pulzuskontroll

Adorján Tamás – Spartan Race beszámoló

Posted on Updated on

Tamással a verseny előtt 6 hetet dolgoztunk együtt, hogy az erősítős munkájába hatékonyan csempésszünk annyi futást, ami elegendő lesz egy jó teljesítéshez a Spartan Race-en.
Heti három alkalommal követte az én edzéstervem, amit saját erősítéssel és wakeboard-dal egészített ki.

A heti három alkalom ezt a struktúrát követte:
1. intenzív aerob tartományú rövid futások, köztük statikus erősítő gyakorlatok

2. intenzív aerob tartományú rövid futások, köztük dinamikus erősítő gyakorlatok

3. extenzív aerob tartományú hosszabb futás

 

A beszámoló:

Előre lelőve a poént a legnagyobb meglepetés nekem az volt, hogy másnap nem volt semmi bajom; picit éreztem a lábam, a csuklyám nagyon, de alapvetően egy nyavalyás kis izomlázam sem lett. Pedig szombaton nagyon kihajtottam magam. Arra számítottam, hogy fájni fog mindenem. De nem. Tök jól regenerálódtam. És ezt nem tudom másnak tulajdonítani mint a közös edzésnek! Úgyhogy köszönöm a segítséget!!!

A fáradtságról még: A befutó előtt már nagyon donga lábaim voltak. Azért lassítottam a lefeléken, mert éreztem, hogy már nem tudom úgy korrigálni a megcsúszásokat. Voltak görcseim itt-ott.

adorjan22,5 max 3 órára terveztük, de a brutál sár miatt sokkal hosszabb lett, sokkal jobban el is fáradtunk. 4018 főből 864. lettem.

A rajt után meghúztuk. Még úgy is, hogy meg kellett álljak cipőt keresni a sárban 🙂

170-ig ment a pulzusom. Az első akadály után kezdett emelkedni is az út, ott kezdtem visszavenni a tempóból. Lement 160-ig, de onnan sokáig nem. Meredek csúszós szaron caplattunk fel, csak úgy vitte az erőt. Szerintem minimum dupla energiát emésztett fel a talaj. Elmondhatatlan dagonya volt.

Ahol tudtam futottam, ahol nem, ott a fákba-bokrokba kapaszkodva próbáltam hegyet mászni. A barátom, akivel indultam, ő inkább futó alkat, de bírtam vele a tempót. Sőt, a felfelékben amikor csak mászni tudtunk a meredek meg a sár miatt, ott nekem kellett rá várni. A nagyon sáros csúszós lefelékben meg egyszerűen bátrabb voltam. A lankásabb emelkedőkön bírta ő jobban a futást.

Ami még a közös felkészülés eredményét mutatja az az, hogy 15-tel mögöttünk indult egy haverom, aki a visegrádi 8 km-en rám vert majdnem 20 percet. Most csak 12 km után ért utol, onnan a végéig együtt mentünk. Sőt, sokat vissza is tudtam volna hozni, mert a homokzsákcipelés után nagyon elfáradt én viszont jól bírtam. Rá viszont ott több mint 10 percet kellett várni.

Szóval jól sikerült, de persze még jobbat akarok majd legközelebb.

Jövőre szeretnék indulni egy sprinten (5+ km), egy ilyenenen (13+ km) És egy beasten (21+ km).

 

A képért köszönet Berkes Krisztának. A versenyről készített képeit itt találjátok

 

Demeter Balázs – Mátra Trail beszámoló

Posted on

balazsBevallom, a mostani sérüléses nyavalyáim miatt kifejezetten tartottam ettől a versenytől. A két héttel korábbi hosszú edzésen megfájdult a bal térdem, ami azóta sem szereti, ha lefelé futok, a bokám még a nyári sérülést nyögi és a korábbi hegyibringa versenyekről igen köves emlékeim voltak a terepet illetően. Mindenesetre két célom volt, ami egy mondatban összefoglalható: végigmenni sérülés nélkül. Ez sikerült, de nem vagyok felhőtlenül boldog, illetve ez sem teljesen igaz, de sok kérdést tett fel ez a verseny, amire válaszokat kell találnom.

 

Egész pihenten és időben érkeztünk a rajthoz. Mondhatni optimálisan ment minden. Annak ellenére, hogy csak a 4. alkalommal vett fel az új Hokát, nem ragasztottam le a sarkam, mivel 15 kili alatt nem bántotta korábban, illetve utálom, hogy a leukoplast (ami vízhólyag ellen szuper) mindig összeragacsolja a zoknimat belül (persze a mosógép nagyjából megoldja, de akkor is…). Na ez persze visszaütött, nem sokkal Mátraháza előtt meg kellett állnom ragasztani, ami az izzadt bőrre persze nem volt könnyű feladat, ment vele az idő rendesen (a dolog érdekessége, hogy az a csapat, akikkel nagyjából együtt mentem addig, Mátraháza után eltévedt, némi plusz szintet faragva az amúgy sem lapos távba, na ebből kimaradtam, ami abszolút nem volt baj).

Felfelé abszolút visszafogottan mentem, figyelve a pulzuslimitet, ami sok kemény emelkedőn csak a sétára volt elég (szerencsére a környezetemben a legtöbben ugyanezt tették). Egyébként a megadott pulzuslimit kb. a “kemény, de még viselhető” érzést adta. Nem sokkal a Kékes előtt ért a féltáv, csipogás jelezte, hogy magasabb a pulzuslimit, amit aztán csak a befutóban használtam ki.

Már a felfelén is elég fáradt voltam, lefelé meg nagyon koncentráltam, a térdem is nyiszogott, így jóval lassabban mentem, mint korábban szoktam volt. A sípályát inkább nem szerettem, bár a lankásabb részeket egész jól meg tudtam futni. A mátraházai frissítőnél gondolkoztam, hogy kell-e, sőt, már el is indultam tovább, de (szerencsére) meggondoltam magam. Nagyon jó volt a kóla, meg némi sós cucc. Aztán tovább a daráló lefelé, óvatosan! Patakmedrek, kövek, de fogytak a kilométerek, ahogy az erőm is. Sástónál az egyenes (vagy enyhe lejtő?) legalább olyan volt, mint a maratonon a Tagore-sétány, csak itt még jött egy pukli egy technikás-köves ösvényen. A végén az aszfalton már csak agyból mentem, Tankcsapdát dúdolgatva (a szöveg nem a nyomdafesték barátja…) és rohadtul meg akartam állni. De nem tettem. Hatalmas érzés volt befutni!

A Mátra gyönyörű, a napsütötte oldal is, de a ködös-misztikus északi oldal is fantasztikus volt. Azt hiszem a frissítést sem toltam túl, a végén már kifejezetten éhes voltam, de nagyon nem kívántam az édeset, más pedig nem volt. Egy dekás csokis rizsszeletet letuszkoltam, azzal kibírtam. A teljes kajám 1 BioTech gél, 1 BioTech energiaszelet, 2 Magna Shot (az egyik helyett Energy Shot-ot akartam, de így sikerült), 1 dekás csokis puffasztott rizsszelet, 2 pohár kóla, 1 fél édes keksz, némi sajt és olajbogyó.

M táv, 2:47:14

Eredmények

Fotó: Terepfutás.hu

Ficzere Julianna – Budapest Maraton/30 km beszámoló

Posted on

juli10 hónappal az első futóedzésem után lefutottam a Coca-Cola testébresztő 30km-t ami életem leghosszabb versenye volt. Ha valaki decemberben ezt mondja nekem, biztos nem hiszem el. Még most is csaponganak a gondolataim az ámulás, csodálkozás valamint a megdolgoztam érte persze hogy jól sikerült között. Legjobb versenyem volt ez (az eddigi ötből). Nagyon jól voltam fejben, ki voltam pihenve, remek volt az idő, nem hagytam eléhezni magam.

 

Ha jól tudom, az egyik alapszabály ne próbálj ki semmi újat a verseny napján. Nos vasárnap reggelire tonhalas tésztasalátával és nutelás kenyér kombót választottam amit soha még nem próbáltam. Utólag kiderült számomra ez a jó verseny előtt. Reggeli után gyors öltözés és irány az Árpád híd. Az 1-es villamoson már rengeteg futó tartott a rajtzóna felé, ami emelte az egyébként sem alacsony pulzusomat. A rajt előtti fél óra kicsit fázósan indult, aztán elkezdtek jönni a maratoni táv első futói és megindult a tapsolás és biztatás. Lubics Szilvi is elviharzott:-) Mire tudatosult, hogy hamarosan futni fogok már a rajtban álltam, és egy-két perc múlva már indultunk is. A tervem az volt, hogy a sebességet 6 alatt tartsam úgy hogy a Gabi által adott pulzusértékeket is tartsam valamint, hogy ne álljak ki minden frissítőpontnál.

A szokásos pisilhatnékom persze néhány kilométer után rám jött, most már tudom az izgalom teszi. Az első frissítőnél ki is álltam, de néhány perc várakozás után sem jutottam be a kék dobozba így inkább tovább mentem. Végül a célig nem is kellett:-)

Az első 5-7 km a saját tempóm megtalálásával telt így azon vettem észre magam, hogy visz a tömeg, a pulzusom pedig az egekben. Mire a Margit hídhoz értem már beállt a tempó, és már vártam, hogy az első Gizionnal pacsizhassak, de sajnos Hankát elszalasztottam. Még szombaton becsukott szemmel lefutottam a teljes távot, így tudtam, hogy a budai rakpart lesz a legunalmasabb szakasz. Időnként ránéztem az órámra, hogy tartsam a tempót, gyönyörködtem a városban, a lényeg az volt, hogy jelen legyek. Észrevettem, ahogy nem voltam tudatos olyan érzésem volt mintha bealudtam volna, nem tudtam mi történik körülöttem és fokozatosan lassultam. Erre a tudatos jelenlétre a táv végéig figyeltem.

Az ízületi fáradság első jeleit  a Szabadság hídhoz érve éreztem először, itt ettem egy gélt és ittam kólát és arra gondoltam, hogy délután és a jövő héten más dolgom sem lesz mint kipihenni a fáradalmakat. Szóval abba kell hagynom a nyavalygást és oda kell tennem magam a hátralévő részben.

A legmeghatóbb pillanat a pesti rakparton a Erzsébet hídnál ért amikor átléptem a félmaraton távját. Néztem az órán az időmet, újabb egyéni csúcs (2:07). Vigyorogtam egy nagyot és az eddiginél nagyobb lendülettel futottam tovább, sorozatban előztem. Elkezdtem matekozni. Lehet mégis meglesz a titkon remélt idő? A Bajcsy-Zsilinszky útra fordulva már vártam, hogy Katival találkozzam, és ráébredtem csak 8 km és célban vagyok. A Ferdinánd híd alatt feltöltöttem magam kólával, szőlőcukorral, mert már nem akartam később megállni frissíteni. Meglepő volt, hogy a hátralévő részen mennyi futó sétált, és milyen sokat tudtam előzni. A Hősök terén a rengeteg ember és a zene adta az erőt, hogy a még bennem rejlő energiák segítségével a lehető leggyorsabb tempóban érjek be. Erre annyira koncentráltam, hogy a célban elfejlettem mosolyogni a jó célfotóért. Néhány könnycsepp is kigördült, amikor a nyakamba akasztották a befutóérmet. Amikor néhány perc múlva megérkezett az sms az eredményemről (03:05), már igazán tudtam örülni. Szuper verseny volt!

Utólag végiggondoltam miért is sikerült jól ez verseny. Úgy érzem a sok feltétel közül a leglényegesebb, hogy végre hittem magamban, hittem az elvégzett edzésmunkában. Ez adta az erőt, hogy futás közben túl tudjak lendülni a holtpontokon. Végül egy Giziont sem vettem észre, ebben még fejlődnöm kell:-)

Verseny után a beszélgetés Gabival, és a Gizion csoport beszámolói tették még felejthetetlenebbé ezt a napot.