Kikelet, Baja beszámoló – Kormány Alex

Posted on

Nincs mit szépíteni, szar hónap áll mögöttem… Amikor már végre kezdtem úgy érezni, hogy minden összeáll, nem fognak ki rajtam a hosszú futások (nyilván saját szintemhez viszonyítva), és a tempón is sikerült gyorsítani, akkor jön az a hülye éles fájdalom a térdem mellett és lezsibbaszt mindent… edzés után meg a mozgásom még finoman szólva is terminátoros… Először próbáltam nem tudomást venni róla, de csak nem akart elmúlni. Így kénytelen voltam színt vallani Gabinak 😉 Persze, nem volt meglepő a válasz: pihentetés, türelem, nyújtás, tapaszozás… és még több TÜRELEM! Többé-kevésbé próbáltam szót fogadni, de persze amint kicsit jobbnak éreztem, már próbálgattam… és ettől csak rosszabb lett… Közben meg folyamatosan hergeltem magam, hogy nyakunkon az UB, nem hagyhatom cserben a csajokat, de edzés nélkül biztosan nem fogom azt a negyvenpár km-t megfutni… A doki először szalag-, utána csonthártyagyulladásról beszélt. A szteroid injekciót javasolta, én meg úgy voltam vele, hogy bármit, csak minél előbb másszak már ki ebből és indulhassanak újra az edzések! Közben felvettem a napirendre az általában elsumákolt nyújtást és még sportmasszőrhöz is rendszeresen jártam – ami szintén kimaradt eddig az életemből.

A mai versenyre már két hónapja beneveztem (3 éve mindig indulok a Kikeleten, mert a szülővárosomban, Baján rendezik és a kedvenc helyeimen futhatok), igaz, félmaratoni távra. Gabi végül áldását adta az indulásra, de akkor, ha átnevezek 10 km-re és kiállok, amint fáj.

Alapvetően is izgulós vagyok a versenyeken, de most a szokásosnál is feszültebbnek éreztem magam, mert bő egy hónapja tudtam normálisan lefutni 10 km-t, múlt heti próbálkozásomnál is kétszer meg kellett állnom lenyújtani, mert csak így tudtam fogösszeszorítva továbbmenni…

Közvetlenül a verseny előtt fura módon azonban megnyugodtam, elengedtem az egészet, megfogadtam, hogy nem versenyzek sem mással, sem magammal, úgy megyek, ahogy jólesik és a legkisebb fájdalomra is lassítok, ha meg tényleg rossz, akkor szépen kiállok.

El is csodálkoztam, amikor 3 km-nél ránéztem az órámra és 50 perc körüli beérkezést saccolt, mert úgy éreztem, lenne bennem erő jobban pörgetni, csak nem mertem a további sérülést kockáztatni… Amikor még 7 km-nél is 51 percet láttam, akkor már megnyugodtam… a 3-4 km-nél menetrendszerint jelentkező fájdalom elmaradt, szuflával is bírtam még, továbbra is elviselhetőnek éreztem a tempót és kezdtem elhinni, hogy végig tudom csinálni, fájdalommentesen és a vártnál jobb eredménnyel! A végén még volt erőm kicsit meghúzni, 4:54-re hoztam az utolsó km-t, úgyhogy tényleg nem azzal az érzéssel futottam be, hogy kimerítettem minden tartalékot, hanem inkább „csak” kellemesen elfáradtam. 50:37 lett a vége, korosztályos I. hely, női abszolút IV.

Köszi, Gabi, hogy elengedtél erre a versenyre, mert nagyon nagy élmény volt és kár lett volna kihagyni! Remélem, szépen fokozatosan visszaszoktathatom magam a normál terheléshez és semmi nem fogja megzavarni a felkészülést az UB-ra, amit a Gizilovakkal le fogunk gyűrni, ez nem is lehet kérdéses! 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s