Demeter Balázs – WadkanZ Trail Biatorbágy
Már tavaly kinéztük ezt a versenysorozatot, amikor az akkori biatorbágyi versenyükre nem jutottunk el, de az ott lévő barátainktól jó visszajelzések érkeztek. Az idei év felkészülésébe a hosszú táv illett (khm, pihenőhét…), és a pályára is kíváncsi voltam. A sorozat “prémium futóélmény”-t ígért, amit néhány bakitól eltekintve meg is kaptam.
Szóval pihenőhét, így pulzuskontrollos egyenletes edzőverseny. Némiképp árnyalta a dolgot, hogy előző nap el kellett mennem a Balboa rajt-cél helyszínére, ami kiváló alkalmat adott, hogy “élesben” kipróbáljam a hegyibringán is a szöges gumit. A gumi fantasztikus élmény volt, a tükörjégen mentem úgy, mintha száraz, döngölt föld lett volna, de a majd 4 órás menet nem biztos, hogy életem ötlete volt a pihenőhéten egy 35-ös előtt.
Reggel azért volt egy kis rohanás, kiírás szerint 9:45-ig lehetett az L-es rajtszámot átvenni. A sportcsarnok bejáratánál kb.9:35-kor lehettünk, a polgárőrök jó arcok voltak, hagyták, hogy megálljak ott, míg megszerzem a rajtszámot. Beérve a tornacsarnokba láttam az első bakit, a rajtszámfelvételhez kígyózó hosszú sor formájában. Szerencsére a sporttársak (remélem) nem vették nagyon rossz néven, hogy előre mentem és villámsebesen megszereztem a rajtszámomat. Vissza a kocsihoz, parkolás, bringa (a hazajutáshoz, mert a feleségem rövidebbet fut és siet haza), cuccok ki. Majd idegeskedés, mert persze a gondosan bekészített U-lakat kulcsát nem találtam. A gyors megoldás reményében levittem a csomagmegőrzőbe a bringát, ahol minden probléma nélkül le tudtam tenni azt is (hatalmas pluszpont). Csók a sorban álló asszonynak, rövid gimnasztika-imitáció még a meleg teremben, majd ki a rajtba.
Hurrá, van még egy kis időm, pár perc kocogós bemelegítő, aztán beálltam a rajtba. A napsütés ellenére csípős volt az idő, kicsit zokon vettem, hogy a nyitóbeszédet tartó polgármester elkésett (hivatkozva a verseny miatti lezárásokra…), de kedvesen és röviden szólt.
Végre Rajt! Rég versenyeztem, a tömeg még mindig húz, a pulzuslimit miatt már az elején csipogott az óra, így már az első emelkedőn az utolsó helyre kerültem. A lejtőkön szerencsére nagyobb tempót engedett a pulzus, az első EP-nál már nem én voltam a sereghajtó. Persze addig is elég rossz volt az érzés, de azzal nyugtattam magam, hogy ebben a tempóban folyamatosan tudok menni, hosszú még ez a verseny…
A pálya elejét nagyjából ismertem, az Anna-hegy környékén már kirándultunk a családdal, futottam is erre. Aztán valami bozótos-saras fennsíkon folytattuk Érd felett, Biatorbágy felé. Itt már lassan értem be versenyzőket, sőt folyamatosan előztem is. A jelölés mindenhol jó volt, vagy szalag, vagy festés, vagy pályabiztosító. Futottunk az autópálya alatt és felett, fagyott talajon, füvön, sárban, jégen és hóban.
Az első frissítő jó volt, az izó végre nem volt túlhígítva. Lassan elérkezett a féltáv, vártam már a frissítőt, hogyaszongya PowerBar “annyi, amennyi ahhoz kell, hogy a célbaérés csak RAJTAD múljon!”. Emiatt nem is idegeskedtem, hogy az energiaszelet és a zselé is fogytán volt otthon (azért némi vésztartalékot zsebretettem). Jól ki is számoltam, hogy a végéig kell 3 zselé, kaptam is fel, mire mondják, hogy “csak egyet lehet” (WTF???). Ezen azért kicsit felpaprikáztam magam, kicsit olyan volt, mintha a svédasztalos reggelinél napi szendvicseket akarnék csomagolni, de rajtakapnak… Ezek után a kaptatón még sétálva is 160-at nyaldosta a pulzusom 😦
Mindenesetre a biatorbágyi sziklafal még mindig az egyik kedvencem, ehhez a lépcsőhöz tuti hogy elviszem a családot is! Bián néhány nyíl fordítva volt festve, de a pályabiztosítók mindenhol jelezték a jó irányt. A viadukton a frissítés hatalmas ötlet, pazar kilátás, klassz frissítőpont. (Mindig vágytam feljutni ide, de valahogy eddig soha nem jött össze). Itt ismét beértem pár embert és annyira elbambultam a kilátást, hogy elfelejtettem PB smoothie-t venni, pedig megkóstoltam volna… (vagy ennyire zavart az előző FP-s sztori…)
Na már csak egy komolyabb mászás. Előtte volt néhány technikás szakasz (emlékeztem még erre a részre a biai felezőből), szerencsére a “négykézláb mászós”-t egy szerpentinen kikerülték, ismét nagy piros pont a vonalvezetésért!
Az utolsó nagyobb pukli tetején maga Csipi a pontőr, személye valahogy mindig erőt ad, ahogy csak átsuhan az agyamon, hogy miket futott ez a manus (pl. 4× -illetve szerintem 5x- A Kör), szóval, mikor vele állsz szemben, lábaidban szűk 30 km-rel, akkor egyszerűen NEM LEHETSZ fáradt… Itt már ettem némi energiaszeletet is.
Aztán jött egy klassz szakasz, széles erdőgazdasági út, jó kilátással, viszonylag kevés sárral. Az aszfalt szerencsére nem volt hosszú a végén, az már nem esett annyira jól, de érdemben fájdalom nélkül, jólesően fáradtan értem be a célba végül a 19. helyen, 4:08-cal. A befutósör nagyon jól esett. A kaja is jó volt, ráadásul már sor sem volt.
Igénybe vettem néhány extrát is a verseny után. A masszázs sajnos felejthető volt, a szauna viszont pompás ötlet, bár utána elég nehezen szántam rá magam, hogy hazatekerjek.
Összegzés (nem bánom, hogy befizettem mind a 4-et):
+kiváló, informatív honlap
– rajtszámátvételnél hosszú sor
+ötletes rajtszám, helyzetben (futás közben) olvasható szintrajz, fontosabb pontok jelölve
+szuper csomagmegőrző
-késő polgármester miatt csúszó rajt
+klasszul vezetett, kiválóan jelölt pálya, sok önkéntessel
+jó kínálatú, összességében bőséges frissítőpontok
-”csak egyet lehet” (nem hinném, hogy egy ilyen versenyen induló futó itt “tankolná” az otthoni zselé -vagy bármi- készletet, ez kifejezetten rosszul esett)
+jó helyeken álló, mosolygós fotósok
+profi befutó
+tornaterem előtt tálca a saras csukáknak
+jó kaja
+masszázs, szauna
A sorozat következő versenye: március 12., Budakeszi
baratrunning.com 