terep
Ultra Trail Hungary 52 – Erényi Tamás beszámoló
53.7 km kb 1700 m szint
A versenyt megelőző este mindent össze akartam készíteni, hogy kora reggel csak az elindulással kelljen foglalkozni. Szervezetem nagyon tiltakozott a rá váró feladat ellen, este 8-tól kezdve masszív fejfájással jelezte, hogy ezt mégsem kéne. Ennek ellenére a pakolás sikeres volt, de a tiltakozás folytatódott, hajnalban kiszáradva ébredtem, mintha lázas lennék. Ittam egy pohár vizet és visszafeküdtem, de a szervezet még mindig próbálkozott, bevetette a végső fegyvert, a rémálmokat. Álmomban lekéstem a rajtot, elfelejtettem felvenni a rajtszámomat, elfelejtettem fényképes igazolványt vinni a pótlólagos rajtszámátvátelhez és mindeközben persze szakadt az eső. Még biztos volt egy csomó minden, de szerencsére nem emlékszem rá 🙂. A HÉV-en kifelé zötykölődve tudtam az első falatokat letuszkolni, ekkorra már a szervezetem is belátta, hogy jobb ha rendesen viselkedik.
A rajt előtt megkerestem Sally-t, bemutatkoztunk és jó utat kívántunk egymásnak.
A rajt hangulatos volt, a futókon kívül senki nem volt Szentendre utcáin. Kényelmes tempóban indult a verseny, 140-es max pulzust terveztem, Gabi az javasolta, hogy 39-40 km-ig legyen így, ha maradna erő akkor onnan még lehet vitézkedni. Időterv nem volt, a biztonságos teljesítés volt a fő cél. Kb. 4 éve nem futottam ilyen hosszút és az idei felkészülés is csak februárban kezdődött.
Szentendréről kiérve könnyű volt a terep és a tempó is. Kő hegyre felfelé már megjelentek az első saras szakaszok, de ez nem tűnt vészesnek, majdnem egy hét eső után ez normális. A pályát nem jártam be előre, csak a főbb pontokat jegyeztem meg, szerencsére jó volt a szalagozás és a festékpöttyök is a talajon. Lajos forrás felé egy lankás, hosszú emelkedő visz fel, jó tempóban futható lenne, ha nem lett volna ragadós sár. Néhol a cipőm is majdnem ott maradt. Egy-két helyen sikerült elkerülő ösvényt találni, de sajnos egyik sem tartott sokáig, vissza kellett merülni a sárba. A pulzusra folyamatosan figyeltem, ha megszaladt, azonnal lassítottam. Megkönnyebbülés volt kiérni Lajos forráshoz (1:30 kb 11 km). Ettem egy gélt, ittam egy kevés vizet és futottam tovább. Hamar véget ért a száraz talaj, újra saras részek jöttek, ezúttal lefelé. Ez sem volt pihentető, de legalább úgy tűnt haladok. Hamar leértem a Bükkös patakhoz, innen pedig egy rövid emelkedős és ismerős részen kellett felfutni a Kisrigó vendéglőig.(2:05 kb. 15.6 km) Meglepetésemre itt Emma és Hanna szurkoltak és be is kísértek a frissítőpontra. Lemostam a sarat a tenyeremről, (valahol felfelé jövet csúsztam el), majd elvettem egy kis almát és ropit, elbúcsúztam a lányoktól és futottam tovább. Emlékeim szerint nagyjából lejtős szakasznak kellett következnie, amin akár még gyorsan is lehetne futni, ha nem kéne legalább ötször átkelni a patakon. Az emlékek nagyjából stimmeltek csak, mert még Visegrád előtt hirtelen egy emelkedőn találtam magam. Szerencsére nem volt hosszú és így legalább lejtőn futhattam be az itató pontra.(3:07, kb 25 km) Feltöltöttem a tartályt, ittam egy kis kólát és nekivágtam a Fellegvár felé vezető emelkedőnek. Itt nem is próbálkoztam a futással, sok volt még hátra egy ilyen vitézi tetthez. A pályarajz szerint ez egy 6 km-es majdnem folyamatos emelkedő eleje, vigyázni kellett a tartalékokra. A tartalékolás meghálálta magát, amint kicsit kisimult az emelkedő, könnyedén tudtam futásra váltani. Az útvonal itt a kék jelzésen vezet jó sokáig, és nagyon szép élmény itt futni. Pap-rét előtt kb 3 km-rel, ketten futottunk el egy másik versenyző mellett, hogy aztán 100 méterrel később egyszerre forduljunk meg, amikor a megelőzött lány fájdalmasan felkiáltott és leült a földre. Begörcsölt a vádlija, kihúztam a görcsöt, segítettünk neki felállni, és elindulni. Amikor látszott rajta, hogy rendben mozog, akkor mentünk tovább. (Tényleg összeszedte magát, beért a célba, ráadásul még szintidőn belül is). Pap-rét felé néhány száz méteres szakaszon szembe futottam a mezőnnyel, lehetett szurkolni, Sally-vel észre is vettük egymást. A frissítőponton gyorsan magamhoz vettem amit előre kigondoltam (alma, ropi, kóla) és amit nem (banán) (4:46 34.7 km). Jól éreztem magam, a nehezén már túl voltam, nem volt semmi gond. Jöhet a Vöröskő, az ide vezető úton előbb egy meredek szerpentinen kellett lefutni, majd egy meredek ösvényen felfelé mászni. A lefelé rendben volt, de a felfelé az minden időben futhatatlan, ráadásul most még csúszott is. Szerencsére nem túl hosszú, ennek ellenére elég lassan értem föl, volt hogy visszafelé csúsztam. A kilátás viszont pazar volt. A hegyről egy kanyargós ösvény vezetett lefelé, amikor leértem, akkor járhattam kb 6 óránál. Itt ettem meg az utolsó gélt és sejtettem, hogy ez azért kevés lesz végig, de már nem volt mit tenni, futok ameddig megy aztán majd lesz valami. Pihent állapotban ez a szakasz jól futható, semmi gondot nem jelentene, de akkor kezdtem rádöbbeni, hogy itt bizony még vannak emelkedők. Sőt az, hogy már látom Szentendre tornyait, az nem jelenti azt, hog
y egyenest be lehet oda futni. Úgy tűnt az egész várost meg kell kerülni. Sebaj itt a Bükkös patak, itt majd kanyarodunk, de nem, előbb még van egy névtelen domb arra fel kellett futni és csak utána vissza a patakhoz. Amikor végre a patak mellett futottam, már tudtam, hogy rendben be fogok érni kb 7 és félórás idővel, koncentráltam hát arra, hogy kiélvezzem a befutót. Sikerült is, szerencsére észrevettem a lányokat így együtt futhattunk be:-)
Nagy élmény volt!
Az időjárás tökéletes volt, a talaj nem annyira. A verseny alatt 1,5-2 liter vizet és 3 kis pohár kólát ittam, megettem 4 szelet almát, egy negyed banánt, fél marék ropit 4 High5 gélt és 3 High Isogelt. Ez utóbbiról szomorúan kell megállapítanom, hogy nem adott annyi energiát mint a “rendes” gél. Kb 20 percre volt elegendő, szemben a másik 40-50 percével. A tartalékolós taktika bejött, a végén is tudtam futni (kivéve néhány emelkedőt). Az idő 7:32:08 a pulzusátlag 139.
Mátrabérc Trail 2015 – Kerékgyártó Peti beszámolója
Lehet hülyén hangzik de nekem sokkal jobban tetszett a tavalyi 5:30-as rajt. Mindig korán kelek és nem nagyon zavar a dolog, jó volt látni, hogy majdnem mindenki panaszkodott… Tudom szemét vagyok;-)
Eddig akármilyen kondiban voltam soha nem sikerült jól megfutni. Nagyon régóta szeretném, hogy végre 6:xx valamennyi legyen. Valamiért ez van beleégve a rendszerbe. Ez olyan lélektani határ, mint az első maraton. “Jaj csak 4órán belül legyen”. Fiatalság, bolondság, aztán hamar rájöttem,hogy lehet 4óra fölött is jó maratont futni. És lehet 7óra fölött is jó Mátrabércet futni. 🙂
Sok ismerős a rajtnál, trécselés, röpködnek a rosszabbnál rosszabb poénok, mindenki kérdezget mindenki, hogy “Mennyit tervezel?” -Párszor már voltam, remélem nem tévedek el, így 54km-t 2800 méter szinttel. “Ha-ha-ha! Humorbonbon volt reggelire?”
I love #sohanemjottbeahumorodmostmennyireviccesvagyok poén
Kép: Mátrabérc Trail
Lassan csak elindulunk. Próbálok a végére maradni, inkább én előzgessek minthogy átlépjenek rajtam. Csanya kiabál mellettem mindenfélét, mindenkinek. Ez kicsit megnyugtat de szép lassan tovagurulok. Sok az ismeretlen arc, sokan folyamatosan csacsognak.
Pont nem az első 20km-en vitatnám meg az élet nagy dolgait, de nem akarok észt osztani.
Oroszlánvárnál az első frissítő,van mindenem nem állok meg. Jön a meredek rész, erőből szúrom le botokat és nagyon figyelek,hogy ne rontsam el a levegővételt. Kívülről lehet hülyén néz ki de nagyon bevállt, hogy egy nagy levegő be két kis részletben ki. Ezt folyamatosan tartani. A tempo gyorsul, pulzus megy fölfelé, de nincs zihálás, nem dobolnak a fülemben.
Hegytetőn kis séta, nagy levegő, nem hiányzik, hogy félrenyeljem a bambit vagy a zselét.
Innentől pár kivételtől eltekintve majdnem végig fölfelé. Nagyon nagy meredek nincs csak a Kékes előtt egy rövid szakasz. Érzésre még menne de csak annyi emelkedőt futok ki amennyit a pulzus enged. Ez az első hosszabb megmozdulás Gabi szárnyai alatt, nem akarok rosszalkodni:-)
Szorgosan nyomkodtam végig a részidőket de megfogadtam, hogy nem nézem az időt, majd csak a Muzslán.
A frissítésre szánt időt próbáltam minél rövidebbre szabni. Kis zacsiba bekészítve a következő szakaszra tervezett kaja. Két üres kulacs ki, két teli be. Szemét ki, kis zacsi be. 20mp. Nem is rossz.:-) Kedv, futóművek rendben, lehet rombolni lefelé. Pulzus enged, kipörögnek a kerekek… Egészen addig amíg nem emelem rendesen a lábam és esek egy nagyot… a repülőfázis megvolt, visszapattanás helyett futóművek nélküli landolás és csúszás…a helytelen kivitelezés ellenére szerintem Balázs büszke lenne rám. Miután megnyugtattam a segítségemre érkezőket, hogy csak a lelkemen esett egy kis csorba lehetett gurulni tovább. Meredek rész jön lefelé. Fától-fáig mennek, kapaszkodnak a kollégák. Tök jó, hogy vannak botjaim, lesíelek mellettük.
Galyáig van még két meredekebb emelkedő, kicsit visszaveszek, viszont a pont előtti alattomosan emelkedő részen joggolok. Hmm, ilyen se volt még.
A ponton üres kulacs ki, teli be, szemét ki, következő adag kaja be. 35mp. Kezd lassulni a rendszer. 🙂
Galyatetőtől Ágasvárig kicsit ugyan hullámzik, de lehet rombolni. Várom ezt a részt, még soha nem tudtam jól megfutni. Előtte még emelkedik, ezt kihasználva, ami kaja nálam van mind betúrom. Ha rombolni akarok úgysem lesz időm enni, de a battery kelleni fog.
Kaja után még pár perc pihi, nincs kedvem lehányni a környéken bóklászó turistákat.
Végül “szabadjára engedtem a combomban tomboló pokol kénköves tüzét”…
Nézem az órámat, pulzus rendben, lehet gurulni. Nagyon élvezem és még haladok is. Fröcskölnek előlem jobbra-balra a turisták. De azért annyi időm van, hogy elmorzsoljak egy sós könnycseppet a tavaly felavatott “Itt is hányt Peti” emlékhely előtt.
Ágasvár előtt Kalotai Levi írja a rajtszámokat. Jó látni és valahogy extra nyugalmat kölcsönöz mikor egy HŐS bíztat.
A két meredek hupli nem esik jól de nem lehet minden tökéletes. A meredeken megint lehet síelni lefelé. Csak egyszer kell bocsánatot kérnem a kiránduloktól, amikor az egyik bal kanyarnál – amit bővebbre vettem mint kellett volna – beterítettem őket porral.
Haladok, de érzem, hogy combra még gyúrni kell. Augusztus végén ez kevés lesz. A meredek szakasz végén Szabó Gerivel akadok össze. Végig kerülgettük egymást. Nekem a fölfelé, neki a lefelé megy jobban.
Mátrakeresztesen egy utolsó frissítés és lehet nekimenni a Muzslának.
Ja, ha már frissítés. Kezd kiforrni a rendszer. Mindig is kísérleteztem, hogy mikor mit érdemes és mikor mit fogadok szívesen.
Inni csak vizet. Az iso sehol sincs úgy bekeverve ahogy szeretem, a kolától hányok, így ez hamar eldőlt.
Ami viszont nagyon bejött az a házilag kevert gél. Semmi turpisság nincs benne csak az iso port gél sűrűségűre keverem. Két decis kulacs, kis víz az aljára, majdnem tele porral, kis víz a tetejére, majd felrázva nem keverve. De csak azért így mert kicsi a kulacs szája, nem férne bele a kanál. 😉
Iso téren is ment a tesztelgetés, kipróbáltam majdnem mindent, végül a Herbalife 24-es sorozatnál kötöttem ki. Nagyon jó, lehet nyelni mint kacsa a nokedlit.
Édes megvan de kell valami sós is. Sponser sós gél ok, bár olyan mintha nyers tésztát ennék…Ha ízesebb dologra vágyom akkor sós paradicsomleves. Fél liter húzóra és enyém a világ. 😉 Vésztartaléknak mindig van nálam leveskocka. Csak akkor érdemes használni ha van hozzá elég bambi. Ha nincs, elég nyögvenyelős de azért szerethető. Minden mellett másfél óránként egy magnézium. Ja és a poriciózott ellátmánynak minden szakaszon el kell fogynia.
A Muzslától mindenki odavan, hogy “128-szor érzed,hogy fent vagy aztán, mindig van még egy hupli.”
Hát nem tudom. Lehet bennem van a hiba, de világosan le van írva, hogy Mátrakeresztes 41,1km, Muzsla 47km. Amíg ez nem ketyeg le…persze vannak dombtetők, de mindig látszik, hogy van még hova menni…
Jó volt a fölfelé, olyan részeken is futottam ahol eddig még nem. Hegytetőn utolsó részidő és most ránézek az órára. Csalódott vagyok, érzés alapján jobbra számítottam. Nagy rombolást terveztem lefelé de így már nem akartam túlfeszíteni a húrt. Geri megint jön, klasszikusokat idézve “ő legurul én lepattogok”
Mire leérek elszáll a csalódottság. Miért kellene csalódottnak lennem? A tavalyi időn faragtam, Gabi utasításait maradéktalanul betartottam, feladat teljesítve, kék halál nem volt, kajálás sikerült, futómozgás megvan…
Szerintem jó az irány. Ákibácsi gondolatait másolnám ide. “…Szóval jó volt ez így, kell valaki aki megmondja…”
baratrunning.com 