UB-RA KÉSZÜLÜNK -Mindig mennék tovább

Posted on március 13, 2018

Mindig mennék tovább

Palyik Andrea írása

A történetem lassan 15 éves, én 37 vagyok. Feleség, anya, közgazdász – és  logisztikus, már ami az időt illeti. De erről majd később. Az első munkahelyemen, egy kemény időszakban rosszul lettem. Ekkor javasolta a körzeti orvosom, hogy sportoljak valamit, amit tartósan lehet aerob zónában kivitelezni, mert valószínűleg a kimerültség, szorongás eredménye a rosszullétem.

Az akkori élethelyzetemben, késő esti szabad óráimban csak a futás jöhetett szóba. Kimentem a Zuglói Sportpályára, és róttam a köröket. Hármat! 🙂 Futottam éjszakánként hetente háromszor.

És jót tett. Szerettem. Mesélhetnék a szokásos “álmokról”, hogy egyszer szerettem volna 10 körig eljutni. De ez elég sablonos. Volt pár hullámvölgy a futásomban, de végül egy céges váltó egy utcai futóversenyen végleg odaláncolt ehhez a sporthoz. Jöttek a szokásos lépcsők: 10 kilométer, félmaraton, maraton. Akármelyik távot választottam, azt éreztem, hogy ha kényelmes tempóban futok, akkor mindig mennék tovább.

Még a maraton céljában is az volt az érzésem, hogy „kár, hogy vége”. De akkoriban még nem hallottam róla, hogy nem muszáj 42 kilométer után megállni. 😉

2014 februárban megszületett az első fiam, Andris. A szülést követően viszonylag gyorsan újrakezdtem a futást. Hamar rákaptam az ízére, pár héten belül már 1-2 kilométert képes voltam laza tempóban kocogni, tavasszal a Coca-Cola női futógálán lefutottam az 5 km-t. Sajnos túlértékeltem ezeket az apró győzelmeket, és júliusban rajthoz álltam egy éjszakai félmaratonon, Balatonfüreden. A távot teljesítettem, de az első perctől az utolsóig szenvedés volt. Nagy volt a meleg, nem voltam elég edzett, ráadásul a sokadik hét telt el igazi alvás nélkül, mivel az éjszakák a fiam mellett nem voltak könnyűek. A versenyen a pulzusom az egekben volt, és a következő két hetet sántikálva töltöttem, mert az ízületeim nem voltak felkészülve a terhelésre. Ekkor fogadtam meg, hogy edzői segítséget kérek. Vágytam arra, hogy a futás újra örömet és egészséges szórakozást jelentsen…

Ez év végén kezdtem el együtt dolgozni Barát Gabival, aki először a 2015-ös félBalaton Szupermaraton egyéni távjára készített fel – pár hónap alatt – , ami 93,1 kilométert jelentett 2 nap alatt. A verseny sikerült, élveztem minden kilométerét, óriási élmény volt. Ekkor értettem meg igazán, hogy mekkora kincs egy jó edző! Visszaadta az élményt, amit régen a futás jelentett nekem! A vegytiszta boldogság forrását.

Ezután pár héten belül teherbe estem a második fiammal, Bazsival, akinek 2016 januárban adtam életet. A szülés utáni hónapokban kevesebbet futkorásztam, csak úgy cél nélkül. Majd 2017-ben úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a „misztikus” 100 kilométeren. Gabi fel is készített az Ultra Tisza-tó 111 kilométeres távjára.

 

Tovább a teljes bejegyzésre >>