Zrínyi Kupa Futóverseny – Kormány Alex, beszámoló

Posted on

Zrínyi Kupa Futóverseny 11 km 54:07 4:56/4:05 női abszolút I. hely

Szeptember elején még jó ötletnek tűnt: 3 verseny 3 egymás utáni hétvégén.
Egyik sem  olyan hosszú táv: 8, 10 és 11 km. Egy-egy edzés kiváltására tökéletesek lesznek – gondoltam. Azért a 3. verseny reggelén már nem voltam olyan vidám: éreztem, hogy előző két hétvégén kifutottam magam, nehéz lesz újra felpörögni. Sejtettem, hogy Gabi nem fog annyira örülni a nevezés ötletének, próbáltam úgy eladni (neki is és magamnak is), hogy majd nem versenyként futom. Sajnos már túlságosan jól ismer: „hahaha” – ennyi volt a válasz. Igaza volt, tényleg nem tudtam nem versenyként felfogni. Amint felkerül a rajtszám, az már nem egy szimpla edzés 😉

A közösségi futások alkalmával már korábban összebarátkoztunk Kolonics Tamással, aki számomra felfoghatatlan időkkel repeszt a versenyeken. Augusztusban már megkértem, hogy nyulazzon nekem a 400m-es időméréskor. Miután kiderült, hogy ma egy távon indulunk – ő is a negyedmaratont választotta – tett egy ígéretet, hogy miután befut (ami egyébként 42 perc alatt sikerült is neki), visszajön értem, hogy kicsit felpörögjek a végére.

Az első 2 km gyorsan elrepült, de aztán éreztem, hogy messze még a vége. Féltávig folyamatosan emelkedett az út – bár eleinte nem túl látványosan, de ahhoz pont elég volt, kivegye az erőt az ember lábaiból. Azt tudtam, hogy egyelőre csak fiúk futnak előttem (Kolo magasan az élen), de nekem nem is velük kellett versenyeznem – szerencsére ;-). 5 km-nél kezdődött egy meredek emelkedő – erre már jól emlékeztem a januári Mura Kupáról – és azt is tudtam, hogy kb. 2 km-en át felfelé kaptatunk majd. Amikor rákanyarodtunk a dombra, akkor tudtam először megnézni, hogy ki van mögöttem: láttam, hogy két – az én szememben nálam sokkal inkább „futónak” tűnő – lány van a nyomomban, 50-60 m-en belül. A rajtszámukat nem láttam, így nem tudtam eldönteni, hogy egy távon futunk-e, vagy ők félmaratonon indultak (utóbbiban reménykedtem). Ezután viszont csak arra koncentráltam, hogy belegyaloglás nélkül fussak fel a domb tetejére, onnan meg viszonylag lendületesen induljak lefelé. Időközben meggyőztem magam, hogy a lányok biztosan elmentek a hosszabb távra, ahol elágazott az út. Éreztem, hogy fogy az erőm, de szerencsére a hátralévő táv is – kezdtem elhinni, hogy van esélyem a lányok között elsőként beérni. Éppen ezért jókora pofon volt, amikor a cél előtt 1,5 km-el elhúzott mellettem az egyik lány, azok közül, akik féltávnál a kanyarban megvillantak. Ő persze folyamatosan látott engem, úgy zárkózott fel, úgyhogy az előzésnél lendületben volt – ellentétben velem, aki már az utolsó erőket mozgósította ahhoz, hogy tartsa az elejétől diktált – viszonylag erőltetett – tempót. Próbáltam felzárkózni, kis távolságból tudtam követni, de ahhoz már kevés voltam, hogy vissza tudjam venni a vezetést – legalábbis ahhoz nagyon szenvedősre kellett volna kapcsolnom, amihez nagyon nem volt kedvem. Kényelmesebb volt belenyugodni, hogy nagyon szép az a 2. hely is – tényleg az egyébként, de azért nagyon bosszantott, hogy háromnegyed óráig vezetek és ekkor veszik el tőlem az elsőséget. Pont azon gondolkodtam, hogy mennyire fogom utálni, hogy azt kell mondanom Kolonak, ha tényleg visszajön értem, hogy legyen szíves, hagyjon békén, felgyorsulni már biztosan nem tudok, örülök, ha bedöcögök valahogy a célba.
A hajrában mindenem tiltakozott a tempóváltás ellen, kerülgetett a hányinger, de aztán valahogy mégis sikerült előkaparni valahonnan egy kis tartalékot és lassan elkezdtem felzárkózni a horvát lányra. Az utolsó kanyarra fordultunk, amikor mellé értem, innen kb. 300 m lehetett vissza a célig. Elfutottam mellette – ami gondolom most őt érte olyan váratlanul, mint röviddel azelőtt engem az ő előzése – próbált felgyorsítani, de most az enyém volt a lendület előnye. Nem néztem semerre, csak előre, ahol a célnál álldogáló embereket láttam és próbáltam mindent beleadni, ami még bennem volt. Az utolsó métereken némi halálhörgés kíséretében – bevetődtem a célba.
El sem hittem, hogy sikerült! Sosem voltam még ilyen helyzetben, hogy így meg kellett küzdenem egy helyezésért. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy az idei év volt az első, amikor egyáltalán esélyem volt bármely versenyen dobogóra állni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s