Bükki Hegyi Maraton beszámoló – Belus Fruzsi
Idén három versenyen vettem részt eddig: volt ugyebár a Vértes Terepmaraton márciusban, az Ultra Trail Hungary 55 km-es távja májusban, és a félév lezárásaként a Bükk Hegyi Maraton. Az igazat megvallva nagyon vártam ezt a versenyt, az UTH-n a körülmények nem igazán voltak kedvezőek, és a BHM ugyebár nekem mindig is a szívem csücske, szóval nem volt kérdés, hogy idén nem hagyom ki. A legkisebb gyerkőc is lassan egy éves, szóval most már az is belefért, hogy egy kicsit én is kiszakadjak otthonról, így péntek este hazautaztam Nyíregyházára anyuékhoz, a család meg maradt otthon Budán.
Sajnos az elmúlt időszak egy kicsit megviselt, ezért elég rosszul alszok mostanában, fel is ébredtem a verseny napján reggel fél 6-kor, és utána már csak kínlódtam a visszaalvással. A rajt 10.30-kor volt, ezért a reggelt kényelmesen eltölthettük otthon, majd felcsíptük a tesómat és irány Miskolc. A rajcsomag átvételét követően mindenki elkészülődött (anya-tesóm-én), apának kiadtuk a feladatokat (ez egy kinek-mikor-mi kellhet, mit hol talál majd meg típusú megbeszélés volt), nem mintha nem tudná már magától is, hogy mit kell ilyen szituációban csinálni. Apa egy igazi pro már. Egy ölelés egy rég nem látott baráttól Timikétől, aki a 10 km-es távon indult, aztán ugorjunk is a rajthoz. Sikerült bepasszíroznunk magunkat egy viszonylagosan jó helyre középre, aztán mire észbe kaptunk, már indult is a móka.
A verseny során 4 egyenlő nagyságú kört kellett megtenniük a maratonistáknak, egy elég érdekesen megrajzolt pályán. A dolog pikantériája leginkább az, hogy ezen a pályán nem igazán van sík szakasz, csak viszonylag minimális. Van az útvonalnak egyfajta ritmusa, amire szerintem nehéz ráérezni (nekem elég nehezen ment). Van egy viszonylag elnyújtott nagy emelkedő, aztán 3 kisebb fel-le, meg egy durva emelkedő, meredek lejtővel, aztán egy hol sunyin-hol jobban emelkedő befutóval. A tervem az volt, hogy megpróbálok egyenletes 155-160 közötti pulzussal futni, mindemellett figyelem is a testem jelzéseit, hogy mit bírok. Az első kör ezzel a tempó-keresgéléssel telt, meg azzal hogy újra ismerkedtem a pályával (bár már voltam itt kétszer korábban, azonban csak a lényeges részek maradtak meg az emlékezetemben). Próbáltunk nem rátaposni egymás sarkára, mivel itt még a maratonisták mellett a félmaratoni, a kismaratoni táv és a maraton-váltó résztvevői is a pályán voltak. Az első kör nem igazán tartogatott meglepetést, próbáltam magam tudatosan visszafogni, hogy lehetőleg ne gyilkoljam le magam túl korán. Az idő remek volt, a pára ellenére, szerintem ilyen klassz idő BHM-en még sosem volt, bár az elején megöntözött minket egy kis zápor. Az első körben sokszor nem tudtam a saját tempómban haladni, mivel a mezőny miatt vagy egy kicsit gyorsabban, vagy egy kicsit lassabban tudtam menni, ehhez hozzáadódott az, hogy a pálya össze-vissza hullámzott, így állandó ritmusváltásokra kényszerültünk. Mindezek mellett az első kör gyorsan eltelt: 1:08:39, plusz apa és aztán a szpíker is közli hogy első helyen állok a női mezőnyben. Hmm, ez örömteli.
Mentem szépen tovább, azt hiszem a második kört élveztem a legjobban. Itt már sikerült egy kicsit jobban ráérezni a pályára, jött minden, egymás után, ahogy kell, szépen teltek a kilométerek, a mezőny is jobban megbomlott, így teljesen a saját tempómban haladhattam. A lefeléket igyekeztem izommunka nélkül lendületesen futni, a felfeléknél, ha úgy ítéltem meg, hogy gyorsabb és takarékosabb, akkor bele-bele gyalogoltam néha, de alapvetően kevés gyaloglás volt itt még. A kör vége előtt ujjongva várt Timike barátnőm, aki már végzett a futással, és megnyerte a kismaratoni távon a versenyt. Hűűű, össze kell kapnom magam, ne hozzunk szégyent Imókára. A második kör 1:12:55, plusz apa közli hogy az előző körben a második helyezett kábé 2 percre volt. Na az nem sok. Itt a frissítőponton már ittam egy kis kólát, aztán nekivágtam a harmadik körnek.
baratrunning.com 