Gizionos aranyköpések

Posted on


team-gizions

Ismét összegyűlt egy csokornyi, jó szórakozást!

  • Fogok tudni valami rendesebbet is futni (a jól bevált terep a 3,7 km-s kör + x*1,9 km, ahol x egész szám :oP
  • A hiányzó 1 km helyett leveleket gerebléztem a kertben, az ér?
  • Egyébként mikor azt írom, hogy elég jól esett, az ne tévesszen meg: valójában nem esik jól, csak élvezem, hogy dolgozok, meg hogy fáj. Tehát máshogy esik jól.:-D
  • 10 kili után meg végleg megrogytam mint a tanyatető, onnan már csak a jeges víz meg a hideg sör lebegett a szemem előtt.
  • Nem tűnt túl keménynek a hét. De ezt csak akkor olvasd el, ha most pihenőhét következik!
  • Mérlegeltem, hogy “hideg sör” vagy “Gabi elismerő szavai”, és bocsánat, de a hideg sör mellett döntöttem.
  • Büszke vagyok és kicsit fáradt. Ami vicces, mert én nem vagyok fáradt, csak a combom.
  • A repülőt utáltam, de leküzdöttem:) 5 után azt mondtam, hogy fuck this, nem csinálom, de utána mégis. Aztán úgy gondoltam, hogy az 1 km hazakocogást is fuck this, aztán mégis:)
  • Az volt a “terv”, hogy egy nyugdíjas csiga és egy rokkant teknős sebességét váltogatom majd.
  • Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor ezt a f.st soha többet. De inkább kifejtem.
  • A Normafán csináltam a látványosságot rövidnadrágban, mondjuk csak egy embert hallottam a csajának magyarázni, hogy “futás közben nem fázol”, de a többiek is úgy néztek rám, mint egy Gizionra illik.
  • Olyan 5-6km után mentálisan és izomzatban is bemelegedtem, és nem úgy mentem, hogy trapp-trapp, hanem hogy slutty-slutty, persze jobban örülnék annak, hogy huss-huss, mindenesetre puhán és hatékonyan.
  • A Strava kicsit szebbet mért, mint a Polar, úgyhogy inkább az utóbbi adatait írom.
  • Nekem nagyon tetszett az idő is, és a futás is, bár nem voltam gyors. És tök jól nézett ki, ahogy az esőkabátomra féltenyérnyi jéglemezkék fagytak.
  • Jó volt, pulzusom jön vissza, a tempóm javul. Azért emiatt ne adj többet mint gondoltad…
  • Mától fogva nem írok a fos időjárásról többé semmit. Majd akkor említem meg ha szép idő lesz. Vagyis valamikor július felé. (február 2.)
  • Még azt szeretném elújságolni, hogy az egy hónap edzésnek máris van egy egyértelműen pozitív hozadéka: végre nem áll el a vádlimtól a kedvenc Hilfiger csizmám szára, juhé.
  • Volt benne egy kis terep is, ahol végig hangosan csapkodtam a combomat, és énekeltem, hogy elriasszam a kígyókat. (Thaiföld)
  • Most hogy is kezdjem. Ha a tempót nézem, akkor nem tudom eldönteni, hogy egy aranykoszorús teljesítménytúrázó, vagy egy kehes terepfutó teljesítményéhez hasonlítsam. Belefutunk a túrába, vagy belesétálunk a futásba. Ez a 143 olyan volt erre a terepre, mintha szexeléshez max 85-t írnának elő. Mikor már kicsit kezdett jó lenni, egyből le kellett állni.
  • A 20 x 100 m dombot ismét büntetésnek élem meg, szerintem Te egyáltalán nem kedvelsz.
  • Végre láttam egy bazi nagy szarvast. Egy olyan Csodaszarvas félét. Először azt hittem, egy Jagermaisteres üveg, de aztán elszaladt. Sajnos nem fért bele az edzésidőbe egy Etelköz-ultratrail.
  • Elindultam a kis tó körül, majd tovább, egy kapuccinóért egy szálloda kávézójába, és visszafelé két kávét egyensúlyozva kocogtam. Így is csak 8,7 km lett.
  • A magasabb pulzus azért volt, mert átengedett egy kocsi a zebrán a pirosban, és akkor kicsit szedtem a lábamat, de eskü, legközelebb ráírom a hátamra, hogy bocs, PK-val futok.
  • A harmadik kör végén sprinteltem, hogy elérjem a buszt, a sofőr meg is dicsért, hogy másodpercpontos vagyok.A 180-as pulzus ezért van.
  • Lassan egy évesek leszünk, remélem, pihenőhetet kapok az évfordulóra!
  • Nagyon küzdelmes volt. Csak azért nem nyafogtam, mert már az is fájt. De utána legalább nem volt rám gond, csak ücsörögtem egész délután.
  • Csináltam egy has-hát erősítést, majdnem teljesen sikerült befejezni. (Hazajöttek)minyon1

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s