Month: október 2016
Demeter Balázs – Mátra Trail beszámoló
Bevallom, a mostani sérüléses nyavalyáim miatt kifejezetten tartottam ettől a versenytől. A két héttel korábbi hosszú edzésen megfájdult a bal térdem, ami azóta sem szereti, ha lefelé futok, a bokám még a nyári sérülést nyögi és a korábbi hegyibringa versenyekről igen köves emlékeim voltak a terepet illetően. Mindenesetre két célom volt, ami egy mondatban összefoglalható: végigmenni sérülés nélkül. Ez sikerült, de nem vagyok felhőtlenül boldog, illetve ez sem teljesen igaz, de sok kérdést tett fel ez a verseny, amire válaszokat kell találnom.
Egész pihenten és időben érkeztünk a rajthoz. Mondhatni optimálisan ment minden. Annak ellenére, hogy csak a 4. alkalommal vett fel az új Hokát, nem ragasztottam le a sarkam, mivel 15 kili alatt nem bántotta korábban, illetve utálom, hogy a leukoplast (ami vízhólyag ellen szuper) mindig összeragacsolja a zoknimat belül (persze a mosógép nagyjából megoldja, de akkor is…). Na ez persze visszaütött, nem sokkal Mátraháza előtt meg kellett állnom ragasztani, ami az izzadt bőrre persze nem volt könnyű feladat, ment vele az idő rendesen (a dolog érdekessége, hogy az a csapat, akikkel nagyjából együtt mentem addig, Mátraháza után eltévedt, némi plusz szintet faragva az amúgy sem lapos távba, na ebből kimaradtam, ami abszolút nem volt baj).
Felfelé abszolút visszafogottan mentem, figyelve a pulzuslimitet, ami sok kemény emelkedőn csak a sétára volt elég (szerencsére a környezetemben a legtöbben ugyanezt tették). Egyébként a megadott pulzuslimit kb. a “kemény, de még viselhető” érzést adta. Nem sokkal a Kékes előtt ért a féltáv, csipogás jelezte, hogy magasabb a pulzuslimit, amit aztán csak a befutóban használtam ki.
Már a felfelén is elég fáradt voltam, lefelé meg nagyon koncentráltam, a térdem is nyiszogott, így jóval lassabban mentem, mint korábban szoktam volt. A sípályát inkább nem szerettem, bár a lankásabb részeket egész jól meg tudtam futni. A mátraházai frissítőnél gondolkoztam, hogy kell-e, sőt, már el is indultam tovább, de (szerencsére) meggondoltam magam. Nagyon jó volt a kóla, meg némi sós cucc. Aztán tovább a daráló lefelé, óvatosan! Patakmedrek, kövek, de fogytak a kilométerek, ahogy az erőm is. Sástónál az egyenes (vagy enyhe lejtő?) legalább olyan volt, mint a maratonon a Tagore-sétány, csak itt még jött egy pukli egy technikás-köves ösvényen. A végén az aszfalton már csak agyból mentem, Tankcsapdát dúdolgatva (a szöveg nem a nyomdafesték barátja…) és rohadtul meg akartam állni. De nem tettem. Hatalmas érzés volt befutni!
A Mátra gyönyörű, a napsütötte oldal is, de a ködös-misztikus északi oldal is fantasztikus volt. Azt hiszem a frissítést sem toltam túl, a végén már kifejezetten éhes voltam, de nagyon nem kívántam az édeset, más pedig nem volt. Egy dekás csokis rizsszeletet letuszkoltam, azzal kibírtam. A teljes kajám 1 BioTech gél, 1 BioTech energiaszelet, 2 Magna Shot (az egyik helyett Energy Shot-ot akartam, de így sikerült), 1 dekás csokis puffasztott rizsszelet, 2 pohár kóla, 1 fél édes keksz, némi sajt és olajbogyó.
M táv, 2:47:14
Fotó: Terepfutás.hu
Ficzere Julianna – Budapest Maraton/30 km beszámoló
10 hónappal az első futóedzésem után lefutottam a Coca-Cola testébresztő 30km-t ami életem leghosszabb versenye volt. Ha valaki decemberben ezt mondja nekem, biztos nem hiszem el. Még most is csaponganak a gondolataim az ámulás, csodálkozás valamint a megdolgoztam érte persze hogy jól sikerült között. Legjobb versenyem volt ez (az eddigi ötből). Nagyon jól voltam fejben, ki voltam pihenve, remek volt az idő, nem hagytam eléhezni magam.
Ha jól tudom, az egyik alapszabály ne próbálj ki semmi újat a verseny napján. Nos vasárnap reggelire tonhalas tésztasalátával és nutelás kenyér kombót választottam amit soha még nem próbáltam. Utólag kiderült számomra ez a jó verseny előtt. Reggeli után gyors öltözés és irány az Árpád híd. Az 1-es villamoson már rengeteg futó tartott a rajtzóna felé, ami emelte az egyébként sem alacsony pulzusomat. A rajt előtti fél óra kicsit fázósan indult, aztán elkezdtek jönni a maratoni táv első futói és megindult a tapsolás és biztatás. Lubics Szilvi is elviharzott:-) Mire tudatosult, hogy hamarosan futni fogok már a rajtban álltam, és egy-két perc múlva már indultunk is. A tervem az volt, hogy a sebességet 6 alatt tartsam úgy hogy a Gabi által adott pulzusértékeket is tartsam valamint, hogy ne álljak ki minden frissítőpontnál.
A szokásos pisilhatnékom persze néhány kilométer után rám jött, most már tudom az izgalom teszi. Az első frissítőnél ki is álltam, de néhány perc várakozás után sem jutottam be a kék dobozba így inkább tovább mentem. Végül a célig nem is kellett:-)
Az első 5-7 km a saját tempóm megtalálásával telt így azon vettem észre magam, hogy visz a tömeg, a pulzusom pedig az egekben. Mire a Margit hídhoz értem már beállt a tempó, és már vártam, hogy az első Gizionnal pacsizhassak, de sajnos Hankát elszalasztottam. Még szombaton becsukott szemmel lefutottam a teljes távot, így tudtam, hogy a budai rakpart lesz a legunalmasabb szakasz. Időnként ránéztem az órámra, hogy tartsam a tempót, gyönyörködtem a városban, a lényeg az volt, hogy jelen legyek. Észrevettem, ahogy nem voltam tudatos olyan érzésem volt mintha bealudtam volna, nem tudtam mi történik körülöttem és fokozatosan lassultam. Erre a tudatos jelenlétre a táv végéig figyeltem.
Az ízületi fáradság első jeleit a Szabadság hídhoz érve éreztem először, itt ettem egy gélt és ittam kólát és arra gondoltam, hogy délután és a jövő héten más dolgom sem lesz mint kipihenni a fáradalmakat. Szóval abba kell hagynom a nyavalygást és oda kell tennem magam a hátralévő részben.
A legmeghatóbb pillanat a pesti rakparton a Erzsébet hídnál ért amikor átléptem a félmaraton távját. Néztem az órán az időmet, újabb egyéni csúcs (2:07). Vigyorogtam egy nagyot és az eddiginél nagyobb lendülettel futottam tovább, sorozatban előztem. Elkezdtem matekozni. Lehet mégis meglesz a titkon remélt idő? A Bajcsy-Zsilinszky útra fordulva már vártam, hogy Katival találkozzam, és ráébredtem csak 8 km és célban vagyok. A Ferdinánd híd alatt feltöltöttem magam kólával, szőlőcukorral, mert már nem akartam később megállni frissíteni. Meglepő volt, hogy a hátralévő részen mennyi futó sétált, és milyen sokat tudtam előzni. A Hősök terén a rengeteg ember és a zene adta az erőt, hogy a még bennem rejlő energiák segítségével a lehető leggyorsabb tempóban érjek be. Erre annyira koncentráltam, hogy a célban elfejlettem mosolyogni a jó célfotóért. Néhány könnycsepp is kigördült, amikor a nyakamba akasztották a befutóérmet. Amikor néhány perc múlva megérkezett az sms az eredményemről (03:05), már igazán tudtam örülni. Szuper verseny volt!
Utólag végiggondoltam miért is sikerült jól ez verseny. Úgy érzem a sok feltétel közül a leglényegesebb, hogy végre hittem magamban, hittem az elvégzett edzésmunkában. Ez adta az erőt, hogy futás közben túl tudjak lendülni a holtpontokon. Végül egy Giziont sem vettem észre, ebben még fejlődnöm kell:-)
Verseny után a beszélgetés Gabival, és a Gizion csoport beszámolói tették még felejthetetlenebbé ezt a napot.
Nicol – Budapest Maraton beszámoló
Első maratonom története, azaz futás szurkolótól szurkolóig.
A csoportban csak tréfának szántam, hogy majd szurkolótól szurkolóig futok, de végül tényleg így sikerült.
A rajt: Kitti és Tandi kísérnek oda, a megbeszéltek szerint. Kitti mondja, hogy büszke rám. Már könnyes a szemem. Tandinak lenne más dolga, de mégse, mert ott van velem.
Az izgalom a tetőfokon, a pulzusom álló helyzetben 100-as értéket mutatott.
Rajtzóna: két kollégám teljesen váratlanul megjelenése okoz örömet. Miattam jöttek, meghatódom.
A rajtkapunál Görög Gyula és felesége integettek.
És végre elindultuk. Két éve készülök arra, hogy odaállhassak a maraton rajtjába és most ott vagyok.
Büszke vagyok, hogy végigcsináltam a felkészülést, hiszem, hogy be is fogok érni. Gabira gondolok, a bizalmára, segítségére.
Nem foglakozom az iramfutókkal csak magamra és a tervezett tempóra figyelek. Egy kicsit meglepődöm és megriadok az első km után a 157-es pulzus láttán, de tekintve, hogy nem pulzuskontrollal futok, nem tudom, hogy ez vajon mit jelent. Tovább nem idegesítem magam rajta.
Kodály Körönd: Kitti és Tandi integet.
Bajcsy fordító: Bocsi vár, biciklivel kísér és a tervek szerint a rakparton 5 kilométerenként fogunk találkozni. Kérdezi, hogy minden rendben. Intek, hogy igen.
Várkert bazár. Sili barátnőm fut elém mosolyogva. A kedvemért jött fel Százhalombattáról.
Attila út: Piroska a gyerekekkel szurkol.
Nézem a tempót minden rendben 7 percen belül futok.
Batthyányi tér: Kitti és Tandi mosolyogva várnak.
Margit híd: Hanka és családjának örülök.
12 km-nél Bocsi vár és kérdezi, hogy ettem-e. Igen a válasz egy energia szelet már lecsúszott, iszok mindenhol és egy banánt is elmajszolok a frissítőpontoknál. Mondja, előremegy a fordítóig.
Oké, minden rendben, el is csodálkozom, hogy elrepült ez a 12. Hallgatom a mellettem lévők beszélgetését, de nem várják, hogy részt vegyek a beszélgetésbe és ez így jó nekem.
Mozaik utcai fordító: Bocsi tapsol.
Haladok szépen. Ránézek a karkötőre: Nem vagy egyedül. Tényleg mi lehet a többiekkel? Fruzsinak sikerül a terv? Larzennek beválik a CH feltöltés? Juditnak hogy megy? És mi van a többiekkel?
Margit híd: Milán messziről integet, Milcsi figyel, Hanka fut mellettem, kérdezi, hogy minden rendben. Mondom, hogy igen, tartom a tempót és kérdem, mi van a többiekkel? Mosolyogva mondja” most magaddal foglalkozz”. Igyekszem.
Rakpart. Pötyi kolléganőm integet 21 km-nél miattam jött. Örülök neki is.
Itt egy kicsit elgondolkodom, hogy még ugyanennyi van hátra, meg is ijedek. Bánatomba megeszem a következő energia szeletet.
Szabadság híd: Kitti és Tandi fut mellettem, mondom, hogy minden oké.
Rakpart 25 km: Bocsi a kezembe nyomja, a magnéziumoz, nem vagyok boldog, de lenyelem.
Rakpart az egyetem előtt Sili barátnőm szurkol lelkesen.
Lágymányosi híd után: Bocsi vár
A fordító előtt Suhanjosok jönnek szembe, szurkolunk egymásnak, Vincának különösen megörülök.
Budafok út fordító: kedves ismerősök várnak, integetnek.
Lágymányosi híd ismét: Bocsi szól, hogy a Bálnánál fog várni.
Műegyetem rakpart: a tempót jól tartom, de mit is keresek én itt?
Sili fut mellém és kérdezi, hogy hogy vagyok. Mondom neki, hogy most nem annyira szeretem ezt az egészet. Egyetértően bólogat és utamra küld. Elnyammogom a következő energia szeletet.
Vásárcsarnok, Kittinek és Tandinak próbálok siránkozni, nem hagyják.
A sarkon Erna vár. Meleg ölelése erőt ad.
És végre itt a fordító. Bocsi kérdezi a rakpartra leérve, hogy mit és mikor ettem. Közli, hogy van még 10 km-em, a munkát beletettem, ez már a fejemben dől el, hogy hogyan csinálom.
Nincs mit tenni, és tulajdonképpen egészen jól érzem magam, megyek.
A Széchényi térnél Moeskára gondolok, „ nem vagyok egyedül”. Tudom, sokan gondolnak Rám. Gizionok mit csinálnak vajon?
Meglátom a Brit nagykövetet szurkolni. Megörülök neki.
Bajcsy Zsilinszky út ismét: Bocsi szól, hogy a Nyugati téri felüljárót illene megfutnom. Ki vagyok én, hogy ellenkezzem. Megfutom.
Ott érem utol a Suhanjosokat. Vincától nagy ölelést, Gusztos Pétertől kézcsókot kapok. Egy kicsit zavarba jövök, de megyek tovább.
A híd lábánál Apukám és a kedvese várnak. Számítok rájuk, sokat jelent, hogy ott vannak.
Még mindig tartom a 7 perces tempót, eddig egyszer csúsztam ki belőle. Nekem a terv a szintidőn belüli teljesítés volt, de Gabi 3 hete azt írta, hogy 6:55-6:45 között meg tudom csinálni. Kiszámoltam, ha kerekeken 7 percben futok, akkor is 5 órán belül vagyok. Az álomidő számomra. Akkor legyen meg a 7 percen belül tempó.
A lábujjam fáj, fáradok, de különben minden oké.
Bocsi szól, hogy most már a célban vár és egyek meg kilométerenként egy szőlőcukrot.
Megteszem. Valami jó kis cucc lehet, mert jókedvem kerekedik tőle. Már csak 7 km és bent vagyok.
Vágány utca: Kati és Laci a barátaim várnak. Egy transzparenssel: Hajrá Nicol. Meghatódom, odaszaladok, megölelem őket. Tudtam, hogy jönnek, sokat jelent, hogy ott vannak. A forgalomirányító rendőr is megmosolyog minket.
Hősök terére kanyarodok: Kati ígérete szerint sáraga lufikkal a kezében lelkesen integet.
Én már csak mosolygok. Pacsi DJ Dominiknak, aki odaáll szurkolni.
20km-től szinte folyamatosan előzöm a mezőnyt, ezt folytatom most is.
Eszem a szőlőcukrot, jót tesz.
Az utolsó frissítő pont: Deákné Editke vár, hogy fusson velem egy kicsit. Meséli, hogy aggódott, hogy nem fog észrevenni. Melengeti a szívem, hogy ott van velem.
És végre ráfordulok a célegyenesre Kitti és Tandi integetnek, és Péter Attila bemondja a nevem és már benn is vagyok a célban. Az idő: 4:49:56. Messze jobb, mint amire számítottam. Örülök.
Megkapom az érmet, rám terítik a fóliát és Görög Gyula szalad oda gratulálni.
Majd kiérek és Kitti és Tandi ölelnek át. Részesei annak, hogy ott lehetek a célban. Hittek és bíztak bennem mindvégig, amikor újra és újra kezdtem a futást. (6 év maradt ki).
Kitti átkarol, mondja, hogy örül és büszke: #azénanyukamalegmenőbb kerül fel az Instagram falára. Könnyes a szemem. Boldog anyuka vagyok. Tandi pezsgőt varázsol a táskájából.
Krisz szalad oda és ölel meg és velem örül.
És megérkezik Bocsi. Az ölelésében benne van, hogy tudja milyen sokat jelent ez a teljesítés nekem.
Este még megírom a barátaimnak, hogy büszke vagyok a felkészülésemre, büszke vagyok a teljesítésre, de azt hiszem, sokkal büszkébb vagyok a családomra, a barátaimra.
Menet közben gondolkodtam, hogy vajon mi vesz rá bárkit is arra, hogy ezt a távot még egyszer lefussa? Nem tudom, de a pozitív reakciók sokasága, amit kaptam/kapok nagyon jó érzéssel tölt el.
Sokan futották velem ezt a maratont. Sokak munkája, hite, segítsége, biztatása benne van. Köszönöm nekik.
Este megnézem az adatokat. Soha nem látott módon egyenletesen futottam. A pulzusom a végén és szinte végig 157, mint a rajtban. Bocsi szerint volt még bennem tartalék, lehet, de (még) egyelőre nem tervezem megmutatni. 😉
- ← Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő →
baratrunning.com 