Ultrabalaton
UB trió – Gizicsibék, beszámoló
A trió tagjainak beszámolói, azaz egyet kattint hármat kap akció 🙂
Kormány Alex: A MI UB-NK
Elég nehezen ment a visszaállás a hosszabb távokra a tavaly nyári 400-as felkészülés után. Több, mint 3 hónapba telt, hogy nem haltam meg legalább 2x egy félmaratoni távú edzésen, csak 1x. Balázs irányításával próbáltuk az alapozást úgy irányítani, hogy visszajöjjön a hosszú távú állóképesség, de sokat ne veszítsek a küzdelmes úton megszerzett, már alakuló tempóból sem. Az első célverseny az áprilisi Kikelet lett volna, 10 km-en. Utána pedig ráfordulás az UB felkészülésre, mert a trió formáció azért nagy kihívást tartogatott. Aztán beütött a karantén, a versenystopp és fenekestül felfordult az életünk. Először a Kikelet ment füstbe, aztán – amikor már végre 30 km-en is átküzdöttem magam edzésen – egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az UB is felejtős. Gyors újratervezés és az ember próbálta a pozitívumot keresni: a karantént arra felhasználni, hogy fizikailag erősödjek illetve így jóval korábban megkezdhettük a 400-ra való felkészülést. Lassan teljesen átálltunk a sprintre: jöttek a meghalós pályaedzések és a „hosszú futások” is bekorlátozódtak 40-50 percre. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a járvány annyira felborítja az életünket, hogy még az augusztus végi bankos sporttalálkozót se lehessen megrendezni. Pedig pont ez történt. Verseny előtt 3 héttel nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz rendezvény, az erre fordított munka persze azért nem kuka, mert nyilván beépül, csak ez annyira speciális táv, hogy más versenyen egyáltalán nem tudom kamatoztatni.
Új stratégia: visszaküzdés magam újra a hosszabb távokra. A 10 km reálisabb célnak tűnt, arra álltunk át, hátha a Kikelet pótidőpontjára sikerül annyira összekaparni magam, hogy egy elfogadható időt fussak. Az UB-ban továbbra sem mertem hinni – hiába lebegett ott az októberi időpont – még előtte egy héttel sem tudtam bízni benne, hogy tényleg ott állhatunk majd a rajtnál. Erre Balázzsal nem is tudtunk készülni, annyira messze állt a 84 km attól, amikre az utóbbi fél évben edzettünk, hogy abban maradtunk, azt majd szívből futom. 🙂
Igazából akkor kezdtem elhinni, hogy tényleg megyünk, amikor csütörtök délután dobáltam össze a nyolc váltás futócuccomat a bőröndbe, hogy tűzhessek végre a csajokhoz Füredre. Iszonyú jó volt végre találkozni és végre nem csak messengeren tervezgetni, hogy hogyan küzdjük át magunkat ezen a 222 km-en, hanem igaziból, élőben 🙂
A versenyből igazából csak azt tudom kiemelni, hogy iszonyatosan fegyelmezett, egymást támogató, a hiszti legkisebb jelét sem mutató csapat voltunk. Mindenki tudta a dolgát, azt, hogy miért vagyunk itt és azt is, hogy együtt sikerülni fog. Figyeltünk egymásra – úgy érzem, leginkább a csajok rám, mert én életemben nem nyújtottam még ennyit és nélkülük a kajára sem figyeltem volna így oda. Gabi pedig a leggondoskodóbb kísérő volt a világon: a célban meleg takarót terített ránk, fuvarozott, szurkolt, bíztatott minket 23 órán keresztül.
Szerencsére sikerült fejben úgy eladnom magamnak ezt a távot, hogy tulajdonképpen a jól ismert, komfort zónás tizesem, csak 8x. És ezt el is hittem, úgyhogy egy percre sem merült fel bennem, hogy nem fog sikerülni. Még a 7. és 8. újraindulás sem esett olyan rosszul, mint ahogy előre fejben felkészültem rá (nem voltak elmorzsolt könnycseppek és elsziszegett káromkodások sem 🙂
Ismét egy óriási élménnyel gazdagodtam, feltöltöttem a motivációs raktárakat jó hosszú időre és mindezt olyan csapattal élhettem át, akikkel bárhol, bármit, bármikor 🙂
Andor Csilla: Gizicsibék a Balaton körül
Az Ultrabalatont 2018-ban és 2019-ben ötfős csapattal teljesítettem, mindig más felállásban. (2018: Cseke Betti, Lámer-Sújtó Szandi, Kormány Alex, Malkus Rita, 2019: Benkő Eszti, Cserta Balu, Lung Andi, Kormány Alex)
Tehát egy fix tagja volt még rajtam kívül a két ötösnek: Alex barátnőm ❤
Az elsőt nagy kihívásnak éreztem, a második szintén szenvedős volt, soha többé nem futok, satöbbi…de persze már rögtön a verseny után azon törtük a fejünket Alexszal, hogy jövőre hogy és mint kéne körbefutni a Balcsit. A négy fős túl kis ugrás, az igazi kihívás nyilván a három fős UB, ebben meg is állapodtunk.
Aztán közeledett a nevezés időpontja, amikor is Főni kitett a facebook csoportba egy csapattag kereső felhívást. Ebben a posztban lettünk figyelmesek Németh Szilvi jelentkezésére, hogy három fős csapatba szívesen beszállna. Le is csaptunk rá, írtam Szilvinek, hogy volna-e kedve velünk futni, azonnal írt is, hogy persze, naná! 😊
Meg kell, hogy jegyezzem, hogy ilyen jó csapattal még életemben nem volt dolgom, pedig sok munkahelyet megjártam és sok csapatmunkában részt vettem már. Tényleg nincsenek szavak, egyszerűen egyetlen félreértés, egy vita, semmi nem volt. Elképesztően jól tudtunk az első pillanattól kezdve együttműködni.
Mivel eddig szinte csak állatneves csapatnévvel futottunk a Balaton körül, adta magát, hogy most is valami aranyos állatkát válasszunk, így lettünk mi a Gizicsibék ❤
A felkészülési időszak több szempontból is extrém volt. Egyrészt jött a járványhelyzet, ami mindenkit az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartott. Mi sem hittünk benne, hogy megrendezésre kerül idén a verseny, de persze azért az edzéseket csináltuk becsülettel. Illetve csináltuk volna, ha nem jönnek közbe dolgok.. Szilvinek a térdét kellett műteni, hosszú nagyon komoly rehabilitáción van túl. Nekem pedig egy porckorongsérv kezdemény szerű sérülésem van, szintén sok gyógytorna és törzsizomzat erősítés kellett ahhoz, hogy rajthoz tudjak állni. Alex esetében örültünk, hogy idén kivételesen nem lett tenisz- vagy futósérülése közvetlenül a verseny előtt 😊 Végülis felkészültünk amennyire tudtunk, és nagy meglepetésünkre és örömünkre idén végül lett UB.
Gabit megkértük, hogy csinálja meg nekünk a szakaszbeosztást, rám 50 km kötüli táv jutott, a lányoknak pedig 80-90 km közötti távok. Kicsit szomorú voltam, hogy nem tudtuk egyenlően elosztani a távot, mint ahogy eredetileg terveztük, de sajnos ezt jobb volt nem erőltetni, bíztam Gabi megítélésében.
Last minute gyorsan csináltattunk pólót is, gyors szállásfoglalás (nagynéném drága Vilma néni barátnőjénél Füreden, ahol az ágyból fekve látjuk a Tihanyi apátságot 😉), anyuci megkérése sós süti sütésre és szurkolásra Keszthelyen, és már indulhatott is a buli 😊
Már teljesen rutinosan ment a csomagolás is, van már checklistem, mit kell az UB-ra vinni, csak májusi checklist, amin ilyenek vannak, hogy pl: naptej, szúnyogriasztó… ezek most nem kellettek 😊 Helyette kabát, pokróc.. Aztán Budapestről együtt utaztam Füredre Szilvivel és párjával Gabival, az UB kísérők gyöngyével 😊 Alex is megérkezett este, kis dumcsi, és mentünk is korán aludni.
Na de végre ejtsünk pár szót a versenyről is. Már egy oldalt írtam, és még el se startoltunk.. kicsit sok a duma 😊 de tudom ezért szerettek 😊
A versenyt idén két naposra osztották szét: a péntek az egyéniek és a két és három fős csapatok napja, a szombat pedig a 4-13 fős csapatoké volt, ezért a rajt kicsit családiasabb hangulatban telt, mint szokott. Már előbb odaérkeztünk, hogy bőven legyen idő „before” fotó készítésére. 😉
8:30-kor indult el az első futónk: Szilvi. Az első szakasz Balatonfüred-Balatonudvari volt, emelkedős, fincsi.. Az enyém volt a második szakasz: Balatonudvari – Dörgicse, szintén egy-két emelkedővel, de a frizura még tart, sima ügy volt. Aztán Alex következett a Dörgicse-Zánka közötti szakaszon, amit a szokásos Alex sebességgel teljesített.
Arra idén kivételesen nagyon figyeltem, és a többiek is, hogy mindig együnk és igyunk rendesen a szakaszok között, mindig legyen alapos bemelegítés és hengerezés is. Issszonyú sokat számít. A korábbi UB-imon ezekre egyáltalán nem figyeltem.. hát meg is lett az eredménye. De most okosan csináltuk, és mindig egymásra is figyeltünk: „Alex ettél?” „Alex hengereztél rendesen?” (szerintem az agyára mentem… 😊) Szilvi már rutinos, példamutató fegyelemmel és szorgalommal nyomta a hengerezést, sópótlást meg minden okosságot.
Az északi parti hullámvasutas részt sikeresen túléltük, melyet a találkozás anyukámékkal Keszthelyen koronázott meg: begyűjtöttem a szokásos puszit és a nem tudom hány kiló fincsi kiflicskét, és feltöltődve fordultunk rá a déli partra. Ez két okból jött jól: jött az este és hűvösebb lett, és a déli szakasz sík, amit mindhárman jobban preferálunk.
A keszthelyi váltópontnál találkoztunk végre végre az egyéni futóink közül Zsotyekkel, Józsival, és Petivel. Józsival volt szerencsém együtt futni egy kilométert a Balatonberény felé vezető szakaszon. 😊
A déli parton viszont már kezdünk álmosak lenni, de ennek ellenére nem volt nagy nyüglődés, és Gabi is kitűnően bírta a strapát: mindig készenlétben állt, mindig hozta a takarót, a pulcsit, bármit ami kellett. Nála jobb kísérő nincs.
Alexnak kellett néha elmondani csak, hogy kicsit vegyen vissza a tempóból, de nem hallgatott ránk, de hát ilyen ő, egy versenyló, nem lehet mit tenni. 😊 Szilvi is és én is a sérüléseinkre nagyon odafigyelve, okosan futottunk, hálistennek nem is lett gond, minden simán ment. A lányok a pihenők közben kaptak tőlem egy kis masszázst, ha már futni nem tudok annyit, valami hasznom is legyen, hehe 😊
Egy negatívuma a járványhelyzetben történő megrendezésnek az volt, hogy alig voltak szurkolók, sokkal kevesebb futó volt. Ez persze érhető, de a versenyélményből sokat elvesz. Voltak szakaszok, ahol kilométereken keresztül egyetlen futóval sem találkoztam és volt olyan szakaszom, ahol az egész 10-11 kilométeren kb. 3-4 futóval találkoztam összesen.. Eléggé spooky volt :S Viszont annak azért van egy varázsa, amikor reggel hatkor futsz azt se tudod pontosan hol, és előtted a csodálatos telihold gyönyörű felhőkkel, és futsz, és sehol senki, csak a bicikliút és a Balaton. Az valami csoda 😊
Szilvi az utolsó szakaszán fülig mosollyal ért a célba, aztán már csak Alex következett. Nagy izgalommal vártuk Füreden, ahol az utolsó száz méteren, az Annagora köves emelkedőjén felkapaszkodott, és hárman kéz a kézben befutottunk az „after” fotóra.
A futást sokkal jobban bírtam, mint az ötfős teljesítésekkor, jobb tempókkal tudtam menni de az ötödik szakaszon most is nagyon elfáradtam, illetve akkor már éreztem, hogy a derekammal kezd gond lenni.. Most emiatt tartok egy kis pihit, újra gyógytornász, stb. Nagyon remélem, hogy nem lesz tartós a szünet, és rövidesen újra a pályán leszek 😊
Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmunk együtt futni a lányokkal, ha nem is UB-n de valami egyéb versenyen. Óriási élmény volt, ügyesek voltunk Csibék ❤ 😊
Németh Szilvi: Az első Gizionos UB-m mint Gizicsibe
Ez volt az 5. UB részvételem és az első, amikor teljesen Gizion vagyok 🙂 volt mindenféle felállás 11, 6, 5 és 4 fős csapatokban munkatársak, barátokkal.
Nagyon örültem, amikor Csilla írt, hogy legyek a csapattársuk és rögtön igent mondtam és ez volt életem egyik legjobb döntése.
Vártam és tudtam, hogy a 3 fős csapat nagy munka lesz, ment a felkészülés és akkor beütött a krach – nem volt annyira váratlan, mert már a maraton után is éreztem, hogy valami nem oké a térdemmel – elmentem orvoshoz, a vélemény lesújtó Baker ciszta, felszívódó keresztszalag és meniscus szakadás és január 23.-án műtét. L Gabi már novemberben elzavart Rajnai Katához a Gyógytornászdába – ezt köszönöm újra – és elkezdtünk dolgozni az izomzatomon, a tengelyemen és azon, hogy újra járni tudjak és a műtétig minimum 80%os legyenek a lábaim ez sikerült is. Mivel nagyon akartam futni, megígértem mindenkinek – Gabi, Kata, doki -, hogy mindig azt csinálom, amit mondanak, khmmm az egész felkészülésben ez volt a legnagyobb feladat. J Csináltam amit kellett, hogy újra futhassak, bármit mondtak megcsináltam, nem volt ellenkezés, kérdés csak és kizárólag fegyelmezett munka és egy nagy megkönnyebbülés, amikor az időpontot áttették októberre – ne utáljatok nagyon, nekem ez a biztos indulást garantálta – J
Volt előtte Suhanj6, okosan és Gabi felügyelettel futás-gyaloglás vegyesen, de 90%-ban futás, 40km-nél kiszálltam és boldog voltam, hogy 4 és fél óra alatt ez sikerült J, igaz itt már éreztem, hogy a bal térdem sem tökéletes…utána egy Velencei tókör ez is ment, minden gond nélkül. Aztán 3 héttel az UB előtt megkaptam az MR eredményét, szinte ugyanaz mint a másik és akkor padlót fogtam, Gabi fogta a vödröt és a felmosót összetakarított és újra épített egy beszélgetéssel, mint mindig. Sírtam egy jót, hogy már megint a küzdelmesebb út vár rám…
Na ez volt az én UB előjátékom és innen indult az okos és ésszel történő teljesítés, mindent betartva újra, ahogy azt Gabi és Kata kitalálta, hogy végig tudjak menni fájdalom és egy újabb sérülés nélkül.
Az egész csapatmunka zseniális volt, Csilla a szállást és a pólót szervezte, Alex hozta a nagy autót, én elmentem a rajtcsomagért és az én Gabim eljött kísérni bennünket, neki is ez az 5. UB mint kisérő, tudtam, hogy a legjobb kezekben leszünk és rajta nem fog múlni, hogy körbe érjünk és sikerüljön úgy, ahogy azt mi szeretnénk. 🙂
Gabi elkészítette a szakasz beosztást – na azért itt sokkot kaptam egy picit, de azt mondta sima liba lesz és mivel ezt Ő mondta, természetesen elhittem neki – Kata összetapasztotta a lábaim és akkor a zabszem is megjelent…
Csütörtök reggel még dolgoztam egy picit, elvégeztem az utolsó simításokat, összepakoltam a cuccokat, csináltam kókuszgolyót és elmentünk Csilláért, és utána irány Balatonfüred hogy kezdődjön a móka és kacagás…
Gyors könnyű vacsi Csillával és az Ő zseniális nagynénijével, egy kis körutazás Füreden majd nem sokkal később Alex is megérkezett végre együtt a csapat, egy kis dumcsi és irány az ágy.
Reggel korán kelés, reggeli, kávé, henger és bepakolás a kocsiba, elindultunk a versenyközpontba J elkészült a csapatfotó, találkoztunk Zsófival egy gyors szelfi, egy kis bemelegítés és beálltunk mind a hárman a rajtba, majd 8:30-kor kézen fogva hárman elrajtoltunk J az enyém volt az első szakasz és a nyaktörő mutatvány kijutni az Annagorából… Udvariban Csillu váltott, minden rendben volt a terv szerint futottam.
Váltás után henger-átöltözés-kaja a kocsiban-henger futás előtt – ez volt a terv amit minden futás után és előtt meg kellett csinálnom és ez így is történt mind a 23 órában J, mert stréber vagyok ugye Józsi ♥– de ezt én élvezem.
Kővágóörs volt a következő szakaszom a Varga pincéig, tudtam mi vár rám, mert tavaly is futottam ezt a szakasz, minden emelkedőt addig futni amig megy, utána gyors gyaloglás. Már Udvariban találkoztam egy régi kolléganőmmel, aki a szakasz felénél beért és innen együtt futottunk fel a pincébe a kamionok között és a nagy cefreszagban ez annyira nem volt kellemes, de nagyon figyeltek ránk J Kaptam egy forró levest és jött a nagy négyes henger-öltözés-kaja-henger, itt kibővült egy kis krémezéssel is a móka mert tudtam, hogy miután Alex váltott utána Badacsonytördemictől újra én futok. hehehe futok, vagyis megint ment az emelkedőre gyaloglás és ahol meg tudtam futni ott futás, még mindig nem kedvelem az emelkedőket – Gabi itt jegyezném meg, hogy majd edzeni kell erre is – a tempó a tervezett még mindig, térdem rendben, gyomrom rendben, eszem rendesen, ahogy meg lett beszélve.
Itt jött egy nagyobb pihenőm ezért minden megállásnál hengerezek, sőt Csillu Keszthelyen megmasszírozta a lábaimat is – oh arany keze van J – és a fűben heverészés közben egyszer csak megjelenik Zsotyek akinek jól a nyakába ugrunk – remélem nem kaptál hülyét tőlünk – utána jön Peti is és aztán megjött Józsi, akit ugyancsak jól megölelgettünk J Szereztem neki egy forró levest és elindultam vele és közben megérkezett Csillu is, aki Alexet leváltotta és elindultak Józsival JKeszthelyen találkoztunk még Csillu anyukájával is aki ipari mennyiségű kifliket készített nekünk; ez aztán az all inclusive ellátás J Aztán gyorsan be a kocsiba és mentünk Berénybe ez lesz a legrövidebb szakaszom, de már sajnos fejlámpás, na nem baj, gyakoroltam ezt is. Jön Csillu, irány Máriafürdő és jöhet a fókusz ezerrel, mert jön a Szilvi-Alex-Szilvi-Alex futás J na és ez a szakasz kifogott rajtam, nem is a szakasszal volt ba,j a gyomrommal, nem tudtam hol fog távozni az eddigi kaja, folyamatosan émelyegtem, hányingerem volt és forgott a gyomrom, hát nem a legjobb állapotban és kedvben érkeztem meg 😦
Csillu azt találta ki, majd ő lefutja a következő szakaszt vagy elém jön a váltópontra vagy bármi csak szóljak J mondtam neki, hogy adjanak egy kis időt összerakom magam, elmegyek a ToiToi-ba és minden rendben lesz – mindig Hanka egyik írása jut eszembe a merev lábbal ToiToi-ba menni és ezen mindig röhögök – szóval kezdtem jobban lenni és jött a leghosszabb szakaszom Fonyód – Balatonlelle kelet, az elején még ment a háború és azt néztem melyik a legalkalmasabb bokor az úton aztán ettem egy kis kenyeret és sós paradicsomot a frissítő pontnál és utána kezdett helyreállni a béke.
A váltópontnál Csillu felkiáltott, hogy Szilvi mosolyog, mosolyogva fut be 🙂
Csillu megkezelte a lábam amíg Alexet vártuk, most már minden futás után krémezés ment, a tempó is a tervezett, lassultam, de tudtam hogy ez lesz, viszont Alex még mindig olyan tempókat futott, hogy csak ámultam – még nem jöttem rá miből van összerakva
Itt megint egy kis pihenőm jött, hogy a terv szerint a Szivi-Alex-Szilvi-Alex-Szilvi sorozat jöjjön, aztán ez a terv egy picit módosult mert Csilluval elcseréltük az utolsó szakaszainkat, hogy egy picivel többet pihenhessek. Éreztem, hogy ez most nagyon kell és jó is éreztem, mert a Siófok-Sóstó – Akarattya szakaszon az emelkedők kifektettek, de szó szerint beestem a kocsiba és kértem 20 perc alvást és félájultan elaludtam. Káptalanfüreden már teljes „pompámba” vártam Csillut és mintha nem lennék már talpon 20+ órája újra rátaláltam a tempóra és örömfutással megcsináltam az utolsó szakaszom, Alex leváltott és gyorsan elindultunk az Annagórába, hogy együtt tegyük meg azt a 30 métert a célkapuig.
Nekem tetszett ez a szétszedett verseny, jó volt a Gizionokkal találkozni a pályán és a pálya szélén. Jó ebbe a csapatba tartozni 🙂 Köszönöm Gabi, hogy felkészítettél erre és töretlenül bízol bennem.
Ez volt életem legjobb versenye, mert egy olyan csapat tagja lehettem, akik figyeltek és támogatták egymást, ez egy csodálatos élmény volt és igen Gabi igazad van, ez kémia volt 🙂
Köszönöm Csibék, hogy ezt veletek élhettem meg, ez örök élmény marad mindig széles mosollyal az arcomon.
Veletek bárhol, bármit, bármikor ❤
UB – Neubrandt József beszámoló
100%
Most, hogy leültem megírni a beszámolót el kell döntenem, hogy kinek is írjam. Ezen már sokat gondolkoztam, mert ugye a Gizion csapat csak egy halmaz, sőt a futók is csak egy halmaza azoknak, akik ezt el fogják olvasni. És még kevesebben vannak, akik tudják miről is szól az ultrafutás. A kívülállóknak furcsa lesz, előre is elnézést érte. 🙂 Egy biztos, a valóságot fogom írni, úgy, ahogy én átéltem ezt a 30 óra 17 percet.
2017-ben találkoztam először testközelben az Ultrabalatonnal. (Google, ha nem tudod mi ez). Akkor ott álltam a célban, és néztem a beérkező emberek arcát. Volt néhány hozzám hasonló korú (55 éves voltam akkoriban) pasi, akik arcán a fáradtság mellett ott volt az öröm és a büszkeség is. Azt hiszem eldöntöttem akkor, hogy én ezt akarom.
2018 áprilisától dolgozunk Gabival együtt. A mi együttműködésünk egyszerű. Ő mond vagy ír valamit, én meg megcsinálom.
- április 24. Beszélgetés Messengeren Gabival (l. “tudományos versenytervezés”):
– ja, akartam kérdezni, hogy ha végignyomjuk a felkészülést, és nem jön közbe valami, akkor van -e 80% esélyem legalább az UB-t lefutni?
– 100%
– olyan nincs. De köszönöm a bizalmat.
– oké, akkor 99%
– 🙂
– csak ne kaszinózz közben, tudod:-)
– de…de…hányni szabad?
– azt igen! Többször is!
Persze egy edző nem mondhat mást. De azért a 99%-ot könnyebb elhinni, mint a százat. (L. még Yiannis Kuoros: “You can never be ready for an ultra.” Google, ha nem tudod ki ő.)
A rajt előtti éjjel kaptam egy üzenetet, Korányi Balázstól (Google, ha nem tudod ki ő):
“Nagyon drukkolok Józsi! Egyszer rábukkantam egy svéd futó, Rune Larsson ultrafutó tanácsaira és volt egy, ami nagyon megmaradt: Jöhet bármilyen holtpont, el kell hinned, hogy ez átmeneti. Minden gödörből van kiút. Csak legyél türelmes és haladj előre. Jó lesz! Fájni fog, de megéri.”
Reggel a rajtban. Csathó Timi és Cserta Balázs jött volna kísérni Berlinbe, de mivel az elmaradt, gondoltam ne ússzák már meg ezt az egészet, jöjjenek csak az UB-ra velem. Futottunk már együtt többször, tudtam, hogy jó kezekben leszek.
Gabi így indított útnak minket: ”A két mosolygós gyilkos közrefogta áldozatát:-) Tartalmas 223 kilit mindannyiótoknak, kinek így kinek úgy:-)))”
Itt még egyikünk sem tudta mi vár ránk. Kezdődhetett a Nagy Kaland.
Az első kilométerek a szokásosan teltek, megtalálni azt a kényelmes pulzust, ami megfelelő lesz hosszabb távon is. 132 alatt akartam maradni, (ez olyan 5:50-6:00 tempó) de utólag azt gondolom lehettem volna bátrabb, és mehettem volna LASSABBAN. (Kicsit elfutottam én ezt a versenyt. Nem nagyon, de egy picit. )
Szépen elkezdtek fogyni a kilométerek. Az elején azt a ritmust tartottuk, hogy kb. félóránként frissítettünk, kaptam izót, meg zselét, meg mindent, amit kértem. Timiék még egy tálcát is hoztak, és arról kínálták a cuccot. Eredetileg azt találtam ki, hogy elharmadolom a szükséges 60g szénhidrátot, és zseléből, izóból (energia italpor) és szilárd ételből rakjuk össze. A szilárd: rizs, tészta, vajas kenyér, paradicsom, kompót, sós-sajtos sütemény, meg minden egyéb, amit a hivatalos frissítőasztalon megtalálok. A vége az lett, hogy onnan csak barackkompótot ettem, meg egy kis vörös áfonyát. A kompót nagyon jó volt, puha és édes, nem kellett sokat rágni. Az izó meg a High5 Zero adta a folyadékbevitel alapját, egy kis vízzel kiegészítve. A Zero nagyon jó cucc, végtelen sokat meg lehet inni belőle, energia nincs benne, de a benne van a fél periódusos rendszer (magnézium, nátrium, kálium, kis vitamin stb.) amire szükség van. Teletek szépen a kilométerek. Valahol a Római úton, az egyik pont után Zsófi ugrott ki egy autóból. És ahol Zsófi van, ott fotó is van.
Az északi parton csak egy idegölő szakasz van, amikor a hosszú egyenest kell megfutni Szigliget után. Egyszerűen nincs vége, az a 4 km elveszik a távolban. De eltelt ez is, mint az előtte lévő hetven kilométer. Nem nagyon foglalkoztam semmivel, nézelődtem, meg figyeltem befelé, hogy minden rendben megy-e. Kb. 75 km-nél kezdődtek a bajok. Ahogy megittam a 3 dl izót azonnal tudtam, hogy ez visszajön. Megtanultam, hogy nem érdemes ezzel erőlködni, fél perc alatt túl van az ember rajta. A gyomor szinte üres, nem nagy dolog ez ilyenkor. Viszont változtatni kell, a 3 dl folyadékot egyszerűbb pótolni, átálltunk szénsavas vízre, meg kólára, a szénhidrát nehezebb, próbáltam több szilárdat enni.
Így értem be Keszthelyre ahol a Gizicsibék 2/3-a ugrott a nyakamba. Alex épp futott, így vele nem találkoztam, de Szilvia rögtön odavitt a leveseshez, és intézett nekem egy kis levest. A sorban álló fiúk, amikor látták, hogy egyéni vagyok azonnal előre engedtek. (Tök menő egyéninek lenni, csak fárasztó.) A levest már séta közbe ettem meg, és Szilvi egy újabb öleléssel utamra engedett. De szinte azonnal jött Csillu, aki kocogott velem egy darabon. Ekkor már (90 km-nél jártunk) olyan 7 percesben közlekedtem, de nem volt semmi gondom. Valahol ezen a részen jött először Athosz, akivel a későbbiekben többször is összefutottam. Egy „hajrá Józsi bácsit” mindig kaptam tőle. Utolsó találkozásunkkor, olyan 210 km környékén, még Gabi üzenetét is átadta, hogy: szép volt a bemelegítés, most már akár futhatnék is. Athosz egy kedves ember. 🙂
Haladtam. Meglepetésemre Poór Petit értem utol, valahol 20-25km-nél láttuk egymást utoljára, eleinte gyorsabban haladt nálam, de görcsölt a lába. Mondtam, hogy nálunk minden is van, kenőcs, henger, beszéljen Balázsékkal. Így is volt, hengerezett, és egy darabig haladgattunk egymást kerülgetve, de elmaradt, mint később megtudtam ki is szállt.
Nála most az UB nyert.
Muszáj szót ejteni a déli partról. Ide sötétben ér az ember, és a végtelen hosszú, unalmas egyenes utcák nagyon fárasztóak. Lehet mantrázni “trappolva” az “I can do hard things” szerű dolgokat. Furcsa dolog ez, mert nem sok inger éri az embert, üres, sötét utcák, a versenynek ebben a szakaszában már a nagyon széthúzódott mezőny miatt futókkal sem nagyon lehet találkozni, és mégis… valahogy megy ez az egész. Folyik. Történik. Egy picivel mindig előrébb. Jön egy ellenőrzőpont, felpattannak, segíteni szeretnének, de nincs mit. Azt a kis kompótot egyedül is elveszed, egy kis vizet töltesz a kulacsba, “sziasztok!” és mész tovább. Visszaáll a csönd, és a nyugalom. Volt néhány futó, szerencsére nem éjjel, akiket zenével kísértek. A biciklis embernél szólt valami zene. Azt hiszem, megbolondulnék.
Ez egy magányos műfaj.
Valamikor a déli part közepén talán, Zsotyeket is elhagytam. Már egy ideje csak gyalogolt, ami nem állt messze persze az én kocogó tempómtól, de többet állt, mint én. Nem volt jól. Féltettem is, de kemény, szépen összeszedte magát. Volt szakasz, ahol együtt mentünk egy darabig, és együtt sajnáltuk magunkat, amikor megfogalmazta az UB lényegét, “Józsi, ez egy kurva nagy tó”. Hát bizony ez az.
Éjfél körül vettem észre, hogy furcsa színűt pisilek. Miközben haladtunk tovább, Timi felhívta Gabit, aki vélhetően a monitor előtt töltötte az éjszakát, és megbeszélte vele a dolgot. Van ilyen, a rázkódástól kisebesedik a hólyag, és ez magyarázza. Ettől még futhattam tovább.
Tettünk egy gyenge kísérletet újra az izóval, sőt még tejjel is, de mindkettő a fűben végezte fél perc után. A tej sorsát előre sejtettük, de kívántam, gondoltam próbáljuk ki. Maradt a víz, meg néha a kóla, és persze a Zero. Haladtunk, hajnali 3-ra értük el a Suhanjos pontot Zamárdiban, ahol Szandi várt minket. Tímea előre kiokosította, hogy nem ülhetek le, nem állhatok meg, így szokás szerint menet közben etettek. Bár Tímea és Balázs igyekezett azért feldobni a dolgot alkalmanként. Fine dining Ub módra. (zero, zselé ezt az ember elrakja), egy falat a banánból, esetleg a halas, tojásos szendvicsből, szőlő, só tabletta, gumicukor, szárított gyümölcs (ez a kísérőknek nem tetszett annyira, ezért nekem adták. Bezzeg az 5 Túró Rudit megették…)
Teltek a kilométerek, haladtunk. Fél 6 felé találkoztam Nicollal, Zsotyeket kísérte, és megjegyezte, ha már a lányom orvos, csak rá kellene kérdezni erre a vizelet dologra. Fel is ébresztetem szegényt. Ő értette, hogy nekem fontos ez a dolog, ezért azt tanácsolta nézzük meg a színét, ha rózsaszín, mehetek tovább, ha barna vége a dolognak. Gondoltam több szem többet lát, és hívtam Balázst, hogy jöjjön, mert az ember, 23 óra futás után, már nem biztos, hogy objektív. (“This is a beginning of a beautiful friendship.”) Megcéloztam egy fehér falevelet, és örömmel láttuk mindketten, hogy rózsaszín. Mehettem tovább, immár orvosi engedéllyel. Azt hiszem, valahol ott kezdett világosodni. Aligától ismerem az utat, sokat futok arrafelé. Kenesén mégis eltévedtem. Az aszfaltra az UB színével megegyező színű egyéb nyilak is fel voltak festve, és csináltam egy kb. 4-500 méteres felesleges kitérőt. Mindezt kb. 190 km futás után. Számomra is csoda, hogy ettől nem borultam ki. Fejben annyira egyben voltam, hogy simán mentem tovább. Almádi, Alsóőrs, Csopak. Borzasztóan lassan teltek a kilométerek, de fogyott a táv. Meleg volt, de (ezért kell a szakértő segítség) azonnal kaptam jeget sapkába, karszárba.
Nagy élmény Csopak után felfutni az utolsó dombra, és meglátni a Balatonfüred táblát! Ahogy leértem a domb aljára, Ármin mosolygott rám, és örült nekem. Jött is vagy 500 métert velem. A kép is bizonyítja, hogy terepfutó, az aszfalton szédül. (Azt szokták mondani, hogy terepen nincs két egyforma lépés. Állítom, hogy a Balaton körüli aszfaltokon sem sok van. Mi valahogy nem szeretjük a sima utakat.)
Ármin visszafordult, ott maradtam egyedül az utolsó pár kilométerre. Próbáltam élvezni, néhány sétáló – gondolom a csapatversenyre jöttek- kiabált egy “hajrá”-t és biztattak. Jól jött ez a végére, bár fejben végig nagyon erős voltam. Alig sétáltam bele, tudtam miért vagyok ott, és tettem a dolgom. Az UB előtt egy hónappal még voltak kétségeim. Azután elkezdtem nem a 220 km-rel foglalkozni, hanem várni a kalandot. Az ismeretlent, a kihívást. Tudtam, hogy amit lehet, megoldok, amiben lehet segíteni, Timi és Balázs segíteni fog. A holtpont, meg ha lesz, elmúlik. De nem volt holtpont. Nyűgösség, meg a szokásos dolgok voltak, de gödör, amiből ki kell mászni, olyan nem.
Azután az ember felkocog a célba és hirtelen vége lesz. Fényképeznek, szalagot, pólót, érmet adnak, és… le lehet ülni. Sőt feküdni is, mert a kísérőid hozzák a takarót, és leterítik a hűvösben. És nézed a beérkezőket, Papp Jánost, aki negyedszer ért be, mert megfogadta, hogy minden unokája örömére fut egy UB-t, és megszületett a negyedik. Zsotyeket, aki idén is végigküzdötte a fájdalmai ellenére a második 110 km-t. Zsuzsit, akinek többször kellett kimásznia a gödörből, és mindenki mást, aki végigcsinálta ezt a több mint 30 órát. Nem hősök ők, csak olyanok, mint én, akinek van egy célja, és el szeretné azt érni. Innen is gratulálok mindenkinek, aki odaállt a rajtvonalhoz, és megpróbálta. Bogár Jani, az ultrafutó legenda (Google, ha nem tudod ki ő) 185 k környékén, az aszfalton nyújtott mikor elmentem mellette. Úgy nézett ki kiszáll. De feltámadt és beért szintidőn belül. Ez erről szól.
Azt hiszem Gabi velem csodát tett. Bár a felkészülés nagyon hosszú volt, mert az idén először Sárvárra készültünk (12 órás), majd Berlinre (160 km), de mivel ezek elmaradtak jött az UB. De nem futottunk olyan eszement sokat. A havi 30-35 óra, a heti 70-80 km egy UB felkészüléshez egyáltalán nem sok. És működött. A tavalyi berlini 160 k-s időmön 2 órát javítottam, és futottam 182 k-t 24 óra alatt. Mindezt 58 évesen, bő 3 év futás és 2 és fél év együtt dolgozás után. (Remélem Gabi nem hoztam rád szégyent. 🙂 )
Mit mondhatnék erre mást, mint azt, hogy KÖSZÖNÖM.
A másik nagy KÖSZÖNÖM Timit és Balázst illeti. Pontosan azt hozták, amit vártam tőlük: nekem csak futnom kelljen. A többit elintézték. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna. Amikor érezték, hogy kevesebbet iszom, többet adtak, az autóval valahogy mindig úgy álltak meg, hogy véletlenül sem tudtam, még csak neki sem támaszkodni, nemhogy picit ráülni a csomagtartó szélére. Gabi kiokosította őket, hogy nincs ücsörgés. És nem is volt. Nem is hiányzott.
De szerencsére ők is jól szórakoztak. Jöjjön néhány kis színes tőlük:
“Beszélgetés” valahol Siófokon hajnalban, sehol egy lélek:
– …
– …
– Szerinted erre megy az UB?
– …
– …
(nem arra ment…)
Szintén éjjel, amikor a szembejövő futók fejlámpája úgy vakít, hogy fogalmad sincs, mikor jön az embered:
– Ott jön a Józsi!
– Szerinted ez a női Józsi vagy a férfi Józsi?
(Próbáltunk a mozgásodról beazonosítani, így szűkítettük a potenciális Józsik körét egy gyorsJózsira, egy nőiJózsira és Józsira. A gyors Józsi egy hozzád hasonló, de gyorsabb mozgású fickó volt, a női Józsi viszont mozgásában és a tempóban is nagyon hasonlított rád, ugyanúgy fehér szára volt, ráadásul sokáig előtted futott, nem egyszer ugrottunk elé majdnem a frissítéssel…)
Frissítési alapelvek kezdőknek:
– Akkor most majd tegyünk ki neki vajas kenyeret, banánt és aszalt gyümölcsös golyókat.
– A gyümölcsös golyó az melyik? Ja, az nekünk nem ízlett annyira, abból tegyél ki neki nyugodtan többet! (Természetesen csakis a te érdekeid szem előtt tartva végigkóstoltuk a frissítésre előkészített falatokat…)
Frissítés megint, éjjel:
– Álljunk ide a lámpa alá, itt jobban tudunk etetni!
Frissítés 200 km után:
– Most már próbáljuk meg ezekkel a szarokkal életben tartani! (vö. gumicukor)
#Gizionpower
Azért egy csapatnak ereje van. Amikor eléd ugrik valaki, és megölel, amikor egyszer csak megjelenik valaki, és fut veled, amikor tudod, hogy figyelnek rád, amikor mindig kapsz egy-egy jó szót valakitől út közben, amikor tudod, hogy a távolból is sokan szurkolnak neked… akkor azért egy kicsit könnyebb. KÖSZÖNÖM mindenkinek.
Tímeától kértem, hogy jegyzeteljen néha, mert utólag lehet belőle tanulni. Ebben a táblázatban az Ő jegyzeteit találjátok.
|
Mikor |
Hol | Mit | |
| 7:52 | Huszár Vendéglő | izo, zero, 1 sajtos rúd | |
| 8:33 | 14,5 km | izo, zero, 1 sajtos rúd | |
| 9:24 | Dörgicse előtt | izo, zero, zselé, 1/3 banán | |
| 10:00 | 29,08 km | zero, zselé, 1 rizsgolyó, 1 sajtos rúd | |
| 10:45 | Köveskál előtt | izo, sótabletta, magok | |
| 11:04 | Kővágóörs előtt | zero, zselé, BCAA, 1 szelet vajaskenyér, paradicsom, víz | |
| 11:53 | Salföld előtt | izo, zero, zselé, 2 sajtos rúd, víz | |
| 12:43 | Varga Pince | izo, zero, sótabletta, sajtos, paradicsomos tészta, víz | |
| 13:35 | Badacsony után | izo, zero, BCAA, víz | |
| 14:00 | Badacsonytördemic előtt | izo, víz | |
| 14:30 | Szigliget lefelé | zero, zselé, sótabletta, víz | |
| 15:05 | Szigliget után MOL kút | izo, víz | |
| 15:40 | izo, BCAA, rizsgolyó, víz | itt hánytál először az izótól | |
| 16:05 | Balatongyörök pihenő, 78,3 | vajas kenyér, paradicsom, kóla | |
| 16:33 | Gyenesdiás | zselé, sótabletta, fél banán, víz | |
| 17:05 | Keszthely előtt | zero, zselé, rizsgolyó, víz | |
| 17:20 | Keszthely pont | leves | |
| 18:07 | Fenékpuszta után | izo, zero, BCAA, víz | |
| 19:00 | izo, sótabletta, szőlő, gumibéka, víz | ez előtti ponton barackbefőtt | |
| 19:45 | Bmáriafürdő, Dózsa Gy | zero, zselé, 1 szem szőlő, 4 ropi, víz | |
| 20:36 | Bmária után | zero, zselé, halas szendvics, jegeskávé | |
| 21:25 | Fonyód előtt | zero, BCAA, 2 falat halas szendvics, maradék jegeskávé | |
| 22:30 | zero, zselé, sótabletta, fél málnás tejberizs, 1 pohár kóla | ||
| 23:14 | zero, izo, fél banán, rizsgolyó, kóla, víz | itt hánytál másodszor az izótól | |
| 0:02 | sótabletta, fél vajas kenyér, víz | itt mondtad először, h véres a vizelet | |
| 0:55 | zero, zselé, fél banán, víz | ||
| 1:30 | kb 147 km | zero, zselé, sós kenyér, tej | itt hánytál a tejtől |
| 2:23 | sótabletta, fél banán, víz | ||
| 3:00 | Zamárdi | zero, zselé, sós vajas kenyér, egy falat banán, egy kis barackbefőtt, paradicsom, víz | |
| 3:50 | 160 km | zero, zselé, BCAA, vajas kenyér falatok, paradicsom | |
| 4:35 | zero, sótabletta, fél banán, víz | ||
| 5:30 | zero, fél banán, víz | ||
| 6:20 | ott a meredek feljárónál | zero, zselé, banán, víz | |
| 6:44 | a magasaparton a focipályánál | zero, BCCA, citromos sör | |
| 7:07 | az utcátoknál | zero, sózott rizsgolyó, 1 korty almalé | |
| 7:30 | 183 környéke | zero, zselé | |
| 7:50 | Földvár előtt | zero, zselé, 1 falat vajas kenyér | |
| 8:29 | Kenese | zero, pár kanál csirkeleves | |
| 8:43 | maradék leves | ||
| 9:10 | erdő után, Fűzfő táblánál | zero, zselé, víz | Syncumar |
| 9:45 | zero, zselé, egy korty sör, 1 falat tonhalas szendvics | ||
| 10:15 | Almádi pont | zero | |
| 10:37 | Káptalanfüred előtt | zero, zselé, banán, víz | |
| 11:08 | zero, zselé, sótabletta, víz | ||
| 11:46 | 212 környéke | zero, víz | jég |
| 12:15 | zero, víz | jég | |
| 12:45 | zero, víz | ||
UB – Földi Zsuzsa beszámoló
Előzmények:
Az, hogy én 222 km-t fussak idén egyben, elég hirtelen ötlet volt, tavaly október óta a Berliner Mauerweglauf 100 mérföldes távjára készültem, amikor beütött a Covid: a márciusi FélBSzM még lement, aztán ugrott Sárvár, ugrott az UTH 30-as távja, és júniusban ugrott a berlini verseny is.
Amikor kiderült, hogy nincs Berlin, viszont már sok hónapnyi meló bele van téve, kis gondolkodás után rábólintottam Gabi javaslatára, hogy akkor legyen egy ideális(abb) időjárási körülmények közötti UB, 60 km-rel több, 6 héttel később, mint ha Berlinben futnék 162 km-t.
A felkészülés ment klasszul, nyáron durva melegben, délben, éjjel, mikor hogy volt időm a gyerekek és munka mellett. Edzőtábor júliusban Vászolyon volt idén, itt amikor csak volt lehetőség, az UB itteni szakaszait futottam (Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse-Akali 😉 ), a tábor végére a Vászoly előtti kaptató minden méterét ismertem, pontosan tudtam, honnan hány lépés még a vége, hogy Dörgicsén nem működik egyetlen közkút sem, viszont Pécselyen hol az első kút, ahol ha esetleg meleg lenne a verseny napján, tudok fürdeni is akár.
Július közepétől minden futásom az UB-ről szólt. Zabszem volt a hátsómban, hiszen eddig max 12 óra és max 110 km volt, amit futottam, elláttam nagyjából 150-ig, de hogy utána mi lehet… De igyekeztem csak arra fókuszálni, hogy megcsinálom – ha 162 menne augusztusban, menni fog a 220+ is októberben. Volt pár nagyon szar edzésem, nagyon szenvedős, nagyon kínlódós, néha sírós – szinte örültem, hogy nem jó, ebből fogom megcsinálni az UB-t, ha majd 150-nél 180-nál, 200-nál szar lesz.
Már mikor eldőlt, hogy akkor UB-t futok októberben, a kísérők is meglettek gyorsan, két sofőr (Gábor és egy barátunk, Dokibácsi), és egy bringás, Erős Gábor, aki szintén gizion.
Szeptember, gyerekeknek suli nekem újra napi 3 óra autózás, még kevesebb szabadidő, még bonyolultabb logisztika, de valahogy mindig sikerült megoldani, hogy minden beleférjen a napba.
3 héttel a verseny előtt volt kis ijedtség, farizomban fájdalom, kiderült hogy mély hátizom probléma – kicsit lazábban vettem az utóbbi fél évben a hátam erősítését, plusz újra napi sok óra ülés a kocsiban, és máris itt az eredménye… Pihenés, nyújtás, masszőr, erősítés, és szerencsére össze tudtam rakni magam teljesen jól a verseny hetére J
A rajt előtt egy bő hónappal már nagyon készültem fejben, néztem az útvonalat, térképet, elképzeltem magam az út különböző pontjain, de sokáig nem láttam magam a célban, nem láttam, hogy a kezemben a szalag. Ez kicsit zavart, de nem hagytam, hogy feladás, vagy bármi gond képe jöjjön a fejembe, elhessegettem. Aztán egyszer csak egy nagyon jól eső, esti futás alatt hirtelen olyan evidens lett, hogy én ezt meg fogom csinálni, és hazahozom a szalagot. Nagyon-nagyon megnyugtató volt, innentől kezdve alig vártam, hogy végre ott legyek a rajtban, és futhassak egy hosszút.
A verseny előtti 4 hét teljes diliház volt, hétvégente kutyakiállítások, utolsó hétre extra győri út még kedden. Itt is ezer köszönet Szandinak, hogy vállalta a (remélhetőleg) 2 hónap múlva anyai örömök elé néző kutyám istápolását, randira fuvarozását ❤
A verseny:
Két nappal a rajt előtt megtudtuk, hogy az útvonalat módosították, nincs PécselyVászolyDörgicse, helyette van Udvari, és Akaliból Dörgicse, majd vissza. Annyit engedtem csak magamnak bosszankodni rajta, hogy ahh, pedig hogy begyakoroltam azt a kört, de mindegy, Akaliból úgysem mentem még visszafelé, itt a lehetőség.
Rajt pénteken, mi csütörtökön mentünk Füredre, rögtön a rajtközpontba, ahol átvettem az igényelt jeladót (köszi Maraboo.hu a lehetőséget), addig a fiúk felrakták a bringára a kosarat és a lámpát.
Este megérkezett Erős Gábor is vonattal, a srácok pizzáztak és söröztek, én előtte megettem a rizstésztám sajttal, így csak egy sört ittam, amíg ők ettek. Verseny előtti töltés.
A szálláson gyorsan megmutogattam a frissítős és gyógyszeres dobozt, a frissítési tervet Gábor kinyomtatva hozta. Elég egyszerű volt a terv – óránként 5-6 dl folyadék, minimum 40, max 60 gramm ch, 4 óra felett 2 óránként bcaa, 4 óránként plusz egy sótabi. Csak folyékony frissítőt terveztem (az i:am italporára alapoztam mindent) használni, ez egyértelműen bevált minden hosszú edzésen, a tavalyi Füredi 12 órán is ez hozott vissza a nonstop budijáratból, jó eséllyel most is működni fog. ha nem, B-tervnek ott a banán és nutella, sótabi – vízzel (spoiler: nem kellett B-terv 😀 )
Egészen jó időben tudtunk ágyba kerülni, tökéletesen jól aludtam, ébresztőre keltem, tulajdonképpen teljesen kipihenten. A szálláson kaptunk 5-kor kávét, reggelit (én sajátot megint csak), 6 után kicsivel már indultunk a rajtba.
Kicsit bóklásztam, wc, első másfél órányi frissítés a bringára, pár fotó indulás előtt, és beálltam a rajtba, hátra direkt. Nem leszek gyors, pulzus elég alacsonyra van szabva, meg aztán minek rohanni, hosszú lesz ez a kör J.
7:05, a rajtközpontból kifelé bokatörő köves részen le (itt bele se gondoltam, hogy ugyanitt fogunk majd visszajönni 😀 ), aztán nem is néztem, hogy merre, beszélgettem Ferge Pistivel (ő a két zászlós srác, 6 éve 4 fós csapatban futottunk UB-t együtt), figyeltem a pulzust, és nagyon élveztem az egészet. Udvariból fel kellett menni párszáz métert a váltó-és csippantó pontig – na, itt futottam a táborban, de jó. Gyors pisi, ha már van itt wc, akkor nem bokrozok, bár bírnám még, de komfortosabb lesz.
Futottunk, haladtunk, pulzust figyeltem, 20 percenként ittam, néha beszéltünk Gáborral pár szót, semmi extra nem történt. 6 percen túli volt a tempó, de nagyon nem érdekelt, ha a pulzus jó, minden jó.
Zánka, Káli-medence ❤ , valahol itt első maraton 4:45 körül (nem túl combos, de belefér, jó lesz ez így), Badacsönyörs Varga – itt nem mentem le a pincébe, már kinn is elég erős alkoholszag volt, nem vágytam rá. Fel a Római útra, tempós gyaloglás és futás váltakozva, ahogy a pulzus engedte.
Badacsonytördemicen a bazaltköves út, innen indultam 2014. március közepén életem elsző 30 km-ét lefutni, tökegyedül, a kocsi akkor Tetepusztánál várt, és emlékszem, zárva volt a 300 éves Vámház kocsma, pedig mennyire számítottam ott egy korsó sörre…
Aztán Szigliget, egészen felmentünk a vár aljába, és tök büszke voltam magamra, hogy felismertem ellenkező irányból is, hogy a BSZM második napja itt fejeződik be 😀
Azt beszéltük meg a fiúkkal, hogy Györöknél feltankoljuk a bringa kosarát, és Gábor elmegy Dokival Berénybe enni anyuhoz, aztán kihozzák nekem a zeller nélküli húslevest, megeszem, közben a két Gábor cserél: Erős Gábor megy enni, TG pedig onnantól kísér bringával.
Valahol Györök környékén kapok egy tape-et a bal lapockámra, szegény TG-t megőrjítem: „szárítsd meg úgy a bőröm, hogy közben megyek, majd ha ragasztod, megállok :D. Itt is bocs, csak az edzői utasítást követtem 😉
Vonyarc – itt vasúti átjáró, piros. 3 perc bambulás, futó srácok panaszkodnak, hogy elszállt a pulzusok, szar a tempó, magas pulzus, hú de gáz ez így. Megjegyeztem, hogy én is lassú vagyok, de legalább a pulzusom és a kedvem jó 😀
Sorompó nyit, indulok, szépen óvatosan (állás közben nyújtottam is kicsit, hátha nem áll be nagyon a lábam, itt 81 km körül voltunk), de eléggé húzódott a bal lábam hajlítója a comb belsőnél. Nem baj, bemelegszik, jó lesz ez. Éreztem folyamatosan, nem fájt, csak olyan nyomás volt benne. Pár km múlva egy nagyon éles nyilallás oda, ahol eddig a tompa érzés volt, de pár lépés, elmúlt, néha beleszúrt, picit fájt, majd elmúlt, de maradt ott egy fura érzés folyamatosan, aztán ahogy nem is foglalkoztam vele, nem is éreztem.
Keszthelytől ismerős útvonal, kedvencem, innen Berény 12, közte lesz a Zala, az 6 km J. Nyáron, ha Berényben vagyok, és nincs 40 fok, erre futok mindig, most is nagyon otthon érzem magam.
Tetepusztánál (7 km innen Berény) rám köszönt egy lány, visszaköszöntem, de az arcát nem néztem, utólag kiderült, hogy Dia volt, aki szintén snacizik, és egy évvel ezelőtt az első 12 óráján 104+ km-t futott Füreden, direkt nekem köszönni és drukkolni jött ki ❤
Zala után a berényi leágazó előtt a fa fedett pados pihenő – 5 km innen Berény és a leves és Gábor, aztán a berényi út mentén az étterem, akkor már csak 3, a vízmű – kettő. Vasúti átjáró – 800 m
Berény, Tekergő Már hallom, hogy mondja Gábor, hogy jövök J Itt van Anyu, Levi, Adri, kis unokaöcsém Barni, pacsizunk, Gábor adja a levest, én gyalogolok, kanalazom, baromi finom, csak lötyög 😀 (legközelebb kulacsból kérem 😉 ) Nézek az órára: egész jó, 100 km-es 12 óra, 20 órám van 123-ra, meglesz.
Kicsit lassan ér utol Gábor, kellett volna kérnem vizet, mindegy, már az is megvan, gyomrom örül is a hígításnak.
Elkezdenék futni – upsz, ez fáj. Na, majd bemelegszik. Hát, nem nagyon akar, de majd csak jó lesz. Gyaloglás-kocogás, ez a kínlódás megy másfél órán át, aztán már sírok. Attól, hogy fáj, hogy még csak 100 plusz pár km, hogy tehetetlennek érzem magam, miért nem melegszik be. Gábor végül felhívja Tomit (masszőr), távsegítséggel masszázs, tape, közben hívom Gabit, hogy mi a helyzet. „Tegyél meg mindent a beérkezésért.”
Siettetem a fiúkat, haladjunk már, ne álljunk, G ideges, hogy ne sürgessem 😀 Elég viccesek lehettünk kívülről nézve.
Kb. 10 perc ment el evvel az akcióval, lépek: hohó, nem fáj, ez rohadt jó, hajrá, futás, juhéjj. Vigyorgok, futok, minden szuper J Este 9 körül kaptam a tape-et, nagyjából másfél óra futás, és fejbe vág az álmosság. Nekem ugye eddig a legtöbb 12 óra és 110 km volt, nem tudtam, milyen egész nap futás után sötétben is futni – hát most megkaptam 😀 Hatalmas kalapács, futás közben elalszom, és jön a kegyetlen fájdalom. A hajlító, ami szar volt, most megint fáj, és fáj mindenem, a fejem csúcsától a talpamig. Őrület. Egy óra szenvedés, sírás, zokogva gyaloglás, néha belekocogás, mire eszembe jut – koffein, hát az erre való 😀 Hozzanak Dokiék kávét, de gyorsan-gyorsan, addig is Pocket coffee csoki, 3 db, rá 4-5 dl víz, és hopp, már oké is minden, lábak szaladnak, fájás nincs, kedvem szuper, imádok futni.
És aztán megint bumm: egyik lépés még teljes eufória, a következőben elalszom, és megint minden nagyon fáj. Sírva gyaloglás, nyüszítek, de akkor is elhozom azt a szalagot, ha kell, bőgve megyek érte Füredig. Pocket coffee, víz, feltámadás.
És innentől erről szólt a déli part. Sose tudtam, hogy hol vagyok, csak úgy nagyjából – Fenyves tábla, Alsóbélatelep, Boglári színváltós gömb (az nagyon tetszett) – hű, emlékszem, amikor a túloldalról felsejlett, és ’már’ itt vagyunk, de jó!
Hogy pontosan hol ittam a kávékat, gőzöm nincs, de tudom, hogy kivételesen cukorral kértem, és figyeltem, hogy víz is menjen rá – bejött, semmi has-baj nem is lett.
Az éjszaka nagyjából erről szólt: maradjak ébren, haladjak, örüljek, ha épp tudok futni, mert nem fáj veszettül, ha meg épp nagyon fáj, akkor fog összeszorít, és bárhogyan is, de haladni előre.
Jött Eta és Ági, jaj, nagyon jól esett, hogy ott vannak, eljöttek éjfélkor Tatabányáról szurkolni, hajrázni, beszéltünk pár szót menet közben, nagyon feltöltött.
A déli part egy egybefüggő hosszú falu volt nekem, és bár tudom, hogy nem volt mindenhol pont ugyanolyan, de mégis az maradt meg bennem, hogy 1. jobbról fák/vasút, 2. balról strand/nyaraló/kemping/tábor, és a fejlámpám fénye.
Ami még megmaradt az éjszakából:
-„futok, tudok futni, 7 perces, azta, 7 percesben futok 130 km-nél, hát ez nagyon jó! Úristen, mennyire szeretek futni”
– „soha többet ultra, ha én még egyszer ultrára akarok menni, lőjetek le!”
– „haza akarok menni, de előbb el kell menni a szalagért Füredre, de aztán kurva gyorsan húzzunk haza aludni”
-”Ez mekkora már, egyik percben bőgök, mint egy óvodás, két perc múlva futok,és semmi bajom. Ez nagyon vicces”
-”legszívesebben elfeküdnék itt az árokparton aludni egyet, de most Füredre megyünk, úgyhogy valahogy ébredjek fel. Kávét akarok!”
– „Tudtam hogy fájni fog, de ez embertelen, basszus, így még életemben nem fájt semmi”
– „Ha meglesz az a kurva szalag, magamra varratom a Balcsit, basszus” (spoiler: holnap hívom a tetoválót időpontért)
-„én még életemben nem akartam annyira semmit, mint elhozni azt a szalagot Füredről”
Néha szinte megsajnáltam Gábort, hogy ezt a kínlódást végig kell néznie, de aztán inkább mégsem, ő vállalta, én mondtam hogy bunkó paraszt leszek, és valószínűleg szenvedni is fogok, úgyhogy akkor ennyi, nézze, hallgassa. Csak hagyja, hadd csináljam a dolgom.
Aztán valahogy hajnalodott, és reggel lett, és meglepődtem, hogy a 24 órás távom majdnem 180 km: 178,5.
180 km, még egy bő maraton. Gyalogolva, mert a futás már nagyjából felejtős. Most annyi csak a változatosság, hogy sírok-e, vagy sem. Ez a sírás dolog furcsa volt. Komolyan jól esett sírni, belőlem így jött ki a fáradtság, a fájdalom, így elviseltem. És közben gyalogoltam, ment a matek a fejemben, hogy milyen tempót tartsak, hogy a.) legalább 1 órával a szintidőn belül beérjek, ill b.) szintidőn belül beérjek. A 30 órát már elengedtem, arra akkor lett volna esélyem, ha átlag 8 perces ezrek megvannak. Kettő talán sikerült majdnem a 43-ból.
Az nagyon megnyugtató volt, hogy bár nagyon fájt, de tudtam 9-10 percen belüli tempót tartani, és többször is mondtam, hogy mennyire jó, hogy gyorsan tudok gyalogolni (amikor nem fájt, napközben a tempós gyaloglásom emelkedőkön 8-8:30 p/km volt, ez most már nem ment), ez be fog vinni biztosan Füredre.
Rengetegszer eszembe jutott, amit egyszer Gabi írt/mondott nekem: nekem ami távot mondanak, azt lefutom, mindegy mekkora. Hatalmas motiváció volt, és tudtam, hogy így van. A 7,5 év alatt szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nem fejeztem be edzést, és ha volt is ilyen, akkor az sérülés(veszély) miatt volt csak. Fáradtság, meleg, szar pulzus, stb miatt soha. Úgyhogy most sincs B terv, csak az eredeti A : körbemenni, szintidőn belül beérni, és hazahozni a szalagot.
Az utolsó maraton nagyon nehéz volt. 43 km, volt rá több mint 8 órám, tudtam, hogy tuti meglesz, csak a tudat, hogy mivel a futás már nagyon nem akar menni, legfeljebb párszáz méterek egyben , ez azért nagyon hosszú idő lesz még…
200 körül megjelent Szandi a pálya szélén, nagyon megörültem neki. Ők csapatban futnak, délután lesz a rajtjuk. Jött velem kb 1 km-t, farmerban kocogott is mellettem, cuki volt, mondta hogy végre jó tempót futok, így tudunk legalább együtt futni ❤ . Elment lerakni a szállásra a csapatot, és mondta, hogy jön vissza, vagy a pályán, vagy a célban találkozunk.
Aligán, vagy valahol egy vasúti átjáróban sikerült esnem egyet, így ezt a versenyt sem úsztam meg vérző térd nélkül :D, azért akkor elsziszegtem (khm, na nem volt halk azért) egy csúnyát a fogaim között.
Siófok után nem estek igazán jól a lábaimnak az emelkedők, a le a partra, fel a 71-es mellé, megint le, megint fel… Tudtam, hogy ez lesz, de akkor is, nem szerettem. Csak néha említettem meg, hogy hát na, azért mennyire jó lett volna Aligán befejezni ezt.
Szandi a vége előtt kb 10 km-re ért vissza, onnantól jött velem. Futni próbáltam, de nem jött össze, a gyaloglás tempóját próbáltam minél gyorsabbra venni.
Füredre jó volt végre beérni, és egyszer csak hopp, a tavaly októberi 12 óra pályáján voltam, jó volt emlékezni rá, az egy klassz verseny volt, így a maradék háromból egy szinte észrevétlenül el is ment, a következő 1 km a sétány- na, ez nagyon szürreális volt. Gyalogolok izzadtan, másfél napja ébren, égnek a talpaim, közben meg körülöttem teljesen kulturáltan kinéző és viselkedő emberek sétálnak, tök úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya közöttük. Jó volt innen kiérni, közben mondta Szandi és Gábor, hogy már max 1-1,5 km, és vége. A legvége, az az emelkedő, hát, próbáltam futómozgást imitálni, nem jött össze, pedig nagyon úgy terveztem, hogy legalább a végére valahogy összekaparom magam.
És végre, Annagora, bejárat, hát a kva életbe, akkor is futok. Jah, hát közben el is felejtettem, hogy volt a rajtban az a bokatörő köves lejtős rész – na az most is itt van, csak felfelé kell futni rajta… Akkor is, a végét futom, ha már 40 km-t gyalogoltam, mennie kell. Ment is, jó szar volt 😀
Csippantás, szusszannék, de szól Gábor és Szandi, hogy tán a szalagért azért csak el kéne még kocogni :D, úgyhogy újabb 30 méter futás, és vége.
31 óra 14 perc, benn vagyok. Tudtam, hogy meglesz. Szalag, fotó, megölelem Gábort, és sírok, basszus, csak megcsináltam.
Megérkezik Dokibácsi és Erős Gábor, közös fotó velük is.
Zsotyek és Józsi már fél-egy órája végeztek, hát ők se néznek ki jobban mint én, hurrá J Gratulálunk egymásnak, készül a három teljesítő Gizionról közös fotó (elég vicces, de az egyik kedvenc képem).
Könyörgöm egy sörért, egy rendes sörért, kerítenek egyet. Autónál van, leülök a küszöbre, egy korty sör – húha, szar a gyomrom, szédülök, szólok is TG-nek, hogy figyu, fogj meg, elájulok. Úgy is lett.
Vércukor, vérnyomás, maradjak fekve, folyadék, pihenés. Kunyizok egy tűt a dokitól (otthon felejtettem), hogy lekezeljem a vízhólyagjaimat, láthatóan megörül, hogy nem neki kell kiszúrni a lufikat :D.
Hazafelé fekve a kocsiban, egy kávé után magamhoz tértem, hát azért rohadt jó érzés, hogy megcsináltam.
Gabival beszélek telefonon este, megtudom, hogy az indulók 50%-a ért csak be – wtf. Pedig se eső, se meleg, se vihar, mi volt itt?
Bal térd durván duzzadt, jobb lábfej nem mozog, és túlságosan jól sem néz ki. Nem idegeskedek rajta, jó lesz ez hamarosan tuti. Majd másnap lesz masszőr, rendbe leszek téve gyorsan.
Prológus:
Aminek nagyon örülök, és úgy lett, ahogy terveztem: egyetlen egyszer, egy fél pillanatra nem jutott eszembe, és nem merült fel bennem annak a gondolata, hogy kiszálljak, hogy feladjam. Csak az volt előttem végig, hogy ha megyek, haladok, akkor beérek időben. És tudtam végig, hogy be fogok érni. El sem tudtam képzelni más forgatókönyvet J
A frissítéssel kapcsolatban: csak folyadék, i:am energy and mineral drink italpor és GU roctane drink, 4 óra felett óránként váltogatva a kettőt (óránként minimum 40, de inkább 60 gr ch – 500-700 ml ), három kávé, két redbull, kétszer fél doboz mentes gyümis sör, 8 db pocket coffee, 2 dl húsleves, plusz víz a nem izó dolgokra, 4 óra felett 2 óránként egy sótabi. Az izók a 31-32. órában is gond nélkül csúsztak, finomak voltak, jól esett mindkettő.
Az eddig legjobban sikerült frissítés, minden pöpec volt.
Most kedd van, és tök jól vagyok. a A bal hajlítóm tompán érzem, komoly fájdalom nincs. A jobb bokafeszítő egész okés, hamarosan jól lesz. Izomzatban nincs fájás, legszívesebben mennék már futni.
Gabi, köszönöm a felkészítést, és hogy felmerült benned ötlet, hatalmas kaland és utazás volt ez a 31 óra ❤
Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a frissítést, hogy hagyta, hogy úgy jöjjön ki belőlem a fájdalom, a fáradtság, a minden, ahogy nekem jó, köszönöm, hogy nem vigasztaltál és nem sajnáltál látványosan <3.
Dokibácsi szakmai (sofőr 😉 ) profizmusa és Erős Gábor napközbeni kísérése nagyon jó volt, pedig én nem is akartam folyamatos bringás supportot – igazatok volt, így volt tökéletes.
Tominak örök hála, és nagyon köszönöm, hogy folyamatosan tartottátok Gáborral a kapcsolatot, folyamatosan kapta a segítséget a masszírral, tape-pel kapcsolatban.
Szandi ❤ az utolsó két órában nem is tudod, mekkora segítség voltál, köszönöm!
És bár azt mondtam péntek éjjel, hogy soha többé ultra, de 2022-ben futok egy olyan UB-t, aminek az utolsó maratonját is futom, nem gyaloglom!
baratrunning.com 