ultrafutás

Optivita 24 óra beszámoló, Evetovics Milán

Posted on

Na hát  ezen a versenyen is túl vagyok és elég vegyesek az érzéseim, de kezdem az elején:
Este átbeszéltük a versenyt.  22:30-kor lefeküdtem, viszont éjjel 2-kor felébredtem, és utána olyan volt mintha a 6-os ébresztőig nem aludtam volna vissza (vagy csak nagyon felületesen aludtam).
8:30-ra ott voltunk kipakoltunk, még egy kicsit kiültem a partra gondolkodni, aztán átöltöztem, megettem az utolsó verseny előtti frissítést, még bandáztunk egy kicsit, és nemsokára már dördült is a rajtpisztoly.
A verseny első szakaszát, ahogy előző nap beszéltük, megkerestem a kényelmes tempót, és azt próbáltam minél tovább vinni. Az első 6 óra gördülékenyen ment is. 5 és fél óránál volt egy kisebb törés, de utána azt helyre tettem elég hamar. A 6 órát 60,5 kilivel abszolváltam és abszolút jó volt a hangulatom is.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, viszont elszámoltam magam, mivel nagyon becsapós volt. Tűzött a nap és fújt a szél, ezért a meleget nem lehetett érezni. Ezért vagy egy kicsit kevesebbet frissítettem, vagy a sókból vettem be kevesebbet, de minden esetre úgy 70 kilinél jött egy elég nagy megtorpanásom. Noha jobb lett volna, ha ez később következik be, nem estem kétségbe, és megpróbáltam megtalálni azt a lassabb tempót, amivel tovább tudok haladni. Kellett 1-másfél óra, de végül is vissza találtam magamra, és egy egész jó futó tempót találtam, amitől nem éreztem, hogy közbe fogynék, de ugyanakkor haladtam is vele.
12 órára összehoztam 108,5 kilit. Ezzel úgy voltam, hogy jobbat szerettem volna, de a lényeg majd úgy is az éjszaka jól megfutása lesz. Örültem is, hogy végre leürült a pálya, és hogy kellemes hűvös szél fújt. Este 9 kor megittam az első Red Bullomat, a következő 2 órában fokozatosan lassultam éreztem, hogy jön ki rajtam az álmosság 12-kor benyomtam a következő adag Red Bullt, hátha az segít az álmosságon, nem segített, viszont összeakadtam Káldi Petivel és végre nem voltam egyedül a nyomorommal, hanem beszélhettem egy kicsit hangosan és eltereltem a figyelmemet arról, mennyire fáradt vagyok, futottunk vele együtt 3 kört én utána még 2-3-at egyedül. Jó volt, éreztem, hogy a futástól kicsit felpörgött a szervezetem. Aztán újra jött a fáradtság próbáltam ellenállni, tempósan sétálni, megpróbáltam megindulni, de nem akart menni. A fejem egyre jobban húzott, nem egyszer mentem keresztbe a pályán. Nem értettem a dolgot, mert még 2 óra sem volt, azt reméltem hogy 3-4-ig nem kell majd ilyennel küzdenem, viszont úgy voltam vele, hogy megpróbálom elejét venni a nagyobb gondnak, és lefekszem most 10 percre, hátha ezzel megoldódik a problémám és futhatok tovább.
A kör végén megittam a 3. Red Bullomat és lefeküdtem 10 percre. Felálltam és gondoltam sétálok még egy kört, hogy addig feleszméljek és onnan futok/kocogok. Viszont az egy kör alatt nem hogy jobb lett, hanem még rosszabbodott az állapotom. Botladoztam, a szememet nem tudtam nyitva tartani. Kell még egyszer 10 perc és az majd rendbe rak. Hát, ha rendbe nem is rakott, legalább már csak minden 300 méternél akartam leszédülni a pályáról.
Úgy voltam vele, hogy megpróbálom erőltetni, taposok, mert egyszer csak elmúlik és tudok kezdeni magammal valamit. Próbáltam pofozgatni magam, hátha attól kicsit felpezsdül a vérem, rázogattam a fejemet, hangosan beszéltem/énekeltem, de semelyik trükk nem segített. Így aztán 2-3 kör múlva (1 óra alatt haladtam ennyit), még egyszer lefeküdtem 10 percre, ezúttal a meleg kocsiba. Így végre valahára elmúlt a szédülésem, és nem akartam leesni a pályáról, de agyban még mindig nem tudtam odáig elérni, hogy a futásra rávegyem magam. A sötétség teljesen összetört és szétzúzott bennem mindent, ami hozzá segített volna, hogy legyűrjem magamban a fáradtságot.
5 óra múlt amikor beszéltem Hankával telefonon. Egy kicsit helyrezökentett lelkileg is, és mikor letettem a telefont végre megjelentek az ég alján az első piros színek.
A frissítőhöz érve kértem egy kávét, és ettem hozzá egy csokit. Sétáltam még egy kört, addigra már egész világos lett. A kör végén kiropogtattam a hátamat, kilazítottam egy kicsit a lábaimat, felálltam és elkezdtem futni.
6 percen picit kívüli kilik, ahogy világosodott úgy tért vissza az élet/futás kedvem.
A következő 45 percet lefutom és meglátjuk mi lesz nem tervezgetek/nem számolgatok. 154 kili és még 3 óra van hátra. Na mondom, ha fegyelmezetten lefutom a következő órát és továbbra sem futom el magam, akkor ott van az a szép 180 kili, ami olyan szép célnak néz ki, pláne egy ilyen éjszaka után.
Mindig csak az előttem álló körre figyeltem és nem hagytam, hogy elvigyenek az érzelmeim. Nyomtam a géleket, hogy meglegyen az energia utánpótlás. 1 óra 57 perc volt hátra amikor 163 kilométert mutatott a  körszámláló. A 180-hoz 17 kili kell, ha visszább is veszem a tempót, akkor is meglehet. Ekkor azonban a következő 4 körben 2x kellett kiállnom wc-re, amivel összesen legalább 10-14 perc elment. Egy kicsit elszomorodtam, hogy miért pont ilyenkor jönnek be ezek a hülye dolgok, úgy voltam vele, akkor most már úgysem lesz meg a 180, akkor séta és kocogás a végéig. Viszont közben újra számoltam a dolgot és rájöttem,hogy a 12 kilire van 1 óra 5 percem. Oké-oké, már nem most kezdtem a versenyt, de az izomzatomnak tulajdonképpen nincs semmi baja, futóképes vagyok, és hát erre a tempóra tulajdonképpen én képes vagyok.
A következő kört tesztként futottam, hogy lássam milyen tempóra vagyok képes. 5:30-as kili. 58-59 perc és maradt hátra 11 kili. Azt mondtam magamban, mit veszíthetek, ha meg sem próbálom, akkor biztos nem sikerül. Így aztán kiszórtam az összes maradék fókusz forintot a földre és tempót váltottam 5:20-as kilikre. Azt hiszem 3 vagy 4 körig ment, amikor el kezdett visszaesni a tempóm és éreztem, hogy ez ma nem fog összejönni. Azért még amit tudtam kihoztam a  maradék időből és 178,3 kilit mentem, ami részemről abszolút PB, mert az UB-n is csak 175-176 kilit mentem eddig.
A verseny időjárás szempontjából közel ideális volt, a pálya ideális volt, a frissítésemet szerintem 90% fölött hoztam, a hátamon még fogok tudni javítani, de nagyjából rendben volt. A cipőm fenomenális volt. 1 pici vízhólyag, meg egy vér, de mindkettő olyan helyen, ami nem zavart a futásban. A lábaim egyáltalán nem görcsöltek egy picit sem.
PB-t futottam, 12 kilométert javítottam a tavalyi eredményemen, és mégis azt gondolom, hogy szarul csináltam ezt a versenyt, mert pont azt, amire előre készültem, és amit tudtam, hogy meg kell csinálnom az éjszakát rendesen, azt sikerült elb.sznom. Az, hogy 4 óra 15 perc alatt 12-13 kilométert sikerült összehoznom, szerintem szégyenletes, ezt meg kell tanulnom megoldani a jövőre nézve, mert enélkül nem lehetnek nagy álmaim.
Ami miatt még szarul érzem magam egy picit az az, hogy úgy gondoltam, ha összejönne a 200, akkor beadnám a Spartathlon sorsolásra, mert nálam a 200 jelenti azt, hogy áttörtem magamban egy határt és fejben és testben készen állok, hogy 1 év alatt felkészüljek rá, ha kisorsolnának. A 180 kili ugyan Spartathlon sorsolást ért volna, de meg sem fordult a fejembe, hogy beadjam, viszont valamiért mégis büszkeséggel töltött volna el, hogy tudtam egy sorsolási szintet futni. Legalább, most így lesz motivációm a következő évre is.
A felkészítésed köszönöm, mert nélküled, mint ahogy máskor sem, nem tudtam volna ilyen teljesítményt nyújtani és csak remélni tudom, hogy a legközelebbi versenyen jobban meg tudom hálálni a belém fektetett időt/energiát.
A képen a következők lehetnek: 2 ember, köztük Földi Zsuzsa, , mosolygó emberek, álló emberek, rövidnadrág, túra/szabadtéri és természet
Földi Zsuzsival a rajt előtt

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Optivita 12 óra – Földi Zsuzsa beszámoló

Posted on

Az első 🙂

Nem is tudom, hogyan, de tavasszal jött egy ötlet, hogy a szeptemberi Optivitán szeretnék 12 órát futni 🙂
Körözgetni szeretek, a meleget általában bírom, tuti nekem való futás lenne. Gabi rábólintott, avval a kikötéssel, hogy akkor a Suhanj!6 így felejtős.
Korábban a leghosszabb táv, amit futottam a 2017-es UB-n 62 km volt az északi parton (kb 7,5 óra alatt), UTT 2017 fele párban, vagyis 55 km, körözgetős versenyen 57 km a 2017-es Suhanj!6-on, tehát gőzöm nem volt arról, hogy milyen világ van a 8 órán túl a futásnál.
Futottam , erősítettem, lett hivatalos maratoni időm, voltam UB-n trióban, terepen, edzőtáborban, keringtem a kedvenc 2350 méteres körömön egész nyáron, volt hogy megfőttem, volt hogy sírtam, de végig előre imádtam hogy ezt csinálhatom majd szeptemberben 12 órán át egy ennél még rövidebb pályán. Aztán volt mégis Suhanj!6 párban, és hopp, már itt is lett szeptember.

Augusztus elejére összeállt, hogy ki jön velem frissíteni:  Gábor (párom, avval a feltétellel egyeztem bele, hogy oké, jöjjön, és legyen ott végig, de nem sajnálhat, és mivel tuti lesznek rosszabb perceim, bunkó is leszek, és nem sértődik meg emiatt – azt mondta, hogy egy percig nem fog sajnálni, én vállaltam ezt be, úgy kell nekem :D), az UB triónkból Irmi, és valamikor csatlakozik hozzájuk Attila (vele a Szimplán futottam).
Szept 3. – négyből három gyereknek indul a suli, ebből a fiamnak első osztály, a nagylányoknak új suliban 3. és 5. osztály, a legminibb meg ovis lett. Elég sűrűre sikerült így a szeptember első két hete, igyekeztem semmi plusz és extra dolgot nem magamra venni, simán mondtam sok mindenre nemet, illetve sokszor a ’ráér, most nem fontos, majd 15-e után foglalkozom vele’ fiókba tettem a dolgokat.

Az utóbbi egy évben a futásaimnál a nagy mumus a gyomor-gond, nagyon figyelnem kell, hogy hosszabb futások előtti napokban mit eszem és iszom. Alapesetben a glutén eleve felejtős, de még ha teljesen oké is a diétám, tud a hasam meglepetést okozni. Most ráadásul parlagfű- és üröm szezon van, az allergiám sunyi, ha nem akarom az ügyeletet fulladva és tetőtől talpig csalánkiütésesen hívni, akkor a diétám szigorodik: a szinte semmi, az, amit ehetek, hogy ne menjen a hasam, és ne jöjjön a fincsi anafilaxiás roham 😀
Most nagyon figyeltem, hogy semmi gluténes, semmi keresztallergén, semmi magas hisztamin-tartalmú ételt-italt ne egyek-igyak, vagy legalábbis nagyon ésszel, hátha megúszom a sűrű budijáratot 15-én.
A versenyre a frissítést is így raktam össze, csak olyat akartam ott enni-inni, ami eddig nem okozott gondot, vagy csak minimálisat. High5 cuccokat bírom, meg kóla, energiaital, banán, paradicsom, sajt, bcaa, ezektől tuti nincs bajom, legalábbis 6-7 órán keresztül biztosan működnek. Utána meg majd kiderül, ha mégis gond lesz, improvizálunk, megoldjuk.

Csütörtökön masszázs, Tomi átgyúrt, szuper minden, nincs fájás, hátam is tökéletes.
Péntek reggel indulás a gyerekekkel a suliba, egy rossz mozdulat – mintha kést szúrtak volna a lapockáim közé, majd 1 percen belül robottá váltam, nyakamtól a hátam közepéig beállt minden. Kínomban röhögök, ilyen nincs, egy nappal a futás előtt, ez is csak velem fordulhat elő :D. Sulijárat autóval (Vecsés-Bp Városliget-Vecsés) , itthon pihi, egy fájdalomcsillapító be, hátha kiáll a fájás a hátamból. Persze hogy nem áll ki, pihi után felkelek az ágyból, belenyilall, iszonyúan fáj. Oké, akkor gyors megoldás: masszőr, irány a hely ahol edzést tartok, Böbe elvállal, du a sulijárat után mehetek. Masszázs du megvolt, görcs elmúlt, itthon van rá való tapasz, ha kell, használjam.
Péntek késő délután a gyerekeket átvittem a szüleimhez, beszereztem a maradék cuccokat a frissítéshez (mert délelőtt a hátam miatt nem tudtam és nem is akartam emelgetni semmit), majd este összeraktuk a cuccokat másnapra, frissítést elmondtam Gábornak, átbeszéltük hogy mit mikor mennyit, leírt mindent, jegyzetelt. Megvolt az óránkénti szénhidrát bevitel terve, reméltem hogy tudom tartani, ezen múlik a nagy része ennek a 12 órának. Végre volt kb 2 órám, amikor tudtam tényleg a másnapi versennyel foglalkozni fejben is.

Reggel korán kelés, reggeli, pakolás, Irmit összeszedjük, jégért elmegyünk (jégkása, nem kocka, tök jó volt J ), 8 előtt már Velencén vagyunk.
Mire a rajtszámot át lehet venni, már asztal-székek kipakolva, fúj a szél, hűvös van. Persze a pulcsim otthon maradt, Irmitől kapok, nem kéne szétfagyni indulásig…
8-kor második reggeli, Gábor szerez kávét, megérkeznek Milánék is, mellénk lecuccolnak. Röhögcsélünk, fotózunk, és egyszer csak 9:45, versenyzőknek a rajtkapuban pár mondat infó.
A pálya végig a Vízi vár stand területén halad, egy 1052 m hosszú ’kör’, nagyjából 2/3 térkő, 1/3 murvás úton. Ezen fogok körözni este 10-ig, klafa, szeretem a körözést, jó lesz ez, érzem.
Puszi Gábornak, és rajt 🙂
Nem néztem tempót, pulzusra figyeltem, tudtam, hogy 2-3 óra múlva nagyon meleg is lehet, nem akartam, hogy véletlenül is túltoljam, aztán meg szívjak emiatt később. A terv: kezdő pulzus 159-163, tempó legyen flow, aztán majd lesz ahogy lesz, tartsam amíg tudom.  A pálya egy kis részén elég erősen fújt a szél (=lefújja az ember fejét ), ott engedtem 166-ig (hogy ne kelljen gyalogolni, elég legyen kicsit lassítani ), aztán ahol nem pofaszél volt, szépen vissza is állt.
Kb 2 körönként kaptam a másfél-2 dl izómat, fél óránként a géleket, szuper volt minden J. Egyszer csak megjelent egy Zsófi az időmérő kapuban, nagyon megörültem neki, tudtam hogy jön, hozta az extra Gizionpowert J ❤
Futottam, flow volt, meleg volt, jó volt, élveztem az egészet úgy, ahogy volt, néha rápillantottam a pulzusra, minden klafa, majd a bal lábfejemben az egyik lábközépcsont mintha kicsit fájna, szorítja a cipő? De mindig így van kötve, soha nem fáj, és nem is szoros most sem, ez nem szorítás, hm. 2-3 kör múlva annyira elkezdett fájni, hogy pár lépést sétálnom kellett, majd az asztalunknál megálltam, lazítottam a fűzőn, mondtam a srácoknak, hogy valamiért fáj, biztos a fűző, vagy az akármi, majd elmúlik. Kicsit enyhült, de maradt a fájás, ekkor simán ki tudtam zárni, félreraktam. Pofaszeles szakaszon többször is beugrott a márciusi maraton, amit úgy elszúrtam a széllel való foglakozás miatt. Most nem érdekelt, fúj, hát fúj. Mást is fúj, mindenkit fúj, az a dolga, hogy fújjon.
Még nem telt el az első két óra, valami kenyeret próbáltak adni Gáborék, elég határozottan visszautasítottam, mondtam hogy majd később, hagyjanak békén 😀 . Aztán 2 óránál megpróbáltam megenni, hát sikerült a legszarabb  állagú GM kenyeret elhoznom (amit otthon tök jó, de kiderült, hogy futás közben ehetetlen…). Zsófi vigyorgott, hogy majd akkor később, úgyhogy ment a gél-víz-izo-bcaa hármas. Maraton után wc (oké minden, nincs hasmenés, hurrá!), és kértem krémet a combjaimra, kezdtek fáradni az izmok. Fullos kiszolgálás, Zsófi és Irmi jól átgyúrták a lábaimat, ettem kis sajtot, kenyeret. Nem ültem le, edzői utasítás volt, hogy nem ülök, és frissítés közben is legalább gyaloglás van. Egyre melegebb lett, valamikor a visort lecseréltem sapkára, azt körönként vizeztem, egyszer odaadtam a trikóm Gábornak, hogy vizezze be, az is klasszul hűtött. Jött vizes kendő a nyakba, egyszer kértem jeget is, az a topba szuper volt, tarkón is jól esett, de az két kör után már az előző nap még beton kemény görcsben állt hátam/nyakam alsó része utálta, így nem is volt több jegezés.
Nem emlékszem hogy mikor, még az elején futottunk kicsit Milánnal, beszélgettünk, de aztán mondtam hogy menjen, nekem gyors volt a tempója, elszállt volna nagyon a pulzusom.
42 és 52 között nem volt jó, lassultam kicsit, meleg volt, nem is esett jól az a bő egy óra, illetve maga a futás jó volt, de olyan kínlódósnak, bénának  éreztem. Utólag visszanézve a frissítést (mindent! írt Irmi és Gábor, komplett jegyzőkönyv készült a 12 óráról 😀 ), az 5. órában keveset ettem, emlékszem, hogy tiltakoztam a gélre, hogy nem fér, ki fogom hányni. Amennyit tudtak, toltak belém a segítőim, de kb a fele ment le a tervezett ch adagnak.
Zsófi hazament, nem emlékszem mikor, de nagyon aranyos volt, megvárt, és elköszönt.
Aztán valamikor délután megérkezett Józsi, hozta a mekis kávét, meg az újabb adag extra Gizionpowert J
Kértem zenét (öv+telefon), bár a fókusz teljesen rendben volt, de így kicsit jobban ’egyedül’ tudtam lenni.
55 körül (6 óránál kb) banán, gyalogolva, alig ment le pár falat, de tudtam, és Gábor is mondta miközben belém könyörögte a kaját, hogy valami kell, mert gél nehezen csúszott. Úgy éreztem, hogy állandóan etetni akarnak, pedig az előbb ettem – és utólag visszanézve az ’előbb’, az fél óra volt 😀
62 km-nél öltözködés (hatalmas baki, soha, de soha többet nem indulok más nadrágban eleve, mint a kompressziós), a combjaim kezdtek széthullani, nosza, jöjjön a kompressziós naci meg a szár. Felvettem, és mintha új lábakat kaptam volna :D. Sajnos itt elment jó sok idő, ilyet többet nem csinálok, de ebből is tanultam J.
Amikor már csak a 12 és 24 órások voltak a pályán, jól esett, hogy kevesebben vagyunk. Picit irigykedtem, hogy a 6 órások mehetnek fürdeni, pihenni, sörözni, nekem meg van még ugyanennyi hátra, de ez a ’de jó nekik’ érzés egy percig se tartott, futottam tovább, élveztem a futást, amennyire lehetett az egyre erősödő fájdalom mellett, tettem a dolgom. A futásra figyeltem, fájás félre, jobb láb, bal láb, ahogy eddig J.
65 és 75 között lassabb körök lettek, viszont ettem nagyjából végig, sajnos visszaütött az, hogy 3 órával korábban nem úgy frissítettem, ahogy terveztem előtte. Gél, izó, kóla, paradicsom, szőlő, sajt. Kb ilyen sorrendben, és minden nagyon jól esett 🙂

9 óránál (75 km) már elég fáradt voltam, és már nagyon fájt a bal lábam, a csont is és a talpam is, ezt leszámítva a futás jó volt, még ha iszonyú lassú is voltam, illetve annak éreztem magam, bár 8 percen belüli km-eket tudtam. 76-77 km-nél Irmi itatott velem Nutridrink-et, zseniális a cucc – hasam bírta, és mint akit infúzióra kötöttek, úgy éreztem magam tőle. Gyorsan adott energiát, a két 9 perces km után mentek továbbra is a 8 percen belüliek, igyekeztem minél gyorsabban kapkodni a lábam. A talpamat borzasztóan szaggatta a térkő, de tisztában voltam vele hogy fájni fog, nem hisztiztem miatta, néha mondtam Gábornak, hogy nagyon fáj, és nagyon sok ez a 12 óra, de ez van, nem számítottam nagyon másra. Az 60 és 80 közötti időszakról az van meg bennem, hogy semmi más nem érdekelt, csak hogy minél inkább tudjam tartani a legalább 7,5 km-t óránként (eleinte volt 8, aztán 7,5,  próbáltam ez alá nem nagyon menni). Semmire nem figyeltem, csak arra, hogy futás, igyekeztem nem visszautasítani a kaját, de konkrétan az is zavart, ha hozzám szóltak (itt is bocs a kísérőimtől). Volt még egy wc-járat, mindenféle probléma nélkül.
82 km körül volt egy gyaloglós fél köröm, gélt se tudtam futva megenni, amíg elszopogattam a gélt meg a vizet és kólát hozzá, séta volt. Emlékszem, az órám szerint kb. 81-82 km volt meg 10 óránál, és azt számoltam, hogy ha a következő 3 órában megy 20 km, akkor 100 felett tudok végezni. Amikor nem ettem-ittam, futottam, de mivel kellett tolni valami cukrot magamba, ahhoz lassítani és gyalogolni kellett, így ha evős kör volt, az 8 percen túl lett, ha nem ettem-ittam semmit, akkor 8 percen belül.
Amikor lement a nap, elkezdtem fázni, csurom víz volt a trikóm meg a topom az izzadtságtól, mondtam is hogy átveszek szárazat, mert ez így nagyon rossz. Evvel is elment vagy 2 perc, de ezt nem bánom, nagyon jól esett a száraz cucc.

10,5 óra körül Gábor jött velem, amíg ittam, akkor sírás határán voltam, nem tudom hogy miért. Nem azért mert fáj, vagy fáradt voltam, azt elfogadtam, tenni ellene nem sokat tudtam, a feladat az volt, hogy haladjak, az meg ha lassan is, de ment. Mondtam is neki, hogy ha ennek vége, én tuti ott fogok bőgni a füvön 😀 (aztán meg még ott se) .
Az órám szerint másfél órám volt 11 km-re, hogy tuti legyen a 100. Iszonyatosan fájt a talpam, de futottam, még ha csak 7:30-as tempóval is, de mégis gyorsabb volt, mint gyalogolni. A frissítések idejére tartogattam a gyaloglást, akkor kicsit enyhült a fájdalom, és tudtam megint futni a következő adag energiaitalig/kóláig J
Ekkor már minden körre jött velem valaki, 11 óránál az órám szerint 93 km-nél voltam, akkor már kezdtem elhinni, hogy meg tud lenni a 100, de akár fölötte is, ha kicsit belehúzok. Gabi üzenetét megkaptam, hogy talán kéne kicsit tempózni, nincs hova tartalékolni, úgyhogy fog összeszorít, és futás. A talpam rettenet, a csont meg… hagyjuk, ultragáz, ez a csont biztos törött, annyira fáj (haha 😀 ), de nem érdekel. Úgy tudtam a picit gyorsabb ezreket összehozni, hogy kb 80 m tempós gyaloglás, és utána rendes (értsd: 6:30-40 p/km tempójú) futás. Ha lassan futottam, akkor is fájt, a kis gyaloglás alatt enyhült annyira, hogy utána ment a futás.  Fél órával a vége előtt mondtam Gábornak, hogy hm, mindjárt vége, minden fájdalom ellenére is de kár, jó volt nagyon, bár jó lesz megállni is

Az órámon 98,xx km volt, amikor a szpíker mondta, hogy megvan a 95. köröm, vagyis a 100 km. Gábor futott épp velem, és mondta, hogy ebbe még két kör belefér. Mondtam, hogy annyi tuti, és legalább az órámon is három számjegyű lesz biztosan a vége J
101-et mutatott az óra, hivatalosan meg 97 kör és a maradék 250 m, vagyis 102,354 km. Az utolsó 250 méteren Irmi és Attila is csatlakoztak, hoztak egy plédet magukkal, meg a befutósöröm J. Sziréna megszólal, én a fűbe, térdre, Gábor ölel, puszil, úristen, vége. Ülök, sör, tapsolunk a 24 órásoknak, várjuk, hogy meglegyen a rész kör lemérése, és mehessünk pakolni. Milán szuper tempóban haladt amikor eljöttünk, én meg belegondoltam, hogy mennyire kemények ezek a fiúk-lányok, még 12 órán át kinn lesznek, őrület! Közben Irmi megmutatta a korábban begyűjtött videó üzeneteket, azt hittem, hogy sírni fogok – de nem, nevettem, annyira jól esett az a rengeteg drukk (még a verseny hetében kérte meg a barátokat, hogy csináljanak egy-egy videót, hogy ha megborulnék, tudjon motiválni – szerencsére nem volt közben rá szükség)

Megvolt a mérés, 250 m, szuper, akkor bőven 102 felett lett a vége, menjünk. Felállni nehéz volt, görcsölt a combom, de sikerült :D. Bal lábfejem és talpam rettenet, egy hatalmas fájás az egész. elsántikáltam a székig (hogy a tökbe tudtam evvel az izével futni???? 😀 ), Irmi megcsinálta a turmixomat, kaptam sótablettát, c-vitamint, bepakolták a többiek a cuccokat a kocsiba, aztán kérték a széket a fenekem alól – nehezen, de sikerült felállni. Autóba beszálltam egyedül (kisbuszba! 😀 ), ülésfűtést benyomtam, szuper volt a beállt combjaimnak. Ettem csokit, mire megtalálták a többiek a cuccok mélyére rakott banánt, már jól is laktam vele.
Vecsésen átszállni a másik autóba, besétálni az udvarról a házba, ott levetkőzni, hát az fárasztó volt, na. Nagyon fáztam, nagyon fáradt voltam, egy nagy kád meleg vízbe ültem, ott tudtam is nyújtani kicsit. Egyedül ki tudtam szállni, komolyan hősnek éreztem magam.
Ágyba kerülni, leírhatatlan érzés. Nagyon fájt mindenem, éjjel nem is tudtam aludni igazán, minden apró mozdulatra felébredtem, hogy juj, ez nagyon fáj. Reggel az ágyból kimászás olyan érzés volt, mint amikor friss császáros sebbel először fel kell kelni, kívülről vicces, belülről meg… meg kell tervezni minden mozdulatot, hogy a legkevésbé legyen gyilkos :D. Kis mozgás, és beindult a gépezet, egyre jobban mozgott mindenem. Délután masszőr, Tomi kegyetlen, de nagyon hatásos munkát végzett, már utána rögtön jobban voltam, estére már csak a lábfejemben a csont fáj.
ma, két nappal a futás után leginkább kimennék kocogni egyet, de amíg a csont fáj, pihenés van kiadva feladatnak.
Nincs izomláz, a csonton kívül nem fáj semmi (az se vészes igazán már), talpam picit érzékeny, de felejthető.
Evvel a 102,253 km-rel a női 4., összetett 8. helyen végeztem a versenyben 🙂

Így utólag a versenyről:

Ami úgy volt, ahogy előre terveztem:
1. Imádtam az egészet, mind a 12 órát végig
2. Fájt 😀 /ezt nem terveztem, de tudtam, hogy lesz fájdalom/
3. Segítőim szuperek voltak, újraterveztek ha kellett, tényleg azt nézték, hogy nekem hogy a legjobb, ebbe a 102 km-be a felét ők rakták bele J
3. Azt tudtam nagyjából biztosan, hogy nem fogok kiszállni, ez így is lett
4. Azt csak reméltem, hogy tudok futni még a végén is, ez is összejött
5. Fókusz végig teljesen rendben volt, semmi más nem érdekelt, csak hogy a lehető leggyorsabban haladjak, de ésszel, és ez volt a cél, nem megborulni, nem hisztizni. Még a szelet is letojtam, ami nálam komoly fejlődés J
6. Egyszer sem gondoltam azt, hogy ez egy hülye ötlet volt
7. Végig rendben volt a gyomrom. Így terveztem, de igazán nem mertem hinni, hogy oké lesz minden, és hihetetlen tényleg, hogy 12 órán át semmi, de semmi gond nem volt J

Amit máshogy fogok csinálni legközelebb:
1. Ruha. Soha többet öltözés, ez egy baromság volt, elment vele majdnem 10 perc (de 8 biztosan). Ha eleve a kompressziós cuccban indulok, nem kell a 42 utáni masszázs se, az még 5 perc nyereség lett volna (ill még 5 perc időpazarlást úsztam volna meg). A szárazba öltözés nem volt gond, de így utólag belegondolva, lehet hogy egy karszár is elég lett volna.
2. Szilárd kaja: már a 2. órától, akár csak 1 falat is, banán, vagy bármi, amit le tudok nyelni és nincs has-gondom tőle. Akkor valószínűleg az 5. órában tudok rendesen frissíteni, és a következő órákban is jobb állapotban vagyok.
3. Hamarabb kezdek gyorsítani, a vége előtt 2 órával már simán lehetett volna most is.

Köszönöm Barát Gabinak a felkészítést, Szerda Lacinak az erősítő edzéseket, a szuper frissítő csapatomnak a 12 órás kiszolgálást, a Gizionoknak az óriási #gizionpowert, a drukkokat mindenkinek a pálya széléről, és otthonról.

Első 100-asnak, első 12 órának azt gondolom, nem volt ez rossz, és a hibákat látva egyértelmű, hogy lehet ez még jobb is. És lesz is 😉

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás és túra/szabadtéri

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Deseda Ultra Maraton – Neubrandt József, beszámoló

Posted on

Emberkísérlet, avagy

Utazás az ismeretlenbe
Utazás egy idegen helyre.
Utazás Föld és ég között,
Utazás a semmibe.
(Azért a Tátrai Band mégiscsak jobb mint a Ding-ding -don vagy Jimmy.)

Mivel Gizionná válásomkor senki nem mondta, hogy írjak valami bemutatkozás félét, ezért az eleje kissé hosszú lesz.

A történet első fejezete kb. 30 éve íródott, még katona koromban. Egy baka ráér futni, én hát futottam. Rövidet is, hosszút is. Röviden voltam talán tehetségesebb, tudtam volna női országos csúcsot futni 100-on, már ha… De mentek az 1:45-ös körök is elég hosszan az atlétika pályán. Nagyképűen kiszámoltam, hogy az kell a 3 órás maratonhoz, de 20k fölé soha nem jutottam.

A következő fejezet kb. 5 éve volt, amikor a lányomat vártam egy maraton céljában, és úgy éreztem, rossz oldalán állok a kordonnak. Ez az érzés megismétlődött tavaly, amikor nagyobbik fiamat vártuk márciusban, ugyanott.

Másnap elmenem futni. 55 éves voltam, sokáig már nem várhattam.

És persze nem ment.

Pedig rendszeresen szaladgáltam a barátokkal, labdarúgást mímelve a pályán. De egyre lelkesebben csináltam, amíg augusztusra szembesültem azzal, hogy nem fejlődök. Ide terv kell. Csináltam is magamnak egyet, azzal a céllal, hogy legyen meg a 10k 1 órán belül. (Nem röhög…)

Polár óra, edzés terv, hajrá! 6 hét alatt sikerült, és ez a hat hét tett futóvá.

Rendszert hozott a rendszertelenbe, célt a céltalanba. Mint mindenki, én is rögtön félmaratont, meg maratont akartam futni. Az őszi félmaraton, meg a Szilveszteri Velencei-tó kör még ment a “hatpercesekkel” de a márciusi maraton már nem.

Ezután kerestem meg Gabit.

Az első beszélgetésen elmondtam neki, hogy nekem a hosszú távokról ( 400+) van biciklis tapasztalatom , meg a 23, 24-órás versenyekről is. Szívesen megnézném a Desedát.

(Fel lehet tenni a kérdést, milyen arányban lehet átszámolni a biciklizést futásra.
Elárulom: semmilyenben. Más mozgás, más izmok.)
Nem azért, mert végig tudom futni, hanem mert olyan közeg, olyan verseny, ahol ki lehet próbálni dolgokat. A többszöri elindulást, az éjszakai futást, és megnézni a hajnalt a futópályáról.
Gabi azt mondta, neki szoknia kell a gondolatot. Gondoltam, hagy szokja…:)

Szépen haladtunk a távokkal, heti adagban a 70k-t közelítettük, amikoris kb. két hónappal a Deseda előtt, eltörtem a bordámat. Szerencsére két hét kihagyás után a doki azt mondta, “tőlem futhat, maga fogja érezni, ha fáj”. Így elkezdhettünk megint építkezni.

A verseny maga a kaposvári Deseda tó körül zajlik, azzal a reklám szöveggel, hogy fuss itthon egy Spartathlont, úgy, hogy közben a család is ott lehet. 14km egy kör , ebből kell 18-at futni. Sátorozás, haverok, buli, Fanta. Az út végig szép, jól futható, elég változatos is, nem sok szinttel.

Mivel úgysem tudom végig futni, úgy terveztem, hogy amíg a hőfok 30 alatt van, addig futok, 30 felett, fürdés, fagyi, palacsinta. És majd éjjel nyomom a hűvösben.

Gabi nem így gondolta.

Átküldte a “tervet”, hogy az első 12 órában próbáljak 2 óránként egy-egy kört teljesíteni (persze kis szünetekkel, nyújtás, kisszervíz…) a második 12 ben 2,5 a harmadikban 3 óránként.

Ez olyan sok kör, meg kilométer, hogy ekkora számok már csak középiskolás matek könyvben fordulnak elő, így hát ezzel nem nagyon foglalkoztam. Lesz ami lesz.

A versenyt megelőző éjjel, persze nem aludtam, egyrészt nagy volt a zsivaj, másrészt hajnalban jött egy nagy vihar, villám, dörgés eső. Titkon azt hiszem reméltem, hogy a vihar miatt nem is kell futni.

Ilyen előzmények után álltam oda hajnali 6 órakor, a rajtba. Előttem 252k, amiről tudom, hogy irreális. Viszont nem tudom, hogy mi a reális. Ezért jöttem, hogy megtudjam.
Mivel a vihar elvonult, és jól lehűtötte a levegőt, az első három kör ( ez első maraton) nagyon jól telt. Igyekeztem tartani Gabi utasítását, hogy kb. 2 óránként induljak új körre.
Viszont a pulzusban alatta maradtam. 138-at javasolt, én igyekeztem a 130-135 tartományban maradni. Így olyan 7 perc körüli ezrekkel bőven 1:40 alatti körök jöttek ki.
A harmadik kör után elmondhattam, hogy megérkeztem az “ismeretlenbe”, hisz maratont is csak most futottam másodszor, többet pedig soha nem futottam eddig.

A bajok a 4. körben kezdődtek, amikor elvonultak a felhők, és tűzte a fejem a nap.
Mivel az első körökben nem kellett sapka, így nem is volt nálam. Többször bele kellett sétálnom, hogy ne menjen magasra a pulzusom.
A kör végén gondoltam rám férne egy komolyabb szervíz, így ettem egy kis ragulevest, és fürödtem egyet a tóban. Rendbe is hozott a kis pihenés.
Az 5. kör második felére egy ismerős csatlakozott, így az hamar eltelt.
Ekkor hibáztam, mert a 6. körre túl gyorsan mentem ki. Talán kicsit elbíztam magam, hogy milyen jól megy. De sétával kombinálva azért beértem, így meglett az aznapi második maraton is. Nem emlékszem pontosan, de talán 13 órán belül.

Itt ismét hosszabb szünetet tartottam, kis tészta vacsorával, lábáztatással a tóban. A déltől folyamatos. napsütés azért már éreztette a hatását. Szerencsére a körön sok az árnyék, de a 30 fok az 30 fok. 4 frissítőpont van a 14km-en de az ott lévőitalok (víz, izó, kóla, citromos sör) már messze nem hideg, így nehéz belőlük eleget inni. Jég sajnos nem volt.

Megvártam a sötétet, és fejlámpával nekiindultam a 7. körömnek.
Ez volt az egyetlen kör, hogy vittem zenét is, gondoltam jobban eltelik.
(https://www.youtube.com/watch?v=cjFUwao4-RE)
Nem is volt baj, ment rendben. A körben valamikor lemerült az órám, de azt észrevettem már egy ideje, hogy alacsony pulzuson megyek. Már nem volt gond a 130 tartása, sőt, szerintem 120-akat is láttam valahol 7-7:30 tempó között. Csak nyugodtan, öregesen. 🙂
11 óra felé fejeztem be a kört, és mivel megvolt aznapra a közel 100 (98) km, meg a mozgásom sem volt már olyan acélos, az alvás mellett döntöttem.
Gabi a tervben 60-70 percet javasolt, de nekem az tuti kevés lett volna, fáradt voltam.

Így 5 óra után keltem, és a reggeli rutin után 6 órakor újra nekiindultam. A sátortól a rajtig lévő 200 méter alatt komoly kétségeim voltak a futást illetően, úgy mozoghattam mint valami lassított felvételes marionett bábú. De valahogy beindult a dolog, még talán élveztem is a napfelkeltében futni. Gyönyörű volt a tó, volt hangulata a dolognak.

Észrevettem azonban (nem volt nehéz…) hogy a jobbra dőlő ferde aszfalt úton a bal térdem kívül kissé szúr, és az élesebb bal kanyaroknál is. De együtt lehetett vele élni, igyekeztem nem foglalkozni a fájdalommal.

Valamikor ekkor láttam be, hogy a tegnapi 7 kör után a realitás mára 3 lesz.
Végül is az is egy maraton a tegnapi kettő mellé. Persze ebben nyilván benne van, hogy a 10 olyan szép kerek szám, de ez egy cél is lett egyben. A 8. kör után néztem a listát, és szerintem utolsó voltam. Láttam, hogy az azonost kört teljesítők között a beérkezés ideje alapján sorolnak (logikusan) így úgy döntöttem, hogy a tervezett kettőt, megpróbálom minél hamarabb befejezni. Amúgy is nagyon melegszik az idő, ne húzzuk soká.

Így rövid pihenés után indultam a 9. körnek. Szenvedtem a melegtől, sokat sétáltam bele.
Talán a leghosszabb volt az összes közül. Nagyon vártam a kör végét, kb 5 percet pihentem, és nekiindultam az “utolsónak.”
Nekem az “utolsó” mindig könnyebb, mint az “utolsó előtti”. Az indulás előtt kunyeráltam valakitől egy kis krémet, mert a nadrágom kidörzsölt, és minden lépés fájt. A vazelintől jobb lett a helyzet. A kör elejét többnyire gyalogoltam. De nem csak én, láttam több egyéni indulót, hasonló helyzetben. A meleg, meg az eltelt 30 óra mindenkit megviselt.

Péter Attila, a főszervező azt találta ki, hogy BSI-s futónagyköveteket küldött a pályára, akik az egyénik mellé szegődtek, és próbálták biztatni őket. Nekem is jutott egy kedves lány és jót beszélgettünk az út hátra lévő részében. Kissé feldobott, hogy frissítő asztalnál előztem 2 egyéni indulót. Én nem ácsorogtam soha, felkaptam amit megkívántam, és a következő 100 méteren megettem, megittam.
Reménykedtem, hogy ők is csak 10 kört mennek, és ha szedem a lábam tuti nem előznek vissza.
Érdekes, hogy a 31 órás verseny utolsó órájában “versenyeztem” csak, addig egyáltalán nem izgatott az ilyesmi. Gyakorlatilag feléledtem. Mivel az utolsó maratonra már órám sem volt, hisz lemerült, így tempót nem tudok, de érzésre olyan 6:30-as tempóban “robogtam” időnként a cél felé, a kisebb emelkedőkre felsétálva.

Olyan “megcsináltam” élmény volt, beérkezni. Az ott lévő nézőkkel minden egyénit megtapsoltatnak, ami ilyenkor nagyon jól tud esni.

Egy éve futok.
Most 140km-t gyűjtöttem 31 óra alatt. Idáig jutottam az eltelt egy év alatt.
A fejem, a lábam még nincsen kész többre. A fejemnek kellene rávennie a lábamat, hogy menjen tovább, de ebben még a fejem sem hisz, hogy a lábaim képesek rá.
Róka fogta csuka.
De az ilyen próbák erősítik mindkettőt, ettől tudunk fejlődni.
Mentális forintokban nem volt hiány, fejben rendben voltam, tudtam kezelni mindent.

Gabi terve magas léc volt, amit ha nem is teljesen, de sikerült megugrani.
(Ez jó kis képzavar, de nem baj…) Ő úgy bízott bennem, hogy az eltelt 4 hónap alatt nem is ismerhetett meg igazán. Köszönöm neki.
Illetve utólag láttam, hogy követtetek a Facebookon, köszönöm mindenkinek aki küldte a mentális forintokat.
Tényleg jól esik.

Néhány technikai részlet, hátha valakit érdekel:
– a verseny szombat reggel kezdődött, kedden szerdán nem ettem szénhidrátot, csak fehérjét, meg salátát) csütörtökön pénteken, sok szénhidrát, semmi vörös hús
verseny közben minden frissítésnél (3,5km) mindig ettem valami kicsit, legjobban az egy falat vajas kenyér, egy kis paradicsommal jött be, de ettem banánt, mazsolát, ropit, kekszet
– minden ponton legalább másfél deci, de inkább több innivaló, víz, High5 zéró, kóla, citromos sör. Amig hideg volt a sör esett a legjobban, de igyekeztem azt inni ami hideg volt. Néha hoztak a pontra friss kólát, amíg hideg volt jól esett.
a frissítésen kívül a 31 óra alatt 2-3 deci leves, 1 banán, 1 virsli, fél kifli, kevés tészta 3 zselé, 2 só tabletta
kb 2 körönként száraz cipő, száraz zokni
Ez így utólag visszanézve nem sok, lehet, hogy legközelebb többet kell enni.
De semmi gyomor problémám nem volt, nem éreztem éhséget sem. Valamelyik nadrágom kidörzsölt, majd be kell szerezzek egy rendesebbet.
– A lábaim rendben, semmi vízhólyag, vagy hasonló. A Brooks Ghost 10 egy jó cipő.

This entry was posted in beharangozó and tagged .