Ficzere Julianna – Budapest Maraton/30 km beszámoló

Posted on október 19, 2016

10 hónappal az első futóedzésem után lefutottam a Coca-Cola testébresztő 30km-t ami életem leghosszabb versenye volt. Ha valaki decemberben ezt mondja nekem, biztos nem hiszem el. Még most is csaponganak a gondolataim az ámulás, csodálkozás valamint a megdolgoztam érte persze hogy jól sikerült között. Legjobb versenyem volt ez (az eddigi ötből). Nagyon jól voltam fejben, ki voltam pihenve, remek volt az idő, nem hagytam eléhezni magam.

 

Ha jól tudom, az egyik alapszabály ne próbálj ki semmi újat a verseny napján. Nos vasárnap reggelire tonhalas tésztasalátával és nutelás kenyér kombót választottam amit soha még nem próbáltam. Utólag kiderült számomra ez a jó verseny előtt. Reggeli után gyors öltözés és irány az Árpád híd. Az 1-es villamoson már rengeteg futó tartott a rajtzóna felé, ami emelte az egyébként sem alacsony pulzusomat. A rajt előtti fél óra kicsit fázósan indult, aztán elkezdtek jönni a maratoni táv első futói és megindult a tapsolás és biztatás. Lubics Szilvi is elviharzott:-) Mire tudatosult, hogy hamarosan futni fogok már a rajtban álltam, és egy-két perc múlva már indultunk is. A tervem az volt, hogy a sebességet 6 alatt tartsam úgy hogy a Gabi által adott pulzusértékeket is tartsam valamint, hogy ne álljak ki minden frissítőpontnál.

A szokásos pisilhatnékom persze néhány kilométer után rám jött, most már tudom az izgalom teszi. Az első frissítőnél ki is álltam, de néhány perc várakozás után sem jutottam be a kék dobozba így inkább tovább mentem. Végül a célig nem is kellett:-)

Az első 5-7 km a saját tempóm megtalálásával telt így azon vettem észre magam, hogy visz a tömeg, a pulzusom pedig az egekben. Mire a Margit hídhoz értem már beállt a tempó, és már vártam, hogy az első Gizionnal pacsizhassak, de sajnos Hankát elszalasztottam. Még szombaton becsukott szemmel lefutottam a teljes távot, így tudtam, hogy a budai rakpart lesz a legunalmasabb szakasz. Időnként ránéztem az órámra, hogy tartsam a tempót, gyönyörködtem a városban, a lényeg az volt, hogy jelen legyek. Észrevettem, ahogy nem voltam tudatos olyan érzésem volt mintha bealudtam volna, nem tudtam mi történik körülöttem és fokozatosan lassultam. Erre a tudatos jelenlétre a táv végéig figyeltem.

Az ízületi fáradság első jeleit  a Szabadság hídhoz érve éreztem először, itt ettem egy gélt és ittam kólát és arra gondoltam, hogy délután és a jövő héten más dolgom sem lesz mint kipihenni a fáradalmakat. Szóval abba kell hagynom a nyavalygást és oda kell tennem magam a hátralévő részben.

A legmeghatóbb pillanat a pesti rakparton a Erzsébet hídnál ért amikor átléptem a félmaraton távját. Néztem az órán az időmet, újabb egyéni csúcs (2:07). Vigyorogtam egy nagyot és az eddiginél nagyobb lendülettel futottam tovább, sorozatban előztem. Elkezdtem matekozni. Lehet mégis meglesz a titkon remélt idő? A Bajcsy-Zsilinszky útra fordulva már vártam, hogy Katival találkozzam, és ráébredtem csak 8 km és célban vagyok. A Ferdinánd híd alatt feltöltöttem magam kólával, szőlőcukorral, mert már nem akartam később megállni frissíteni. Meglepő volt, hogy a hátralévő részen mennyi futó sétált, és milyen sokat tudtam előzni. A Hősök terén a rengeteg ember és a zene adta az erőt, hogy a még bennem rejlő energiák segítségével a lehető leggyorsabb tempóban érjek be. Erre annyira koncentráltam, hogy a célban elfejlettem mosolyogni a jó célfotóért. Néhány könnycsepp is kigördült, amikor a nyakamba akasztották a befutóérmet. Amikor néhány perc múlva megérkezett az sms az eredményemről (03:05), már igazán tudtam örülni. Szuper verseny volt!

Utólag végiggondoltam miért is sikerült jól ez verseny. Úgy érzem a sok feltétel közül a leglényegesebb, hogy végre hittem magamban, hittem az elvégzett edzésmunkában. Ez adta az erőt, hogy futás közben túl tudjak lendülni a holtpontokon. Végül egy Giziont sem vettem észre, ebben még fejlődnöm kell:-)

Verseny után a beszélgetés Gabival, és a Gizion csoport beszámolói tették még felejthetetlenebbé ezt a napot.