terep
Börzsöny Trail – Gerlai Orsi, beszámoló
A rajtszámfelvétel után felmértem a tragikus hosszúságú wc-sort, és esélytelennek minősítettem, ennek később sajnos jelentősége lesz…
A célkapu előtt lőttünk egy csapatfotót, Gabi diktálta nekem a bemelegítést (!!!), és pár perc múlva már a rajtban toporogtam, ahol még összefutottam pár kedves ismerőssel.
Széles napsütötte rétek és meredek single trackek váltogatták egymást. A saját frissítésem a hátamon vitt vízből, a kulacsaimban levő izóból és gélből állt, próbáltam megelőzni az eléhezést-szomjazást, az első kulacsból hamar meg kellett innom az izót, hogy vizet tölthessek a 12 km-nél levő ponton. Ott még elsöprő gasztroélményben volt részem gyönyörű friss koktélparadicsomok formájában, úristen, de jól esett az a trutyiízű gél meg izó után. Itt ért utol a Belus Tomi is, kiabáltam utána, ahogy elkanyarodott az M táv útvonalára, majd rohantam tovább némi sárban. Következett a hoooossszú mászás a Nagy-Mánára, a felérkezés utáni látvány bőségesen kárpótolt az addig kiállt megpróbáltatásokért. És tényleg volt málna útközben :))
Egyenletes tempóban, megállás nélkül haladtam, előzni is sikerült jó párszor. Sokat kivett belőlem az emelkedő, és a tetején nehéz volt újra futni, de. Azt mondtam magamnak: VAN LÁBAD? van. FÁJ VALAMID? jé, nem. Akkor TOLJAD NEKI, MERT GABI OTT VÁR A CÉLBAN!!! Ez hatott. Többször is.
Egy hosszabb szintben kanyargó lélegzetelállító single track következett, ahol végre tudtam lendületesen futni. Ugyanitt megint velem volt az eltévedők védőszentje: pár lépéssel azután, hogy elnéztem a leágazást, szembejött velem egy fiú, aki már egy ideje a rossz irányba futott és akkor ért vissza. Gyorsan elővettem az itinert és kisütöttük, hogy pár lépésre vagyunk a jó elágazástól, a piros háromszög kezdetétől, ami már a Nagy-Hideg-hegyre vitt. A meredek emelkedőn jött szemben az élmezőny, akik már megjárták a fenti frissítőpontot (23 km), ez elég nagy ösztönzés volt nekem, hogy haladjak és próbáljam tartani a pozíciómat. Le sem tudnám tagadni, hogy a ilyenkor azért bennem is van némi versenyszellem.

Börzsöny Trail – Koós Timi, beszámoló
Életemben nem versenyeztem ilyen rövid távon, a meleget nem bírom, különben is alig 2 hete mertem egyáltalán terepre merészkedni. Aztán teltek a hetek, mentek az edzések, gyűjtöttem a szintet és kezdtem pakolni a hátamra a saját elvárásaimat. Mert nincs annak enélkül is elég baja!:-)
Börzsöny Trail – Ficzere Juli, beszámoló
Idén harmadszor vágtam neki ennek a távnak. Nekem a legnagyobb kérdés az volt, hogy mi fog érződni abból a sok szintes edzésből amit november óta a Nyék környékén futok.
A versenyközpontba érkezve Gabi köszönt rám, ami egy fantasztikus meglepetés volt számomra és egyben kiváltság is hogy itthon, személyesen találkozunk. Hamarosan érkeztek a többiek is így összeállhattunk egy közös fotóra. Egy rövid bemelegítés –természetesen edzői instruálással- és már álltunk is be a rajtba. Idén úgy terveztem elengedem az időt, inkább élvezem a kilométereket és persze figyelem a testem, mennyire érződnek rajta az elmúlt 8 hónap terepes edzései. 17 km-nél megvolt a szokásos holtpont de azt fejben kontrolláltam. A korábbi Visegrád trail ugyan hosszabb táv volt, itt viszont úgy éreztem a terep sokkal technikásabb.
Nos az idő kb. ugyanaz lett mint tavaly (3:38), viszont most ezért az időért nem voltam megfeszítve. Nagyon elfáradtam és persze ahol csak tudtam futottam, de érzésre mégis élvezetesebb volt. Jó hangulatban futottam végig, volt energiám az erdőt és a kilátást is befogadni. Egyre jobban csábít az L táv, ki tudja talán jövőre…
