Vár-Palota Ultra Kör – Kucsera Marci, beszámoló
Időutazás
De szép idő lesz szombaton – nézem hétfőn a meteót… de jó lenne egy nagyot, egy szépet futni… órákig kint lenni… de hol? és különben is, pihenő hét jön, szinte esélytelen…
Egyszer csak látom ám – várják a következő futót oda, ahol születtem, ahol felnőttem…
Gondoltam, megkérdeztem – legfeljebb nemet mond Gabi, de csak annyit ír: „deal”! Na, már neveztem is azonnal. (szerk.: NEM pihenőhét volt:-))
Egész héten emlékeztem, idéztem fel magamban a helyeket – próbára akartam tenni magam, mennyire jut eszembe, ahol futni fogok – ahol már nagyon régen voltam. És nagyon vágytam rá, egyre jobban!
Szombaton reggel korán elindultam itthonról, eldugtam vizet meg kólát a 44-es km-kőnél, Bakonykutinál. Majd egy gyors kávé a „mama kávézóban”, és mentem a rajtba. Kicsit nehéznek éreztem magam az elején, de hamar megtaláltam a tempómat. Szerintem a Vár melletti sok kivágott fa nem tetszett az elején ☹
Gyors emelkedő, gerincfutás után máris ott a vár tornya, majd a völgy, ahol annak idején Mátyás kergette a vadakat (állítólag…). Kergettem hát magam én is – kicsit a völgyből kilépésnél még keveregtem is pár percet.
2-3km-es folyamatosan emelkedő sáros erdészeti út, de ezt jól tudtam, hogy lesz. 12 évesen is mentünk itt Fakász tanár úrral… majd 35 éve. Öreg-Futóné csúcsa, régi szerelem!!!! Rég jártam erre – most sem időztem sokat.
Innen egy jól futható szintes út visz be Tésre – jaj, hányszor sétáltunk barlangok sarától mocskos overálban az utcáin… Még az is eszembe jutott, hogy Tóth Andi nagyszülei laktak itt…
Gyors víztöltés a kék kútnál, és már gurulok is lefelé a hosszú lejtős úton a Római fürdőig.
Hirtelen összezavarodtam, nem értettem, hogy a sok lehetőség közül hol megy pontosan az út, kicsit kóvályogtam, de aztán mentem ahogy tudtam, azon az úton, ami volt.
Jásd – ahol sok velős pirítóst ettünk a barlangász cimborákkal. Ismét egy kék kút – töltök is rendesen, hosszú szakasz jön vízvétel nélkül – még egy kézikulacsot is megtöltök a jéghideg vízzel.
Egy meredek hosszú mászás következett, itt sikerült koronás lennem (na, nem úgy, hanem így 😊). na, ezt a kilátót se láttam még, most se mentem fel..
A közel szintes úton mentem tovább, futottam azok mellett a helyek, barlangok mellett, ahol kezdtem a barlangász életemet: nagyon jó érzés volt! Nagyon sokat kaptam ettől a helytől – 18 éves koromban itt egy új világ nyílt ki előttem – mégis hálátlan módon elhanyagolom mostanában…
Belevetem magam a Bükkös árokba, majd tovább a burok völgybe… nehezen járható, fadőléses őserdő – semmi nyoma a turizmusnak és az erdő művelésnek, jöttek is a 8,5-9,5 perces km-ek, de nem bántam: csodás volt ez a hely!
Nagyon, nagyon régen jártam itt, még édesapámmal: szinte sírtam a boldogságtól, mikor eszembe jutott, ahogy kisgyerekként mentem utána… jó lenne a gyerekeimet ide elhozni!
Egyszer ennek is vége lett, és megtaláltam a depó pontomat. Itt rövid frissítés, majd rohanás tovább… gyors km-ek után egy utolsó tüske. Baglyas-hegy. Gyerekként itt rendetlenkedtünk (őrsi órán például loptuk a szőlőt…), itt voltam katonakoromban gyakorlaton, sok emlék fűződik ide…
Futás tovább lefelé, jön a Hideg völgy. Itt is őrsi órák, osztálykirándulások, bográcsban a paprikáskrumpli… nagyon érzelgős voltam itt.
Még jó, hogy az újonnan nyitott kőbánya ☹ visszahozott a valóságba – ez most 2020…
Tovább a falu felé, ahol felnőttem, ahol szintén apuval toltuk a dombon a biciklit, közben beszéltük: de jó volt ma a strandon.
Inotán megengedem magamnak a luxust, hogy nem töltök vizet – hiszen van még több mint fél liter. Az emelkedő a Felső kocsma előtt gyorsan pereg, a temető… itt februárban álltunk a családdal – akkor is és most is könnyek folytak a szememből…
Jött a tó, ahol sokat játszottunk, a fenyves, amiben bunkert építettünk gyerekként… és a kilátó, amihez SOHA nem mentem fel – most sem.
Egy utolsó rövid emelkedő – itt álltak egyszer tömött sorban a szovjet harckocsik – és én gyerekként csak néztem őket. Nagyapám – aki egy másik világban tán még harcolt is ellenük, szorította a kezemet. Így voltunk mi ketten – két jó barát.
Ráfordulok a város felé vezető földútra… de itt a föld, ami a nagyapámé volt… itt legeltette a teheneit, miközben én alig 7-8 éves gyerekként sétáltam vele… itt sütöttünk szalonnát, ott feküdtünk az árnyékban… Viola utca – itt laktak…
Utolsó lejtő: nem fordulok el balra, látni akarom az iskolát, ahol szüleim tanultak 60 (!) éve…
Aztán vége – véget ért ez a 6 óra 44 perces időutazás… ezért megérte futni!
Jó lett az időeredmény is, de amit láttam ezen a csodálaton napos őszi szombaton: mindennél többet ér!
Vár-Palota Instant kör – honlap
Távok: 11 km, 26,5 km, és 62,5 km
Fotó: Várpalotakör
baratrunning.com 