“Ovis kör” a Szénáson – Kakuk Zsóka, beszámoló
Először terepen:-)
Előzmény: 11 km már edzésen is megy, a 265 m szint volt inkább kérdéses számomra, hogy azt hogyan?! A fehérvári ‘óriási’ hegyek miatt nem vagyok hozzászokva az emelkedőkhöz, és a nyári visegrádi fellegvár mászás után eléggé fájt a térdem.
Napok óta ülök és kavarognak az érzések. Azt hiszem, elmesélem az elejétől.
Kisfiam rendes volt és csak egyszer ébredt fel éjjel, így nem voltam hulla fáradt, mint az edzéseken szoktam az utóbbi hetekben. 🤣🥳
Mivel mindenre IS készültem, sok ruha lehetőség közül választhattam. Eredetileg 9 fokra és 3/4-es nadrággal készültem, de szétfagytam. (Tudom, futás közben nem így van, de a 3-4 fokban tudom már, hogy jó. 🙂 )
Újratervezés/öltözés közben érkezett egy futó és kereste a kódot nagy elánnal. Szólni nem tudtam a gyerekzár miatt, de drukkoltam ezerrel, hogy megtalálja. Mint kiderült, G. Orsi volt, akivel együtt indultunk a 11 kilis távon. Orsi kb 200 m után kilőtt, valami halálközeli pulzusról mondott pár szót. Készültem, így volt nálam GPS track. Jól tettem, mint kiderült.
Gyanús volt a meredeken lefelé induló pálya, hogy ha itt a cél, akkor ide majd vissza is kell mászni. Na igen… Az első km a beetetés volt, csak a csillámpónik hiányoztak. Aztán a vár után jött a fekete leves. Izé, sár. Itt már a kezemben volt a telefon, merthogy az én okos órám ugye nem tud engem irányítani futás közben. Itt futó mozgást is végeztem és hamarosan el is hagytam a családi kör Gizionjait, akik miután futó cuccban felismertek, biztattak is rendesen. ️ Itt készült el életem első néhány futós képe rólam. Végre bizonyíték! 🙂 Az első kód sikeresen meglett és bazi büszke is voltam rá! 🤣 (A számom ügyesen megjegyeztem, legalább azt nem kellett keresgélni.)
Ezután kezdett el emelkedni a terep és végre elmaradt a tömeg. Nem ehhez vagyok szokva, kérem! Sóstón kb egyedül vagyok és nagyon ritkán szoktam bárkivel összefutni. Egyáltalán nem néztem a kiliket, illetve semmi adatot, mármint a telefonos útvonalon kívül. A táj a köd, fa és SÁR háromszögben mozgott, azt nagyon sajnáltam. Néha még futottam, de a meredek felfelé nagyon kivett az erőmből és égett a zsír combom. Ahol tudtam volna futni, megállított a track, hogy kitaláljam, merre kell menni, vagy a sár. Mondjuk csak 2x akarta beszippantani a cipőm, szóval a nagyok azt mondják, ez nem volt vészes. (De.)
A második kódhoz nagyon nehezen értem oda, már fáztam és az eső is esett kicsit. (Azert se omlottam össze ). 2 másik qr kódot is találtam, de amit kellett volna, bezzeg nem… 🤦♀️Gabit hívtam, mit csináljak, legalább 10 percet (érzésre) elszöszöltem, persze ki is hűltem közben. Itt kicsit elegem volt már, de végre futottam újra egészen a lefeléig, ahol cipő helyett a sárléccel egyszerűbb lett volna közlekedni. Így tyúk lépéssekkel, oldalt fordulva lejutottam, majd bizisten majdnem megcsókoltam az aszfaltot, felkiáltva: “Hurrá, civilizáció!”
A városban lefelé menet térdemre vigyázva lecsorogtam, végre újra futó mozgást végezve. Gyors kód beolvadás után végre levehettem magamról a sok vizeskoszos cuccot, hogy ‘civil’ ruhában fagyoskodjak tovább. 🤦♀️ Hiába, futás után egyből fürdéshez vagyok szokva.
Beszélgettünk, ettünk, vártuk a többieket, hogy beérjenek. Jó volt Gizionokkal találkozni és rohadt büszke vagyok erre a fa éremre. Rossz teljesen egyedül futni tök új helyen, de egy versenyen se fogja majd senki a kezem! Kell egy olyan Szénás is, ahol igenis futok, ahol lehet; nincs a telefonom a kezemben és nincs ekkora trágya idő. Ez a három együtt tette nehézzé az első terep futásomat.
De nem az utolsót.
Felkészül; Turul Trail. Bárhogy-lesz-megcsinálom jeligére.
baratrunning.com 