ultrafutás
Sárvár 6 óra, beszámoló – Hanka
Ha Sárvár, akkor 12 vagy 24 órás futás, legalábbis eddig így volt. De idén nem. A két héttel korábbra hozott Ultrabalaton borította az eddig megszokott menetrendet, vagyis a 2014-ben és 2015-ben is sikerrel lehozott Sárvár 24 órás teljesítés – Ultrabalaton célba érés kombót.
Amikor idén év elején megláttam, hogy melyik verseny mikor lesz, és egyeztettük Gabival az éves terveket és a versenynaptárat, akkor tudtam, hogy ebből most 24 órás nem lehet, mert túl közel van egymáshoz a két hosszú és nehéz verseny, a kettőt együtt nem vállalhatom be, főleg a teljesen kihagyott tavalyi év után. Első körben az Ultrabalatonig próbáltam gondolkodni, hiszen a Spartathlon nevezés lutri, vagy sikerül bejutni, vagy nem, de az Ultrabalatont így is, úgy is szeretném teljesíteni.
A Spartathlonra egyébként az esélytelenek nyugalmával neveztem be idén, úgy éreztem, hogy nem lesz még egyszer akkora szerencsém, mint tavaly, de azért teszek még egy próbát, adok magamnak esélyt a bekerülésre – és lássatok csodát, besorsoltak, mehetek. Lehet, hogy Leonidaszhoz eljutott a tavalyi “levelem”, és “belenyúlt” a sorsolásba, hogy még a várólista előtt kihúzzák a nevem a bödönből.
Na de vissza Sárvárhoz. Az UB miatt a 24 óra szóba sem jöhetett, de a 12-t nagyon szerettem volna – arra viszont Gabi mondta azt, hogy szó sem lehet róla, 6 óra. Először 6 óráért el sem akartam volna menni, de aztán Milán (szintén hasonló versenytervekkel nyárig) mondta, hogy de menjünk, jó lesz az. Picit bántam a 12 órát, de aztán ahogy közeledett a verseny időpontja, egyre inkább éreztem én is azt, hogy ez így lesz jó, elég lesz a 6 óra, ott leszek, versenyzek, futok, de nem csinálom ki magam teljesen, nem használom fel az összes energiámat, nem merítem le magam, és idén először úgy mehetek el az Ultrabalatonra, hogy minden erőmmel arra tudok összpontosítani, hogy ott minél jobb legyek. A verseny hetében beköszöntött ítéletidő pedig még inkább megerősített abban, hogy jó lesz az a 6 óra, azon gyorsan túl vagyok még akkor is, ha hideg van, hó vagy havas eső esik, és nem kell még az elemekkel is küzdenem.
Egyébként úgy érzem, hogy jó formában vártam a versenyt, jól sikerültek az edzéseim, jól mentek a futások, lazán, gyorsabban futottam mostanában, mint eddig bármikor. Továbbra is nagyon figyelek a regenerációra, vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat szedek, hengerezek, Vandánál is voltam, Kriszhez is járok masszázsra, nyújtok, tényleg mindent megteszek, hogy nehogy lesérüljek, és tisztességesen meg tudjam csinálni ezt az évemet.
Bizakodva mentem a versenyre, és a Gabi által kijelölt 65 kilométerre próbáltam koncentrálni, úgy éreztem, hogy azt meg tudom futni. A készülődést, pakolást magamhoz képest szolidan végeztem, nem vittem a fél házat, csak a legszükségesebbeket, futócuccból és frissítőből is, de úgy, hogy azért minden legyen nálam, ami kellhet (persze utólag már tudom, mit kellett volna még vinnem, de ezeket meg megjegyeztem). A frissítés nálam a gyenge pont még mindig, edzésen rendben van, de versenyen még nem állt teljesen össze, a 100-ason túl sokat vittem be, nem is bírta a gyomrom, most ez el szerettem volna kerülni. Egyébként a bevált cuccaimmal készültem: a Panhellen porokból (Carbo100, Radical, Evolution) és a hányásízű Sponser izóból álló kombót készültem inni, mellé kóla, ropi, gyümölcspürék, pár energiaszelet. Ruhából egy pár lila darab, meg mellé egy kis fekete – nem kisestélyi, hanem nadrág és sapka. 🙂 És végre megvan a lila Hokám, be is járattam az elmúlt két hétben, itt volt a feladat, bele kell tenni egy hosszú futást az UB előtt.
Tovább a teljes beszámolóhoz >>
Erényi Tamás – BSZM beszámoló
Kedd, rajt-2 nap
A megfázás mélypontja. Elképzelhetetlennek látszik a teljesítés ebben az állapotban. Pánik, dühöngés miért nem vigyáztam jobban.
Szerda rajt-1 nap
Megfázás múlóban, jön helyette derékfájás. Székből felállás csak kapaszkodással. Gyereksétáltatás közben próbafutás, 3 lépés. Fáj. Másnap nagyjából 60000 lépés kéne. Pánik a négyzeten. Induljak vagy ne? Este sikerül kapaszkodás nélkül felállni. Felcsillan a remény. Megszületik a döntés, utazok, futok egy tízest aztán ha nagyon gáz, kiállok. Hogy miért pont tízet, nem tudom, tegnap este nem voltam teljesen beszámítható. Megvettem a vonatjegyet.
Csütörtök 1. nap
Fáj, de jobb, mint tegnap. Ennek ellenére ideges vagyok, alig tudok reggelizni. Remek, egy szelet kenyér az kevés lenne 48 km-hez. Mindegy úgyis csak tíz lesz. Azért csinálok szendvicset, hátha. Ágitól elbúcsúzom, majd este jövök. Azt mondta 4 napig ne merjek hazajönni, de vasárnap szeretettel vár. Kibumlizok a Délibe a nagy hátizsákkal, egyik járművön se merem levenni, nehogy ne tudjam visszavenni. A vonaton sikerült úgy ülnöm, hogy nem fájt a derekam. Nem is mozdultam Siófokig. A vasútállomástól 30 perc séta a rajt. A nagy zsák ellenére vagy épp amiatt nem fájt. Már csak enni kéne. Kiülök a Balaton partjára nézem a vizet, kikapcsoltam minden mást és sikerült a rajt előtt 50 perccel végre enni. Innen már rutinmunka, öltözés, csomagleadás. Rajt. Nem fáj:-) Hű ebből 48 lesz. Az idő nem számít csak a teljesítés, végig figyelem a pulzust. Inkább lemaradok egy bolyról minthogy elfussam. Szigorúan betartom a frissítési tervet, megütne a guta, ha ilyen előzmények után eléheznék. 10 km – nél örömmel gondolok arra, hogy még futhatok 38-at. Az idő csodaszép a kilométerek és a gélek fogynak. A tempó érzésre egyenletes, gond nincs. Cél. Az ilyet hívják örömfutásnak.
Péntek 2. nap
Azért ez simább indulás volt, mint tegnap:-) Reggeli rendben, készülődés rendben. Versenyláz normál szinten. Derékfájás volt, de nem aggasztó, ráadásul hiteles mérési eredmények vannak, hogy rajt után elmúlik. (El is múlt.) Fonyódon sátorborogató szél volt, így felvettem a széldzsekit, kesztyűt és egy csősálat. 5km után a kesztyű és a dzseki bekerült a futómellénybe de a csősálat le-föl vettem a szélerősségtől függően. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint tegnap, pulzuskontrol és sűrű frissítés. Legnagyobb meglepetésemre ehhez ma gyorsabb tempó tartozott, mint tegnap. Pedig jóformán végig szembeszél volt. 25 és 30 között mintha lett volna egy holtpont de mire megsajnáltam volna magam, elmúlt. Az utolsó 6-7 km-en a szél megkapta a hideg jelzőt, ez már annyira nem esett jól. De az 50-es tábla kárpótolt, ilyet azért nem sokat láttam saját versenyen. A záró emelkedőn értékelhető futómozgással sikerült felérni. Cél. Holnap hazai terep, itt már sokszor futottam.
Szombat 3. nap
Ideális verseny előtti készülődésben volt részem. Bőséges reggeli, kapkodás nélküli utazás. A rajt helyszínén elég hideg volt, fáztam és reménykedtem, hogy majd bemelegszik az idő. Vittem a széldzsekit és úgy ahogy tegnap, néhány km után elraktam. A taktikán ma sem változtattam és a tegnapihoz hasonlóan ma is gyorsabb tempó tartozott ugyanahhoz a pulzushoz. 10 és 15 között kicsit erőtlen volt minden, vissza is fogtam a tempót. Az első váltópont után utolért az egyik váltó második embere és pont kényelmes, egyenletes sebességet diktált. Kihasználtam a lehetőséget és legalább 10 km-t utaztam vele. 28 körül volt egy emelkedő az aljában megköszöntem a segítségét és bölcsen saját tempóban futottam föl. A megszerzett lendület a célig kitartott, egész jó idővel értem be. Az időjárás teljesen rendben volt, pont annyira melegedett fel amennyire kellett. A holnapi nap kemény lesz, a második leghosszabb és jó korai rajt. Biztos nem lesz gyorsabb, mint a mai 🙂
Vasárnap 4. nap
Az induláskor kb. 4 fok volt és enyhe szél, így hosszú nadrágot választottam, felülre pedig egy réteggel többet. Kellett is, főleg a táv első felében, de később se éreztem szükségét a változtatásnak. A rajt után lassan melegedtem be, figyeltem a pulzust és próbáltam bolyhoz csatlakozni, néha sikerült, de általában a frissítőnél lemaradtak büfézni, ilyenkor én elléptem. A fűzfői kanyar után a szélből hátszél lett, kicsit könnyebbé téve az utat. Kb. a felénél egész jól álltam idővel, a duplaannyit simán elfogadtam volna végeredménynek. Csak az emelkedőkkel nem számoltam. Mindegyik futható volt, gond nélkül felértem, csak lassan. 36-nál -már síkon- kicsit megszédültem, volt 2-3 bizonytalan lépésem. Nem értettem, hiszen pár perccel korábban ettem. Jobb ötlet híján ettem még egy gélt és lassítottam, kb 2 km kellett ahhoz míg hatott. Utána visszataláltam a korábbi tempóra. Úgy kalkuláltam (egyébként rosszul), hogy ha 5:10-en belül beérek, akkor belül leszek a 20 órán. Bár nem voltam biztos ebben, elkezdtem fokozni a tempót az utolsó 6 km-en. Jólesett, jól ment, sikerült is. Csak 5:10 helyett 5:03-on belül kellett volna:-) De ez nem érdekes, a teljesítés és a sérülésmentes beérkezés volt a lényeg. Az pedig külön ráadás, hogy minden nap jól ment a futás, közben nagy gondom nem volt, a kicsiket megoldottam. (Előtte volt bőven, de azon szerencsével túljutottam)
Hivatalos eredmények: http://sportident.hu/
Koren Miklós, JFK 50 mile – beszámoló
“Ezért aki igazán ért a harchoz, annak lendülete elsöprő, időzítése pedig pontos. Lendületünket az íj megfeszítéséhez, időzítésünket pedig a nyíl kilövéséhez lehessen hasonlítani.” (Szun-ce: A hadviselés törvényei)
“Laza izomzat, pengeéles figyelem.” (Gabi tanácsa a versenyre)
Szeretek tervezni. Élvezem, ahogy előre elképzelem a jobbnál jobb futóélményeket. Biztonságérzetet ad, hogy minden eshetőségre fölkészültem. A JFK 50 Mile-ra a szokásosnál kevesebb tervezéssel mentem. Behajigáltam a bőröndömbe mindent, amire 10-12 óra futás során szükségem lehet. A SIS Go géljeim is időben megérkeztek, az új Podiart talpbetétem is elkészült, mi kell még?
Az Amerikába tartó repülőúton elszórakoztattam magam és a szomszédaimat azzal, hogy a talpbetéteimet méricskélem egymáshoz. A jobbat nem csiszolták be eléggé a Hoka egyébként elég keskeny talpához, és az a 2-3mm többlet nagyon rossz helyre esett. Bejelöltem, mennyit kell még lecsiszolni belőle, és New Yorkban az első utam egy cipészhez vezetett. Ő néhány perc alatt lecsiszolta 20 dollárért. Ez órabérnek New Yorkban sem rossz, de látta rajtam, hogy nekem minden pénzt megér.
A JFK 50 Mile Amerika legrégebbi ultrája, több, mint 1000 indulóval. Szombat reggel 5.50-kor a boonsboroi iskola parkolója teljesen tele, nem lehet helyet találni, pedig itt a filmekből ismert amerikai vidéki középiskolát kell elképzelni, ahova a diákok is autóval járnak. Nagy tömeg, de profi szervezés és jó hangulat. Akkora a mezőny, hogy a 11 óra alatt egy pillanatig se fordult elő, hogy egyedül maradtam volna.
A verseny első harmada az Appalachian Trailen fut. Az AT a leírás szerint rendkívül technikás, kacskaringós ösvény, szerencsére a budai ösvényeken edződtem. Szívesen megfutottam volna, de tömött sorban kocogva nehéz előzni. Nem is baj, mert a pulzusom vagy 10-zel magasabb volt, mint vártam. Lefele az emberek többsége óvatosan sétált a kicsit köves ösvényen. Lefele. Sétált. Az elméletem szerint “A futás kontrollált esések sorozata. Az ideális arány 50% kontroll, 50% esés.” Mindegy, nem sietek sehova.
24 km-nél értünk le a hegyről, 56 van még hátra. Innentől végig síkon, a Potomac-folyó melletti töltésen megy tovább a verseny. Próbáltam fölvenni egy nyugis tempót 150-159 közötti pulzussal, és közben nem gondolni a távolságra.
You havin’ fun yet? – kérdezte Butch, amikor megelőztem. Nem voltam ráhangolódva a beszélgetésre, de gondoltam, kicsit csevegjünk. Kiderült, hogy 50 ultrát futott az elmúlt öt évben, és rendszeresen fut 100 mérföldeseket. Tudja tehát, hogy mit csinál. Legjobb lesz, ha ráakaszkodom egy darabig. Négy perc futást kombinált két perc gyaloglással. A gyönyörű, sík terepen szerinte megindulnak az emberek, aztán a végére elfogy az energia.
Örömmel láttam, hogy Butch, talán tengerészgyalogos múltjának hála, még nálam is jobban szeret tervezni. Mérföldenként újraszámolta, hogy mennyi van még hátra, és ilyen tempóval mennyi tartalékunk van a szintidőhöz képest. A birodalmi mértékegységek teljesen összezavartak, ezért szerencsére nem izgattam föl magam azon, hogy 13 vagy 15 perces mérföldeket futunk.
Tovább a teljes beszámolóhoz Miklós oldalára >>>
baratrunning.com 