Hajdú Mária – 2015
A számok
1244,6 km (117 h 54 min) futás
20,1 km (9 h 46 min) úszás
26 h 33 min erősítés
2 h 15 min jóga
2 h korcsolya
És ami mögöttük van
A 2014-es 817,5 km-hez képest idénre úgy terveztem, hogy legalább ezret kéne futni. A tavalyi év sokkal egyenletesebben alakult, mint az előző, egy-egy hét maradt ki, de semmi drámai, végülis hoztam havi 100 km-es átlagot és ez így rendben is volt. Nagy változások zajlottak felém, a futás végig kísérő-kapaszkodó volt ezek mellett, erős fizikai visszacsatolás a pszichéről; alapvetően önmagában az, hogy továbbra is hetente háromszor tudok futni, sikerélmény. A tempó nagyon sokat javult, a januári 5:45-ös hónapból decemberre 5:20-as átlag lett, max. 6 km-en már mennek az 5 perces ezreseken belüli futások is, ha jó formában vagyok. A versenyek olyan nagyon nem álltak a figyelmem központjában, a hátam mögött hat új rajtszám került fel a falra. Kétszer toltam időre: a 10 km-t sikerült 5:07-es tempóval megcsinálni márciusban, és a júniusi trieri félmaratonnal behúztam a két órán belüli félmaratont (1:54:17). Barátkoztunk a tereppel, két félmaraton során próbálgattam, milyen is ez, “laza szórakozásképpen” (ez kezd ilyen hülye ultrásnak hangozni, nem? 🙂), és ha nem is sűrűn sikerül, de igyekszem időnként eljutni, mert erdőben futni jó.
Végül a két OMFG-versenyről pár szót. Az egyik az Ultrabalaton volt csapatban, hat másik Gizionnal, ahol négy szakasz és összesen majdnem 40 km esett rám, délutáni forróságban, éjszakai koromsötétben, hajnali esőben-párában, délelőtti befutóval. Hozott új ismerősöket, sok nevetést, egy egyszerű zuhany lehetőségének átértékelését, a siófoki McDonalds vasárnap reggeli szentté avatását. A maradandó károsodás olyan jól sikerült, hogy a végén hazavánszorgás közben poénból elsütött “jövőre fussuk le trióban” már a nevezésig jutott. “Másképp jó”, ugye. Ugye?
A másik emblematikus pont az október végi differdange-i Strongmanrun volt. 22 km, 30 akadály, 8 fok, előtte sűrűn fájós térd. Vér, verejték, könnyek. Víz, sár, terep. Nem létezik, hogy én erre józanul neveztem be… Végül sikerült a magamnak titokban kitűzött 3 órán belül beérkezni, térd bírta, új, pozitív élmény volt, hogy egy versenyen valakivel együtt futok, és minden előzetes félelem – valamint annak a valóságban beigazolódott része – ellenére pont ez a sárdagonyás-csuromvizes-szétfagyott küzdelem bizonyult az év zenfutásának: teljes simaság honolt fejben végig.
Az erősítés szépen visszaerősödött, volt egy-két gyengébb hónap, de nyártól ezt is főnökasszony dirigálja, az sokat segít a futással való összehangolásban. Ezt szeretném folytatni tovább. A jóga hamar elkopott, nem volt most helye, ha így, hát így. A korcsolya üdítő változatosság időnként, alkalmanként lesz még, ha keveslem a halálfélelmet az életemben 🙂 Az úszást sajnálom, hogy logisztikai okokból a második félévben kiesett, de el kellett engedni, ez most nem az az időszak, úgyhogy megbecsülöm, ha időnként majd sikerül beilleszteni. Ételintoleranciák pszichoszomatikus alapúnak bizonyultak és eltűnni látszanak egy ideje. Figyelem, sokkoló információ következik, csak erős idegzetűeknek: a sportcipőim száma idén is megduplázódott 🙂
Tervek 2016-ra
Nemigen vannak, számok, nagy célkitűzések semmiképp. 1/3 UB május végén, ami olyan 75 km-t takar majd, még nem tudom, hány részletben (csináltatok “nem létezik, hogy én erre józanul neveztem be” pólót :-)). Fontolgatom, hogy a márciusi 10 km-es versenyt megfutom idén is benchmarking jelleggel, horribile dictu 50 percen belül. Ha szembejön egy szimpatikus, logisztikailag megoldható félmaraton, ami nem 30 fokos hőségre esik, megnézném, mire megyünk egymással időben. A maraton halovány célként fennforog, de esélyesebb, hogy még nem idén jön el az ideje. A többit meg majd meglátjuk, mondta a vak és lelépett a kamion elé
baratrunning.com 