Crosskovácsi’20 Columbia Montrail – Gerlai Orsi beszámoló
Crosskovácsi’20 Columbia Montrail 18k
Ez egy nagyon jól szervezett, családi verseny, nagyon szép környezetben, a nagykovácsi kastélyparkban, az erdő szélén. Helyszíni nevezésre is van lehetőség, ez volt az én szerencsém, mert pár nappal előtte döntöttem el, hogy megyek. Nyár eleje óta Gabi unszolására eggyel többet futok hetente. Elengedtem a hosszú távokat, mert sem időm, sem igazán kedvem és agyam sincs hosszúakat futni, inkább rövid távok pörgős futására készültünk. Ehhez képest elég kevés verseny adódott arra, hogy fenntartsa a motivációmat, és kipróbáljam, mit tudok. A Libegő Trailt, amire gyakorlatilag január óta készülök, idén másodszor fújták le a COVID miatt. Pont jól jött ez a Crosskovácsi, hogy kihúzzon a motivációs válságból.
A versenyt megelőző hét járt egy bizonyos fokú pszichés lerongyolódással, mert–önként vállalt– náthakaranténban voltam otthon egyedül a fiaimmal 24/7. Szerencsére azért ki tudtunk mozdulni bringázgatni (ők ugrattak a bringáikkal, én próbáltam nem folyamatosan stroke-ot kapni), de a héten az egyéb edzések egy csütörtöki cardio-erősítést kivéve nem jöttek össze. (Minden rutinos beszámoló obligát része, hogy milyen kripli üzemmódban telt a verseny előtti hét, miért pont én hagynám ki ;-))
Szombaton már tudtam 7 km-t lazán kocogni, meg este jógázni. Ez megerősítette bennem, hogy maradéktalan a felkészülésem :). Vasárnap reggel családi kísérettel utaztam Nagykovácsiba. Döme ismerte a pályát az előző napi mtb maratonról, így azt is pontosan meg tudta mondani, hogy hol fog állni és a kezembe adni a következő kulacsomat, hogy ne kelljen a melegben mellénnyel futni. Nem beszélve a két törpe “hajrá Anya” lelkes sivalkodásáról. (Róluk így még versenyfotó is készült, annyira cukin adták ezt elő. Az apjukkal berekedésig biztatták az egész mezőnyt azon a ponton, ahova kétszer is visszatér a 18k pályája). Lehet-e nekem ennél nagyobb szerencsém???
Az órámon rajta volt a track, de ennek a versenynek annyira hülyebiztos jelölése van, hogy egyáltalán nem volt rá szükség. Az elágazásoknál kordonnal lezárták a többi lehetőséget, hogy csak a helyes irány legyen járható. Itt derült ki a számomra, hogy az órám is riaszt, ha irányváltás van :). Nyilacskák, szalagok igazítottak útba, és a tegnapi mtb verseny miatt még a nagyobb kövek/gyökerek is Soppec sprayvel voltak jelölve, nehogy a bringások defektet kapjanak, ez nekünk is jól jött. Nem sok szint van, Csipi szavaival élve “őszinte pálya, végig futni kell”. És hát a mezőny. Bemelegítgettem, jógázgattam épp egy félreeső helyen, távol a tömegtől, amikor egyszerre érkezett az erdőből a saját bemelegítő köréről Józsa Gábor és Németh Csaba. Az ő lánya is eljött, és mint később kiderült, U18 kora ellenére egy kivétellel elverte az egész női mezőnyt. Egyik jobbról, másik balról került ki, én meg csak bámultam. Volt még egy-két válogatott atléta, akiknek nem tudtam a nevét, nyilván a dobogón ők álltak később. Nekem klassz érzés volt, hogy egy versenyen futunk. Rajtuk kívül nem voltak túl sokan, kb. 30 nő a “hosszú”-nak mondott, 18 km távon.
Talán egy hátulütője volt a versenynek, hogy a naponta növekvő COVID esetszámok ellenére nem tették kötelezővé a szabad téri versenyközpontban a maszkviselést. Így nagyon kevés ember viselte, a tömörülés ennek ellenére látszólag senkinek nem okozott problémát. Nekem emiatt elég szorongósra sikerült a regisztráció és a rajt is, a rajtzónában én voltam az egyetlen, aki maszkban állt be– a leghátsó sorba… (lehet, hogy abban a tömegben én voltam az egyetlen, aki valóban látott — és kezelt– már lélegeztetett beteget.) Nem hiszem, hogy ezt annyira nehéz lenne megtenni a futóközösség érdekében, hiszen ruhát is hordunk, és az utcasasarokra sem pisilünk, mert az is egy társadalmi norma. De itt abba is hagyom, vitát nem szeretnék nyitni.
Magáról a futásról lesz talán a legkevesebb mondanivalóm. Az ACSK elv érvényesült: Ami A Csövön Kifér. Hosszú, elnyújtott emelkedők, helyenként elég nagy por és jól futható lejtők voltak, majdnem mind jól járható erdei út, összességében nem túl sok érezhető szintkülönbséggel. Csak néhány kövesebb lejtő viccelt meg a végén. Pár perccel a rajt előtt megettem az első adag gélt, ez korábban is bevált. 35 percenként ettem egy újabbat. Soknak tűnhet, de az én alkatommal, anyagcserémmel és a nagy intenzitású rövid versenyeken ez vált be. (hamarabb vége van a versenynek, mielőtt ettől kikészülne a hasam :))) A saját kulacs vizemen kívül 7k-nál vizet ittam a frissítőponton (műanyag pohárból, amit dobjak el nyugodtan, erre nem voltam hajlandó, mert nem volt hova), 14 k-nál az előre egyeztetett kulacseldobós-másik kulacs elkapós családi frissítés uuuááááá. Ez egy km-rel hamarabb már jól jött volna, na mindegy, a 14. km ezért volt hajtós.
A helyszínek, pálya elemei összefolynak, de most legalább észrevettem a Csergezán Pál-kilátót (volt olyan Budai Trail, amin simán elfutottam mellette, anélkül, hogy észrevettem volna :))). A hátsó sorból indultam, pár száz méter után levettem a maszkomat, elég sokat előztem. Pár km után már nem nagyon változott a mezőnyben elfoglalt pozícióm. Az első 10 km második felében még három lányt sikerült egymás után, hosszas, kitartó, emelkedőn sarkukban lihegést követően lejtőn megelőzni (hú de utálnám az ilyet!!!). Közülük a második a célban megköszönte és gratulált. Én is pont ezt terveztem, hogy nagyon megköszönjem a “nyulazást””(– az utolsó két versenyemen gyakorlatilag végig egyedül futottam, ez nem feltétlenül a maximumot hozza ki az emberből), és gratuláljak neki, de ebben meg ő előzött engem. A legjobb élményeim közé tartoznak ezek az euforikus beszélgetések. A harmadik megelőzött lány az utolsó pár száz méteren váratlanul a semmiből becsapódva visszaelőzött, nekem ott már nem volt puskaporom többre (eleinte nem is reméltem, hogy őt valaha befogom…)
Hetedikként értem célba a nők között. (felnőtt nő kat. 6. hely). 18km, Garmin szerint 436m d+, Strava szerint kicsit több. 1:38, 5:28p/km tempó. Ez utóbbinak örültem a legjobban, de amúgy mindennek is. Jól jött ez a spontán verseny, hogy kihozza belőlem a maximum erőfeszítést. Hogy érezzem, hogy ha nehéz is, de azért most éppen megy ez, ahhoz képest, hogy tesiből mindig csak kegyelem-jóindulat jegyeket kaptam, hogy nem rontsák le a kitűnőmet :))).
Köszi Gabi, bevált a noszogatás. De most egy ideig nem megyek versenyre, rossz érzésem kezd lenni a maszk nélküli tömegben. Ráadásul Tomi olyan gyönyörűt írt a Vadlánról, hogy még a végén szeretném megpróbálni– szigorúan örömfutós tempóban, hiszem ott csak úgy rúgok labdába…
baratrunning.com 