Gánt Trail beszámolók

Posted on 2018.03.13. Updated on 2018.03.13.

Dr. Földi Zsuzsi beszámolója, 25 km

Odafele úton lefejeltem a félig nyitott csomagtartót (még nem nyílt ki teljesen, én meg már hajoltam be, és bumm… iszonyatosan fájt, megszédültem, kicsit felfordult a gyomrom, és percekig annyit tudtam csak mondani, hogy aztakurvaéletbe, aztakurvaéletbe, ez nagyon fáj😂 (Időben kicsit előre: hétfő reggel sebet találtam a fejem tetején, még ma is eléggé érzékeny és fájdalmas)
Megérkezünk, minden flottul megy, rajtcsomag, pisi 2x, szerencsére elég hideg van, nem olvad, a sarat tuti megússzuk :). Fejem fáj, de hát jól beütöttem, érthető.
Végig havas volt a pálya, ahol mélyebb volt kicsit, ott totyogva is 170 fölé ugrott a pulzus, de komolyabb lihegés nélkül tudtam futni felfelé is, nagyon élveztem – éreztem hogy van erő, nagyon lazán ment ahhoz képest, hogy hóban futok. És vsz itt rontottam el – annyira élveztem h megy, és könnyebb, mint amire számítottam, hogy elfelejtettem enni… 6-7 km körülre vártam a frissítőpontot, ott akartam elővenni gélt, de 8 után volt, és akkor mar éhes voltam nagyon (igen, közben elő kellett volna venni, és enni kellett volna, ott volt basszus az övemben minden). Aztán elfelejtettem gélt enni 😮, a ponton gyors csoki-banán-viz, és mentem tovább, 11-nél eszembe jutott, hogy basszus, a gél – gyorsan ettem is egyet. Végig fájt a fejem, itt mar eléggé, szar volt. 13-nál visszaértünk a faluba, a rövid táv vége itt volt, innen egy 12 km-es kör volt meg nekünk. Frissítőpont – banán, csoki, viz, nem voltam túl jól, de futottam, kényelmes tempóban. Se izomfáradtság, se semmi konkrét gond nem volt, csak egyszerűen nem voltam jól – fájt a fejem, tompán, és nagyon zavart a hó fehérsége (az egyébként is mindig bántja a szemem), aztán amikor egy _semmiben_ megbotlottam, akkor majdnem sírva fakadtam (G szerint sírtam, szerintem csak majdnem), megálltam, elővettem egy gélt, megettem, ittam vizet, és mondtam Gábornak, hogy szarul vagyok, de összeszedem magam, menjen, egyedül akarok szenvedni. Megkérdezte hogy nem akarok-e kiszállni, de mondtam, hogy mivel nyílt törés és haláleset nincs, és van még 4,5 óra a szintidőből, ez az opció felejtős 😄

Kb 1 km múlva oké voltam teljesen (fejfájás maradt), azt hiszem agyban kellett inkább összeszedni magam, tisztáztam magammal hogy kevés volt a kaja, enni kell, akkor szépen lazán befejezem a maradék 11 km-t, ami lóf@sz, azt félhullán, sőt egészen hullán is bármikor lefutom, függőlegesen is felfele akár, úgyhogy száj befog, hiszti nincs, futás van :D. Megettem egy gyümölcsszeletet is, és futottam, kényelmesen, már amennyire a hóban lehet kényelmesen futni 🙂 Tudtam hogy 17 km-től lesz 2 km, amin 150-170 m szint van, azt vártam, hogy azon a gyalogláson legyek túl. Na, az szar volt nagyon – keskeny nyom, kb térdig erő hó, és csúszott veszettül. Felfelé gyaloglás közben is ettem, és arra gondoltam, hogy ez igazából semmi, Tomiék előző nap sokkal durvább körülmények között sokkal többet mentek,
úgyhogy tessék örülni annak, hogy nekem most ilyen könnyű :). Aztán 19-nél frissítőpont, csoki-banán, és innentől lehetett csapatni lefelé. Csak az volt innen rossz, hogy fázott a teljesen szétázott cipőben a lábam, egyébként élveztem, nem volt igazán fáradtság se, izmok működtek rendesen, nem fájt semmi (fejemet leszámítva). Elvileg a faluba befelé volt vmi emelkedő, én nem éreztem, csak hogy nagyon jeges az út, és csúszik 😄 Óram szerint 2:48:xx lett, hivatalos 2:52, nem is reméltem hogy ilyen havas körülmények között 3 órán belül beérek 🙂
A frissítéses bénázást sajnálom nagyon, de talán lassan tanulok belőle.

Cserta Balázs beszámolója, 14,5 km

Közben azt éreztem, hogy nem volt jó, de így utólag jól sikerült!! Két magamnak megfogalmazott célom volt: 1:30 belüli idő és, hogy mindig futómozgásom legyen a tempó ellenére, tehát hegynek fel se sétáljak. Jelentem sikerült!!:) 1:25 valamennyi lett az időm és mindig imitáltam a futást!!
Az elején volt egy nagy emelkedő amitől a plafonra került a pulzusom, de legalább nem volt vele gond a továbbiakban, mert ott is maradt. Végig egy 5-10 cm süppedős félig taposott havat kellett túrni. Ez sokkal nagyobb energiát vett igénybe és más mozgást. Ennek később lesz jelentősége. Igazság szerint 7-8 km-ig elég szenvedősen éreztem magam, ott viszont mintha kicseréltek volna és jó tempóban előzve mentem végig. 116 fős férfi mezőnyből 37-ik lettem a nőivel együtt pedig kb 220-ból 52-ik. Ez nekem elég jó.
Szóval évindító versenynek jó volt!!

Tanmese az alázatról… – Nagy Locusta Kriszta

Posted on 2018.01.29.

Legyen 28k könnyű terepfutás.
Egész héten ezen logisztikáztam, hogy fog ez időben összejönni, de végülis max 3,5-4óra (muhahha).

A Halmi-erdő, azért kevéssé terep, nézzünk valami terepebbet. Mondjuk legyen a Túrafüggő30 tt útvonala, egy apró rövidítéssel nem akartam sokat ráhúzni. Késve indultam, így tuti lesz egy kis lámpázás, nekem meg csak gyertyalángom van. Az Álló-rétig már alakult egy elképzelés a talajviszonyokról, latyak, hó, alatta mély sár, valószínűleg lesz ezzel még bajom. A forrásig lefelé a vályú két oldalán pattogtam, hátha nem csúszok el, nem ázok be (muhahha). A bringaút végülis egész jól járható, csak csúszik mint a fene, és emelkedik, de alattomosan ám.

Pap-rét. Nem állok jól időben, és már elég sok km belement, hogy lesz ez 28, és még a Visegrádi-kapu is odébb… Felcsavarodom a kékre, itt van pár nyom a single tracken, mégis kicsúszok a porhóban és majdnem leszánkázok az Urak asztala oldalról, kicsit berotty. Még csak az kéne, és hűl az idő, de gyönyörűek a havas hegyek körbe, tanítanak. Türelem… Elérek a pihenőbe, szétnézek, öltözök, nyakamba a gyertyaláng. Néhány helyen még a kéket is keresni kell, meglepő. Megvan a Visegrádi-kapu, fordító, lecsorgok a K+-ra, és tudom már mi hiányzott.:D erdészeti gépek legyalulták az utat, ami alapból laza, latyakos, süllyed.

Hát nyami. Egy ideig még tudom kezelni a helyzetet, aztán a József-forrásnál a zöld sávra áttérve huppsz elsüllyedek térdig, és benne marad a cipőm a sárban.
Lendületből továbblépek, majd kiugrom kihalászom a cipőt. Lábmosás a hóban és visszatuszkolom a lábamra. Hitetlenkedek, hogy ilyen nincs. Aztán minden igyekezem ellenére a jelenet megismétlődik. Hisztizni volna kedvem tocsogok, szegény cipőcském affene… csak épp nem segít rajtam. Ereszkedés a patakba, ide már csak 1-2 vadnyom vezet le. Vizesebb nem leszek, de tele van fával mászóka, ugri-bugri. Gyökkettővel haladok, mégis túlmegyek a Z kiemelkedésén, de semmi járhatót nem láttam. Sebaj, akkor nekiesek a partfalnak toronyiránt, bár kérdéses megtart-e. Belevágom a lábam, és kapaszkodom foggal körömmel, néha hason csúszok. Utólag visszagondolva nagyon röhögök. Már majdnem felérek, amikor észreveszem, hogy a gps sehol. Neeee… kiesett mikor hason csúsztam.

Neeee… ledobta az agyam a láncot. Kinyomom az órát 24km-nél, és átteszem túrázásra. Innentől a túlélésre játszom, és a gps-ért megmentő akcióba indulok, hason visszacsúszok a patakba. Ott vár rám a hó tetején. Nagyon örülök.:) és ismét kimászok a patakból. Már csak a Vörös-kő emelkedője vár rám. Szűz hó, egyetlen őz nyoma mutatja az utat. Mikor legutóbb erre jártam, akkor is nehéz volt, most kőkemény. 4km/h-val megyek felfelé 155ös pulzussal. Taposom a havat, felfelé vastagodik, bőven boka felett, nagyobb mint a Bükkben ez meglepő.

Majdnem fenn, aztán a Hétvályús-felé… hát ezt hagyjuk is.:S végre itt az esőház…. alig hiszem el, és 28k megvan. De még vissza kell érjek a Faluházba… lassú ereszkedés, csúszik, jeges, saras, latyakos mit érdekel engem már… ez a szerpentin se kedvenc így lefele, fel nem veszem már a láncot… lecsúszok slitty slutty piroson le Meteor-forrás slutty falu széle slitty emberek merednek rám slutty buszmegálló slitty Faluház. Hát ez is megvolt.
Tanmese volt ez nekem a javából…