Ultrabalaton, 4 fős csapat – Majré/Ficzere Juli, beszámoló
Évek óta hallgatom, hogy a Balaton körül csapatban futni milyen óriási élmény. Tavaly, amikor Andit és Ritát kísérhettem a BSZM-en végre megtapasztalhattam a hangulatát, és engem is megérintett az érzés, hogy ezt egyszer át kell élni. Így aztán nagyon megörültem amikor Andi meghívott, hogy csatlakozzak egy általa szervezett 4 fős női UB csapathoz.
Utólag nagyon szerencsés dolognak tartom, hogy ez egyikünknek sem a tavaszi főversenye volt, így nem volt akkora a nyomás rajtunk. Vagy tévedek csajok? Kihívásként tekinettünk rá természetesen, de alapvetés volt, hogy a megadott pulzuszónát tartva teljesítsük ezt a versenyt.
Miután én hajlamos vagyok túlizgulni egy-egy versenyfelkészülést, itt szerencsére nem volt elég időm elmélyedni ebben az izgalomban, mert a három héttel korábbi Bükki Hard vitte a fókuszt.
Ahogy közeledett a verseny napja, egyre több kérdés merült fel bennem, hogyan fog működni az egész logisztika. Leginkább az újra indulásoktól tartottam. A szakaszbeosztás szerint ötször kellett mindenkinek futni 8-14 km közötti távot.
Csütörtök délután utaztunk Balatonfüredre. Elfoglaltuk a szállásunkat, majd szaladtunk a versenyközpontba, hogy még találkozhassunk Dóriékkal. Átvettük a rajtcsomagot, fotózkodtunk. Én ámultam és bámultam a körülöttem lévő forgatagot, és próbáltam tudatosítani, hogy eljött a pillanat, holnap négyen körbefutjuk a Balatont. Ááá most is libabőrös vagyok, ahogy ezt írom.
Péntek reggel a hivatalos rajtunkhoz képest kb. 15 perc csúszással hívtak bennünket a célterületre. Meli volt a kezdő emberünk, közös fotóra összeálltunk, jól megöleltük egymást, csippantás és kezdetét vette egy fantasztikus utazás. Mert számomra az volt.
Meli úgy bekezdett, hogy mind a hárman éreztük itt nincs mese nekünk is oda kell tennünk magunkat. Így is lett, mindenki kihozta magából amit lehetett.
Az egész csapat olajozott gépezetként működött egész nap. Peti -a legjobb „Support” kategória győztes szerintem- minden váltás után határozottan terelt minket a buszba, és vitt át a következő váltópontra. Szinte mindig a váltópont közvetlen közelében parkolt a busszal, a következő futónak jelezte, mikorra kell elkészülnie a váltáshoz, adta a férfi energiát amikor szükséges volt ebben a csirkebuszban. Profi volt na! A csajok amikor futni kellett akkor a megadott pulzuszónán elérhető max. tempót tartva futottak. Majd a pihenő időben szárazruha csere, evés, ivás, nyújtás, pihenés rutin ment.
Milyen volt a hangulat a verseny alatt? Csütörtök este megbeszéltük, hogy a fáradtság generálhat feszültséget, de ha valami csúnya dolog el is hangzik azt az UB-n hagyjuk:-) Igen, nem tagadom, este felé a negyedik váltásnál már nem mosolyogtunk annyit, már nem volt kellemes aromája a busznak, sosem találtam meg elsőre a táskámban amit kerestem, már nem estek jól az ízek…
Mindezek ellenére egy szív és egy test voltunk 18 óra 35 percen át, és persze előtte és azóta is.
A dobogós helyezés nagy meglepetés volt (legalább is nekem). Miután kora délután rajtolt az utolsó négyfős lány csapat, a helyezésekkel egész nap nem foglalkoztunk. Ha jól emlékszem késő este amikor negyedik váltást futottuk mondta Andi, hogy szinte biztos a dobogó. Az utolsó szakaszra ennek tudatában mentem ki. Már nem érdekelt, hogy fáradt vagyok, hogy baromi hideg van, hogy egyedül vagyok a sötétben. Csak futottam ahogy bírtam. Amikor ráfordultam Balatonfüreden a Tagore sétányra az fantasztikus élmény volt. Ezt a sétányt mindig csak fényes nappal, zsúfolásig tele emberekkel láttam. Most egy lélek sem volt ott, csak én a fényes kő, tőlem balra a Balaton. A célban természetesen ott vártak a csajok, lelkesen kiabálva, mosolyogva. Egy utolsó csippantás, majd célfotó.
A díjátadóra vasárnap újra leutaztunk Balatonfüredre. Örömteli nap volt, köszönöm nektek és Gabi neked!
A csapat tagjai: Üsztöke Andrea, Székesváry Melinda, Faluvégi Rita, Üsztöke Péter(crew) és én.
18 óra 35 perc, kategória III. hely
baratrunning.com 