Demeter Balázs – Mátra Trail beszámoló

Posted on október 20, 2016

Bevallom, a mostani sérüléses nyavalyáim miatt kifejezetten tartottam ettől a versenytől. A két héttel korábbi hosszú edzésen megfájdult a bal térdem, ami azóta sem szereti, ha lefelé futok, a bokám még a nyári sérülést nyögi és a korábbi hegyibringa versenyekről igen köves emlékeim voltak a terepet illetően. Mindenesetre két célom volt, ami egy mondatban összefoglalható: végigmenni sérülés nélkül. Ez sikerült, de nem vagyok felhőtlenül boldog, illetve ez sem teljesen igaz, de sok kérdést tett fel ez a verseny, amire válaszokat kell találnom.

 

Egész pihenten és időben érkeztünk a rajthoz. Mondhatni optimálisan ment minden. Annak ellenére, hogy csak a 4. alkalommal vett fel az új Hokát, nem ragasztottam le a sarkam, mivel 15 kili alatt nem bántotta korábban, illetve utálom, hogy a leukoplast (ami vízhólyag ellen szuper) mindig összeragacsolja a zoknimat belül (persze a mosógép nagyjából megoldja, de akkor is…). Na ez persze visszaütött, nem sokkal Mátraháza előtt meg kellett állnom ragasztani, ami az izzadt bőrre persze nem volt könnyű feladat, ment vele az idő rendesen (a dolog érdekessége, hogy az a csapat, akikkel nagyjából együtt mentem addig, Mátraháza után eltévedt, némi plusz szintet faragva az amúgy sem lapos távba, na ebből kimaradtam, ami abszolút nem volt baj).

Felfelé abszolút visszafogottan mentem, figyelve a pulzuslimitet, ami sok kemény emelkedőn csak a sétára volt elég (szerencsére a környezetemben a legtöbben ugyanezt tették). Egyébként a megadott pulzuslimit kb. a “kemény, de még viselhető” érzést adta. Nem sokkal a Kékes előtt ért a féltáv, csipogás jelezte, hogy magasabb a pulzuslimit, amit aztán csak a befutóban használtam ki.

Már a felfelén is elég fáradt voltam, lefelé meg nagyon koncentráltam, a térdem is nyiszogott, így jóval lassabban mentem, mint korábban szoktam volt. A sípályát inkább nem szerettem, bár a lankásabb részeket egész jól meg tudtam futni. A mátraházai frissítőnél gondolkoztam, hogy kell-e, sőt, már el is indultam tovább, de (szerencsére) meggondoltam magam. Nagyon jó volt a kóla, meg némi sós cucc. Aztán tovább a daráló lefelé, óvatosan! Patakmedrek, kövek, de fogytak a kilométerek, ahogy az erőm is. Sástónál az egyenes (vagy enyhe lejtő?) legalább olyan volt, mint a maratonon a Tagore-sétány, csak itt még jött egy pukli egy technikás-köves ösvényen. A végén az aszfalton már csak agyból mentem, Tankcsapdát dúdolgatva (a szöveg nem a nyomdafesték barátja…) és rohadtul meg akartam állni. De nem tettem. Hatalmas érzés volt befutni!

A Mátra gyönyörű, a napsütötte oldal is, de a ködös-misztikus északi oldal is fantasztikus volt. Azt hiszem a frissítést sem toltam túl, a végén már kifejezetten éhes voltam, de nagyon nem kívántam az édeset, más pedig nem volt. Egy dekás csokis rizsszeletet letuszkoltam, azzal kibírtam. A teljes kajám 1 BioTech gél, 1 BioTech energiaszelet, 2 Magna Shot (az egyik helyett Energy Shot-ot akartam, de így sikerült), 1 dekás csokis puffasztott rizsszelet, 2 pohár kóla, 1 fél édes keksz, némi sajt és olajbogyó.

M táv, 2:47:14

Eredmények

Fotó: Terepfutás.hu