MenDan Zalakaros-Kis-Balaton Futóverseny – Kormány Alexandra
… avagy “Repülj, Alex, repülj” :-)))
Az elmúlt időszak valóságos adrenalinlöket volt számomra, tele tapasztalással, sikerélménnyel, motivációval: kezdve a júliusi erdőbényei edzőtáborral, amit az augusztusi szentgotthárdi csatafutás követett, aztán a hónap végén a győri bankos 400-as váltó, múlt hétvégén pedig a bajai jótékonysági futás. Csupa pozitív élmény, önmagam leküzdése, komfortzóna hátrahagyása. Így eredetileg jó ötletnek tűnt benevezni a karosi versenyre is, ezúttal 10 km-en. Tavaly is meg kellett itt küzdenem magammal, hiszen egy előző évben feladott verseny kudarcát próbáltam kiköszörülni 34 km-en – ami sikerült is, köszönhetően Csillunak és Reninek, akik váltásban végigkísértek az eddigi leghosszabb távomon.
Idén nyáron a sprinteké és egyéb feladatos edzéseké volt a főszerep – a 400 m-es szintidő feljavítása volt a fókuszban az augusztusi verseny miatt, így meglehetősen éles váltás lett volna a Kis-Balaton kör. Indulás előtt azonban már nem voltam annyira biztos a dolgomban, finoman jeleztem Gabinak, hogy a versenyre kiírt pulzustartományból már ébredéskor kiléptem és aznap már nem is várható, hogy visszaálljanak az értékek Föld körüli pályára…. Válaszul ez az edzői utasítás érkezett: “Repülj, Alex, repülj” 🙂
Erre csak nevetni tudtam és azzal el is szállt minden para, ami miatt görcsben állt a gyomrom. Elhatároztam, hogy odaállok, aztán tolom, amennyire tőlem telik, majd meglátjuk, mire lesz ez itt elég.
Már amikor a rajtvonal felé sétáltunk, kiszúrtam egy csajt, aki kegyetlen tempójú sprinteket futott bemelegítésként. Titokban reménykedtem, hogy a 6 km-es távon indul, akikkel szintén egy időben rajtoltunk. De a rajtszáma színét látva ez a reményem elszállt. Szóval első hely kiosztva 🙂 Jól tippeltem, a lány már az elején nekilendült, s bár egészen erőltetett menetben toltuk az elején (magamhoz képest a 4:19-es tempó annak számít), egyértelműen nőtt köztünk a különbség. Kb. a 2. km-nél egy másik lány is beelőzött, s ez a sorrend egészen a verseny végéig megmaradt. A kezdeti száguldásból fokozatosan vettem vissza, nem akartam kidőlni valahol félúton. A frissítésre sajnáltam az időt, szerencsére az időjárás is ideális volt, távolról sem volt az a nagy meleg, mint az előző heti Rotary futáson. 7 km-nél azért meg kellett harcolnom a kishitű, hisztizős énemmel és ráparancsolni magamra, hogy húzzak bele nagyon gyorsan, ezt a maradékot már fél lábon is kibírom…
Szerencsém volt, hogy sikerült a végén még kicsit begyorsítani, mert fogalmam sem volt róla, hogy az utánam következő női versenyző ennyire közel volt mögöttem (sajnáltam az energiát arra, hogy a hátam mögé nézegessek).
A tavalyi eredményeket nézve, már a verseny előtt sejtettem, hogy itt az 50 perces tízes – ami eddig max. kétszer sikerült nekem – még kevés lesz a dobogóhoz. Végül PB-vel, 47:48-as 10K-val sikerült a 3. helyet megcsípni korosztályban és abszolútban is. Boldog voltam, úgy éreztem, kifutottam magam, ennél többet most nem tudtam volna beletenni.
Az eredményhirdetés pedig fantasztikus élmény volt! Tarolt a Kanizsai Futóklub, a csapattársak nagyon sok kategóriában hozták az érmeket, szuper élmény volt tapsolni egymás sikerének, osztozni az örömükben. És persze dobogóra állni úgy, hogy ennyi ismerős örül az ember sikerének. 🙂 Meg is állapítottam, hogy iszonyú szerencsés vagyok: amikor 3 évvel ezelőtt elkezdtem a futást, azt hittem, hogy ez egy magányos sport. Nagyon hiányzott a csapat, hiszen kosáron hozzá voltam szokva a jó társasághoz, és hogy az edzés már csak azért is öröm, mert az ember együtt lehet a társakkal.
Amikor Gabival elkezdtünk dolgozni, akkor – számomra teljesen váratlanul – egy jó kis közösségbe is belecsöppentem. Ez az ismeretség azonban évekig csak virtuális volt, Fb-on és Strava-n követtük egymást. Az idei Ultrabalatonon találkoztam végre először személyesen is edzőmmel, akit hetente fárasztottam a beszámolóimmal (ő meg persze engem a mosolyogva gyilkolós edzéstervekkel ;-), aztán nyáron végre több csapattárssal Erdőbényén az edzőtáborban.
A virtuális barátokból így hirtelen igazi, hús-vér csapattársak váltak, akiknek minden hétvégén küldjük a drukkot, ha megérkezik az aktuális szurkolós lista. Ezen a versenyen is többen képviseltük a Gizionokat: Balázs fantasztikus tempóval futotta végig a 34 km-es távot, Erika bicajos kíséretével.
Közben a Kanizsai Futóklub fáradhatatlanul lelkes vezetőinek is jobbnál jobb ötletei támadnak a közösségi futásokat, kirándulásokat illetően, úgyhogy pár hónap alatt ott is rengeteg, nagyon jó fej futótársat ismerhettem meg. Illetve ott van még az MKB SE is, ahová szintén csak pár hónapja kerültem be, de a sporttalálkozón már fergeteges hangulatban szurkoltunk egymásnak.
Szóval akit az tartana vissza a futástól, hogy unalmas és hiányzik neki a közösség, akkor azt javaslom, nézzen körül, mert rengeteg lehetőség van hasonló érdeklődésű társakat találni, csak nyitott szemmel kell járni 😉
baratrunning.com 