sík terepen. Aztán már felfelé is. És ha figyeltem, nem fájt a hátam.
Elkapott a hév, és ahogy növekedtek a távok, rájöttem, már nem vagyok húsz éves. Kell nyújtani, kell hengerezni és szükségem van külső segítségre. Ekkor kértem meg Gaál Attilát a Stability Workout elismert szakmai vezetőjét, hogy gondoljuk újra a mozgásomat. Előkerült az instabil deszka, a bosu, az aqua bag, a különféle funkcionális eszközök és folyamatos brainstorming, amivel Attila újratervezte a futómozgásomat.
Tovább a teljes bejegyzésre >>
baratrunning.com 