Szóval ott kezdem, hogy tavaly május óta futok újra. Amig a kisfiam után (10 éves) vissza nem mentem dolgozni, többé kevésbé minden ok volt. Futottam babakocsival meg minden. Aztán eltelt tíz év , folytonos időhiány , és feljött +20 kg. Többször próbáltam újrakezdeni, de egyedül nem ment. Ment egy két hónapig aztán mindig abbamaradt.

Aztán tavaly májusban vettem egy nagy levegőt, irtam Gabinak és gizion lettem. Bekerültem egy inspiráló és támogató közegbe ahova jó tartozni. Az első pár hónap azzal telt hogy megszokjam a rendszeres edzésmunkát és beleépítsem az életembe a futást. Aztán hiányzott a rövidtávú cél, elindultam augusztusban a 8 km-es panorámafutáson (akkor az a táv nekem még csak egyszer volt meg edzésen) . Tökutolsó lettem. Na jó nem , de kb. az utolsó tízben végeztem . Nem voltam tisztában a tempómmal, az erőmmel, nagyon elfutottam az elejét, aztán belehaltam, de végigküzdöttem becsülettel.

Nagyon fontos állomás volt számomra , a 0. kilométerkő , amihez mindent viszonyitok. Aztán nyúltak a távok, nehezedtek az edzések, javult az erőnlét, de még mindig iszonyú lassú volt minden futas. Még csigák között is. Nem is értettem Gabi mér foglalkozik még velem, ha ennyire nem fejlődök.

 Az új áttörést a garmin futósórám hozta meg amit karácsonyra kaptam. A legeslegjobb ajándék ever. Látom akár menet közben is a tempómat, pontosak a távok , az idők, összehasonlithatók a futások, nincs mellébeszélés. Nagyon imádom. Kapom az edzést ,megcsinálom, feltöltöm nem kell agyalni , Gabi mindjárt látja mi van. Nekem csak futni kell. És el nem hiszitek mennyire jól esik, mikor már majdnem

elkeserednék hogy nem fejlődöm semmit, valamelyik gizion likeolja a stravan a futásomat. Irtó motiváló, ha kapok egy kudost Belus Tomitól vagy Balázstól vagy bárkitől tőletek.

 Átfutottam a telet. Január óta asszem nem hagytam ki futó edzést csak kettőt, azokat is orvosi utasításra. Elkezdtem az erősítéseket. Futottam fagyban, hóesésben, bokáig érő latyakban, jeges úton, futottam a Börzsönyben egyedül zuhogó esőben, máskor töksötétben bárhogy. Tavaly óta sikerült leadnom 7 kilót . (Az ugye meg mindig +13 de már nem 20!)

Lett hétvégi futotársam egy régi barátnőm Pen személyében, aki nélkül a hétvégi hosszúk fele ilyen

jók se lettek volna . Minden hétvégén elromlott az idő, de már csak röhögtünk rajta és együtt beszélgetve sokkal kellemesebben teltek az edzések. Pen sokkal gyorsabb mint én, de 3 km-re lakik, így mindig legalább 6km-rel többet fut mint én. Januárban még nem volt célom, a Vivicittat nem mertem bevállalni, mert félő volt, hogy utolér a záróbusz es kiszednek a versenyből. Elhatároztam, hogy az oké hogy a kiserdei mókusokon kívül senkit sem érdekel milyen lassú vagyok , de addig kell gyorsuljak hogy beférjek a 7 perc 30 as szintidőbe egy akármilyen versenyen. Akkor találtam ezt a versenyt , ahol nincs szintidő ,pont a Vivicitta előtt egy héttel, és hát az volt a tervem hogy arra gyúrok hogy belül legyek a Vivicitta szintidején.

 Aztán a verseny hetén szerdán hatalmasat pereceltem a biciklivel . (van nálunk egy kis alagút ahol a jardan mentem ami nagyon szűk és nem figyeltem, lesúroltam a falat) Nőtt két nagy pukli a sípcsontomra és szép lila lett. Innen tudtam , minden rendben lesz a hétvégén, minden valamire való gizion ilyeneket csinál fontos verseny előtt. Pénteken terheléses EKG volt ( ilyen céges szűrővizsgalati csomag része, ezer éve kaptam az időpontot) A szívemmel minden Ok, de szétszadiztak mire kitekertem a max pulzust biciklin. Ennyit a pihiről. Este azért nyújtottam egy hosszút.

A versenyen szombaton tökéletes idő volt,7 fok, alig szél, felhős, csak nehéz volt kitalálni mibe öltözzünk. Esni fog, vagy meleg lesz és kisüt a nap? Féltem a meleg napsütéstől , ahhoz még egyáltalán nem szoktam hozzá. Maradtam a 3/4es gatya, hosszú ujjú technikai póló, baseball sapka kombónál és jó választás volt. Pen barátnőmmel futottunk végig . Taliztunk Zsuzsával és Erikával a többi giziont valahogy sajnos elkerültük. Gabi annyit írt , kezdjek 7p 50-ben, tartsam a tempót és az utolsó két kilin gyorsítsak. Abszolút jó tanács, biztonsági futás , igy biztos nem cseszem el. De én nem akartam biztonsági futást ,én maxon akartam tolni , megelőzni a képzeletbeli záróbuszt, új legjobb időt futni, de úgy hogy ne álljak fejre . Gondoltam meglátom mi lesz , mindenesetre megfogadom a tanácsot és óvatosan kezdek. Verseny előtti hetekben rátaláltam az isostar pezsgőtabira. Pontos keverési arány, semmi ragacsos porozgatás, nem kell egy hatalmas doboznyi port megvenni, pont nekem való. Az isostarról tudni kell, hogy mikor gimiben sífutottam akkor nekünk az isostar volt AZ ital. A csoda. Lehet, hogy azóta vannak jobbak, de nekem annyira beégett a tudattalanomba, hogyha kortyolok belőle és megérzem az ízét mindig szárnyakat kapok. Persze edzésre nem szoktam vinni 12km-re semmit, max vizet, de most iszogattam előtte és vittem egy minikulacsnyit a versenyre. Pont befért a zsebembe. Így nem függtem a frissítéstől, kortyoltam egy kis a saját izot, ha éreztem hogy merül az elem. Ez jó volt igy nagyon.

Jó hátulról indultunk és mikor a kezdeti tötyörgés után szépen elindultunk, beálltunk egy tempóra, vitt a mezőny , majd ránéztem az órámra 6 15! Bakker ez nekem űridő, és nem is éreztem gyorsnak a tempót!  Azért tudtam hogy abban fejreállok 12 km-en, meg a 7p 50-volt az utasítás ,szóval szépen elengedtem az embereket. Aztán a 7 25 -tempó már elég kényelmesnek tűnt, gondoltam beállok rá, ha nem megy még később is mehetek lejjebb. De nem lihegtem, nem volt magas a pulzus, szépen tartottuk a tempót, Pen barátnőm mindig figyelt ha begyorsultam volna. Mert vitt volna a lábam! Ilyeneket mondott pl: – Szerencse hogy Gabi nem online nézi a versenyt, mert kapnál ám egy szemráncolós sms-t:- ))

Tovább a teljes bejegyzéshez RCs oldalára >>