Day: január 14, 2016

Kiszely Éva – 2015

Posted on Updated on

sally.jpeg

Fotó: Terepfutás.hu

Volt összesen 2290 km amit megfutottam, pedig volt sérülésem – kétszer estem térdre, ami miatt hónapokig duzzanat volt a térdemben (és most jut eszembe, hogy el is tűnt így januárra, juhé) és a duplára való felkészülés alatt megfájdult a csípőm, és sajnos az most is előjött. Szóval bár volt sérülésem, úgy érzem a futott kilométerek száma minden előzetes elképzelésemet felülmúlta. Titkon reméltem, hogy összejön a 2015 km, és ezért be is léptem az egyik ilyen csoportba, de amikor kiszámoltam, hogy ezért minden héten legalább egy maratont kell futnom, akkor azért elbizonytalanodtam rendesen. Aztán jöttek sorban a versenyek.

Tavasszal a cél az alig 8 hónapos Erik mellett az volt, hogy barátnőmmel Mariannával párban körbefussuk a Balatont. Nem gondoltam, hogy ez sikerülhet, és aggódtam is rendesen amiatt, hogy Erik még elég rendesen szopizott (éjjel/nappal) és ezt megtetéztük egy jó kis sírós fogzással is. Mégis sikerült abszolválni a dolgot, a Nyafka Macskák kb 5:40!-es tempóval futotta körbe a tavat, és igaz, hogy a 14 fős női párok közül csak 12-ek lettünk (ha jól emlékszem), de igazából a teljesítés volt a lényeg, és a jó hangulat.

Tovább Sally blogjára