A szokásos felkészüléseimet már előző napokon elkezdtem, igyekeztem vitaminokat tolni, meg az étkezéseimet a “normális” keretek közés szorítani csütörtökön és pénteken. Szokásomtól eltérően most elég szarul aludtam előző éjaszaka, mert először melegem volt, utána meg a szúnyogok döngicséltek körülöttem. Azért nem estem kétségbe, mert tudtam hogy nem kell majd éjszakázni.

Az első maratonig minden terv szerint ment 6 percen picit belül. A frissítésben iszonyat nagy segítség volt Kriszta. Előző este leegyeztettük,hogy mit mikor eszem-iszom, és precízen tartottuk is az elején, amikor csak tudott adta a jeget a frissítőponton, locsolt hideg vízzel menet közben. Fullos volt a kiszolgálás nekem csak futnom kellett.
A fordító előtti utolsó frissítőponton sétáltam bele előszőr. Akkor kezdtem megérezni a meleg hatását a hűtés ellenére. A forditóhoz ennek ellenére terv szerint értünk 6 percen belül picivel. Kriszta ott kiropogtatta a hátamat kicsit leráztam magam, sétáltam 1-200 métert, frissítettem és picit fejben összerántottam magam.

Az óránkénti gélek egyre rosszabul estek, de ezt tudtam, hogy egy idő után nem fog jól esni, és ezért nem is titlakoztam nagyon sosem. Ezt már régóta tudom, hogy kaja/energia nélkül nekem nincs ultrafutás.

61-62 kili körül kezdődött az első nagy holtpontom. Próbáltam erőltetni, nyomni, tudtam fejben, hogy előbb-utóbb vége lesz. Már vártam Sarudot, hogy kapjak néhány bíztató szót tőled (a főnéni – a szerk.), meg is kaptam: “Egyszer minden lófasznak vége lesz!”. Döcögtem tovább, de a hangulatom továbbra sem volt pozitív, ezért elkértem a zenémet, bedugtam a fülembe és ez helyre rakott pikk-pakk. Felpörögtem, újra szép tempót mentem, bár 4 szám után tönkre is ment a a zenelejátszóm, de addigra már jó voltam.

Végre elértünk Kiskörére, ott kértem még egy hátropogtatást, meg csináltam egy kis lábnyújtást. Örültem,hogy most végre megint egy kicsit változtatos szakasz jön.

Aztán Abádszalók előtt megint kezdtem kicsit befáradni bele-bele sétáltam, de igyekeztem nem alibizni, mindig próbáltam arra gondolni, hogy ha sétálok csak tovább tart. Nagyon jó és életmentő volt a jéghideg buborékos víz. Az, hogy ott volt a gizionos szurkolócsapat, beszéltünk 2 mondatot meg volt jég/bubis víz, az fejben és testben is helyre tett.

5:45-6:20 közötti tempót tudtam menni, aztán amikor Zsófi beért és még volt 5 kili a váltópontjáig gondoltam megpróbálom felvenni a tempóját, mert akkor láthatom Hankát, ő nem sokkal utána leállt frissíteni, én meg futottam tovább. Aztán beértem Tiszaderzsre előtte és megölelhettem Hankát, de azért ez így visszanézve futásilag szuboptimális volt, mert kifutottam magam és még volt hátra 15 kili.

Kifújtam magam és futottam tovább 7:30 körüli tempót tudtam. A 100 kilit egy utolsó hátroppantással és lábnyújtással ünnepeltem, onnan pedig próbáltam ezt a 7:20-7:30 közötti tempót tartani.
Nagynehezen eljött az utolső frissítőpont. Ott még frissítettem egyet, onnan meg már húzott be a cél.

Örülök, mert eléggé jól sikerült belülről. Viszonylag kevés alibizés/viszonylag sok futás/sok dolgozás, a frissítés 90%-os volt, Kriszta 100%-osan odatette magát és nagyon nagy segítség volt így a melegben.

Az időm miatt van kicsit hiányérzetem, de nyugtatom magam azzal, hogy a meleg idő miatt lett lassabb a tavalyinál.

A következő cél a szeptemberi 24 órás Velencén.