Baja, Rotary, 8 km – Kormány Alexandra

Posted on Updated on

A verseny előtti két hét meglehetősen szenvedősen telt: a gyerekektől beszedett hányás-hasmenés vírus totál leterített, 4 kg-t fogytam 10 nap alatt, étvágyam nem volt, az edzések inkább alibizés szinten mentek, csak pár napom maradt, hogy kicsit rá tudjak hangolódni a bajai versenyre.
Kihagyni semmiképpen sem akartam, mert a szülővárosomban nekem mindig ünnep futni (akár csak edzeni, akár versenyezni), meg a választható leghosszabb táv sem volt vészes, 3 szigetkör, azaz kicsivel több, mint 8 km. Fejben az 5 percen belüli átlagot tűztem ki és bíztam benne, hogy a meglehetősen nagy meleg ellenére is tudom hozni ezt az elvárást.

A rajt után próbáltam lépést tartani a mezőny elején nagy lendülettel induló fiútársasággal, aztán a 4:14-ben lefutott első km után úgy gondoltam, hogy húzós lesz nekem ez az iram még 7 km-en át, úgyhogy fokozatosan visszavettem az eredetileg tervezett tempómra. Ez azért elég rövid táv ahhoz, hogy az ember közben megboruljon, de azért féltávnál pár percre voltak kétségeim, hogy biztosan végig szeretném-e futni ezt ebben a viszonylag erőltetett menetben, de sikerült meggyőzni magam arról, hogy ez most nem rossz, csak “másképp jó” 🙂

A hivatalos eredményt kicsit elszúrtam azzal, hogy azt hittem, a célkapu automatikusan érzékeli a chip-et, és csak röviddel a beérkezésem után jött valaki figyelmeztetni, hogy elfelejtettem az asztalnál lecsipogtatni 🙂 Az órám a 8,3 km-re 39:59-et mért, ami 4:49-es átlagot jelent, úgyhogy meg voltam elégedve az eredménnyel. A nők között sikerült elsőként beérnem, úgyhogy felállhattam a dobogó felső fokára, ami -elsősorban a helyszín miatt – nagy boldogság számomra.
Újabb motivációt kaptam a folytatáshoz, hogy tényleg van értelme komolyan venni a kiírt feladatokat, mert előbb-utóbb biztosan meglesz az eredménye a néha nyűgös, korán kelős edzéseknek, akár a sportpályán, akár a kutyát a derekamra kötve, az aszfaltot szántva. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s